Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-21 / 273. szám
2020. november IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Tó (akril, farostlemez, 60 * 80 cm, 2019) Paál Zsolt J’erre parmi la plaine Estbe hajló délután volt, vonatablak alatt ültem Négy év repült vissza hozzám, s huszonkettő romja dűltem.. Meddig kell még ábrándoznom? Egyre fájóbb múltam lomja! Egy őszi nap jött újra hozzám, s visszaámult homlokomra. Indulnom kell... De bensőm rám szól „Ne rohanj még! Maradj! Késs el! Vágyom kezed... Talán érint feloldozó érintéssel. Találkozás Temetőben jártam egykor, deres lombú szép fák alatt. Magamnak csak most vallom be, akkor Téged láthattalak. Megremegtek múlásukban szelíd alvó, néma holtak. Dülöngélő sírkeresztek, ahogy jöttél, elhajoltak. Szépségesen öreg voltál, láttam arcod, kegyes szemed, láttál Te is, hozzád szóltam, s talán meg is öleltelek... Ringató Kezem a kezeden - napfény a tavon, Magamat benned - megmutatom. Szemed a szememen - dúsan zöld vadon, Vagyok a hangsúly kétkedő szavadon. Hajadon a fény is - kora tél bús hava, Szemem a szemeden - mélybama éjszaka. Kezed a kezemen - ladik a tavon, Kezed a kezemen - elringatom. Az iránytűd égtájai találkoznak Benned, valahol mélyen, belül, négy pohár koccan, v • mikor végre egy tálcára kerül. Az evidenciáid csodákat engedtek el, úgy érzed magad, mint egy kicsorbult fúrófej a szerelődoboz alján, még az árnyékod is halvány. \. . , f Kimentéi a divatból, s a lehetőségekből, mára az ajtó egyre ritkábban nyílik, míg álmodsz egy-egy hosszan érlelt cseppről, a buborék az orrodba megy, nem jut el a szívig. A négy pohár szopráncsengő elragadtatása: sorstalanság, meztelenség - túl mutat önmagán, ha a vitrinfényből a poharak kikerülnek, engesztelődnek, s megtisztulnak a múlt bánatán. Romlandó örökség, még a felszívott víz is párolog, a megült porréteg csillogásod mattá tették, mint csendben fuldokló peremvárosok, melyekről évek óta foszlik le a festék. 1■ 4 j Az alkalmazkodás ilyen, lassan öl, a semmi közönyével emészt, és nem veszed észre átlátszóságodon sem a légyszart, sem a penészt. De ma a négy pohár tálcán éled, letakart tükrök, megállított órák, temetés, szégyen, elmaradt ünnepek, s a pezsgő színű múlandóság. Jóna Dávid Négy pohár vers Farkas Kriszta Önbizalomkirálynő az álarc csak opció, vakon vágtatok, loholok a nyirkos reggelben, mint valami füstölgő gépezet félve a süllyedéstől, repülni nem tudván, így él a rendszer: a gesztusok összegyűjtve, a szavak napi adagként kiosztva, a felsőbbrendűség pedig mint álom megélhető: mert ha vetek, aratok, de ha csak aratok, akkor már csalok is. így él az élő, s nevet a halott mivel lassan, de magabiztos lépésekkel hangosan felnevetek mondván: a rendszer bebukott, én voltam a forradalmár, ezek után lehetek udvari bolond, de akár király, lovag, aki százakat megment és elcsábít, vagy simán az önbizalomkirálynő, aki egyetlen birodalmat irányít, de nem tudja, benne mitévő legyen, így önkénU^moud, üres lesz a helye. cT, -Szauer Ágoston Idill Mező. Nagy színes, hullámzó határ. Magas felhők közt egyetlen madár — nyilván eszedbe jut most Szinyei. A szél eláll, amint a tájba jössz, és megtalál egy kósza nyárfaszösz. Pásztor, költő se kell. így isteni. Látogatás Anyóka hív be, jó rokon, lehuppan egy növény alatt, piskóta, szóda van soron, varrósdobozban elmatat. Családi titkokat fecseg, kanállal babrál, ken Sidolt, fényképet ad, mely bár remek, végképp nem tudni, ő ki volt. Plusz dimenzió Talán itt lent a légben átlátszó lények járnak, mindenre rásimulnak, könnyebbek, mint az árnyak. Szalvéta, szoknya libben, a kártyavár, ha szétdől, reményük vesztve szólnak egy másik mélyedésből. Szemléltetés Szú rág. Kis elhagyott szoba. Egy ágy alatt hagyott cipő. Lakkjára hull a tölgy pora. A kézzelfogható idő.
