Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-10 / 263. szám
2020. NOVEMBER 10., KEDD Q FÓKUSZ, HIRDETÉS Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu EGER Száznyolcvan facsemetét ültettek el az önkéntesek szombaton az Eger és Felsőtárkány közötti, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) által felajánlott területen. A nonprofit akcióban a Békatutaj tagjai és az akció szimpatizánsai lelkesen dolgoztak azon, hogy visszaadjanak valamit a természetnek. Az aktivisták tavaly már elültettek több mint 300 csemetét, ezek közül azonban nem mind maradt meg. így most pótolták is a kialakult hiányt, s remélik, az ideiek jobban bírják majd. Az időjárásra nem lehetett panasz, hiszen száraz időben dolgozhattak az önkéntesek. Egy idő után pedig már nem csak a napsütéstől melegedtek ki. A faültetés helyszíne egy meredek domboldalon kijelölt terület. Itt kellett például a korábban elültetett fanövendékek helyét „tányérosra” kapálni, hogy a növény vízellátottsága megfelelő legyen, vagy épp irtani az oda nem illő növényeket. Az új csemeték helyét kifúrták, elhelyezték bennük a növényeket, beteNekivetkőztek a faültetésnek mették, meglocsolták. Akadt munka bőven, mindenkinek. A Békatutaj, az ismert túrákat szervező cég fásítási programjának célja az utazások által generált üvegházhatású gázkibocsátás kompenzálása. Vezetőjük a helyszínen elmondta, a faültetés költségeit a szervezet az utasaik felajánlásaiból finanszírozza.- Amikor a résztvevők egyegy útra jelentkeznek, eldönthetik, örökbe fogadnak-e egy facsemetét. Emellett, lehet felajánlani adóegyszázalékot is, de lehetőség van csak úgy adományozni is - fogalmaz Hajdú Dániel. Büszke rá, hogy tavalyi akciójukkal elnyerték a CheckINN GREEN díjat is, mely környezettudatos turisztikai vállalkozások közt talál gazdára. Arról is szól, terveznek még további faültetéseket a jövőben. A csemetéket is jó pár évig még ápolni, a területet Szép időben, serényen dolgoztak az önkéntesek szombaton Fotók: Huszár Márk További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu kapálni, kaszálni kell majd. Nem ért véget tehát a teendőjük. Több szempontot figyelembe véve választotta ki a fásításhoz alkalmas területet a BNPI, melynek kutatási szakreferense úgy fogalmazott, komplex módon mérlegeltek. Megnézték, hasznosított-e már az adott terület, s azt is, milyen természetes folyamatok mennek végbe rajta. - Ezen a helyen úgy ítéltük meg, hogy az alsó részén például komoly inváziós növények jelentek meg - így a kanadai aranyvessző -, melyeknek hosszú távú kezelése úgy lehetséges, ha zártabb erdőállományt hozunk létre felette - avatott be Schmotzer András, aki szintén kivette részét a szombati munkákból. Segítséget nyújtottak abban is, milyen fafajtákat célszerű ültetni. Megtudtuk, legalább nyolc-tíz fafajnak ad már otthont a terület. Vannak főváz fajok, mint a csertölgy, molyhos tölgy, valamint számos elegyfajt is beiktattak, ami később a beporzás, rovarok szempontjából fontos lehet: például alma, vadkörte vagy épp a barkócaberkenye. Az aktivisták még sötétedés előtt befejezték a nem kevéssé fárasztó munkákat. Aki tehette, az Egri Termálfürdő jóvoltából a medencében pihenhette ki a tevékeny napot. Tavaly díjat is nyertek tevékenységükért a Békatutaj egyesület lelkes tagjai Új erdőfoltot ültethettek el Szívügyének tekinti a Békatutaj Szabadidősport Egyesület a természet védelmét. Szombaton közel negyvenen dolgoztak a nemes ügyért. MINDEN HÉTKÖZNAP 22.00 MINDEN HÉTKÖZNAP 23.10 TV2.HU/IZAURATV IZAURA