Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-05 / 285. szám
THTIITTr folytatás oz 1. oldalról B helyőrség ÍTiTCHtV^HI 3 Egyébként a szépirodalom olvasása is háttérbe' szorult most, mert augusztus óta egy határidős fordítói munkát végzek, egy ukrán életrajzi regényt ültetek át magyarra, ez napi többórás munkával jár, és sok figyelmet, energiát kíván.- Tudatos és határozott költői építkezés jellemzi eddigi munkásságodat. Hogyan alakult ki benned az irodalom és az alkotás iránti elköteleződés?- Ezt a pályát inkább sorsszerűnek tekintem, mint tudatos választásnak. Azt hiszem, az irdalom szeretete, amit nagymamámtól, Varga Júlia magyartanártól örököltem, billentett ki az asztalfióknak író középiskolás szerepéből és vezetett el az első publikációkig. És mikor már tisztában voltam vele, hogy úgysem tudnék mással foglalkozni, akkor kezdett el igazán érdekelni, hogy jól is csináljam. Ezért vettem a kezembe a verstant.- Nemcsak az irodalomban és a zenében mozogsz otthonosan; értékformáló a tevékenységed, feltétlen szerepvállalásod és szereptudatod a kárpátaljai közösségi életben. Miben látod a fiatal költők, írók szerepét ebben a közegben, illetve általánosan?- A legfontosabb, közösségünk számára is lényeges szerep természetesen az írás. Hiszem, hogy az irodalmi műveknek identitásformáló és -őrző funkciójuk lehet, és azt gondolom, máshol tartanánk, mást jelentene a kárpátaljaiság fogalma, ha nem születnek meg olyan alapművek, mint például Kovács Vilmos Vereckéje vagy Nagy Zoltán Mihály regénye, A sátán fattya. Beszélhetünk társadalmi felelősségvállalásról is, de ez már inkább egyéni meggyőződés és világnézet kérdése. Kovács Vilmos, a rendszerváltás előtti kárpátaljai magyar irodalom kiválósága, aki egyben polgárjogi harcos volt, és nevéhez fűződnek az első lépések a kisebbségi érdekvédelem terén, egy helyen így fogalmaz: „Egy közösség, ha magáénak tudja, szószólójának tekinti az írót, bizonyos esetekben kényes, de megkerülhetetlen közéleti feladatokat ró rá.” Ennek a szerepnek, a szószólóságnak a vállalása ma már nem túlságosan kényes, legföljebb a trendekkel megy szembe.- Szkeptikusan figyeled ezeket az új megszólalásmódokat, a trendekhez való kapcsolódást?- Igen, mert az új megszólalásmódokhoz képest olvasóközpontúbb műveket szeretnék írni. Joggal tűnhet úgy, hogy a fiatal magyar irodalom jelentős részének a befogadása mára egy meglehetősen szűk réteg kiváltsága lett. Ezt a viszonylag kényelmes pozíciót lehet azzal védeni, hogy a költőnek nem feladata kilépni az elefántcsonttoronyból, és inkább az olvasó képezze magát. Nekem mégis meggyőződésem, hogy az érthetőség terén lehet és kell is kompromisszumra törekedni.- Sokatmondó, hogy a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségétől Együtt Nívódíjat kaptál. Mit jelent számodra ehhez a közösséghez tartozni? 2020. december- Aki itthon az irodalmi életben részt akar venni, az szükségszerűen kapcsolatba kerül a MÉKK-kel. Ez az egyetlen szervezet ugyanis, amely - sok más tevékenysége mellett - Együtt címmel irodalmi folyóiratot ad ki Kárpátalján vagy például írótáborokat szervez a helyi alkotóknak. Vannak komolyabb anyagi bázissal rendelkező kulturális intézmények is, de szomorú tapasztalatom, hogy ezek az írókat, költőket és a kortárs irodalmat bizonyos fokú távolságtartással kezelik. Árulkodó tény, hogy működő könyvterjesztői rendszer harminc évvel a rendszerváltás után sem működik, a kortárs szépirodalmi művek megszerzése vidékünkön szinte lehetetlen. A díjat egyébként az említett folyóirat 2016-os évfolyamában megjelent írásaimmal érdemeltem ki, és Vári Fábián László főszerkesztőtől vehettem át. Meghatározó élmény, fontos mérföldkő volt.