Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-07 / 261. szám
helyőrség 7 memento AMIKOR ELALUDT AZ ISTEN II. - NAGYENYED Gál Vilmos Axente Sever, valódi nevén loan Ra(iu-Ba(iu napóleoni pózban állt a csombordi templomdombon, és csak ennyit mondott: „Enyednek pusztulnia kell!” 1849. január 8-án este történt mindez, és a lármatüzek felgyulladtak a hegytetőkön, majd megszólaltak a Nagyenyedet körölvevő román falvak templomainak harangjai. loan Ra(iu-Ba(iu, aki a Sever (szigorú) nevet vélt dákoromán ősei tiszteletére vette fel, Anton Puchner utasítását követte. Erdély főhadparancsnoka ugyanis nem sokkal előbb a következő mondatot üzente román alattvalóinak: Nagyenyedet katonailag el kell pusztítani. loan Rafiu-Batiu görögkatolikus papnak készült, ám kicsapták a papneveldéből, mert a magyarok ellen lázított, és a magyarbarát loan Lemeni püspök ellen hangolta a társait. A Román Nemzeti Komité 1848 szeptemberében, Balázsfalván Küküllő menti prefektnek nevezte ki a radikális, 27 éves fiatalembert. A szigorú prefekt megszervezte az alá tartozó terület románságát, és már 1848 őszén brutális magyarirtások tapadtak a kezéhez. Felkelői végeztek mintegy 700 kisenyedi, nagylaki, (boros)krakkói, (boros) benedeki, sárdi, magyarigeni, marosújvári, forrói magyarral. Ekkor azonban a környék népe Vay Miklós kormánybiztoshoz fordult segítségért, aki nemzetőr, huszár és honvédcsapatokat küldött Nagyenyedre. Az alakulatok száma még az ezer főt sem érte el, ám gyorsan mozogva sorra porolták el a számra sokszor öt-tízszeres túlerőben lévő román felkelőket Székelykocsárdnál, Marosszentkirálynál, Csombordnál, Mindszentnél. A megtorló hadjárat központja Nagyenyed volt, és minden bizonnyal emiatt fogadott vérbosszút Enyed ellen Axente Sever. 1848 decemberében Józef Bem vette át az erdélyi magyar haderő parancsnokságát, aki Kolozsvártól keletre irányította csapatait, hogy kapcsolatot teremtsen a székelyekkel. A reguláris csapatokat kivonták Nagyenyed térségéből, csupán nemzetőrök maradtak a városban. Nagyobb katonai egység a legközelebb Tordán állomásozott Czetz János alezredes parancsnoksága alatt, ám számára is megjött a parancs Bemtől: rövidesen induljon el Medgyes felé. Nagyenyed végveszélybe került, és hiába kért katonai segítséget Tordáról és Kolozsvárról, nem kapott. Fegyvert fogni képes férfilakosságának egy része pedig már nemzetőrként, honvédként szolgált, messze a várostól. Ekkor, január 8-án 8-10 ezer román ereszkedett le a környező hegyekből, és Axente Sever parancsára megrohanta a várost, amelyben a lakosság halálfélelemben töltötte az utolsó napjait. Enyeden ugyan már ott volt egy román prefekt, Prodan (az osztrák Wardener tábornok nevezte ki Enyed katonai parancsnokává), aki még az utolsó órákban is arról biztosította az eléje járuló Viskóczi Henrik minorita zárdafőnököt és társait, hogy nyugodjanak meg, ő és az emberei szavatolják a magyarok biztonságát. Mindez azonban hazugságnak bizonyult. A lakosság egy része otthonaiban aludt, néhány százan viszont a minorita rendházban gyűltek össze, kevesebben a tímárcéh épületében, illetve a vár épületeiben várták a reggelt. Este 11 órakor a felhergelt román felkelők minden irányból megrohanták a várost. Gyújtogatni kezdtek, majd házról házra jártak, fosztogattak, és közben akit értek, szörnyű kínzások között kivégeztek. A nőket megerőszakolták, majd nemi szervükbe lándzsát