Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-13 / 240. szám
2020. OKTOBER 13., KEDD SPORT 15 Sokat érhet a jó szereplés a válogatottnak a Nemzetek Ligájában JEGYZET A csapatszellem a titok Félidőben, három forduló után a hétpontos Oroszország mögött Magyarország hat ponttal a második a Nemzetek Ligája B osztályában, a 3. csoportban. Mit ér ez a helyezés, egyáltalán, mi a jelentősége ennek a sorozatnak? Az oroszok elleni szerdai csoportrangadó előtt nem árt mindezt tisztázni, s persze felidézni a Szerbia elleni „történelmi”, 1-0-s belgrádi győzelmet, hiszen amióta déli szomszédunk önállósult, a két ország csapata vasárnap játszott egymással először. Novák Miklós szerkesztoseg@mediaworks.hu A nemzeti tizenegyben 31 évesen debütáló, szerbiai születésű Könyves Norbert (19-es mezben) győztest gólt lőtt Szerbia ellen Fotó: MTI LABDARÚGÁS - Az első félidőben, sőt 65-70 percig gyorsabbak, agresszívebbek voltunk, mint az ellenfél, jól működött a letámadásunk - kezdte az értékelését Marco Rossi a vasárnap esti siker után. - A második félidőben már voltak nehézségeink, de ne feledkezzünk meg arról, hogy Szerbia volt az ellenfél, amelynek nagyon értékes játékosai vannak. Az első félidőben kicsit talán lebecsültek minket, a másodikban már nem, mert láthatták, milyen teljesítményre vagyunk képesek. Megérdemelték volna a szerbek a döntetlent, mert két-három esetben nagy szerencsénk volt. De mi is rászolgáltunk a győzelemre, ne feledkezzünk meg Holender nagy helyzetéről sem. A magyar szurkolók, az igazi szurkolók büszkék lehetnek erre a sikerre. A közbeszúrás, az „igazi” magyar szurkolókra való utalás már-már visszaköszönő motívum Marco Rossi nyilatkozataiban, a szövetségi kapitány nem is tagadja, nehezen viseli a méltatlan kritikát. Pedig most éppenséggel tobzódhatna az elismerésben, hiszen a magyar válogatott ritka bravúrként zsinórban három idegenbeli mérkőzését is megnyerte - korábban Rossi irányításával éppen az a kétarcúság jellemezte a csapatot, hogy miközben itthon nívós ellenfelekkel szemben is jól szerepelt, idegenben kínos kudarcokat is szenvedett. Ráadásul kimaradt a csapatból Dzsudzsák, Korhűt és Lovrencsics, Szoboszlai pedig nem játszhatott Szófiában és Belgrádban sem. Mi a sikerek titka? - kérdeztük a kapitányt.- A csapatszellem. Nagyon elszánt minden játékos. Tavaly novemberben kikaptunk Walestől, aztán jött a járvány, s szeptemberig nem találkoztunk. Ezalatt sok e-mailt, videót küldtünk a játékosoknak arról, hogy szerintünk miben kellene fejlődniük. Nagyon jól reagáltak erre, pluszmunkát végeztek. Azt kértem a srácoktól, hogy minden mérkőzésre emelt fővel fussanak ki, s próbáljanak meg futballozni. Belgrádban így tettek, pedig senki egy szót sem szól-A Nemzetek Ligája, B divízió, a 3. csoport állása:________ 1. Oroszország 3 2 1 - 7-4 7 pont 2. Magyarország 3 2 - 1 4-3 6 pont 3. Törökország 3 - 2 11-22 pont 4. Szerbia 3 - 12 1-41 pont hatott volna, ha nagy különbségű vereséget szenvedünk a papíron sokkal erősebb szerb csapattól. Nincs- megállás, holnap máris Oroszország a következő ellenfél. Ha a magyar válogatott nem kap ki Moszkvában, akkor még a csoport első helyére is befuthat a Nemzetek Ligájában. Nézzük, ennek mi a jelentősége. A 2020-as - 2021-re halasztott - Európa-bajnokságon 24 csapat vehet részt. Ebből húsz a selejtezőkön szerzett részvételi jogot. A magyar válogatott a csoportjában csupán a negyedik helyen végezve lemaradt erről. A Nemzetek Ligájában azonban a reménytelennek tűnő kezdés dacára bekerült azon 16 válogatott közé, amely négy ágon harcba szállhatott a maradék négy helyért. Ki ne tudná, már csupán egy mérkőzést kellene megnyerni november 12-én Izland ellen a Puskás Arénában. A 2022-es világbajnokság keményebb dió. Európából összesen 13 csapat juthat ki, ez csupán eggyel több, mint az Európa-bajnoki mezőny fele. A selejtezők során, majd 2021-ben, tíz csoportba osztják az 55 együttest. Egyenes ágon csak a csoportelsők kerülnek ki Katarba. A tíz második helyezetthez csatlakozik a Nemzetek Ligájából az a két legjobb válogatott, amely a selejtezők során erre nem szerzett jogot. Ez adja meg a sorozat jelentőségét. Nehéz lenne megmondani, melyik a nehezebb feladat: legalább a második helyre befutni a selejtezőcsoportban, vagy a Nemzetek Ligájában az összesített rangsorban megcsípni a 21-22. helyet? A magyar válogatott nincs abban a helyzetben, hogy eleve lemondjon a nagyon csekély, de mégis létező második esélyről. Mert az így kialakuló 12-es mezőnyt három négyes csoportra osztják, s onnan kezdődik a már megismert rend szerint - elődöntő, döntő - a pótselejtező. Várhatóan nehezebb riválisokkal szemben, mint Bulgária és Izland. A három győztes szintén ott lehet Katarban a világbajnokságon. Könyves Norbert: „Harcos vagyok” „A hetvenedik perctől már csak a szívem vitt, a lábaimban már nem volt erő - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Botka Endre. - Örülök, hogy győzelemmel tértem vissza a válogatottba. Kifejezetten az elöl megkezdett letámadásra készültünk. Ez a rendszer olyan szempontból nagyon jó, hogy védekezéskor a két szélső vissza tud lépni, támadás közben pedig feljebb menni, a belső védők is felzárkózhatnak, jobban szét tudjuk húzni az ellenfelet, beívelni mögéjük a labdát.” „Tudtuk, hogy az ellenfélnek nagyon jó játékosai vannak, és hogy akkor van esélyünk, ha keményen belemegyünk a párharcokba - mondta Gazdag Dániel. - Más rendszerben játszottunk, többen voltunk középen, több labdát szereztünk. Jól kezdtük a sorozatot, nagy önbizalmat adhat, hogy Törökország után nyertünk itt is, és szeretnénk Oroszországban is győzni.” „Nagyon örülök, hogy bekerültem a válogatottba, nem gondoltam volna, hogy még gólt is lövök - hangoztatta Könyves Norbert. - A gólom előtt becsúsztam, felpattantam, elhúztam a labdát a kapus mellett, majd az üres kapuba lőttem. A gyorsaság és a harcosság az erényem, ezzel próbálok segíteni a válogatottnak.” Az abszolút bajnokok jutnak be a csoportkörökbe az MOS LoL-versenyén Összeállt a megyei döntősök mezőnye E*SP0RT Hatalmas izgalmak után születtek meg a válaszok a legfontosabb kérdésekre a Megyék Csatája League of Legends versenyének első szakaszában. A második selejtezőkörben két napon keresztül viaskodtak egymással a megyék e-sportcsapatai. A megyei döntőket élőben, magyar nyelven lehet majd követni a világ legnagyobb streaming platformján. Október 16-ától október 19-éig pörögnek a legizgalmasabb Megyék Csatája LoL meccsek. A második selejtezőről továbbjutott Megyék Csatája League of Legends csapatok az egyes megyékben és Budapesten: BÁCS-KISKUN MEGYE: Release The Kraken BARANYA: iwnl BÉKÉS: Cutler Gym BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN: Sorsod Borsod BUDAPEST: WiLD Multigaming CSONGRÁD-CSANÁD: LvLUp Esports FEJÉR: Majdnem Fehérváriak GYŐR-M0S0N-S0PR0N: Team Ando0670 HAJDÚ-BIHAR: DEAC-Hackers HEVES: Boys next door JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK: Chilled Samurais KOMÁROM-ESZTERGOM: Kapcsold Be! NÓGRÁD: VZS PEST: NChx Gaming SOMOGY: OKTAT SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG: SBOJ TOLNA: SzekszárdiBetyárok VAS: IRON MEGYEI INTEREK VESZPRÉM: Józsi újra KS-el ZALA: PSG-EINDHOVEN. A megyei döntők Bo3-as formátumban, két megnyert mérkőzésig tartanak. A megyék abszolút bajnokai bejutnak a csoportkörökbe, ahol régiók szerint meccseinek majd egymással a legjobb csapatok. MW A megyei döntők vannak soron a League of Legendsben Fotó: MW Szentély Ballai Attila jegyzet@mediaworks.hu így, huszonöt évente rádöbbenek, hogy milyen nagyon sok barátom van. Persze, szerencsére egyébként sincs kevés, akikkel tartjuk a napi, heti kapcsolatot, de amint a Ferencváros bejut a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, elfeledett ismerősök tömege kerül elő. Folyamatosan csörög a telefonom, a túloldalon egy hajdani iskola-, munka-, csapat- vagy játszótárs, és kezdődik a kissé kényszeredett, kedélyesnek szánt beszélgetés: mi újság, hogy vannak a gyerekek, nahát, így megnőttek már, bezzeg amikor még mi fociztunk, gombfociztunk, vagy éppen belejavítottunk a már leadott dolgozatba a fizika szertárban. Rég volt, a fele igaz se volt, nem úgy, nem velem történt, de úgyse számít, ez csak a felvezetés, hamarosan következik a lényeg. Tudnék-e két, három, négy, akárhány jegyet szerezni a Fradi BL-meccsére? Természetesen nem ingyen, bár olyan próbálkozó is akad, aki szerint ez azért nem olyan természetes, és óvatosan megjegyzi: ha kell, fizet is. Minősített eset, amikor az egykori cimbora nem is a Ferencvárosra kíváncsi, hanem azzal akar (meg)hatni, hogy a Barca vagy a Juve a fiacskája kedvence; akkor kérjetek onnan jegyet, mondanám legszívesebben, de inkább hallgatok, hárítok. Ilyenkor derül ki igazán, hogy alapszükséglet a Puskás Aréna. Elsősorban nyilván a jövő nyári Európabajnokság vagy egy kontinentális kupadöntő ígérte miatt, de most aktuálisan azért, mert a járványügyi korlátozások folyományaként a Groupamába hatezren se férnének be. Messiért vagy Cristiano Rónáidéért pedig némelyek meg is ostromolnák a Fradi otthonát. . Mint tizenegy-két éve, a Debrecen fénykorában az Oláh Gábor utcai pályát, a „Löki” BL-selejtezőin. Arról a „létesítményről” mindent elmond, hogy az edzésre érkező ellenfelek általában nem hitték el, hogy ott rendezik a másnapi mérkőzést, ezért követelték, hogy vigyék őket a valódi helyszínre. Mindezek miatt, meg úgy egyébként is, eleve téves az a kérdésfeltevés, hogy kellenek-e stadionok. Ehelyett, illetve ezt megelőzően, az döntendő el, kell-e élfutball. Ha nem, nincs szükség stadionra se. De ha igen - és a jelek erősen erre utalnak -, akkor bizony van. Mint ahogyan a színjátszáshoz is elengedhetetlen a méltó színház. Mert bár raktárépületben is elő lehet adni a Hamletet, de az jelentősen csökkenti az élvezeti értéket. A Barcelonát vagy a Juventust is futballszentélyben illendő fogadni. Sőt, egy Puskás Aréna kijár a magyar labdarúgásnak is.