Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Balogh Béni: A balsorsú palóc király (regényrészlet)
I BALOGH BÉNI: j I § 1 i A baisorsú palóckirály 1 | WMIUIIHIIIIIIIIIII ÍHHIIf llllIfllUllllllltlHflflflIIIIIIIIIIIIHIIIMIIIIlIfllHHIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIItMltlIIIHIIIIHIItlIlllllllllllfHltlIIIMIIIIIIIIf Bevezető Aba Sámuelnek, a harmadik magyar királynak tragikus életútját a Mátrai mondák című kötetemben kívántam Kidolgozni. Kutatásaim {folyamán azonban olyan sok és érdekes anyagra bukkantam, hogy azok szinte ösztönöztek egy regénykeretben való elmondásra. Aba Sámuel életével, somsával, küzdelmeivel, bukásával nagyon mostohán bánt el történelmünk . . . Vagy egyszerűen elhallgattuk őt, iragy ,,pogány barát" királynak bélyegeztük meg . . . Holott egészen mást érdemel az utókortól . . . Sorsa, uralkodása valóban szerencsétlen volt, de Aba Sámuelt sgy sorban sem szabad a haladás ellenségei közé sorolnunk. Sőt! Megértve az idők szavát, kereszténnyé lett, s hamar István politikájának támasza . . . Egyházakat, monostorokat, vármegyéket alapított, s mint az ország nádorispánja, legfőbb bírája igyekez3tt a néppel elfogadtatni az új törvényeket. Ö volt az a király, akit bíráskodása miatt, amely igazságos volt, már uralkodása előtt jól ismert a nép, s atyjának, régi magyar nyelven ,,abának" nevezte. Péter elleni harca összefonódott a német hódítás elleni küzdelemmel. A „német terjeszkedés megállításának sziklabástyája volt** — ahogy őt a múlt század neves egri történésze, a tudós Kandra Kabos jellemezte ... Az ő kiváló munkáját, amely a kutató tudós és a sári néphagyományt összegyűjtő néprajzos pap feljegyzéseinek maradandó ötvözete — használtam fel egyik fontos forrásomnak. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy igazságot tegyünk Aba Sámuel emlékének, megtisztítván őt a német történetírás által rádobált rágalmaktól, amelyek őt nem átallották „ravasz palóc”-nak nevezni, holott a hazája függetlenségéért, a haladás oldalán küzdött, s nem pedig egyéni célokért, amint az elűzött, léha ellenfele, Péter tette. Egész élete a változások korára esik . . . Nem az Árpád-házból származik, mégis király lesz. Hithű keresztény, de a pogány magyarok támaszt látnak benne . . . Kezdetben az egyház is támogatja; majd a pápai és a német befolyásra elpártol tőle. Mind megannyi feszültség, ellentét, baj . . . Tévedései mellett a sok árulás is elősegíti a szomorú ménfői csatavesztést, majd később, az üldöztetés, bújdosás után Urkund besenyő vezér által történt kegyetlen elpusztítását. Emlékét szinte 1000 esztendőn át megőrizte a mátrai, elsősorban abasári és környéki néphagyományl Igazságos, derék, bölcs királynak tartván őtl Nincs ennél nagyobb és szebb dolog a világon . . . B. 0. A kozárok vajdája (Részlet a készülő regényből) A közelgő ősz aranyló színei már átfestették a keskeny völgy felett elhúzódó tölgyerdők lombjait. Pompás egyöntetűségüket csupán az élénkpiros somfabokrok csoportjai szakították meg, mintha az ősz szőnyegére hullajtott hatalmas vérfoltok lennének ... Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak-keltek a kozári nemzetség fiatal vajdájának, Benefiának dús hajsörénnyel övezett fejében, miközben elnyúlt a patak parti puha fűvű réten, s a kies tájban gyönyörködött... Nem messze tőle két fegyverhordozó szolgája üldögélt, immár napok óta arra várva, hogy megkezdődjék a Mátra hegység erdeiben a szarvasbőgés ... — Valóságos földi paradicsom ez a táj, ahogy az újhit papjai mondanák — fűzte tovább gondolatait a vaj- dafi. — Vadászik, halászik, állatokkal bíbelődik itt a kozá- ri-magyari népem, kiket ősatyám, a dicső Edő e helyre vezetett. A langyos, kellemes koraőszi levegő valósággal elál- mositotta... Titkon, magában azt kívánta: bárcsak napokig ne hangzana még fel a szarvasok elnyújtott bőgése, ami gyors elhatározásra készteti a vadászt, ha pompás agancsú szarvasbikát akar lenyílazni. Hirtelen azonban lódobogás zaja verte fel álmodozásából. Akaratlanul is felült. A rétre vezető keskeny úton egy lovas hírnök alakja magasodott a fakuló füvek fölé. — Héj, fiúk! Hol találom uratokat? — hangzott fel élesen, türelmetlenül a kérdés. — Imhol pihen — mutatott a vajda felé az egyik fegyverhordozó. A lovas qyorsan megsarkantyúzía paripáját, majd a mutatott irányba léptetett. A jövevény magyar süveget, német mellvértet viselt... A kardja hosszú és egyenes volt... Már messziről látszott, hogy valami nagyúr h.rellöje lehet. — Köszöntelek kozárok vajdája! — szólott harsányan, amint Benefia közelébe ért. — István úr fejedelmi udvarából jövék hozzád! A magas, szépszál, fiatal vajda fürkészve nézte végig a lovast. — Mit kíván tőlem István úr? — kérdezte később mo- rózusan s erősen bizalmatlanul. — Látni óhajt nagy jó uram ... Keresd fel őt Esztergomban mihamarább. Lehetőleg még a tél beállta előtt. A fiatal vajda hátán akaratlanul is végigfutott a hideg. Pedig eddigelé nem volt félős emberi... Birkózásban, nyílazásban, cselvetésben, lovaglásban, sőt még a gerendaemelésben is első volt... A madarakat röptében, a vadakat futtában eltalálta. De István úr fejedelmi udvarától tartott! Hirtelen, váratlanul mozgalmas gyermekkora jutott eszébe, amikor a sikeres vadászat után, valamelyik forrás mellett, vagy egy nagykő tövében hatalmas tüzet gyújtottak, és a fehér szakállú táltos, a vén Sordély kiáltozásai közepette elégettek egy harmadfű csikót! 7