döftek, a kisgyermekeket lábuknál fogták meg, és fejüket a falhoz csapták. A férfiak lábát, kezét fűrészekkel vágták le, és hagyták őket elvérezni. A szörnyűségekről számos leírás született a túlélő szemtanúk tollából, sok esetben név szerint említik a szemük láttára kivégzett rokonaikat, barátaikat. A 4800 fő lakosú városból sokaknak sikerült a vérengzés zűrzavarában elmenekülni. Ám sokan menekülés közben, az erdőben és a szőlőhegyeken fagytak halálra, ugyanis hiányos öltözékben futottak el otthonról, és azokban a napokban mínusz húsz fok alá kúszott a hőmérséklet, rettentő hideg volt. A fosztogatás és a mészárlás még két napig folyt a városban, mire Tordáról egy kicsiny, de elszánt nemzetőrcsapat érkezett (honvédekkel és huszárokkal kiegészülve), Inczédy őrnagy vezetésével. Közöttük sok enyedi férfival, akik a szeretteiket akarták felkutatni. Bejutottak a városba, és lassú menetben, folyamatosan harcolva sikerült megmenteniük a túlélők egy részét, mintegy háromszáz embert. Január 16-án Czetz egy nagyobb csapatot küldött a túlélők felkutatására. Több mint ezer bujkáló magyart sikerült összegyűjteniük. A kutatások szerint a vérengzésben mintegy nyolcszáz magyart öltek meg a román felkelők, de legalább ugyanannyian fagytak halálra menekülés közben. Az áldozatok száma még ma sem tisztázott. A történészek 1500-2000 főre becsülik a halottak számát. A vérengzés mellett szót kell ejteni arról is, hogy a vandálok felgyújtották a híres református kollégiumot, amelynek régi szárnya teljesen elpusztult. Megsemmisült az 50 ezer kötetes könyvtár, valamint a természetrajzi gyűjtemény is. Nagyenyed kirablásában a szászok a szégyenletes orgazda szerepét játszották. A beszámolók szerint számtalan megrakott szekérrel vitték a román felkelőktől olcsón megvásárolt, rabolt ingó vagyont a közeli szász falvakba és városokba. Az erdélyi polgárháború magyar áldozatainak száma még ma sem tisztázott. A népirtásnak tekinthető, hónapokon át tartó vérengzésben 8-10 ezer magyar halt meg a kutatók szerint. Axente Sever érdemei elismeréséül 1851-ben megkapta a Ferenc József Lovagrend nagykeresztjét, az osztrák arany érdemkeresztet, valamint I. Miklós cártól a Szent Anna keresztet. Schwarzenberg herceg ajánlására 630 forintos évjáradék illette. Boroskrakkói birtokán halt meg békésen, 85 éves korában. Szülőfaluját (Asszonyfalvát) ma Axente Severnek hívják. Nagyenyeden szobrot emeltek tiszteletére büszke román utódai. Annak az embernek a tiszteletére, akinek mintegy kétezer nagyenyedi és hegyaljai magyar vére szárad a lelkén. Horvátország, Szlovénia; ezen kívül Ausztriában, Németországban, Franciaországban is kiállított. Rendszeresen részt vesz csoportos kiállításokon Európában és Amerikában is. * „Az alkotói világ egy dolgot igényel: benne élni abban a korban, amit neked szánt a sors, tiszta fejjel és tiszta lélekkel átélni kritikusan és nagyon önkritikusan a léted és a környező világok viszonyát, és elmondani valami nagyot. Vagy kicsit, de az nagyon igaz legyen"- ezzel az ars poetica-szerű felvetéssel kezdődik egy Nemes Lászlót bemutató portréfilm. Mi igazabb, mint a szépség? Mi igazabb, mint az elmúlás? Gyönyörűség és borzadály tűnik fel ugyanazon a képen, a régit megfojtó virágzás, a bomlás halált hozó burjánzása és az életigenlő sarjadás - vörösek, barnák, lilák, mégis zöldek, Krisztus útszéli szobrokba kódolt, évezredeken átvilágló magányossága és a női test szépségének zavarba ejtő percnyi diadala. Hogy fér meg ennyi minden egyazon képen? Hogy marad igaz? A válasz az önarcképeken is tetten érhető- a lélek és az idő viszonyába engednek belelátni. Nem az arcvonások ránccá mélyülő árkainak változásai a legszembetűnőbbek, hanem az arckifejezés ereje. A világgal és önmagunkkal való viszonyunk rendezi át vagy dúlja szét a vonásainkat - ez köztudott, mégis erős kitárulkozás ez a sorozat. Nemes László szemmel láthatóan hisz a művészetben, és tetten érhetően bízik a nézőben, Istenben és az emberben is. Önarckép I. (akril, 50 « 40 cm, 2015) 1991-től Magyarországon dolgozott művésztanárként 2011-ben történt nyugdíjazásáig. Tagja a Magyar Alkotóművészek Szövetségének és 1996 óta a Magyar Vízfestők Társaságának is. Zalaegerszegen 1994-ben a Zala Art Művészeti Egyesület alapítója, 2002-től a Szabad P'Art Művészeti Egyesület elnöke 2010-ig, és 2004-től a VITRIN Művészeti Egyesület tagja. A lendvai Bánffy Galéria művészeti vezetőjeként is tevékenykedik 2005-től. 1995 óta rendszeresen vezeti a szentkozmadombjai nemzetközi ifjúsági alkotótábort, elindítója volt a szlovéniai Lendván immár hagyományossá vált nemzetközi művésztelepnek, a Lind Artnak, a ljubljanai magyar nagykövetség kiállítási programjának és lebonyolításának mentora. Szakmai vezetőként a Szlovén fővárosban, jelentős magyarországi alkotókat mutatott be az elmúlt évek során. Az immár több évtizede a szomszédos országokban élő művészekkel, szervezetekkel ápolt kapcsolatai, közös tárlatok, művésztelepek révén a multikulturális térségben otthonosan mozgó alkotóvá vált. 2012-ben tagja lett a Szlovéniai Művészek Egyesületének, ez számára újabb esélyt jelent a két kultúra közötti hathatós kapcsolatrendszer kialakítására. Zalaegerszeg város művészeti életében jelentős szerepet tölt be, a Millenniumi Közalapítvány kuratóriumi tagja és a kulturális albizottság tagja. Jelentős egyéni tárlatai voltak a Kárpát-medence országaiban: Magyarország, Románia, Önarckép IV. lolaj, 40 * 30 cm, 1989) Lapszámunkat NEMES LÁSZLÓ festőművész képeivel illusztráltuk. Nemes László Kolozsváron született 1948. április 11-én. Ott végezte tanulmányait 1969- ig a művészeti gimnáziumban. Tanárai: Márkos András, Ion Mitrea, Cornel Brudascu, Tóth László, Tóth Szűcs Ilona. Majd 1974-ig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia tanulója volt. Tanárai: Miklóssy Gábor, Aurel Ciupe, Petru Feier, Bretter György, Földes László, Koós András, Abodi Nagy Béla, nemzetközileg elismert mesterek, akik Bécsből, Münchenből és Párizsból hozták azt a művészeti erőt és tudást, amelynek segítségével a régi tradicionális erdélyi polgári értékekkel és az erdélyi hittel sikerült egy igazi iskolát teremteniük. Rendszeresen ellátogattak a szentendrei mesterhez, Barcsay Jenőhöz, a Kolozsvári Szépmíves Céh utolsó nagy személyiségéhez, Kós Károlyhoz. Tanulmányai végeztével Marosvásárhelyen tevékenyen részt vett mint alkotó és mint művészeti szervező a magyar kulturális élet megerősítésében. Már 1976-tól a Romániai Fiatal Képzőművészek Szövetségének tagja. 1980-tól tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének és a Stuttgarti Festők Társaságának, majd a Romániai Művészek Egyesületének és a Képzőművészeti Alapnak is. Önarckép III. (akril, 40 * 30 cm, 2005) 2020. november IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET