Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 2. szám - A HAGYOMÁNYK ÉLETE - Kovács Béla: Idegen ethnikumú települések a középkori Heves megyében
^1111111111111 < 111 ■ 1111 • 1111111 ■ M11111111111111111111 ■ 11111 • 111111111111111II111111111 • 1111111111II1111 ti 1111111 i 11 ■ 111 * 11É M11111 ■ 111111 ■■ 1111II1111111111111 • 1111II1111111111111111111111II • 11111111II It II111111IIIII111111111 • 11111111111111111111111111 ■ M1111111M1111111111 i 1111111111111111111 tt KOVÁCS BÉLA Idegen ethnikumú települések a középkori Heves megyében ......................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................in nmi mi.......... Heves megye jelenlegi népességét óitalában magyarnak tartják, bár a történeti tények ismeretében tudjuk, hogy a török hódoltság alatt elnéptelenedett területekre a XVIII. században rácokat, szlovák nemzetiségűeket, német nyelvterületről származó lakosokat telepítettek. A kibontakozó barokk Eger olasz származású mestereket, művészeket is magához vonzott. 1687 után számottevő török család is maradt a megyében, elsősorban Egerben. A több mint kétszáz éve tartó asszimiláció következtében az idegen ethnikumú népesség nyelve csaknem teljesen magyarrá változott, csak néhány szlovák telepesközség lakóinak idősebb generációja őrizte meg régi nyelvét olyan módon, hogy kettős nyelvet beszél. Legtöbb helyen az idegen ethnikumú lakosságot csak a vezetéknevek alapján tudjuk felismerni, bár kétségtelen, hogy alaposabb néprajzi vizsgálatok során sajátos ethnikai jegyek is megállapíthatók. Heves megye területén azonban már a korai középkorban is meglehetősen vegyes népesség lakott. Bár a népesség ethnikai összetételére vonatkozó történeti forrásanyag igen kevés, de a földrajzi nevekből, a megye területén birtokos nemzetségek származásának vizsgálatából erre vonatkozóan értékes és bizonyító erejű adatokat gyűjthetünk össze. A magyar honfoglalást megelőző évszázadban elsősorban a Mátra lábánál ószláv településekkel számolhatunk; bizonyítékok az itt található földrajzi nevek. A Sírok, Debró, Rozsnak helységnevek, a Tárná, Tornáca, Rápca víznevek, vagy a Liszko, Darnó földrajzi nevek ószláv helynévadásra utalnak. A szláv települések régészeti anyagát azonban csak igen szórványosan lehet ezeken a helyeken megfigyelni. Mivel azonban a szlávság egyes csoportjai már a VI. századtól kezdve szoros kapcsolatban álltak az avarsággal és megyénk területen mintegy 30 későavar. Vili—lA. századi temetőt ismerünk, ezeken a területeken mindenképpen tel kell tételeznünk az avar és szláv ethnikum keveredését. A magyar honfoglalás idején Heves megye területének egy részét a honfoglaló magyarsághoz nyolcadikként csatlakozott kabar törzs népesítette be. A kabarok ethnikai összetétele igen vegyes volt. Györtfy György megállapítása szerint megtalálható volt közöttük a türk kazar, az iráni káliz, az alan oszlar, a szuvar, bércéi és székely, azt azonban történeti és nyelvészeti tényék is igazolják, hogy török nyelvű népcsoporthoz tartoztak. A vegyes ethnikumú kabar törzseken kívül más török nyelvű nép is megtelepedett megyénk területen, ha nem is az első foglaláskor. Anonymus Taksony vezér korara teszi a besenyő törzsek betelepedését Thonuzoba vezetésével; ez az idő 947 és 9/1 közé esik. Első okleveles említésüket 1067-ben, a százdi monostor alapítólevelében találjuk, amikor egyik településüket tiogér besenyő (Huger ßeseneu) névvel említik; ez a mai Besenyőtelek területén lehetett. Nagy Árpád régész kutatásai alapján két