Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-15 / 242. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2020. OKTÓBER 15., CSÜTÖRTÖK HÍREK Kidőlt fák, eldugult árkok és hosszas áramszünet a mérleg Ne öntse ki a használt olajat! MÁTRABALLAA polgármesteri hivatal udvarán gyűjtőedényt helyeztek el, melyben használt sütőolaj és zsiradék gyűjthető. A zsiradékot eredeti csomagolásban, lezárt PET-palackban, zárt befőttesüvegben kell elhelyezni a gyűjtőedénybe, melyet rendszeresen elszállítanak. A gyűjtésnek környezetvédelmi és gazdasági haszna is van, hiszen nem terheli a szennyvíztisztítókat, az olajból pedig bioüzemanyag készül - tudtuk meg Pádárné Gyuricza Henriett polgármestertől. B. K. Útlezárásra számíthatnak BÜKKSZÉKTETŐ Október 17- én, reggel héttől este hét óráig az Egerbakta és Pétervására közti összekötő úton, Bükkszéktető és Pétervására-Terpes elágazó között autós teszt rendezvény miatt útlezárás lesz. A megkülönböztetőijelzéssel közlekedő gépjárműveket és a menetrend szerinti járatokat a teszt ideje alatt minimális késlekedéssel átengedik. Az egyéb járművek a kijelölt terelőúton haladhatnak. B. K. Helyben intézhetik az ügyeiket Október 21-én délelőtt fél tíztől fél tizenkettőig a település piacterén állomásozik a kormányablakbusz. A buszon személyi igazolványt igényelhetnek, lakcímváltozást jelenthetnek be, jogosítvánnyal kapcsolatos ügyeket intézhetnek. A diákigazolvány igényléséhez szükséges adatlap felvételére is lesz lehetőség, illetve ügyfélkapu-regisztrációt kérhetnek. A díjakat kizárólag bankkártyával rendezhetik - tájékoztatják a lakosságot a község hivatalos honlapján. B. K. Telies táj, csúszós utak fogadták a Mátra lakóit Ritka látvány a hó október közepén az utakon. Közel húsz centi hullott a Mátrában Fotó: Czímer T. Kidőlt fa az egri Eszterházy téren Fotó: Berán Dániel A vasárnap éjszaka óta tartó szakadatlan esőzés több helyen problémákat okozott a megyében. Poroszlón az általános iskolában szünetel a tanítás. Több helyen is kidőlt fák nehezítették a haladást a Mátrában, ahol szokatlan módon már október közepén több mint tíz centiméteres hó hullott. Szabadi Martina Laura martina.szabadi@mediaworks.hu HEVES MEGYE A szokatlanul nagy mennyiségű csapadék hatására oly mértékig beázott kedden a poroszlói Vass Lajos Általános Iskola bővítés alatt lévő épülete, hogy a tanítás két napja szünetel az intézményben. Az őszi szünetig tantermen kívül, digitális munkarendben folytatódik tovább az oktatás. - Terveink szerint november 2-án térhetnek vissza - tudtuk meg dr. Ballagó Zoltántól, az egri tankerület vezetőjétől. A folyamatos esőzés máshol is gondot okozott. Egerben, a Madách utcában szerdán egy fa dőlt a mellette parkoló autóra, s az Eszterházy téren is feladta a csapadékkal vívott harcot egy másik gyökérzete. _____ - Az Eszterházy téren egy hatvan centiméter törzsátmérőjű ostorfa lombkoronája a narminc órája zuhogó*esőtől oly mértékben elnehezült, hogy a reggeli viharos szélben kidőlt - tájékoztatta lapunkat Juhász Géza, a Városgondozás ügyvezetője. Hozzátette: feldarabolták, így szociális tűzifaként a rászorulók otthonainak fűtésében segít.- Kedden munkaidő után arról kaptunk jelzést, hogy egy Vé- Tíz alkalommal avatkoztak be a tűzoltók, tegnap reggel hat és délután kettő óra között - tájékoztatott Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. csey-völgyi árok megtelt és tisztítására van szükség. Kollégáink soron kívül kitakarították az eldugult, úgynevezett hordalék fogót. Szerdán folytattuk a szakasz karbantartását, ez . egyébként évek óta visszatérő problémás terület - világítotfrá. Nem csupán a megyeszékhelyen okozott gondot a rendkívüli időjárás, hanem a Mátrában is. A Közút gyöngyösi munkatársai és a katasztrófavédelem már kora reggel megkezdte a munkát a lezárt kékestetői bekötőúton.