Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-10 / 263. szám
2020. NOVEMBER 10., KEDD GAZDASÁG y Árcsökkenést hozhat a kedvezményes áfa rövid távon Bizakodó ingatlanfejlesztők Fellendítheti a megtorpanó lakásépítési kedvet az újra öt százalékra mérsékelt áfa. Még az árak is eshetnek. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu LAKÓPARK - Az új otthonteremtési programnak jelentős élénkítő hatása lesz, de a lakásfejlesztéseket, lakásépítéseket leginkább az ismét öt százalékra csökkenő forgalmi adó fogja fellendíteni - mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Kiss Gábor, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) alelnöke. A Metrodom ingatlanfejlesztő vállalat ügyvezetője felidézte, hogy a 2016 és 2019 közötti időszakban a kedvezményes lakásáfa már bizonyított, hiszen néhány év alatt a többszörösére nőtt az egy évben kiadott lakásépítési engedélyek száma, majd az átadott lakásszám is évről évre jelentősen nőtt. A műit év elejétől az építési engedélyek száma fokozatosan csökkenni kezdett, tavaly ősztől pedig az új lakások kereslete és kínálata is visszaesett. Ezt fokozta a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatása, a helyzet pedig odáig romlott, hogy a kormány a kedvezményes áfakulcs visszahozása mellett döntött - mutatott rá Kiss Gábor. Mint mondta, akkor négyéves „időablak” nyílt a lakásépítésekre, azzal, hogy aztán a 2018. november 1-jéig építési engedélyt szerző lakások kivitelezésére, értékesítésére 2023 végéig van mód az ötszázalékos áfával. Ezúttal kettő plusz négy évről van szó, tehát a 2021-ben és 2022-ben építési engedélyt szerző lakások kerülnek majd az ötszázalékos áfa hatálya alá, azzal a kitétellel, hogy ezeket a lakásokat 2026. december 31-éig lehet ötszázalékos áfakulccsal értékesíteni. Az áfacsökkentés árakra gyakorolt hatására vonatkozó kérdésünkre Kiss Gábor azt mondta, első körben némi árkorrekciót, árcsökkenést okoz az intézkedés, jóllehet minden bizonnyal nem a 27 és az öt százalék közti áfakulcs különbözeiének mértékében. Középtávon azonban folytatódni fog a lakások drágulása, igaz, Kiss Gábor szerint nem olyan mértékben, mint 2020 előtt.- A 2016-ban kezdődő felfutó ciklus idején erős kapacitáshiány jellemezte az építőipart, ez azonban mostanra javult. A vírushelyzetben ráadásul további kapacitások szabadultak fel. Ugyanakkor mivel lakásfelújításra is hárommilliós támogatást ad az állam januártól, a szakipari munkáknál számítunk hiányra és a munkafolyamatok drágulására. Ez és az építőanyagok iránt növekvő kereslet fog áremelkedést okozni az új lakások piacán - vélekedett Kiss Gábor, aki azonban azt várja, hogy sokkal inkább költségalapú lesz az árazás, mint az elmúlt években. Az IFK alelnöke arról is beszélt, hogy az új lakások iránt egy ideje mérsékeltebb a kereslet, különösen a Covid-19 hatására. Ez a január 1-jétől hatályos áfacsökkentésre várva néhány hétig még így is marad. - Értelemszerűeif élénkülő keresletre számítunk a jövő év elején. Az igazán nagy fellendülést viszont a vakcinától várjuk. Addig mérsékeltebb marad a kereslet is, hiszen a lakásvásárlásnál az emberek jövőbe vetett erős hite nagyon fontos szempont, amíg viszont kitart a járványhelyzet, a bizonytalanság is megmarad - magyarázta Kiss Gábor. Mérséklődött a kereslet a magyarországi lakáspiacon Az év utolsó két hónapjában még mintegy 20 ezer lakóingatlan cserélhet gazdát a Duna House becslése szerint, és így év végére 130 ezer körüli tranzakcióval zárhat a piac. Tavaly a statisztikai hivatal és a társaság adatai szerint is 150 ezer adásvétel történt, jövőre pedig a két adat közötti forgalmat vár az ingatlanközvetítő vállalat. Az elemzés szerint a befektetői vásárlások aránya, a piaci bizonytalanság miatt, az év eleji 40-45 százalékról 28-30 százalék körülire esett vissza a nyári és őszi hónapokban a budapesti ingatlanpiacon. HÍREK Biztosított a forrás a védekezéshez KÖLTSÉGVETÉS A védekezési kiadások és a gazdaságnak nyújtott támogatások, valamint az uniós fejlesztések előfinanszírozása eredményeként október végére a költségvetés hiánya 2604 milliárd forintra emelkedett. A kormány legfőbb célja a járvány második hullámának idején az emberi élet védelme és a gazdaság működőképességének fenntartása, a központi költségvetés ezért továbbra is maradéktalanul biztosítja az egészségügyi védekezéshez és a gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges forrásokat - közölte tegnap a Pénzügyminisztérium. MW Csomaglogisztikai üzem épült Foton POSTA Az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai depóját adták át tegnap Foton, az üzem egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója. A fóti üzem fogja ellátni Észak-Pestet, az északi-pesti agglomerációt és Észak-Budát. A depóban mintegy 300 csomagfeldolgozó és 40 irodai munkatárs dolgozik majd. A jövő a logisztikai szolgáltatásokban van, ezért aki a logisztikát uralja, az fogja uralni a kereskedelmet - hívta fel a figyelmet Tuzson Bence kormányzati államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője. A fóti depót november végén helyezik üzembe. MW A játékok fele nem felelt meg az előírásoknak Mérgező babák, labdák Megsemmisítik a veszélyes játékszereket Fotó: MTI Az iparon nem múlik a kilábalás ELLENŐRZÉS A gyermekek biztonsága érdekében idén október végéig több mint százféle játékot vizsgáltak meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriumai. A mintavételezett termékek mintegy fele nem felelt meg az előírásoknak, közel harmaduk használata súlyos kockázatot jelent. A veszélyes játékokat kivonják a forgalomból, visszahívják a vásárlóktól, több mint 21 ezer darabot már a vámhatáron sikerült megállítani. A gyermekeknek szánt termékekkel szemben különösképpen indokolt elvárás, hogy a jogszabályi követelményeknek eleget téve biztonságosak legyenek. A nem megfelelő kialakítású játékok fulladást, sérülést, tartós egészségkárosodást okozhatnak. Mivel a legtöbb veszélyforrás vásárláskor ránézéssel nem állapítható meg, a laboratóriumi vizsgálatokkal kiszűrhetők a nem biztonságos árucikkek. Az ITM akkreditált laboratóriumair 2020-ban eddig összesen 84-féIe, kereskedelmi forgalomban kapható és 18-féle, vámhatáron mintavételezett játékot vettek górcső alá. A mintavétel célirányosan, a már gyanús termékeket vizsgálva történt a különböző üzletláncokban, és a vámhatósággal együttműködve a vámhatáron. A vizsgált 102 termék csaknem fele, 45-féle játék kifogásolható a termékbiztonság szempontjából, közülük 43 használata súlyos kockázatot jelent. A kereskedelmi forgalomban mintavételezett 84 játékból 29 bizonyult nem megfelelőnek, 16 esetben a fővárosi és megyei kormányhivatalok már intézkedtek a forgalomból való kivonásukról. Többek között 19 játékhangszer, léggömb, síp közül 8 nem felelt meg az előírásoknak, mert levehető apró elemeik vagy könnyen leváló, letörő alkatrészeik fulladást okozhatnak. Határérték feletti menynyiségben volt jelen italát típusú lágyítószer a ló-féle labda, ugrálólabda és a 21-féle orvosi játékkészlet közül 3-3 termék esetében, valamint a vámhatáron mintavételezett babáknál. A 20 különböző összecsukható játékból összesen hét babakocsi, vasalódeszka vagy etetőszék hagyott kívánnivalót maga után. A legjellemzőbb hiba az volt, hogy a játékokat nyitott állapotban nem lehetett megbízhatóan rögzíteni, így terhelés hatására összecsukódhatnak. Két nyílpuska is fennakadt a vizsgálatokon, amelyekből a megengedettnél nagyobb erővel lőhető ki a nyíl, az egyik csúzli fém alkatrésze pedig a gyermek ujjúnak csapódva okozhat zúzódást Magyarország tavaly 171 magas kockázatú veszélyes termékről (főként játékokról) adott jelzést az EU nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek rendszerébe, ezzel Németország után a második helyen végzett a magas kockázatú termékek kiszűrésében. MW Jól teljesít az önkéntes nyugdíjpénztár MNB Az önkéntes nyugdíjpénztárak jelentős kihívói a hasonló célú élet- és nyugdíjbiztosításoknak az idén először kiszámolt, 1 százalék alatti, a jövőben várható anyagi terheket bemutató teljes költségmutatóik alapján - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank. A tagokat terhelő költségek 2002 óta bő 30 százalékkal csökkentek, amely jövőben a nyugdíjpénztári költségek átláthatóságának erősödésével tovább folytatódhat. Az idén először kiszámított, átlagos, 30 éves nyugdíjpénztári teljes költségmutató a pénztártag hosszú távú jövőbeni megtakarításait modellezi. Ennek fényében a nyugdíjpénztári szektor átlagos korrigált díjterhelési mutatója a 2018-as 0,75 százalék után tavaly 0,78 százalék lett, döntően a múlt évi kiváló hozamok után kifizetett befektetési költségek enyhe emelkedése miatt. Az eltérő módszertannal számolt mutatószámok egyaránt azt jelzik, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos költségszintje hosszú távon egy százalék alatt marad. A pénztári szektor így változatlanul versenyképes öngondoskodási formát kínál az Idős korukra előtakarékoskodóknak. Viszont az idei rendkívüli járványhelyzet miatti kényszerű pénztári intézkedések átmenetileg növelhetik a szektor költségét. MW TERMELÉS Az ipar kezdi kiheverni a koronavírus-járvány első hullámának sokkját - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára tegnap az Ml aktuális csatornán. György László hangsúlyozta: Magyarországon a gazdaság újraiparosítása zajlik, ezért tudott az ipar a tavalyi magas bázis ellenére is idén szeptemberben 2,2 százalékkal bővülni az előző év azonos hónapjához képest. Mint mondta, jelenleg a legjobb eredményeket az ország hagyományos iparágai, így a járműipar, a védelemipar, az egészségipar, az élelmiszeripar, valamint a kreatívipar hozzák. A kormány most ezekbe az iparágakba fektet jelentős beruházásösztönző támogatásokat, emellett támogat bármely iparágból érkező, kapacitásbővítésre vonatkozó lehetőséget is. Hozzátette: 2021 januárjától a jövő iparágaiba, az adatalapú gazdaságba, a mesterséges intelligencia alapú termelésbe és a szuperszámítógépekkel kapcsolatos kapacitások növelésébe fektet a kormány. Magyarország, a világban egyedülálló módon, jelenleg arra törekszik, hogy az új kapacitások létrejöttét támogassa - mondta György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára emlékeztetett, hogy az elkövetkező 2-3 évben 4 ezer milliárd forintnyi ipari kapacitást bővítő beruházás valósul meg a gazdaságban, és a veszélyhelyzet kihirdetése óta több mint 800 milliárd forintnyi beruházási támogatásról döntött a kormány annak érdekében, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, és a már meglevők megerősödjenek. MW A járműipar jó eredményeket produkál a járvány alatt is Fotó: MTI Az ismét öt százalékra lecsökkentett áfa újra fellendítheti az új lakások építését Fotó: Teknős Miklós