Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-19 / 297. szám
. . ün -helyőrség vers Győréi Zsolt [Remény és szoknya nélkül] Én eljövök, ha hét tenger kalóza, a dongalábú, részeg Rettegés fedélzetére csalna, s elhajózna veled komor vizekre, s tettre kész, mohó népének vetne drága étkül, és ott vacognál remény és szoknya nélkül, szelet támasztok ég és mély között, s megmentelek, te kedves üldözött. Megmentelek! míg békén horkolok, elfújok minden brigget és dereglyét. Sziget vár ránk: a kékarany veled-lét - hajód a félsz, de én a horgonyod. Hát dőlj le mellém, engedd, hogy megessék a fel nem fogható természetesség. [Nem-fecsegésünk] Erre nincs vers. Erre én sem vallók rímmel. Néma a nóta. így dudorászunk, halk ölelésben egybefonódva. Egymás titka - nem beszélünk. Ámulunk tág, tétova szemmel. Szájon a száj. Halld nem-fecsegésünk, és sose menj el. Muszka Sándor (Részletek egy készülő könyvből) Tollpihék Még feltűnik egyszer a hajdani blokknegyed az erkélyekről véres víz csorog, tolonganak a ketrecek felé, senki nem bír parancsolni magának. Viszik a zsákmányt, szaladnak boldogan a lüktető hús közt tojás is lapul, körbeállja őket a család, sötétedésig lesik, hogy él-e. Holnap vágják el a nyakát csak, kést fennek, tálat mosnak a vérnek. Tépik a tollat az ütőér körül, virrad. Kondenz A szabadságot végképp kivívtuk, bezártak sorra a gyárak, penészedik a fal a nedves párától, gombásodik a bőr a pulóver alatt. A nagyszobába kályhát rakattunk, ott alszunk mind a négyen, vágjuk, hasítjuk, hordjuk a fát a negyedikre fel. Melegszik a víz a mosófazékban, ásít az ablak az elégett gáztól, egymás után fürdünk, amíg kihűl, ez is szabadság. Vampir Senki nem jár már egyenruhában, . megjött az első segélycsomag. Nem térdeltetnek senkit a pad elé, ha nem mennek még a román szavak. A híradóban a Ceau-kivégzést játszák be újra és újra, még sem hiszi senki, hogy meghalt, félnek. Az utcákat éjjel vérszívók járják, elrabolják a gyerekeket, Bukarestbe viszik megölni őket, kell a friss vér. Bosszú Sorshúzással döntünk, ki hal meg, senki nem akar PCR lenni, oda állítjuk őket a fal elé,- kásás hóból gyúrt golyókkal dobunk - nevetünk, ha sírnak. Ácsai Roland Az első út A szívműtét után első útja az istállóhoz vezetett, hogy a kórházból elküldték. Nem haza, vagy a munkahelyre, végre szóhoz juthatott benne a lényeg. Amikor az autóval lekanyarodtak az útról a felhőfoltos ég megmeglengő ponyvája alatt, nem akart hinni a szemének, mert ott várt rá a lova, ahogy minden nap várta, amíg a kórházban tartózkodott, és akkor kiszállt a kocsiból, átkarolta a ló nyakát, mint aki zokog. Ez a történet most ennyi Apósomnak volt egy Karla nevű csikója, egy kanca, meg volt a legelőn az a kisróka, ami minden nap éppen háromkor megjelent, de óra pontossággal, és a komondor sem zavarhatta meg a játékot, ami kezdetét vette ilyenkor a csikó és a rókakölyök között napra nap, délutánról délutánra, és hogy mi ütött a két állatba, hogy lehetett egy csikónak róka a barátja, nem értette senki, csak nézte és leesett állal csodálta... Ez a történet most ennyi: egy te, egyén, egy mi, de jó lesz arra, amire a többi, emlékezni rá vagy elfeledni. A kisborjú Apósom egyszer kapott ajándékba egy kisbikát, ami a lóistállóban lakott, így nem csoda, ha kicsit lónak érezte magát, és a legelőn a csikókkal játszott. A boíjú lehasalva várt, és a lovak a fülénél meg a farkánál fogva húzták, de az óvatosságot közben nem feledték. Fűszál sok lehajolt alatta a hónapok során, aztán le kellett vágni a szerencsétlent, míg a lovak tovább nyargaltak körbe-körbe, és az istállóban tovább csicseregtek a fecskék. Apósom lányai nem ettek belőle. A révész háza (olaj, vászon, 40 » 30 cm, 2013) Ily és Krisztinka Nyomokban Az öregség bordákba hajlítja a visszaemlékezés tükörképeit. Kalapos férfiak lufikba préselik az ellopott leányillatokat. Beleőrülünk a keresésbe, összetaposunk mindent, hogy nyomára akadjunk a szélfutta hajlatoknak. csillagkínzás ír* t-r»-' QOftOl f ÍAí miután becsukod az ablakot, beleálmodjuk magunkat egy teáskannába, a kihűlt edény oldalán jégvirágok futnak, vérző ajtókban megbotlanak a fénysugarak, ahogy felnézek, szemem önkéntelenül is összeköti a fedő alatt lebegő pontokat, a holdban keresem a napot, arcán szeplőcseppek. babáknak szólítjuk őket, sírnak a hidegtől, levetkőztetjük és beleáztatjuk a teahullámokba, homokot öntünk a szájukba, arcukról hazarepülnek az illatok, mosolygödrükben megcsonkított szentjánosbogarak táncolnak. Moha Útszéli kőkereszt. Vajon ki állíttatta? A moha benőtte a nevet. Az istállóból a fecskék hangja nem hallatszik idáig. A fiókákat még a fészek sártenyere tartja, de hamarosan megismerik Afrikát, míg a bárányok tovább kérődznek, és Badacsony idelátszik. Jóidőben, vagy rosszban? Látod, ezt mindig összekeverem, pedig sokszor mondtad már, hogy melyikben is. Ki állított benneteket, régi kőkeresztek, miken Jézus arcát a mohák úgy fedik, mint zöld, halotti leplek? LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ácsai Roland (1975) író, költő, drámaíró, műfordító Ágoston Szász Katalin (1996) szerkesztő, kulturális újságíró Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Demeter Szilárd (1976) író, rockzenész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Farkas Wellmann Endre (1975) József Attiladíjas költő, író, műfordító, szerkesztő Győréi Zsolt (1970) költő, drámaíró, dramaturg, műfordító Hodos László (1943) költő Ilyés Krisztinka (1999) író, költő Kántor Mihály (1974) szakíró Muszka Sándor (1980) költő, író Nagy Koppány Zsolt (1978) József Attila-díjas író, műfordító, szerkesztő Nagygéci Kovács József (1977) kritikus Paál Zsolt (1968) tanár, költő Pál-Lukács Zsófia, dr. (1985) irodalmár, ez Előretolt Helyőrség íróakadémia mentora Szentmártoni János (1975) Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, író Szilágyi-Nagy Ildikó (1978) író, szerkesztő 2020. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
