Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

2020-11-09 / 262. szám

2020. NOVEMBER 9., HÉTFŐ 10 TETTHELY-TV-MÚSOR Vesztegetéssel vádolják a Dózsa György úti gázolót Fizetett a jogsijáért Két ember halt meg a Dózsa György úti balesetben. M. Richárd akkor is jogsi nélkül vezetett Fotó: MTI Az ügyészség szerint száz­ezreket fizetett M. Richárd, hogy más vizsgázzon helyet­te, és így visszaszerezze a bevont jogosítványát. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu VÁD A kecskeméti maffiaper­ben is szerepelt M. Richárd le akart fizetni egy rendőrt az el­lene indult eljárás befolyáso­lásáért is, ám kiderült, átver­ték, mert akinek a pénzt eljut­tatta, nem állt kapcsolatban a nyomozókkal. Most veszte­getéssel, befolyással üzérke­déssel és közokirat-hamisítás­sal vádolja a Központi Nyomo­zó Főügyészség a férfit, akit nemrég első fokon négy év fogházra ítélt a bíróság a Dó­zsa György úti halálos baleset egyik okozójaként. A vádirat szerint 2016 áp­rilisában ideiglenesen vissza­vonták M. Richárd vezetői en­gedélyét, és utánképzésre kö­telezték. A férfi azonban fel­keresett valakit, akiről tudta, hogy hamis vezetői gyakorla­tot igazoló dokumentumokat készít, és közölte: bármennyit fizet azért, hogy soron kívül visszakapja a jogosítványát. A megkeresett férfi ezután közvetítőként találkozott egy barátjával, aki - valótlanul - vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó is­merősére hivatkozva 600 ezer forintot kért a segítségért. M. Richárd 300 ezret ki is fizetett a hamis vizsgáért, a közvetítő pedig 2017 január­jában a vádlott személyijével és lakcímkártyájával a vizs­gaközpontban bejelentette vizsgára M. Richárdot. A fér­fi a vizsgán nem jelent meg, mert a közvetítővel együtt azt hitték, az szükségtelen. Ezek után a közvetítő többször si­kertelenül próbált levizsgázni a megbízója irataival. Miután M. Richárd 2017. május 15-én vezetői engedély nélkül, a megengedett sebes­séget lényegesen túllépve a budapesti Dózsa György úton halálos balesetet okozott, a közvetítő barátja felajánlot­ta neki, hogy a - mint utóbb kiderült, nem létező - rend­őr ismerőse újabb 600 ezer forintért kedvezően befolyá­solja az ügyben indult bün­tetőeljárást. M. Richárd az ajánlatot elfogadta, és átad­ta a pénzt azzal, hogy szerez­zék vissza a jogosítványát is - áll a vádiratban. Júliusban is­mét elvették a jogosítványát, a közvetítő augusztusban si­keresen levizsgázott helyet­te, M. Richárd mégsem kapta vissza a vezetői engedélyét, mert szeptemberben újra be­vonták. A főügyészség szerint a köz­vetítő barátja nem állt kapcso­latban hivatalos személlyel, az M. Richárdtól átvett 900 ezer forintot saját céljaira fordítot­ta. Ha a vádlottak az előkészí­tő ülésen beismerést tesznek, és lemondanak a tárgyalásról, M. Richárdot három és fél év­re, a közvetítőt két év felfüg­gesztett börtönre, míg a hiva­tali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt négy év börtönre ítélheti a bíróság. Plagizáló doktorok a román akadémián BUKAREST Kénytelenek voltak bezárni a bukaresti Alexand­ra loan Cuza Rendőrakadémia jogi és közbiztonsági dokto­ri iskoláját, olyan sok plági­umra derült fény. A