Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-03 / 232. szám

Jüt. W-helyorseg szerkesztőséül tereoaszta 7 MARTINI-HENRY TÖLTÉNY ES CIPO Mikor Marlow meglátogatja Kurt­­zöt A sötétség mélyén című Kon­­rad-regényben, találkozik Kurtz egyik bizalmasával, az orosszal. Azt meséli el, hogy Kurtz le akarta lőni, ha nem adja oda neki az ele­fántcsontot, Marlow csak annyit mond: de hiszen ez az ember őrült. Ezután elméláznak egy darabig róla, majd kibukik, hogy Kurtzöt bizony meg akarják ölni. Az orosz a menekülésre gondol, hiszen a vadak között vannak barátai, akik befogadják. Azonban az indulás előtt beszédbe elegyednek: - Tud­na nekem adni néhány Martini- Henry töltényt? Tudtam és adtam is, titokban persze. Rám hunyorít­va belemarkolt a dohányomba. - Tengerész a tengerésztől - tudja, finom angol dohány. A kormány­fülke ajtajából visszafordult: - Mondja csak, nincs véletlenül egy fölösleges pár cipője? Pár mondat­tal korábban az orosz így véleke­dett: - Egyszerű emberek ezek -, és nekem meg nincsen szükségem semmire, tudja. Minden kor olyan, amilyen a szükségletei. Hogy mikor mire volt szükség, amikor éppen semmire nincs, az változott. Nem kérhet a középkor embere Martini-Henry töltényt, ahogy manapság se lenne jó ötlet. A Kongó gyarmatosítása­kor és az elefántcsont begyűjtésé­hez azonban elég. De mit kapunk, ha megnézzük, mire jut az ember a Martini-Henry tölténnyel, amihez még tapad némi dohány, és egy pár cipővel. Kénytelen vagyok spoile­­resen leírni, ugyanis Kurtz vívódá­sával, bukásával lehet a legjobban szemléltetni, milyen is a gyarmato­sítások korának embere. Az elefántcsontszínű arcról ko­mor büszkeséget, kíméletlen ha­talomvágyat, gyáva rettegést, feszült, reményt vesztett kétség­­beesést olvastam le. Vajon újra vé­gigélte életét; a vágy, a kísértés és vereség minden epizódját a tökéle­tesfölismerés végső pillanatában? Kétszer fölkiáltott suttogva, vala­milyen jelenség, valamilyen láto­más érkeztére - kétszer fölkiáltott, de kiáltása lehelet volt csupán. - Borzalom! Borzalom! Nyilván Kurtz halálakor - ahogy valószínűleg minden emberrel történik - lepergett az élete. Vagy eljutott a végső szintre, a végső kétségbeesésig, amikor minden átértékelődik. Nem emberi tulaj­donság ez, elég a tizenkilencedik századbeli nagy egzisztenciális válsághullámra gondolnunk. Marx tanai, Darwin fajelmélete és Freud munkája a tudatról mind-mind azt a benyomást keltették, hogy az ember rossz, rosszra van kár­hoztatva, és nem fog megváltoz­ni. Elsőre furcsa, hogy Kurtz csak haldoklásakor szembesül ezzel a ténnyel - mely ugye feltételezi, hogy mégsem őrült meg -, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az em­beriség nagy felismerése is csak több ezer évig tartó háborúskodás után jött el. Van utána megváltás? Az ember kitalálta a modernséget. Azaz nagy bánatában elnevezte az akkori kort a legújabbnak, korral haladónak. Leczo Bence Ebből kivált az avantgárd, ami leg­alább nem hívta magát a végsőnek. A modern után jön a posztmodern, vagyis a modernen túliság. A meg­váltás valószínűleg nem így nézne ki. Mondhatjuk persze, hogy ez csak kulturális vonulat, azonban ez sántít. A korszellem változott meg, lelkiismeretfurdalás jött, és egyhelyben toporgás. Az emberi lét szorongása maga az emberi lét. A nihil időszaka köszöntött be, ahogy Kurtz a borzalom kimondása után meghal. A szebb