- Az Előretolt Helyőrség íróakadémia hallgatójaként csatlakoztál a magyarországi irodalmi élethez, de közvetlen kapcsolatod van többek közt Erdéllyel, az ottani alkotókkal is. Milyen jelentős, új impulzusok értek e találkozásokon?- Nagyon fontos, hogy egy pályakezdő betekintést nyerjen a saját régióján kívüli irodalmi életbe. Az, hogy a 2010-es évek elejétől kezdve többször részt vehettem az ünnepi könyvhéten, járhattam a Tokaji írótáborban, megismerkedhettem anyaországi és több külhoni folyóirat munkatársaival, új műhelyekkel, elsősorban motivációt jelentett. Átláthattam, hogy milyen izgalmas, sokszínű ez a szakma, és eldöntöttem, hogy biztosan ezzel akarok foglalkozni. Az íróakadémia pedig amellett, hogy itt neves, korábban csak műveik által ismert alkotóktól tanulhatok, arra is lehetőséget adott, hogy megismerjek más pályakezdőket. Hajlamos vagyok túl szigorú lenni magammal szemben, és féltem a kihívásoktól, de rájöttem, hogy nem lógok ki a fiatalok mezőnyéből, sőt gyakran az elsők között voltam az írásgyakorlatok teljesítésében, ami önbizalmat adott.- Emlékezetes számomra a Karácsonyi vásár című versed, amely egy olvasata lehet annak, miként látjuk Budapestet s benne az egyént. Ki tudnál emelni egyéb, városhoz kapcsolódó életrajzi epizódot, léthelyzetet, melyek erősebben befolyásolták a szemléletedet? Hogyan jelenik meg előtted a város mint kulturális közeg?- Falun nőttem fel, most pedig Beregszász egy tanyának nevezett külvárosi részén lakom, ami szintén közel van a természethez. A városi zaj és tömeg, a betondzsungel beláthatatlansága mindig is nyomasztott inkább, de talán éppen ez az idegenségérzet, a bizonyos fokú elveszettség vezet olyan tapasztalatokhoz, amelyek versben jól működnek. Egy új versemben, amelynek a címe Somogyi Gábor hazatér, Ungvár kapcsán éppen azzal foglalkozom, hogy ki lehet-e szerelmesedni egy városból, ha megváltozik, és hogy ez a változás a város vagy a hozzá visszatérő, emlékeit kereső ember számlájára írható-e.- Műveidben van valamiféle érthető távolságtartás a jelentől és a jövőtől is. A Fekete-Tisza című köteted cikluscímei (az este, alkony, utazás fogalmak révén) ezt a melankolikus léttapasztalatot hordozzák, a verseket pedig az elmúlás, üresség, funkciótlanság, betegség fogalmai tartják össze. Lehet, hogy ezek egyben a költészetednek is fő tematikus elvei?- Ez így van. Habár én jobban szeretek úgy fogalmazni, hogy a bukásra ítélt sorsok és az ártatlanok szenvedésének témája jellemzi a kötetet, de a betegség, üresség, magány mindenképp fontos hívószavak, és sajnos sokak magánéletében is meghatározd fogalmak. És míg világ a világ, az lesz a legnagyobb kérdés, hogy ennek ellenében a hit, a szeretet és a pozitív gondolatok elegendők-e az életben maradáshoz. Azt hiszem, ezekből az értékekből villant fel a Karácsonyi vásár és több más vers is, néhány, ami a kötet belső feszültségét adja.- Ha így van, akkor a kritika által megállapított sokféleség helyett a költészetedben inkább az egységbe tartás meghatározó?- Azt hiszem, az elemzők inkább e témák kifejtésének többféle módja, és a formai kísérletezések miatt nevezhetik sokszínűnek a Fekete-Tiszát, aminek szerintem az egységbe tartás határozottan az egyik erénye.