nagyobb csoportban települtek meg Hevesben. A Tiszától északra eső településcsoporthoz a már említett Besenyőtelken kívül Dormánd, hüzesabony, Kerecsend, Veze- kény, Pély, Tepély és Kál, a Tiszától délre Abádszaiok, Tiszaderzs, Tomajmonostora, Tiszabő és Tiszabura községek tartoztak. Ezek mindegyikének neve törökös jellegű, illetve etimológiájuk török nyelvből magyarázható. A fenti helyneveken kívül a Bolya, Sarud, Átány, Csal, Kocs helynevek is török nyelvi eredetűek, de éppen azért, mert a kabar népcsoportok és a besenyő népesség között kétségtelen nyelvi rokonság bizonyítható, nehezen határozható meg, hogy egyes település törökös jellegű neve melyik ethnikum helynévadási gyakorlatából keletkezett. A Heves megyében megtelepült nemzetségek neve és a rájuk vonatkozó történeti adatok szerint az Aba, a Szalók és a Sártiván-Vecse nemzetségeket e törökös népességhez sorolhatjuk. Az Aba név a török aba = apa, atya jelentésű. A török sár tivan magyar megfelelője, „fehér sólyom”. A török népekre jellemző állat-totemős tiszteletének nyomát találjuk a besenyő Thonuzaba nevében is, amelynek magyar jelentése „vadkan apa”. A magyar nemzetségi társadalom bomlásának idején a nagyfejedelmi—királyi hatalom kialakulását és megerősödését nehezíthették volna a nagyobb területi egységeket birtokló honfoglaló törzsek, és ezért már Géza nagyfejedelem idejében megkezdődött az eddig egy-egy területen élő törzsek széttelepítése. Ennek a tudatos telepítő gyakorlatnak a nyomát az ország különböző részein feltűnő, a magyar törzsek nevéből kialakult helységnevek bizonyítják. Megyénkben ilyen Gyöngyösfar/án, a Poroszló melletti Megyer puszta, a Pétervására határában levő Kürti puszta, vagy fenőtelek Boconád mellett. Ennek a folyamatnak az eredménye az is, hogy megyénkben orosz-nak nevezett népességcsoport is megtelepedik a korai időben. Ez a népesség minden bizonynyal a nagyfejedelem szolgálatában álló fejedelmi testőrség tagjaiból állhatott, mint erre az orosz druzsinnikok rendszere is jó például szolgál. 1275-ben Gyöngyösoroszi nevét Urus alakban említik; ez a névalak megfelel a középkori uroz, oroz elnevezéseknek, amelyek mindig királyi testőrséget jelentenek. Bár az első okleveles előfordulása ennek a névnek meglehetősen késői, de bizonyos, hogy a X—XI. század fordulójának településtörténeti állapotát tükrözi. A XII—XIII. században — és elsősorban a tatárjárás után — más ethnikumok is megtelepedtek megyénkben. Ezt a tényt elsősorban a települések neveivel tudjuk alátámasztani. Az egri püspökség régi birtokait megerősítő, IV. Béla által 1261-ben kiadott oklevél Felnémet (Fel- nempty) nevét említi. Ez a községnév német nyelvterületről származó népesség megtelepedését bizonyítja. (Tekintettel arra, hogy a kérdéses oklevél XI. századi állapotokat rögzít, e népcsoport megtelepedését is tehetjük erre az időpontra.) Cseh nyelvterületről is érkeztek telepesek, mint ezt Egercsehi neve bizonyítja, amely először 1285-ben Cheh alakban fordul elő. Bár a jelenlegi Tófalu első okleveles említését csak 1352-ből ismerjük ihotfalu alakban, mégis biztosra vehetjük, hogy a korai középkorban a tótnak nevezett szlovák ethnikumú telepesek községét jelöli. Lengyel nemzetiségű telepesközség lehetett a Nagy- bátony határában levő Lengyend is, amely az 1332—1337 között keletkezett pápai tizedjegyzékekben LengeI néven is előfordul. A XIII. században a török nyelvű népesség is megtelepedett megyénkben. Okleveles forrásokból ismerjük a Makiár községnek nevet adó Mák nemzetséget; a -tár 50