napokat látott zenész és újságíró, akinek inkább politikusnak kellett volna lennie, meghal. Úgy hal meg, hogy most már tisztában van vele, mi is tör­tént. Kurtz halála egy üdvös halál. Legalább az utolsó percben felfog­ta, hányadán áll. 15 arantene ÁLOM A karantén ideje alatt minden szerda reggel áthívtam kávézni a szomszéd Juli nénit. Megvitattuk a faluban történt nem túl dús ese­ményeket. Juli néni édesanyám le­hetne. Nagyon szeretek vele beszél­getni, amúgy is a mátocskám1. Ma reggel nagyot nevettem rajta, ahogy a maszkban átjött. A svájnából2 küldték neki a régi kollégái.- Hallja mán, olyan ebben a maszkban, mint valami orvas! - kö­szöntöttem reggel a mindig jókedvű Juli nénit, aki ma igencsak szürke arccal jött fit.- Hát, többet tudok, mint ezek a mai médszesztrák3 az mán biztos- felelte. Bementünk a konyhába, főztem egy jó erős kávét a csavaros kávéfő­zőnkön. Míg lefolyt a fekete, addig a szomszédokról beszélgettünk, meg a rémhírekről, amiket összeolvas­tunk az interneten. Felszolgáltam a kávét, majd én is leültem az asztal­hoz. Tudtam, amikor leülök, akkor kezdi meg a nap témáját. Se koráb­ban, se később.- Jaj, pulyám, azt álmodtam, hogy Mariska nénédet felravataloz­tuk a folyosójukon - kezdte mon­dandóját Juli néni.- Ezért nem kell bolondokot ösz­­szeolvasni - mondtam a fejemet csóválva. - Biztos látta, hogy ez a koronavírus az öregekre veszélyes, oszt’ azért álmodott ilyet. Amúgy is, Mariska nénit egyhamar úgyse viszi el innen az ördög se, még ő fog minket elkapálni, meglátja - tettem hozzá nevetve.- Nem úgy van az, pulyám - né­zett rám baljósán. - Tudod, szerda van, és én hajnalban álmodtam ezt. Értetlenül néztem rá, amire ő folytatta tovább.- Tudod, amit szerda meg péntek hajnalban álmodsz, az megvalósul- mondta teljes komolysággal. Lát­tam rajta, hogy nem viccel, tényleg hisz benne.- Jaj, Juli néni, én ezt nem hi­szem, csak úgy mondják. Mondta bábka4 is, Isten nyugosztalja, hogy ez csak egy babona nálunk. Ennyi erővel bármit rá lehetne fogni.- Na, csak tarts a szavamra - válaszolt, majd megitta a kávéját.- Azt mondja Feri bátyád, hogy teg­nap igencsak gyengélkedett.- Hetvenen felül van, nincs eb­ben semmi érdekes - intettem le tamáskodva. Sz. Kárpáthy Kata- Na, várjuk ki a végét - zárta le a témát Juli néni. Alig ittuk meg a kávénkat, ami­kor beszaladt hozzánk Feri bácsi. A hetvenöt éves öreg olyan fürgén rontott be, mintha az életéért futna.- Jányok, gyertek, baj van! - ful­ladozott a sietségtől. - Maris nőné­tek meghalt. Némán néztünk össze Juli néni­vel, majd követtük Feri bácsit. A szomszédasszonyok összegyűl­tek a halottas portán. Kiosztottuk egymás között a feladatokat. Ne­kem a fánkot kellett sütnöm a tor­ra. Gyorsan bevásároltam a közeli boltban, majd nekikezdtem á mun­kának. Délben dagasztottam, estig sütöttem a fánkot, majd átmentem a virrasztóba. A kántor nem tudott eljönni. Mivel a segédje vagyok, így én énekeltem, a többiek utánam. A virrasztó után megsütöttem az utolsó fánkokat. Pár órát aludtam, majd kora reggel átvittem a süte­ményeket. A temetés viszonylag hamar le­ment. Nem jöttek el sokan, csak a falubeliek. A torra nem mentem el, rosszul éreztem magam.- Majd átmegyek holnap - mond­ta Juli néni búcsúzáskor. - Pulyám, biztos nem kell orvasság? - nézett rám aggódva.- Biztos, biztos, csak fáradt va­gyok, éccaka rosszul aludtam.