- Úgy értem, az életjelenségek felől, a tapasztalható világ felől közelítesz a nyelvhez, verseidben erőteljesen jelen van a reflektáló én. Jelentésképző szerepe van számodra a költészetnek?- Ez a határozott lírai én valószínűleg annak tudható be, hogy a versben érzem igazán otthon magam, míg az életben, aminek része az alkotói folyamat is, többször elbizonytalanodom. Úgy tapasztalom, hogy a nyelv szerepe ennek a jelenlétnek az intenzitásától függ, és olykor a jelentésképzéssel együtt veszít súlyából, ha inkább az eszmei közlésvágy érvényesül. Máskor viszont a nyelv dominál, és a vers egy dallam vagy ritmus medrében futó szabályozott tudatfolyamnak is tekinthető.- Mennyit változott benned a világ idén, mit jelent Marcsák Gergelynek az idei év poétikai és egzisztenciális értelemben?- Nemrég kislányom született. A tény, hogy apa lettem, még nehezen felfogható ajándék, de jelentősége a napok, hetek múlásával minden értelemben egyre mélyebben határozza meg az életemet. Eddig szerencsére a világjárványból is csupán annyit érzékeltem, hogy a családi fészek, a magánszféra nyugalma, a gondolkodásra, fokozott szemlélődésre késztető dolgozószobai magány nemcsak lehetőség, hanem előírás is. Idén elnyertem a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, és jelenleg is azon dolgozom, hogy az ösztöndíjas időszakban minél több versem szülessen. Marcsák Gergely Forrás: Petőfi Irodalmi Ügynökség, KMI Marcsák Gergely Karácsonyi vásár Késő ősz volt a Vörösmarty téren, áradt a forralt bor fahéjillata, standok, boltok közt az adventi fényben ránk talált egy szürkés bankautomata. Néztük, hogy dől a Váci utca népe akcióval vonzó üzleteken át, amíg PIN-kódom beírtam a gépbe, és kezembe kaptam némi valutát. Az otthoniaknak szuveníreket akartunk vinni a Vörösmartyról, nekünk pedig színes gyertya kellett, meg fenyőfa alakú polisztirol, a vásár pedig drága. Külföldiek zsebéhez mérték ma itt az árakat. A kofa hellót köszönt vevőinek, s lüktetett tarka turistaáradat. Elindultunk hát - két csellengő alak - nézni, mit kínálnak a kézművesek, a tér közepén magamhoz vontalak, majd kalauzunk, a sodródó tömeg vitt, és a legszebb portékát keresve soká bolyongtunk a téren te meg én. A Gerbeaud-házból kilépett az este (alkonyi cukormáz csurgott tetején), mire táskába gyűlt a sok ajándék, csokoládé, hógömb és zenedoboz. Ha gyorsan a megállóhoz érünk, még eljuthatunk busszal a Nyugatihoz. Csókot adtál s a föld remegni kezdett. Máig sem tudok pontos választ adni: ilyennek érezhettük a szerelmet, vagy csak befutott a kisfoldalatti? Az izzóktól ékes platánfák alatt őrzi e rejtélyt a Vörösmarty tér. A titkos rezgés máig is ott maradt, s rendre felbukkan, ha két száj összeér. KMI - SZERZŐBÁR A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának (KMI) küldetése a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás minél szélesebb körű népszerűsítése határon innen és túl; ennek érdekében alkotók bemutatását, irodalmi produkciók közvetítését vállalja, ösztöndíjprogramot indít, és minden évben kiválaszt 8 szenior és 4 junior szépirodalmi alkotót, hogy segítse írói arculatuk építését, műveik népszerűsítését. Elindult a KMI Szerzőbár nevű Facebook-oldal is, ahol nap mint nap friss tartalom érhető el, a kiválasztott 12 kiváló kortárs magyar szerző sorait olvashatjuk. Marcsák Gergely is a KM112 program egyik kiemelt alkotója. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET I f.
