Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-14 / 267. szám
ijTjnr.nhelyorseg IfifflSRIiSaiR RÉSZLET A MÁSODIK KECSKEMÉTI KONFERENCIÁN ELHANGZOTT ELŐADÁSBÓL Szőcs Géza Fotó: Bahget Iskander/Wikipédia Cziffra Senlisban megvalósult álmában sokszoros metaforát látok. Kezdve a romokat újjáépítő, a romoknak új értelmet kölcsönző szándéktól, át a tíz ujjal is templomot és országot építeni képes akarat csodáján egészen odáig, hogy az európai kultúrát nemcsak Budapesten lehetséges gyarapítanunk, hanem még Párizs környékén is (mellesleg nem is túl messze Trianontól). A magyar földönfutó, ,Attila unokája”, vagy ha úgy tetszik, Batu kán pesti rokona éppen ezt tette, talpra állítva a lezüllesztett szakrális és históriai kegyhelyet. Azt nem tudjuk, megtörtént-e, amit Malraux így fogalmazott: ha Cziffrának sikerülne ezt a szépséget újra feltárni, Franciaország gyertyát fog gyújtani a tiszteletére. A miniszter szavát adta erre, és talán nekünk sem kellene sajnálnunk egy gyertyát Cziffra emlékére. Három nappal ezelőtt, november 5-én töltötte volna be 88. életévét. Senlis környékét leírva Cziffra - a francia olvasónak! - egy Radnóti Miklós-verssel zárja emlékiratait. A vers címe: Emlékeimben..., és azt idézi fel, amit a Senlis felé vezető úton látott a költő egy esős alkonyaiban, amikor egy pillanatra elfogta őt a boldogság: Az Ermenonville felőli nyíres mint fehér szoknyás kislány fut be a tájképbe s az út fordulójában egy katona áll. A költő szeme rögzíti azt, ami szokatlan azon a katonán: foga közt rózsaszál. Cziffra azzal a gondolattal fejezi be emlékeit, hogy életében vissza-visszatérő fenyegetés volt a szellemi halál, amely abban az órában, amikor minden veszni látszik, művészi feltámadásba változik át. És azt is mondja, az újjáépítés boldogságának élményével kibővítve Radnóti metaforáját, hogy mindenkinek, aki Senlist meglátogatja, rózsaszál legyen a fogai közt. Jegyezzük meg ezt a képet, mint a szellemi halál helyett a művészi feltámadást választó élni akarás szimbólumát. Végezetül engedjék meg, hogy saját szerény személyemről is szóljak, ezt most először teszem, és csakis azért, mert egyre erőteljesebb nyomás nehezedik rám, követelve, hogy határozzam meg magam. Ki ez az ember, mi van a fejében, „mi motiválja”. Meghatározni nem fogom magam, de azok számára, akik foglalkoznak ilyesmivel, a következő támpontokkal szolgálok: • támogatom a magyart a magyartalannal szemben és az embert az embertelennel szemben —; • a bölcső pártján állok a koporsóéval szemben • a megszólaló harangok pártján az elnémult harangokéval szemben • Nándorfehérvár pártján Moháccsal szemben • a walesi bárdok pártján Edvárd király ellen • Csingacsguk és a musztángok pártján a sápadtarcúak ellen • az aradi tizenhármak pártján Haynau ellen • Radnóti Miklós, Szerb Antal és Karácsony Benő igazában hiszek a lélekmérgezéssel, az agymosással, a kirekesztéssel és a nemzeti önpusztítással szemben • hiszem, hogy érdemes életünket is adni azért, hogy országunkban bárki szabadon elmondhassa véleményét, még ha e véleménynyel nem érthetek is egyet • úgy gondolom, hogy szeretnünk kell ellenségeinket is, mint felebarátainkat és felebarátainkat mint önmagunkat • elítélek mindenfajta okkupációt, legyen az román, német vagy szovjet, és ezért a szovjet tankok pártján állok a német tankokkal szemben és a Corvin köziek pártján a szovjet tankok ellen • osztom azt a meggyőződést, hogyít rosszat nem győzheti le a kisebbik rossz, csak a jó - de védem a rosszat a még rosszabb ellen • hiszek minden magyar ember kultúrához való jogában, mint ahogy minden ember kultúrához való jogában is: • de a mi felelősségünk, hogy a magyarokat sikeres kultúrnemzetté segítsük felnőni, egy azonosságával tisztában levő, azt vállaló, önmagával kibékült, erős és magabízó közösséggé • egy korszerű nemzeteszme híve vagyok egy korszerűtlen nemzeteszmével és egy korszerűtlen nemzetköziséggel szemben • segíteni szeretném a gyengét, az elesettet, a hátrányos helyzetűt, a kicsit - de nem szeretnék kicsi lenni és nem üzenem senkinek, hogy merjen kicsi lenni, hanem arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy egy sikeres és megbecsült nemzet tagja akarjon lenni, és azt is gondolom, hogy az ország újraépítésének a fejekben és a lelkekben kell elkezdődnie • meggyőződésem, hogy a kultúra segíthet az elmúlt ezer év okozta külső és belső sebeket beforrasztani és csak az segíthet ezeket beforrasztani • a műalkotást támogatom a szuvenírrel szemben, a népit a népiessel szemben és a málnát és az almát a málnaízűvel és almaízűvel szemben • hiszem, hogy a magyarok megtalálják helyüket a most kialakuló világban, s hogy nem fogunk példázatbeli szabad tyúkká válni, amely nem bírta a szabadversenyt a szabad rókával szemben • az élő élet pártján állok, a DDT-vel, a KGB- vel, az AVH-val és a mustárgázzal szemben • hiszek abban, hogy a magyar nemzet történelmi küldetést teljesít, és hogy ez a küldetés mélyen összefügg a lelket és a nemzetet nemesítő csodálatos képességünkkel, a kultúrával • azt szeretném, hogy tudásközpont épüljön fel e keresztút-hazában, Kelet és Nyugat, Dél és Észak e sokat látott találkozási pontján • hiszek abban, hogy nemzetünk a legműveltebb nemzetek egyikévé lesz Európában, ha Isten is megsegít, és miért ne tenné, hiszen egyetérthetünk azzal a vélekedéssel, hogy amíg a nemzet távolodott az Istentől, akkor is közeledett hozzá, csak a hosszabbik utat választotta. Ezeket gondolom, rózsaszállal a fogaim között. (2009) re A víz, amelynek csak egy partja van V Amikor első alkalommal találkoztunk, úgy a nyolcvanas évek közepe felé, Géza eljött hozzám, kezében egy táskával, amelyből előhúzta a Mesterséges légzés című kötetem egyik példányát, ami Kolozsváron jelent meg 1978-ban. Arra kért, írjam alá neki. De nem egyszerűen autogramot adtam, hanem egy szívélyes ajánlást írtam, hiszen annak ellenére, hogy először találkoztunk, épp eleget tudtam róla. Miután elolvasta és megköszönte a dedikációt, maga mellé tette a könyvet a kanapéra, majd a táskájából néhány ív papírt és egy jegyzetfüzetet vett elő. A zsebéből pedig egy öngyújtót. Azután megkérdezte, hogy van-e egy mosdótál vagy egy nagyobbacska edény a házban? Egy pillanatra zavarba jöttem, majd kihoztam neki a mosdótálat a fürdőszobából. Géza letette kettőnk közé a szőnyegre. Elkezdett írni valamit a notesz első lapjára. Az üzenet végén arra kért, hogy én is írásban válaszoljak neki ugyanazon a noteszlapon. Válaszoltam. Miután teleírtuk az első lapot, Géza kitépte azt a noteszből, beletette a mosdótálba és meggyújtotta. Ez volt a beszélgetésünk rituáléja, míg a végére nem értünk. így „tárgyaltuk át” az első közös tervünket, egy őrült tervet a terror ellen, amiben éltünk a Ceau§escu Securitatéjának mikrofonjai között Romániában. Miután megértettem, hogy mit szeretne, megkérdeztem, hogy miért épp engem választott társul ehhez a projekthez, és miből gondolta, hogy igent mondok és 2020. november guillotin alá hajtom a fejemet, vagy azt, hogy nem árulom el? Géza felvette a könyvet a kanapéról, kinyitotta az ötödik oldalra és ezt írta egy noteszlapra: Olvasd el a mottót, amit a könyved elejére írtál! Elolvastam: Miért ölsz meg?- Miért, nem a víz túlsó partján laksz? Barátom, ha ezen a parton laknál, gyilkos lennék, és becstelen lenne, hogy így megöljelek; de mivel a másik oldalon laksz, így hős vagyok és a tettem igaz.” (Pascal) Megértettem. Aztán együtt dolgoztuk ki az ENSZ-hez írott levél végső változatát, amelyet később Király Károly is aláírt, és ettől a pillanattól kezdve Géza. megérzése megcáfolhatatlan volt: a víznek számunkra ezután csak egy partja létezett, függetlenül attól, hogy egy-egy víznek melyik partján voltunk éppen, milyen földrajzi távolságok vagy éppen véleménykülönbségek választottak el olykor. Sorsszerűén ellenségek lettünk volna - ő magyar, én román, tökéletesen alkalmasak arra, hogy elégtételt nyújtsunk ennek a történelmi őrületnek, ami nem tudom, hogy mikor, vagy valaha véget ér-e egyáltalán. Gondolkodás nélkül azt választottuk, hogy szembemegyünk az elrendeltetéssel, hogy elutasítjuk ezt a sorsot, hogy testvérien szeretjük egymást, és felmutatunk a történelemnek minderről egy másik elképzelést. Sosem laktunk egy városban, de mindig tudtuk azt, hogy a másik egy karnyújtásnyira van, ha épp kezet akarunk fogni. 