szaktár­ca etikai kérdésekkel foglal­kozó bizottságának javasla­tára Monica Anisie oktatá­si miniszter öt évre megvon­ta a rendőrakadémia doktori iskoláinak működési engedé­lyét. Ez azt jelenti, hogy a fel­sőoktatási intézményben egy ideig nem lehet doktorálni, és a jelenlegi doktoranduszok sem tudják megvédeni dolgo­zatukat a következő öt évben a rendőrakadémián. A plágiumokról Emilia Ser­­can oknyomozó újságíró szá­molt be. Kiderítette, magas rangú politikai és közigazga­tási pozíciókat betöltő szemé­lyek szereztek érdemtelenül doktori címet úgy, hogy meg­jelölés nélkül emeltek át sa­ját dolgozatukba terjedelmes szövegrészeket más tanulmá­nyokból, amivel kimerítették a plágium vétségét. A gyanú 61 darab, 2011-2016 között készült és sikeresen megvé­dett dolgozat esetében bizo­nyosodott be. A román média szerint tör­ténelmi döntésről van szó, hi­szen a plágiumok miatt - ame­lyek más egyetemeket is érin­tettek - először függesztet­ték fel egy felsőoktatási intéz­mény doktori iskolájának a működési engedélyét. Emilia Sercan szerint más egyete­mek is valóságos diplomagyá­rakká váltak, és ellenőrizetle­nül osztogatták a doktori cí­meket, amelyekért magasabb bérezés jár az állami szektor­ban. A leghangosabb botrányt Victor Ponta volt miniszterel­nök és Gabriel Oprea volt mi­niszterelnök-helyettes ügye kavarta, doktori címüket ko­rábban plagizálás miatt visz­­sza is vonták. MW A bírálók szerint ellenőrizetlenül osztogatták a címeket Fotó: MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR 1 6.00 Reggeli© 9.05 AsztroKlub 10.10 Teleshop 11.45 KölyökKalauz © 12.20 Glades-Tengerparti gyilkosságok © Amerikai krimisorozat, III. 1.: Harmadik típusú találkozások 13.25 Drága örökösök® IV. 34.: Karmatisztítás mindenkinek 14.35 Házasodna a gazda © 15.55 Egy csodálatos asszony © Török filmsorozat, I.68. 17.05 Barátok közt© 10119-10120. 18.00 RTL Híradó-Esti ItiaHás 18.50 Fókusz© 19.30 Drága örökösök © IV. 35. 20.40 A Konyhafőnök VIP © 23.10 Barátok közt© 10119-10120. 23.50 XXI. század-a legendák velünk élnek © 0.25 RTL Híradó-Késő esti kiadás 6.55 MOKKA© 8.45 MOKKACINO© 9.35 TELESHOP 10.50 Jóban Rosszban © Magyar filmsorozat, 3966. 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a Texas-i kopó © V.6.: Gyilkosság a farmon 2/1. 13.30 Walker, a Texas-i kopó © V. 7.: Gyilkosság a farmon 2/2. 14.35 Vészhelyzet Mexikóban © Mexikói filmsorozat, 61. 15.40 Kegyetlen város © Török filmsorozat, 101. 16.45 A bosszú csapdájában © Török filmsorozat, 15. 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.50 Mintaapák© Magyar fikciós sorozat, 154. 20.35 Bezár a bazár!© game-show 22.15 Újratervezés© 23.20 Magánnyomozók© 0.30 Zsaruvér® 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti Sporthíradó 6.40 Kenó© 6.45 Roma magazin 7.15 Domovina 7.45 Ridikül © 8.40 Drága doktor úr© 9.35 Fogd a kezem© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Michela: Toszkána ízei 13.25 Versenyfutás a tengerek megmentéséért © 14.15 Sorsok útvesztője © 15.05 Rexfelügyelő® 16.00 DonMatteo© 17.05 Ridikül© 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem© 19.35 Rex felügyelő© 20.30 Kékfény© 21.25 Diagnózis® 22.05 Kenó© 22.15 Ne ölj!© 23.25 DonMatteo© 0.25 Berlin ege alatt © 1.25 Új idők, új dalai 5.55 Öt kontinens 6.20 Summa 6.40 Család’20 7.10 EtnoKlub 8.20 Élő népzene 9.20 Jó ebédhez szól a nóta 10.20 Isten kezében 10.45 Önkéntesek 11.20 Néma kolostor® 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Roma magazin 13.45 Domovina 14.15 Család-barát 15.50 Divat & dizájn © 16.20 Magyar Krónika 16.50 Öt kontinens 17.25 ízőrzők CD 18.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 19.00 Jó ebédhez szói a nóta 20.00 Legenda© 20.25 Legenda® 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül® 22.30 Dokuzóna 23.30 Hazajáró© 0.00 Hagyaték© 0.35 Hetedhét kaland 5.00 Magyar Krónika 5.30 Fülszöveg 6.00 Ez itt a kérdés... 6.45 M5 Híradó 7.00 MMA-portrék © 7.55 Vers mindenkinek 8.05 Szólalj meg! 8.40 Mindenki Akadémiája 9.10 Az orosz forradalom viharában © 10.10 Helyek, emberek, történetek © 11.10 Századfordító magyarok © 12.10 Felsős 12.45 Multiverzum 13.10 Vers mindenkinek 13.15 Peru, Chile 13.50 5 óra 40© 15.20 Kincsesládánk© 15.55 Magyar klasszikusok új köntösben © 16.20 Határtalanul magyar© 16.55 Koronás sas® 17.20 Vers mindenkinek 17.30 Jézus és az iszlám© 18.30 Ön is tudja? 19.00 Librettó© 20.00 Ez itt a kérdés... © 21.00 Az én másik Oroszországom © 22.00 MüpArt 2020. NOVEMBER 9., HÉTFŐ vÍasa^VHHHH fÍlThMHHIÍIHHI ^TspŐrtVIHH 6.05 Jóbarátok© 5.00 G.I.Jane© 6.30 Sporthíradó 6.35 Jóbarátok© Amerikai-angol akciófilm 7.25 Labdarúgás 7.05 Jóbarátok© (1997) Merkantil Bank Liga: 7.35 Agymenők© 7.25 Sivatagi hajsza © Gyirmót-Nylregyháza 8.00 Agymenők© Amerikai akciófilm (2016) 9.25 FIA Rali Európa-8.25 Dawson és 9.15 Különösen bajnokság a haverok © veszélyes © 10.00 ISL Nemzetközi 9.25 Szívek Amerikai akció-vígjáték Úszóliga szállodája © (2015) 12.00 Kékek 10.25 Szívek 11.15 A barátságos óriás © 12.30 Jövünk! szállodája © Angol-amerikai-indíai 13.00 Sporthíradó 11.20 Doktor House© családi film (2016) 13.25 UEFA Bajnokok Ligája 12.20 Doktor House© 13.40 Harry Potter és magazin 13.15 Castle© a Halál ereklyéi 13.55 UEFA Labdarúgó 14.15 A mentalista© I. rész © Nemzetek Ligája 15.05 Doktor House© Amerikai-angol kalandfilm magazin 16.05 Doktor House© (2010) 14.25 EURO 2020 rájátszás 17.05 Castle® 16.30 Doctor Strange© előzetes 18.00 A mentalista© Amerikai akciófilm (2016) 15.00 Kosárlabda magazin 19.00 Észbontók 18.50 Úszó erőd© 16.00 ISL Nemzetközi 20.00 Észbontók Amerikai-francia akciófilm Úszóliga 21.00 Szex és (1992) 18.05 Kézilabda magazin New York 2.® 21.00 Szemfényvesztők© 18.45 Felvezető műsor 0.00 Anyák Amerikai-francia akciófilm 19.00 Labdarúgás, elszabadulva © (2013) Futsal felkészülési 1.45 Doktor House© 23.20 A tökéletes trükk® mérkőzés: Magyarország-2.25 A mentalista© Angol-amerikai thriller Ukrajna 3.10 Szívek szállodája© (2006) 20.30 Értékelő műsor 3.50 Szívek szállodája© 2.00 Idegpálya® 21.00 GÓÓÓH2 4.35 Sikersorozat© Amerikai thriller (2016) 22.00 Sporthíradó 5.00 Sikersorozat© 3.40 Megérzés© 22.25 ISL Nemzetközi 5.30 Teleshopping Amerikai thriller (2007) Úszóliga 16.00 Don Matteo 21.00 Szex és New York 2. 21.00 Szemfényvesztők 20.35 Bezár "WW S KONT1NENS­JT EGY NEMZET 16.50 Öt kontinens 19.30 Drága örökösök Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Ma reggel. 6 órától órán­ként. Híradó, Időjárás-jelentés, Egy Perc Híradó 8.53-12.55 Ma déle­lőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Ma­gyar gazda 12.50 V4 Híradó 12.55- 17.53 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.35 Esély 17.53-21.50 Ma este 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50-0.20 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek hírtvvHHHHH Minden fél órában hírekkel, híradóval 7.30 Plusz mínusz 8.30 Magyaro. élőben 9.30 Paletta 10.30 Televíziós vásárlás 11.05 Napirend előtti felszó­lalások 12.00 Magyaro. élőben ext­ra 12.30 Az Operatív Töizs sajtótá­jékoztatója 13.05 Magyaro. élőben 13.30 Paletta 14.05 Újranyitott akták ® 15.30 Informátor 16.05 Panasz­könyv 17.30 Plusz mínusz 18.05 Bayer show 19.30 Magyaro. élőben 20.05 Főhős 21.05 Sajtóklub ATV W PRÍMÉI 6.25 ATV START 8.30 START plusz 8.55 ATV Híradó 9.15 Fórum 10.40 Mediashop 12.00 ATV Hír­adó 12.30 Fórum 13.00 Medias­hop 15.40 Fórum 16.45 Világhír­adó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Hír­adó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 CSATT 21.30 ATV Híradó 22.00 A nap híre 22.50 ATV Híradó 23.15 Világhíradó 23.35 Hazahúzó 0.30 Világhíradó 0.45 Hit és élet 7.00 NCIS: Los Angeles ® 8.00 Charly, majom a családban ® 10.15 A hegyi doktor újra rendel ® 12.25 A klinika @13.25 Don Mat­teo ® 14.40 Charly, majom a csa­ládban ® 16.50 A hegyi doktor új­ra rendel ® 19.00 Hawaii Five-0 ® 21.00 Dr. Csont © 0.00 Dr. Csont ® 1.00 Orville ® 2.00 Dr. Csont ©4.00 Dr. Csont© 6.15 TELESHOP 8.25 A csendőr és a földönkívüliek © 10.25 Final Fantasy XV: Ősök gyűrűje © 12.45 Evan, a minden6ó © 14.45 Bomba­jó bokszoló ® 16.50 Vörös hajnal © 18.45 A függetlenség napja: Fel­támadás ® 21.00 Kevesebb, mint testőr © 22.50 Gyilkos a pokolból © 0.45 Szemtől szemben © 6.45 Hal a tortán © 7.45 Csapdá­ba csalva © 8.15 Több mint Testőr © 8.30 Tények Reggel © 9.05 Ma­gánnyomozók © 10.15 Családi Tit­kok © 12.30 Jóban Rosszban ® 13.40 Mintaapák © 14.35 Bezár a bazár! © 16.05 Tények ® 17.35 Családi Titkok © 18.35 Magánnyo­mozók © 19.40 Jóban Rosszban © 22.00 Tények Este © 22.25 Aloha © 0.45 Kórházi történetek © 1.35 Magánnyomozók © 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Lab­darúgás: Bundesliga 9.15 Televízi­ós vásárlás 10.15 Kézilabda, EHF Női Bajnokok Ligája 12.00 Kézi­labda, EHF Női Bajnokok Ligája 13.45 Lóverseny: Kincsem* Tuti 14.15 Harmadik félidő 15.45 Lab­darúgás: Bundesliga 17.45 Mai helyzet 18.00 Labdarúgás 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 19.30 Germánia 20.30 Labdarúgás: Bun­desliga 22.30 UFC 1.30 Snooker Reggeltől gasztro műsorok 17.00 Sütimester - Krémek krém­je © 18.00 Martha Stewart - Süti­­világ ® 18.30 Édes nagyik, finom sütik © 19.00 Európa késsel-villá­­val © 19.30 Bódi Margó ízvilága © 20.00 Teritéken Lengyelország © 20.30 Anna Olson házi süte­ményei © 21.00 Sütimester - Kré­mek krémje © 22.00 Jamie lefőzi Olaszországot © 23.00 Nigel Sla­ter és a Kelet ízei© A műsor és a kezdést Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents