Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-12 / 291. szám
2020. DECEMBER 12., SZOMBAT Idén is versenyre hívjuk a szépségeket Tízmilliós összdíjazás, egyéves autóhasználat, felkészítőtáborok, televíziós döntő és szépségkirálynői segítség várja a jelentkezőket. Munkatársainktól info@tunderszepek.hu TÜNDÉRSZÉPEK Immár harmadik alkalommal hirdetjük meg nagy sikerű országos szépségversenyünket, amelyre ezúttal is 16-29 éves hölgyek jelentkezhetnek. Saját fotókkal is lehet nevezni, de aki szeretné, annak profi fotósaink elkészítik első portfolióját. A három fordulón át tartó verseny végén értékes nyeremények és egyéves autóhasználat várja a legszebbeket. A show-műsorral egybekötött televíziós döntő előtt ráadásul felkészítőtáborokban vehetnek részt a megyék legszebbjei, ahol korábbi szépségkirálynőktől tanulhatnak. Tavalyi háziasszonyunk, az Európa legszebbjének választott Kocsis Korinna mellett a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter is mentorként támogatja a tündérszépek felSzépségkirálynők segítik a felkészülést Fotók: Dunavölgyi Media Team Tótpeti Lili készülését. Késmárki Enikő Rebeka, a 2015-ös Miss World Hungary Miss Sport díjasa pedig edzőként hozza majd legjobb formájukba a lányokat. De ki is tudná hitelesebben képviselni versenyünket, Kocsis Korinna mint Tótpeti Lili, 2020 Tündérszépe, aki így biztatja a jelentkezést fontolgatókat:- Az, hogy idén három mentor lesz, még nagyobb segítség a lányoknak, akiknek azt üzenem: mindenképp vágjaSzarvas Andrea nak bele, próbálják ki magukat! Ha nem is nyernek, akkor is sok tapasztalatot szereznek, ráadásul ez a verseny hatalmas élmény. Jelentkezés és további részletek: heol.hu/tunderszepek A hivatal szerint csak alaptalan támadások érik őket Érvénytelenítették a pályázatot EGER A bölcsődei feladatellátás vezetésére kiírt pályázatot érvénytelennek nyilvánította a polgármester, hívta fel a figyelmet péntek délelőtt Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP egri frakciójának vezetője.- Ezzel a döntéssel arcul csaptak kétszáz, a gyermekjóléti és bölcsődei ellátásban dolgozó alkalmazottat. Tették mindezt annak ellenére a koronavírus és a karácsonyi időszak alatt, hogy az újra pályázó jelenlegi vezetőt 23 szakmai és civil szervezet ajánlotta. Úgy, mint az Eszterházy Károly Egyetem, a Máltai Szeretetszolgálat vagy az óvodák és iskolák szakszervezete - mondta Oroján Sándor. - Azért is furcsa a döntés, mert az eddigiekben az Egri Gyermekjóléti és Bölcsődei igazgatóság élén sikeres munkát végző pályázó egyedül indult, de a pályázat érvénytelenítésének is épp ez volt az indoka. Korábban azonban nem zavarta a városvezetést, ha egyetlen pályázóról kellett döntenie - tette hozzá. Tóth Helga intézményvezető megbízása december 31-vel lejár, kérdés, hogy ki irányítja majd az egri bölcsődéket. Kitért arra is, hogy a hölgy munkássága alatt több mint száz ellenőrzés zajlott, melyek során egyetlen alkalommal sem találtak hibát. A frakcióvezető elmondta azt is, hogy a pályázatot elrontotta a városvezetés, ugyanis abban nem szerepelt, hogy kiírója érvénytelennek nyilváníthatja, így ez további kérdéseket vet föl. Hozzátette, hogy a személycserékkel pusztán azért késlekedett a polgármester az első pár hónapban, mert nem voltak felkészülve a választási győzelemre. Most azonban politikai kinevezettekkel cserélné le a város intézményeinek már kipróbált szakmai vezetőit. A polgármesteri hivatal délután sajtóközleményben reagált a frakcióvezető kijelentéseire. Szerintük Oroján Sándor fő politikai tevékenysége a városvezetés folyamatos, minden alapot riélkülöző támadása bármilyen ügyben.