1985 után még csak nem is ugyanabban az országban éltünk, de mindketten tudtuk, hogy amikor arra lesz majd szükség, a minket elválasztó sok ezer kilométer egy pillanat alatt eltűnik. Géza személye senkit nem hagyott közömbösen. Két részre osztotta a világot - egyesek barátjuknak választották, mások pedig ellenségüknek. De mi csak barátok tudtunk lenni, és egy barátsággal együtt jár mindig a barát összes ellensége is, de mindenik barátja nem. Beláttuk ezt a tényt, és úgy hajóztunk ezeken a vizeken, hogy eljátszottuk, nem vesszük észre, időnként milyen magasak az ellenséges hullámok. Géza rendkívül nagylelkű ember volt. Nemcsak a barátain segített, hanem nagyon sok emberen is, akik borsot törtek az orra alá. Egyszer megkérdeztem, hogy miért járt közben, hogy egy bizonyos valaki megszerezzen egy állást? Csendesen ezt válaszolta: „Látod, Dórin, ebben az országban rengeteg idiótának jól megy sora, de ez az ember, aki rendkívüli képességekkel bír, munkanélküli.” Géza naponta legalább tíz nagy feladatot forgatott a fejében. Nem zavarta, ha mások nem hittek a terveiben. így született meg egy olyan intézmény is, ami évek múlva a magyar kultúra nagy dicsőségévé fog válni, a Janus Pannonius költészeti nagydíj. Amikor felhívott és a támogatásomat kérte a projekt beindításához, egy percig sem gondolkodtam. Nagyon sajnáltam viszont, hogy másik barátunkkal, Konrád Györgygyel megszakadt a barátsága. Legutóbb Nápolyban voltunk mindhárman együtt 2009-ben, ahol a berlini fal lebontása 30. évfordulójának ünnepén vettünk részt. Gyuri arra kért, hogy adjak Gézának egy tanácsot. Megtettem, bár tudtam, hogy ő régen máshogy döntött, hogy nincs visszaút. Egyik beszédemben, amit a Magyar PEN Club egyik rendezvényén mondtam Budapesten, megjegyeztem, hogy hiányzik a teremből Konrád György. Néhány közös barátunk figyelmeztetett, hogy Géza meg fog sértődni... De nemhogy nem sértődött meg, hanem megköszönte. Amikor pedig Konrád meghalt, Géza nagy szomorúsággal közölte a hírt velem, és arra kért, hogy küldjem el neki a nápolyi közös képeinket. A magyar kultúra kiváló nagykövete volt, páratlan kultúrdiplomata. Egyesek közönye, mások aljassága, az irracionális szabotázsok sora, a mindenféle pletykálkodások, az agresszív irigykedés, a koncentrált támadások sosem < gyengítették, hanem erőt adtak neki. Elmúlásra ítélt dolgokat hozott vissza az életbe és vízre bocsátotta a kultúra nagy tűzerejű cirkálóját. Nem minden halandónak van sorsa, egyeseknek csak élete van. Gézának sorsa volt. Mindenből ez derül ki, amit a halálhíre óta olvastam, ám a legmeghatóbb mégis Orbán Viktor miniszterelnök üzenete, aki Géza barátunkat saját szavaival jellemzi: Dórin Tudorán „Minden élet kő egy épületben. Minden élet hang egy tenger által mormolt dalban, sorsokból szőtt óriási szőnyeg, Isten-szőtte óriási dallam.” „Isten Veled, Géza!” - feszi hozzá Orbán. Úgy lenne igazságos, hogy így legyen! Néhány évtizedes fényképeket hasonlítgatok össze újabbakkal. Sok minden változott. Csak a szemei maradtak ugyanolyanok: végtelen nyugtalanság van bennük. Karikás szemek, terveket szövő, megoldásokat kutató szemek, amelyek jobbá akarják tenni a világot. Van, amit lehet, és van, amit nem. De Géza azok közül való volt, aki úgy gondolta, hogy ha nem is tudja jobbá tenni a világot, legalább ne rosszabb állapotában hagyja itt. Életem nagy fájdalma marad, hogy miután a testvéremet elrabolta ez a könyörtelen járvány, még azt sem engedi meg, hogy utolsó földi útjára elkísérjem. De Zsuzsi és Zsuzsika (a költő felesége és kislánya - a szerk.) tudják, hogy mindig mellettük álltam, fogtam a kezüket, és ez mindig így lesz ezután is, amikor csak szükségük van rám. A barátom, aki leírta, hogy ,A kés csupa vér, és a gyöngy csupa tinta”, nincs többé. De kitörölhetetlen marad a tinta, amellyel ragyogó írásait írta, és a vére is, amelyet mértéken felül áldozott azért, hogy láthassa megvalósulni a terveit, ámelyek a lelkében voltak, olykor mint egyegy mélyen a keblébe döfött kés. 2020. november (Fordította: Farkas Wellmann Endre) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 4
