Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-12 / 291. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2020. DECEMBER 12., SZOMBAT Nem minden hatvanöt év feletti használta ki A vásárlási idősávot mától felfüggesztették Elfogadták a kereskedők és az Idősügyi Tanács javaslatát További izgalmas hírekért látogasson el ide: Fotó: Huszár Márk HEOL.hu HÍREK Szünetel az ügyfélfogadás EGER Az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. ügyfélszolgálati irodái december 18-ától 2021. január 4-éig zárva tartanak. Személyes ügyintézésre december 23- án és 28-án délelőtt 8-tól 12 óráig az egri Malomárok utca 28. szám alatt van lehetőség. Kérik, hogy az ügyfelek a telefonos, valamint az elektronikus ügyintézést részesítsék előnyben. T. 0. Sikeresen pályáztak FELDEBRŐ Az önkormányzat Feldebrői Polgárőrök támogatása címmel benyújtott pályázatát sikerrel bírálták el, s ennek köszönhetően 3,1 millió forinttal gazdagodik az egylet - tájékoztatott Jakab Ernő polgármester. Elmondta: a pénzből új térfigyelőkamerarendszert építenek, a meglévő hét eszközből ötöt lecserélnek, s megfelelő árajánlat esetén újakat is vásárolnak majd. Emellett jut a polgárőrség működési költségeire is. M. H. Díszoklevél a helytállásért HATVAN Polgármesteri Díszoklevéllel tüntették ki a Hatvani Járási Hivatal hét dolgozóját. A népegészségügyi osztály munkatársai a koronavírus-járvány okozta nehézségek közepette önzetlenül és fáradhatatlanul munkálkodtak a hatvaniak érdekében. Sokszor vállaltak túlórát, hogy a vírushelyzet alatt minden zökkenőmentesen menjen - áll az indoklásban. Az elismerést Jónásné Csegezi Tímea, Gábor Lívia, Juhász Apollónia Katalin, Szabó Ádám, Szelesné Illés Anna, Szénási Lívia és Szalatnai Gábor vehette át. T.O. A kormány szombattól felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben pénteken. Körképünkből kiderül: a vásárlók, a kereskedők is ezt várták. Szabadi Martina Laura martina.szabadi@mediaworks.hu HEVES MEGYE A kormányrendelet alapján péntekig a 65 évnél idősebbek az élelmiszerüzleteket, drogériákat és gyógyszertárakat hétköznap 9 és 11 óra között, hétvégén pedig 8 és 10 óra között látogathatták, s közben fiatalabb vásárlók nem lehettek bent. Az egri piacon kedden már fél kilenckor is csak elvétve látni fiatalabb vásárlókat, igaz vásárlókat sem igazán találunk. A korai órákban is csak lassan szivárognak be, nyoma sincs az árusok portékáit vizslató tömegnek, amely az eddigi években a decembert jellemezte.- Érdekes azt olvasni, hogy sok helyen a piacokat keresik fel inkább a vásárlók, mert nagyobb, nyitottabb a légtér. Itt lassan másfél hónapja, napról napra kevesebb az ember - mondta egy árus, aki kérte, hogy nevét ne jelenítsük meg. Nem messze tőle Kovács József né azt mondja az idősávot nagyon is betartották a városban, hiszen sokan azt sem tudták, hogy a piacon nem volt.- Annyian sem jöttek, amennyien jöhetek volna. Hasznos persze, hogy volt ez a szabályozás, jó ötlet a védett idősáv, hiszen mindannyiunknak van idős hozzátartozója, ugyanakkor nem csak az ajánlott órákban jöttek. A fiatalok pedig, ha szembesültek vele, hogy éppen nem mehettek be a környező üzletekbe, akkor inkább hazamentek - osztotta meg tapasztalatait. Hozzátette, hogy valami most nagyon félrement a köztudatban. Azt hiszem, sokan nem tudták, hogy a piacra bármikor jöhetnének, ezért tértek be ilyen kevesen a csarnokba - vélekedik a kereskedő. S valóban, a friss, mutatós áru előtt egyetlen asszony álldogál csak, s utána jó darabig senki. Nyíri Zsoltné Gyöngyösre jár bevásárolni, mint mondja, jobban biztonságban érezte magát, mióta bevezették az idősávos vásárlást.- Kevesen vannak a buszokon, és kevesebben vannak az üzletekben is. Ha 10 és 11 között intézem a dolgaimat, teljesen el tudom kerülni a tömeget mindenhol - magyarázta. Van, aki szerint hasznos volt, mások szerint felesleges a szabályozás, hiszen az idősek úgysem tartották be. Abban viszont szinte minden megkérdezett egyetértett, hogy a legnagyobb vesztesei a kismamák voltak. Ezt tapasztalta az egri Hossó ABC tulajdonosa is.- A szabályozás első napján biztonsági őrt állítottunk az üzlet elé, aki jelezte a vásárlónak, ha éppen ő nem léphet be. Azon a szombaton jó néhányan panaszkodtak az újra bevezetett szabály miatt, mostanra viszont már teljesen hozzászoktak. A kismamáknak volt a legkellemetlenebb, az alkalmazottak szerint ők panaszkodnak arra, hogy éppen az etetés után, kilenc órát követően ideális nekik a bevásárlás. A 65 év felettiek óráiban viszont nem igazán volt teljes a kihasználtság: tíz óráig sokan voltak, sőt néha sorba is álltak az ajtó előtt, utána viszont alig volt vevő. És szép számmal láttunk napközben is jócskán nagymamakorúakat a boltokban - mondta Hossó Zsolt. Megvédték az uniós forrásokat HEVES MEGYE - Évekkel ezelőtt maga Donald Tusk is úgy fogalmazott: „Nem lehet politikai feltételekhez kötni a tagállamoknak járó források kifizetését.”