- Bár társaságunk hivatalosan minden év november tize- Kilenc helyszínen a megdőlt fák forgalmi akadályt képeztek, egy pedig épületre dőlt rá- részletezte. Mátraszentimrén, Mátraszentlászlón, Mátraszentistvánon és Bagolyirtáson dikétől áll át téli üzemeltetési módra, már készültünk az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a korai - havazásra - közölte Japunk kérdésére Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője. - Ennek megfelelően kedd éjszaka készenlétben volt gyöngyösi mérnökségünk, így hajnalban amint a csapadék hóra váltott, azonnal megkezdtük a Kékesen, Galyatető és Mátraszentistván térségében is a szükséges síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkákat. áramkimaradás volt a hajnali óráktól, mely több mint ötszáz háztartást érintett. Ennek elhárításán kora reggeltől dolgoztak, de délután még közel négyszáz helyen nem volt áram. Az elmúlt napok esőzése lazította fel a talajt, ám a szerda hajnali havazás is hozzájárult a természeti károkhoz.- Mivel a térségben a fák lombkoronája még nem hullott le, ezért nagyobb menynyiségű hó maradhatott meg rajtuk. A nagy súly miatt az út fölé több szakaszon is belógnak az ágak. Ezért egy brigádunk soron kívüli cserjézést is végez útlezárás mellett, hogy ezeket eltávolítsa. A munkákat folyamatosan végezzük a térségben, addig is a közlekedők türelmét és megértését kérjük - tájékoztatott szerdán délben a Magyar Közút. Villámárvizet ezúttal nem okozott a kitartó esőzés, hiszen nem hirtelen zúdult le a nagy mennyiségű csapadék. Ám így is megnehezítette a települések életét. Szarvaskőben például a szennyvízberuházás munkálatait kellett félbehagyni az időjárási viszontagságok miatt Szabóné Bállá Marianna polgármester asszony tájékoztatása szerint. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu Több település lakóit sújtotta a szokatlanul zord idő Színes programot kínálnak a családoknak Várnap és piknik lesz EGER Idén is megrendezik az Egri Vár Napját, valamint első alkalommal a Gárdonyi Pikniket is október 17-én, hangzott el a Dobó-bástyában szerdán tartott sajtótájékoztatón. A város polgármestere arról szólt, a nehézségekkel teli év dacára a várban zajló fejlesztések jól haladnak. Mirkóczki Ádám hozzátette, aggodalomra ad okot a vírusos megbetegedések növekvő száma, így meg kell becsülni a még megtartható rendezvényeket. Egyúttal elmondta, az október 23-i ünnepi megemlékezéseket nem a szokott módon tartják meg, csak egyéni koszorúzások lesznek. A Dobó István Vármúzeum igazgatója, Ringert Csaba arról szólt, tavasszal jócskán visszaesett a látogatók száma, ennek ellenére sikeres nyári szezont tudhatnak maguk mögött. Hozzáfűzte, Mindkét szombati programjuk ingyenes lesz épp ezért értékes programokkal készültek az őszi szezonra is. Kiemelte, mindkét szombati program ingyenesen látogatható, ahogy aznap az állandó kiállítások is. Sz. Király Júlia, a múzeum osztályvezetője arról szólt, az Egri Vár Napján zászlóforgató előadással, fegyver- és viseletbemutatókkal, kurátori tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket, akik műhelytitkokat is megtudhatnak a restaurátorok tevékenységéről. A Gárdonyi Pikniken kézműves játszóházak, táncos irodalmi produkciók, bábszínház és koncert is lesz. Aláhúzta, legtöbb rendezvényük szabadtéri lesz, de a belső terekben továbbra is kötelező a maszkhasználat. Utóbbi esetében létszámkorlátozásokkal is élnek majd. B. R. Várják az iskolák csatlakozását BUDAPEST Közoktatási intézmények csatlakozását is várják az Európai Hulladékcsökkentési Héthez - jelentették be szerdán Budapesten. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta: november utolsó hetében rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amelylyel a termelődő mennyiség mérséklésére, az újrafelhasználásra és -feldolgozásra hívják fel a figyelmet. Azt kérte, hogy a rendezvényeikkel csatlakozzanak a bölcsődék, óvodák és iskolák is a hét programjaihoz. HMH Bábos sikerek HEVES MEGYE Az egri kötődésű Lénárt András Mikropódium bábszínháza a közelmúltban Portugáliában, ezen belül is Madeirán lépett fel nagy sikerrel. E színház érdekessége, hogy különlegesen kicsi, elfér akár egy kofferben. A Hevesi Sándor-díjas művész számára külön öröm volt, hogy a sok elmaradt turné után most ismét hírét vihette a magyar bábjátéknak. HMH Fotó: MW