Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-13 / 240. szám

Járdán szerint megtisztelő a főtámogató hozzáállása Idén fő a biztonság Tizenharmadszor teremtett lehetőséget a Team Buil­ding SE arra, hogy az első magyarországi teherhordó versenyre nevezők kipróbál­hassák teljesítőképességük határát. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu EXTRÉM SPORT - Kísérőkkel, barátokkal körülvéve, és ami a legfontosabb: biztonságban! - adta meg a választ Járdán Zsolt arra, hogy idén mi je­lentette a legfontosabb szem­pontot a 13. Sherpa Rally lebo­nyolítását illetően. A szerve­ző Team Building SE vezető­je a Kiseged-dűlőben kialakí­tott rajthelyen azt is elmondta, hogy megtisztelőnek tartja a rendezvény főtámogatójának a hozzáállását a versenyhez.- Az energiaital-gyártó cég ebben az évben más ma­gyarországi esemény szpon-A lelkesedés nem hagyott alább Képgaléria: HEOL.HU Fotó: L. M zorálásától elállt, egyedül a Sherpa rallyt tartotta meg, és ezt rendkívül nagyra értékel­jük - közölte Járdán Zsolt. - A versenyt az érvényben lé­vő járványügyi előírások be­tartásával rendeztük, és noha akadt már ettől több nevezőnk is, ahogy máskor, most aztán különösen nem az számított, hogy mekkora lesz a mezőny. Ha egy jelentkező lett volna, akkor is megtartottuk volna. Az Eged-hegyi kilátónál lé­vő célig négy kilométeres táv és 300 méter szintkülönbség legyőzése várt az indulókra kategóriától függően a férfiak­nál 20,40 vagy 60 kilós teher­rel a háton, míg a hölgyeknek 20 kilót kellett cipelni. A dobogósok Férfiak, 60 kg: 1. Szily Attila, 2. Juhász Kristóf, 3. Benecz Ferenc Férfiak, 40 kg: 1. Béta Péter, 2. Lakatos Tamás, 3. Tóth László Férfiak, 20 kg: 1. Gyetvai Péter Nők, 20 kg: 1. Gyarmati Gréta, 2. Mészáros Daniella, 3. Szekeres Eszter HIRDETÉS „aura ■mOTOR Keresse az üzletekben, vagy fizessen elő online a www.lapcentrum.hu/automotor oldalon! A VEZETŐ MAGAZIN TOTO, 41/2. A 41. fogadási hét 2. fordulójának helyes tippjei: 2,1, X, 1,1, X, 1, X, 2,1,2, X, X Plusz egy mérkőzés: 2 Nyeremények forint 13+1 találatos nem volt 13 találatos nem volt 12 találatos (35 db) 19695 11 találatos (413 db) 1670 10 találatos (2743 db) 480 Góltotó 6 találatos nem volt 5 találatos nem volt 4 találatos (1 db) 45195 Látogasson el hírportáiunkra! HEOL.hu Az ötszörös kupagyőztes, címvédő ferencvárosiak érvényre juttat­ták nagyobb tudásukat Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Albert Péter Hatvanban nem kegyelmeztek az FTC hölgyei LABDARÚGÁS Az Országos Női Magyar Kupa 3. fordulójában: FC HATVAN-FTC 0-13 (0-4) Hatvan, Népkerti Spt. V.: Kulcsár Katalin (Török Kata­lin, Kénoszt Éva). hatvan: Kovács B. (Orgová­­nyi, 83.) - Grenyó, Libertényi (Juhász A., 65.), Szalontai, Borkó,Tóth A., Janik, Elek (Kalmár, 58.), Holló, Molnár E., Ónodi (Silyéné, 83.). Edző: Róza László. FTC: Bednar (Barti, 46.) - Brandon (Fenyvesi, 4ó.), Mosdóczi, Siklér, Nagy V., Ivanusa, Cameron, Róth, Papp, Hasanbegovic, Czellér. Edző: Dörnyei Balázs. GÓL: Cameron (3., 17., 70.), Czellér (28., 52., 63.), Mosdóczi (44.), Siklér (56.), Nagy V. (57.), Róth (65.), Fenyvesi (78.), Siklér (88.), Nagy V. (90.). A Cigándon aratott 5-0-s si­ker, majd a Nagymágocs NSE elleni 8-1-es győzelem után a sorozatba ezúttal bekapcsoló­dott FTC már nagy falatot je­lentett a hatvaniaknak. A ven­dégek 2019-ben sorozatban ötödik alkalommal hódítot­ták el a Magyar Kupát. Mivel a koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszán félbeszakadt az idény, és nem hirdettek győz­test, így a zöld-fehérek jelen­leg címvédőnek számítanak. Ennek megfelelően érvénye­sítették is a papírformát és ju­tottak a legjobb nyolc közé.- Tényleg a Ferencváros Ma­gyarország legjobb női csapa­ta, amely gárdával olyan mér­kőzést tudtunk játszani, ahol a lányok csúsztak-másztak, és megpróbáltak mindent meg­tenni, hogy kiegyenlítsék az osztálykülönbséget. Minden elismerésem a játékosaimé! Látjuk, hogy hová kell még fej­lődnünk. Most a legfontosabb feladat a következő mérkőzés­re koncentrálni, ugyanis „hat­pontos” meccs vár ránk az Új­pest FC ellen - mondta Róza László a hatvani klub honlap­jának. B. Cs. AKTUÁLIS ELŐFIZETÉSI AJÁNLATUNKAT KERESSE lapcentrum.hu/vitorlazas KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! ISTÍLUS * ÉLMÉNY i SZENVEDÉLY KARANTÉN A VILÁG VÉGÉN: Fegyverkezés a hínár ellen MENETPRÓBA: INV1CTUS CX 240 COBRA FUTURA 40 HANSE 458 ANTILA 244 STILUS + ÉLMÉNY + SZENVEDÉLY «IPRÖ8ÄIT RECEPT ábitás TI Nyerjen mé 5°ooo forintot! Receptek szeretettel! IJJIMpSAGOK EH SZEZONÁLIS UL< LFTLK YIIXOLX XAPRA! 1/1 1,11 ,s >‘»<M|OIO|t|Y|o, Keresse az üzletekben, vagy fizessen elő online a www.lapcentrum.hu/fannykonyha oldalon! Konyha Muszáj volt javítani Mundiéknak LABDARÚGÁS Két góllal és re­mek játékkal járult hozzá csa­pata 4-0-s győzelméhez az FC Hatvan 28 éves középpályá­sa, Mundi Zoltán. A Gyöngyö­si AK-Mátra-Beton elleni NB III.-as megyei rangadó hazai sikerének egyik letéteménye­se rég volt ilyen eredményes.- Még 2019 tavaszán, a Gyöngyöshalász elleni me­gyei I.-es meccsen szerez­tem utoljára több gólt - ak­kor hármat -, ideje volt új­ra eredményesnek lenni - mondta Mundi. - Nagyon fontos volt ez a mérkőzés szá­munkra, mert az elmúlt he­tekben nem úgy sikerült a játék, ahogy terveztük, ezért muszáj volt javítani. A gólkü­lönbség nagy lett a két csapat között, de a játékon van mit csiszolni. Próbálunk minden meccsen győzelmi szellem­mel pályára lépni, mert el kell lépni a veszélyzónából, hogy stabilizálni tudjuk a he­lyünket a középmezőnyben. Mundi felidézte, hogy első góljánál Purzsa Máté beadá­sa után a második hullámban érkezett, és a kapus mozgásá­val ellentétesen a rövid sarok­ba lőtte a labdát.- A második találatomnál Simon Mátyás szépen megtar­totta a labdát, a hosszúra át­ívelte, majd egy átvétel után, kissé kisodródva a hosszú sa­rokba lőttem - tette hozzá a mérkőzésen a mezőny legjobb­jának találtatott játékos. F. B. Mundi Zoltán remekelt Fotó: FC Hatvan/Nagy-Dobos Eszter

Next

/
Thumbnails
Contents