Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 2. szám - A HAGYOMÁNYK ÉLETE - Kovács Béla: Idegen ethnikumú települések a középkori Heves megyében

képző a török nyelvekben a többesszám jelölésére használt, névcsoportot jelentő képző.

Eger környékén a legtöbb középkori adatot a történettudomány által latinus-oknak nevezett népesség megtelepedésére találunk. A latinus név gyűjtőfogalom; latin nyelvterületről származó telepest jelent, és ethnikai hovatartozása szempontjából lehet olasz, francia, belga, illetve vallon. XV. századi külföldi krónikákban utalás történik arra, hogy már I. Endre idejében, 1052 körül ilyen nemzetiségű vendégnépek telepedtek meg Eger környékén. A hitelesebbnek tekinthető okleveles adatok azonban csak a XIII. századtól sűrűsödnek.

1275-ből Olaszi (Vlosci) község nevét ismerjük; ez a ma már elpusztult település Noszvaj határában feküdt. Emlékét a falu határában egy dűlőnév őrizte meg napjainkig. Már 1221-ből ismerjük a tőle nem messze fekvő Olaszegyház (Vlozyghaz) nevét, amely a tatárjáráskor pusztult el; helye a mai Csincsetanya környékén, Borsod megyében lehetett.

Nyelvészeink a Tálya helységneveket latinus eredetű telepesközségek megnevezésének tartják. Eger környékén a középkorban 4 Tálya nevű községet találunk, amelyeket megkülönböztető jelzőkkel láttak el. Az egri püspökség korábbi birtokviszonyait rögzítő, IV. Béla király által 1261- ben kiadott oklevélben Nagytálya és Magyartálya (Thala nogh Thala magor), egy 1275-ben kelt oklevélben Latin- tálya (villa Talya Latina) neve szerepel, egy 1382-ben kelt oklevél pedig Kistálya nevét említi. Úgy tűnik tehát, hogy a XIII. századnál korábban már több latinus község volt Eger környékén, majd ezekben a falvakba a magyar népesség is megtelepedett, így a megkülönböztető jelzők használata is szükségessé vált.

A gyér számú okleveles adatot összevetve megállapítható, hogy a XIII. században a Latintályának nevezett község a mai Kistályával volt azonos, Magyartálya minden bizonnyal Almagyart jelentette és Nagytálya neve nem változott.

A latinus települések meghatározásában segítségül szolgál templomaik védőszentjének vizsgálata. A XV. századi krónikások tudni vélik, hogy az egri völgyben megtelepült latinusok Liéges környékéről származtak. Innen hozták magukkal a Liéges-i főtemplom védőszentjének, Szent Egyednek a tiszteletét. Ez a kultusz azonban Dél-Francia- országban volt a legerősebb, a szent által alapított kolostor, illetve az itt kialakult Saint Gilles város környékén.

Az általam Latintályának meghatározott Kistálya templomának védőszentje 1382-ben Szent Egyed volt. Hasonlóképpen az ő tiszteletére szentelt templomot találunk a középkorban Szarvaskő községben is; ezt a falut is latinus településnek tarthatjuk tehát.

Egerben a latinusoknak külön településük volt, amelyet Olaszutcának neveznek a XV. századi források. Ez a városrész a mai Május 1. utca — Vécsey utca — Csurgó utca környékén terült el, a városból kivezető út mentén, amelynek folytatásában emelkedett a város határában az Eged hegye, amelyet még a XVIII. századi iratok is mans Sancti Aegidii-nek neveznek.

Az országban megtalálható latinus községek lakói mindenütt intenzíven foglalkoztak a szőlőműveléssel. A környékünkön kialakult szőlő- és borkultúra néhány vonásában érdekes hasonlóságot mutat a dél-franciaországival. Feltételezhetjük, hogy az egri völgy telepesei esetleg innen és nem Liéges környékéről is származhattak.

Ez a népesség még a XVI. század közepére sem olvadt be a környező magyarságba. Oláh Miklós egri püspök korabeli tudósítása ugyanis elmondja, hogy az egri völgyben olyan települések találhatók, amelyeknek lakói megőrizték eredeti nyelvüket.

Ennek a nyelvi különbözőségnek ma már csak igen halvány nyomait találhatjuk meg. Makiár község határában — (a középkorban ebből a faluból is ismerünk latinus személyneveket) — a Koszpérium földrajzi nevet találjuk, amely furcsa és értelmetlen hangalakja miatt már a múlt század végén felkeltette a nyelvészek figyelmét. Az eddigi etimológiai kísérletek nem oldották meg a név jelentését. A megyénkben is megindult nagyarányú földrajzi névgyűjtés során a névnek Hosztérium alakváltozata is előkerült, sőt a néphagyomány azt is tudni véli, hogy valaha ezen a helyen vendégfogadó állt. Gáldi László kitűnő nyelvészünk szerint nagy a valószínűsége annak, hogy ebben a szóban a latinus névadás gyakorlatát fedezzük fel. A sok változáson átment és romlott nyelvi formában megmaradt név ugyanis értelmi megfelelője a latin hospitium—szállás, vendégszoba szónak. Eredeti hangalakja az itt élt névadó népesség nyelvjárástól függően változhatott és ez torzult el a mai formává.

A másik latinus község, Szarvaskő közelében (Szarvaskő és Felsőtárkány között) egy domboldal, illetve völgy neve Istrángom, illetve korábbi alakváltozatában Estrángom. Anélkül, hogy az istráng szó bajor-osztrák, illetve szász nyelvi eredetét tagadnám, egy érdekes véletlenre hívom fel a figyelmet. E helynév egy középkori latinus telep (Szarvaskő) és egy törökből származtatható nevű község (Felsőfár/tány) között fekszik. A Tárkány falunév nyelvjárási hangalakja mai és mélyebb, és feltehetően a középkorban sem nagyon különbözött a mai Tárkány ejtésmódtól. Ez a hangalak igen közel áll a tárkony közszó tárkony nyelvjárási formájához, és a magyar nyelvet nem tökéletesen ismerő számára a két hangalak szinte azonosan cseng. A tárkony szó francia megfelelője estragon; véleményem szerint lehetséges, hogy ebben az esetben egy többszörösen kontaminált latinus névadási gyakorlatot figyelhetünk meg. (Amikor ezt lehetségesnek tartom, ugyanakkor elvetem a nyelvészeti irodalomban is felbukkant estragon~> Esztergom származtatás lehetőségét.)

A latinus településeket és a megyénkben található más falvak népességét a török hódítás egyaránt megtizedelte. A történeti forrásokból kimutatható azonban, hogy a hódoltság alatt sok község lakossága — ha számban erősen megfogyatkozva is — kontinuusan továbbélt. A megmaradt népesség és a XVIII. században betelepült lakosság integrálódása során alakult ki megyénk jelenlegi, már teljesen magyarnak tartott, valójában azonban már a középkortól fogva igen vegyes ethnikumból összetevődő népessége.