- A gyermekjóléti és bölcsődei igazgatói pályázat tekintetében a polgármester az annak elbírálására kijelölt bizottság 6-1 arányban meghozott döntését elfogadva hirdetett új pályázatot - olvasható a hivatal közleményében. Sz. M. L. MEGYEI KORKÉP Megsemmisítő Szabadi Martina Laura martina.szabadi@mecliaworks.hu A mellőzöttség érzését azt hiszem, talán egyszer az életben mindenki megtapasztalja. Kellemetlen, bántó érzés ez, kissé értéktelennek érzi magát tőle az ember. Ezt érezheti a koldus, akin keresztülnéznek, vagy a gyermek, aki hiába vágyik szülei figyelmére, de furcsa módon az újságíró is, akit kihagynak a tájékoztatásból. Eleinte csak sejti az ember, hogy megbélyegezték. Tudni vélik, hova tartozol, s hogy ellenség az, ahonnan a kenyeret kapod. Eleinte keresed magadban a hibát, újrajátszod a mondatokat. Idő, mire ráébredsz, hogy a saját félelmeik miatt kétkednek a hitelességedben, így hiába minden erőfeszítés. Nem bíznak egymásban sem, ez a leg-Szappanopera a színfalak mögött, vihar egy pohár vízben ijesztőbb, valahogy így lehetett az átkos idején is. Rejtegetik a döntéseket, a történteket, még az is, akit sokadik ciklusra ikszeltek be a szavazók. Szappanopera a színfalak mögött, vihar egy pohár vízben. Elmaradoznak a meghívások, s a közösségi médiából, önjelölt helyi sztárriportereken keresztül értesülnek a belsős hírekről a munkatársak. Megsemmisítő érzés. Azt mondják, ők változást akarnak. De milyet és hova? Isten óvjon minket attól a pillanattól, mikor majd senki nem beszélhet a szabadidős programokról vagy a melegétel-kiszállításról. Mentsen meg minket az érthetetlen döntésektől, attól, hogy minden sarkon ellenséget lássunk, és ne tudja majd az egyik balkéz, hogy a másik mit csinál. Ideiglenes vezető a városfejlesztésnél EGER Korábban már írtunk arról, hogy egy sokaknak ismeretlen név, Tömör-Tones Zsolt került Egerben a városfejlesztési kft. élére. Az okokról megkérdeztük a társaság felett tulajdonosi jogokat gyakorló Evat Zrt. vezetőjét, aki arról tájékoztatta lapunkat, hogy mindez csupán ideiglenes megoldás.- Az Egri Városfejlesztési Kft. cégvezetői feladatait október 5-től látja el Tömör- Tones Zsolt. A cégvezetőt azért nevezte ki az Evat Zrt. igazgatósága, hogy a társaság törvényes képviselete abban az esetben is biztosított legyen, ha az ügyvezető a feladatait nem tudja ellátni. A korábbi ügyvezető ugyanis szeptember végén kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését, erre reagáltunk ezzel az intézkedéssel - tájékoztatta lapunkat dr. Fodor András vezérigazgató. Kérdésünkre elmondta azt is, arról, hogy dr. Kurucz András miért kezdeményezte szerződése megszüntetését nem adhat felvilágosítást.- A cégvezető pozíció fenntartása mindaddig indokolt, amíg a társaság élére szabályszerűen és jogszerűen egy új ügyvezető nem kerül. Kinevezésére az igazgatóság akkor jogosult, ha az egri önkormányzat közgyűlése személyi javaslatot tesz erre vo-Tömör-Tones Zsolt csak átmenetileg vezeti a céget natkozóan. Az Evat ugyan nincs kötve ennek a javaslatnak a betartására, azonban hiányában döntést sem hozhat - magyarázta dr. Fodor András. Elmondta azt is, hogy pályáztatás már történt novemberben az ügyvezetői szék betöltésére, ám ennek még nincs eredménye. Tájékoztatott továbbá arról is, hogy Tömör-Tones Zsolt a cégvezetői feladatot egyéb tevékenységei mellett, csupán a kialakult helyzetre tekintettel látja el. Sz. M. L. HIRDETÉS DECEMBER 11 ZALAI HÍRLAP uns ntPD NAPLÓ HíröSEi» H»rí.íí'i> 24ÓRA BKKKS Ä HÍRI.VP HEVESiHÍRUP Nógrád Megyei Hírlap Petőfi Népe Petőfi Népe Somogyi Hírlap Tolnai Népújság Dunántúli Napló tlj Néplap DÉLMAGYARORSZÁG KISALFÖLD NAPLÓ ÉSZAK KELET ■ " EEG-A f I 'm i VAGJA Kl ES GYŰJTSE ÖSSZE MIND A10 DB MOZAIKKÉPET, RAGASSZA FEL A TV MŰSOR MAGAZINBAN MEGJELENT JÁTÉKSZELVÉNYRE ÉS KITÖLTVE LEZÁRT BORÍTÉKBA.-» KÜLDJE BE A SZELVÉNYEN TALÁLHATÓ CÍMRE! HYBRID ÖCSI A kép Részletek: www.mozaikkereso.hu 2 DB TOYOTA YARIS HYBRID SZEMÉLYGÉPKOCSI 19 DB 1.000.000 FT ÉRTÉKŰ BEVÁSÁRLÓKÁRTYA 19 DB LED-TV 19 DB LAPTOP 19 DB ÁLLÓ PORSZÍVÓ 19 DB TABLET f » * Eszenyi Eszter