- Jaj, te szerencsétlen, csak ne­hogy a halottal álmodj - csóválta a fejét. - Na, erigy, feködj le. Hazamentem, de nem tudtam elaludni. Rettentő fejfájással for­golódtam az ágyon, csak hajnalban sikerült valamicskét aludnom. Szörnyű álmom volt. Mariska néni a ravatalon feküdt, és felém fordult.- Na, jányom, viszlek magammal téjged is meg a Feri bátyádot is.- Ne tessék, Mariska nénje, hadd éljek még egy kicsit, csak huszonkét éves vagyok, én még élni akarok. A halott nevetett.- Pulyám, a halál nem válogat. Feri bátyádat most viszem, pénte­ken, téged meg jövő héten. Felordítottam. Anyám ijedten szaladt be a szobámba.- Kisjányom, mi van? - kérdezte elfehéredve.- Semmi. - lihegtem. - Rosszat álmodtam. Juli néni átjött mesélni, ahogy azelőtt nap megígérte. Elmondta, Aba Novák Vilmos: Lány pohárral (tempera, farost, 23 « 22,5 cm, 1930 körül) Forrás: Wikimedia Commons hogy Juszti néni férje, Gábor bá­csi úgy leitta magát, hogy a fiának autóval kellett hazavinnie, hogy elrontották a töltött káposztát, ehe­tetlen volt, és hogy a papnak nem fizettek sokat. Észrevette szótlan­ságomat, amit nem is hagyott szó nélkül.- Neked meg mi bajod van? Hárítani akartam. De muszáj volt bevallanom, hogy a halottal álmod­tam. Mindent elmondtam. Juli néni halálra volt rémülve.- Jányom, menjé’ el a javasasz­­szonyhoz.- Csak egy álom - legyintettem.- Azért vagy mégis leverve? Pu­lyám, ennek nem lesz jó vége... Folytatni akarta, de hirtelen Sári néni szaladt be, a Feri bácsi fele­sége, azzal a hírrel, hogy Feri bá­csi felakasztotta magát. Az asszony könnyek között mesélte el, hogy a félje álmában a halott Mariskával beszélt, és azt mondta neki, hogy el­viszi őt és a szomszéd lányt is, vagy­is engem.- Ennek a fele se tréfa - mormog­ta Juli néni. Nem volt sok időnk morfondírozni, szaladtunk segíte­ni. Az asszonyok ugyanott össze­gyűltek, és kiosztották a feladato­kat. Ismét én sütöttem a fánkokat. A szerdai napom teljes egészében megismétlődött pénteken: sütöt­tem, a virrasztóba megint nem jött a kántor, így én vezettem az ének­lést, és újra sütöttem. Reggel rettenetesen rosszul érez­tem magam. Nem mentem el a te­metésre. Egész nap lázasan feküd­tem az ágyban. Délután egy keveset ébren voltam, estére pedig mély álomba szenderültem. Hajnalban furcsa zajra ébredtem. Valaki a szobámban járkált, majd leült az ágyam mellé. Mariska néni volt az. Megfogta a kezem.- Menjünk - mondta, majd talp­ra akart állítani.- Mariska nénje, hagyjon békén, élni akarok - sikítottam ijedtemben.- Megmondtam, hogy eljövök ér­ted - mondta, majd megsimogatta az arcom. - Szerdán akartam, de láttam, hogy milyen rosszul vagy, ezért hamarabb jöttem. Ne félj, drá­ga jányom, jó helyre megyünk. Ellenkezni próbáltam. Hirtelen kihúztam a kezem a halott kezei kö­zül és hátraestem az ágyra. Leizzadva ébredtem fel. Kinéztem az ablakon, fél nyolc lehetett. Kisza­ladtam a konyhába, a fánkos tál, amit Juli néni hozott át este, sehol nem volt. A szennyeskosárhoz sza­ladtam, nem voltak benne a fekete ruháim.- Csak álmodtam - mondogat­tam magamban -, álmodtam min­dent: Mariska nénit, Feri bácsit, a temetéseket... Ziháltan néztem a telefonomra, Juli néni írt, hogy jön át mesélni valamit. Mielőtt letettem volna, megnéztem, hogy milyen nap van. Szerda volt. 1 keresztanyám 2 varroda 3 ápolónők 4 nagymama 2020. október IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents