Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-07 / 261. szám
3NJ73P1ÍL helyőrség vers Csikós Szilvia November Akkorra kupac félholt levél már rég ropogós avar lesz - nyilván Aztán a páratartalom is bekavar Hold vakotás tükre új arcot mutat hűvös bőre borzongat szegényt, dúsakat gyávának, hősnek azt adja, ki amit akar éretlen igazat, érett tévedést, majdnem-számvetést - ki mást nevezhetnék könyvelőmnek: őszömet meg az ént. Éles tölténnyel lő, és el is talál - golyóálló mellény a múlt - vagyis nem nyír ki, csak fájdogál.. ...előre december: Jössz-e, mondd? Dúdolsz-e múlt Karácsonyokról, vagy csak bús szertartás dallamára szolmizálsz? ...dó, ti, Iá, Iá, szó... November derekán valahogy mindig igazam szokott lenni. Lényege: az ősz nekem túl jól szép, és túl rosszul jó. És minden évben mindketten itt vannak velem. Czegő Zoltán 5 Erotika I. (akril, 200 « 150 cm, 2012) Drávucz Zsolt Sommer ballada Ima Az ellenállás dalai A munkanélküli nem oszt, nem szoroz. Nem libazsíros egyetlen zakója. Ha magyar, elég, mint tapló füstölögve. Csak élt, mint bánya mélyén a napóra. A munkanélküli csak ritkán ünnepel. KaláSz-gondjait holdsarló vágja. Karácsonykor van ingyen eledel. Ilyenkor ima nő benne: - Úristen, hátha...! Van úgy, hogy dolgozik kapkodva. (Lányával így szeretkeznek a gazdagok.) A törvényeket mind, mind ismeri. A Corpus Juris megvonta tőle az asztagot. A sommer igazságot csak álmában teszen. Pünkösdkor a vállán fekete talár volt. Majd önmagát álmodja a letűnt végeken, és kardosán ébred a test, a lerágott. A lélek is kihúzza magát ilyenkor, s főikéi az egykori honvéd a sárból. Összetapadnak akkor a dolgok is rendre a szívben, a zászlón, a csókban, akárhol. Néha egy-egy nemzeti ünnepen nyakkendőt köt. Övéi köpnek utána. Undorral nyugtázza: túl van a negyvenen! S még sosem vitt térítőt az Űr asztalára. Hát elvénült, s immár minden mindegy. Sosem rajongott, és így ma sem vádol.- Ez a kevéske rossz lassan eltelik. - Vigyora ítélet nemzete javáról. Meg-megfáradó asszonya kerüli, s igen a bába, az orvos, a halál. Kövekkel dobálta a menny boltozatját. A körmenetben Nagyasszonyára talál. Erkölcsi passzusának nincs híja, szeplője. ívfény fején az éjfél, dele kútsetét. Évgyűrűi a két szemé közt sorjáznak. Nem jár ki neki a szentbeszéd. Mellén pörkölve égett a szerelem. Mára csak hegek. És csönd ott legbelül. Irgalmazz neki édes Istenem! Fonnyadt ágyéka már föl sosem hévül. Bizonyos, hogy eljön az utolsó óra. Didergő Celsius herceg hozza el. Temető árkán kereszt, menóra. S fönn egy század csontbaka énekel. Leborulok előtted a hűs avarban. Lábadat bámulom. Lépteid nyugalmánál csak a lombkoronák hirtelen némasága magasztosabb. A fenyvesek fölött már pirkadat bontja a sötét égmezőt. Közel vagy, egyre közelebb. Ágak reccsennek, bogarak szaladnak az orrom előtt, arcom nem rezzen. Odaadom neked húsomat és bőrömet. Koponyám alatt vacsorázik holnaptól a család a zöldre festett faasztalnál, a vendégek gyönyörködnek bennem. Hamarosan ideérsz, és én áhítattal nézek fel rád, és te, az erdők hatalmas istene, átadod kezedből a megváltás csillogó szilánkjait. Agancsaimat földre eresztem, hogy győzhess. Közel jársz. Képeslap New York, 1972 Marc Ribotnak köszönettel És a farostok megfeszülve engedelmeskednek az intő kéznek, és mint a fény a tükrök között, saroktól sarokig fut a fém remegése, és mi mind rezgő testek vagyunk, és úgy rezdülünk idővel, mint a kifordított dallamok, és a zsibbadt hömpölygésben csak a mi bordáink által fog rengeni a hús, és egyszerre zendülnek behangolt részeink, és dalainktól remeg az űr is, és mi leszünk a terem, és hallgatjuk, hogyan falja fel bennünk egy szál fadarab kezed alatt a csendet. Bodon Gergely Dávid A kimondhatatlan Ha az elmúlást csöndnek nevezzük, akkor az élet kimondott szavakból áll. Minek formát adva leír, és kiejt bárki, nem nyelheti el azt végleg a halál. A kristálycsillárok esetlenül koccantak össze a tompa dübörgéstől, valamilyen számozott sugárút sokadik házának hatodik emeletén. Nem ismertem sok embert a partin. Nagyjából harminc fő gyűlt össze a lakásban, többnyire fiatalok, akik francia pezsgőben zuhanyoznak az ilyen estéken és papírpénzzel gyújtják meg a kubai szivart. A lemezjátszóról a fényűzéshez szokatlan zene szólt, a házigazda gyűjteményéből, Stones, Zeppelin, Elvis, Buddy Holly, Dick Dale, Hendrix, miegymás. A harmadik alkalommal már mind elviselhetetlenül unalmas volt. Valaki boldog július negyedikét ordított az erkélyen, pedig augusztus közepe volt. Nem érdekelte. Egy márványarcú nő hívott félre engem, mikor a többiek az angol gin tömény párájában letépték magukról a rájuk szabott ingeket. Tőle tudom, hogy azt suttogják, a kulcsra zárt hálószobában két veterán hallgatja befóliázva az ébenszekrény szűrt csendjét. Hátukban kés. A szövetekből kihulló gombok szétpattogtak a fapadlón. A nő nevetett, olyan kacagással, amitől a tengerészek rettegtek a háromhetes parttalan hánykolódások idején. Mondott még válamit, mielőtt ruhájának híján az én gombjaimat próbálta földre szórni, akár töltényhüvelyeket sortűznél. A taxiban ébredtem, mintha napok teltek volna el. Boldog július negyedikét üvöltött valaki az erkélyen. A szomszéd háztömbökben égtek a villanyok. Hajnali kettő volt. Talán augusztus huszonnegyediké. Minek alakja van, valósága sokszor nem olyan! nem az! nem hasonló! Mert mi néha alaktalannak marad, csak az lehet a valóságnak elég jó. S ki éjjel szavakból falat épít, olykor berúgja saját királyának kapuját. Mert e véges világban leírt minden dolgot, a végtelenen szapul át. Erotika II. (akril, 200 * 150 cm, 2011) 2020. november IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