- nyilatkozta a Hírlap kérdésére Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz Heves megyei elnöke.- Mi nem engedtünk a politikai zsarolásnak, összefogtunk a lengyelekkel. A két miniszterelnök élére állt ennek a vitának, és sikerült meggyőzni csütörtökön a tagállamok mindegyikét arról, hogy van más út, nem szabad ideológiai vagy politikai kérdésekhez kötni az ilyen kifizetéseket. Főleg nem egy koronavírus-járvány kellős közepén- mondta Nyitrai Zsolt. A Heves megyei elnök kiemelte: a csütörtöki nap megmutatta, hogy megéri kiállni a nemzetért, megéri kiállni a magyarokért, és sosem szabad engedni a politikai zsarolásnak.- Orbán Viktor miniszterelnök megvédte Brüsszelben a magyaroknak járó bért - hangsúlyozta. - Ilyen módon minden akadály elhárult az elől, hogy a különböző fejlesztési, és egyéb forrásokat megkapják az országok, így Magyarország is. Biztos vagyok benne, hogy ezen fejlesztési forrásokból Eger és térsége, valamint Heves megye és térsége is szépen fejlődhet tovább. Az uniós költségvetésről a megegyezés megszületett Csütörtök esete megszületett a megállapodás, mindezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be közösségi oldalán. „Az uniós költségvetésről a megegyezés megszületett, és győzött a józan ész”- hangsúlyozta a miniszterelnök.- Győztünk, mert olyan nehéz időkben, mint a világjárvány, a gazdasági válság, nincs ideje annak, hogy most folytassunk le olyan ideológiai, politikai vitákat, amelyek hátráltatnak bennünket a cselekvésben. Győzött a józan ész, mert végül is Európa egységét ezzel a döntéssel sikerült megőriznünk. Szép esténk volt! - fejtette ki. HEOL Elkerülnék a bolti tumultust A kereskedelmi szervezetek és az Idősügyi Tanács javaslatára a kormány felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját december 12., szombattól, ezzel segítve, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne legyen tumultus az üzletekben. A felfüggesztés ezzel ellentétes döntésig marad érvényben - az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben. Szombattól időkorlátozás nélkül vásárolhat bárki az élelmiszerboltokban, a patikákban és drogériákban is. Az idősek vásárlási sávjának felfüggesztését a hazai kereskedelmi szervezetek kezdeményezték az ünnepi időszakra jellemző zsúfoltság csökkentésére. A javaslattal az Idősügyi Tanács is egyetértett, ezért a kormány úgy döntött, hogy felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját. „Arra azonban felhívjuk a figyelmet, hogy vásárlás során továbbra is kötelező a maszk viselése! Az időseket arra kérjük, hogy ha tehetik, akkor inkább kérjék hozzátartozójuk segítségét a bevásárláshoz, de ha személyesen mennek vásárolni, akkor kerüljék a zsúfolt üzleteket!” - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A szülészet-nőgyógyászat fejlesztésére költhetnek Huszonegymilliót nyertek Szoláriumban kukkolt a férfi HATVAN Az Albert Schweitzer Kórház 21 millió forintos támogatást nyert a szülészetnőgyógyászati osztály fejlesztésére. A pénzből 7,4 millió forintért olyan eszközöket vásároltak, amikkel a kismamák családközpontú ellátásának a feltételeit bővítették. Beszereztek egyebek mellett ágyat, éjjeliszekrényt, elektromos mellszívót, az újszülöttek ellátását segítő fototerápiás rendszert, laringoszkópot és váladékszívót. További 10,8 millióból valósult meg a szülészet-nőgyógyászati osztály vizesblokkjának teljes felújítása, s 2,7 millió forint fordítható az orvosok és szakdolgozók továbbképzésére - tájékoztatott dr. Stankovics Éva főigazgató. A pályázat első ütemében megvalósult az orvosok, szakdolgozók részére a Bababarát cím megszerzéséhez szükséges képzés is. A korszerű szoptatási ismeretek című kurzus az érintett dolgozók részére 2021-ben kezdődik. Az intézményben folyamatosan növekvő születésszám jól mutatja, hogy a várandósok egyre többen választják a kórházat: az idén már 511 gyermek született itt. T. 0. Több képzés is része az elnyert programnak Fotó: ASK HEVES Hölgy vendégekről készített felvételeket az egyik helyi szoláriumban egy férfi nemrég. Az esetről a napokban tájékoztatta a közvéleményt a szalon nyilvános bejegyzésben közösségi oldalán. Mint írták, szerették volna elejét venni a rosszindulatú pletykáknak. Tudomásuk szerint a férfi szoláriumozni ment be az egyik kabinba, melynek falai alatti rést kihasználva készített felvételeket a szomszédos kabinban öltözködő hölgy vendégről. Úgy fogalmaztak, recepciósaik az esetből semmit nem láthattak. Mint magyarázták, a falak alatti hézagok alapvető koncepciók a szalonokban a gépek biztonságos működtetése érdekében. Ahogy írták, a szoláriumstúdiók túlnyomó többségében is így alakítják ki a helyeket. A történtek miatt immár résmentes falakat alakítottak ki a szalonban, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő többet. A Hírlap kérdésére a rendőrség megerősítette, a Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A folyamatban lévő büntetőeljárásra tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni. B. R.