Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-08 / 210. szám
2020. SZEPTEMBER 8., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Árverésen a helyi ipari park telkei FÜZESABONY Rendkívüli képviselő-testületi ülésen, zárt napirendi tárgyalással a jövő év végéig hosszabbította meg a grémium Gombos Rita ügyvezetői megbízását a FÜV Kft. élén - közölte Nagy Csaba polgármester. A tanácskozáson a képviselők módosították az önkormányzat közbeszerzési tervét, amit az indokolt, hogy a város 250 millió forint támogatást nyert bölcsődeépítésre. Az új intézmény a Hétszínvirág óvoda szomszédságában lesz. A gyerekeket három csoportszobában helyezik el. Beszámolót is elfogadott a testület az állam által átadott Rákóczi út 5-7. alatti ingatlanon folyó tevékenységekről. Ott van az orvosi ügyelet, a mentési pont, a körzeti megbízott irodája, az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök egy-egy helyisége. Határoztak továbbá a városatyák az ipari parkban lévő két szabad telek árverésen történő eladásáról is. Mindkettőre komoly érdeklődő jelentkezett. Ha létrejön majd a vétel, a park minden telkét sikerült értékesíteni. S. S. Kiszakadt a rohanó rabló táskája TARNAÖRS Rablás bűntett miatt folytat eljárást egy falubeli lakossal szemben a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya - közölte hétfőn Kovács Nikoletta megyei rendőrségi sajtóreferens. A 33 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy vasárnap reggel negyed nyolc tájban egy gyöngyösi üzletben papírtáskába mosószereket pakolt. Egy üzemen kívüli pénztárnál fizetés nélkül akart elillanni, majd az útjába álló biztonsági őrt fellökte, aki elesett. Menekülés közben a táska kiszakadt, a gyanúsított értékszerzés nélkül távozott. A rendőrök fél órával később Gyöngyösön elfogták a férfit, akit őrizetbe vettek, kihallgatták, amelyen beismerő vallomást tett. Kezdeményezték a letartóztatásának indítványozását. Sz. Z. Alakizással, lézerharccal, menetgyakorlattal telt a tábori élet Nyomták a fekvőtámaszt keményen az ifjú kadétok Nagyon új még az egyenruha, szokatlanok a magatartási és szolgálati szabályok, amelyekkel most kezdtek ismerkedni az ötéves Honvéd kadét ágazati szakképzésben részt vevő fiatalok. Szilvás István ausi30@gmail.com EGER A tanév második napján öltötték magukra a tereptarka egyenruhát azok a diákok, akik az idén kezdik meg ötéves tanulmányaikat a Honvéd kadét ágazati szakképzés keretében. A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola 9/k osztályába járó három lány és 28 fiú ezután vett részt a Magyar Honvédség által szervezett háromnapos motivációs táborban, ahol a jövendő feladataikról szóló foglalkozások vártak rájuk. Máté Botond Tiszaújvárosból jelentkezett e speciális képzésre, mert vonzónak találta a katonai hivatást. Bizakodóan kezd bele a tanulmányaiba - mondta -, s bár még messze a döntés ideje, de már elgondolkodott, hogy mesterlövészként vagy harckocsizóként képzeli el a jövőjét. Most viszont még - társaihoz hasonlóan - az új osztályközösségbe való beilleszkedésre, a tábori feladatokra kell összpontosítania. A sorakozón a tábort szervezők az alaki szabályok híven állították egymás mellé a rajokat, s felhívták a figyelmet az öltözetek hiányosságaira.- A fiatalok a három nap alatt ízelítőt kapnak azokból az ismeretekből, melyekkel a tanulmányaik során találkozni fognak - tájékoztatott Szűcs Antal százados, a Magyar Honvédség 5. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda beosztott tisztje. Mint a felsőtárkányi tónál rendezett tábor vezetője elmondta, megismerkedtek a honvédségnél alkalmazott fegyverekkel, haditechnikai Boldizsár Attila törzszászlós mutatta be a kadétoknak a honvédségnél alkalmazott fegyvereket Fotók: Szilvás István eszközökkel, részt vettek lézerharcban. Természetesen nem maradhatott el a katonai testnevelés sem, amelynek elmaradhatatlan része a futás és a fekvőtámasz. Az állóképességüket pedig az Eged-hegyen végrehajtott menetgyakorlat tette próbára.- Eddig jól ment minden - jelentette ki az egyik alacsony, szőke lány, aki Egercsehiből került a katonasuliba. Surányi Michaela Csenge bevallotta, a továbbtanulását illetően először a kozmetikusszakma jött szóba, csak később kezdett érdeklődni ez iránt a képzés iránt. Általános iskolás osztálytársai, ismerősei közül többeket meglepett a döntése, de a családja, a katonaviselt nagybátyja támogatta benne, csak ezért is szeretné becsülettel végigcsinálni. Az öt esztendő alatt a kadétok informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető oktatást kapnak. Az első két évben emelt szintű katonai képzésben részesülnek, geopolitikai földrajzot, térképészetet, fegyverzeti ismereteket sajátíthatnak el, de rendszeres lesz az alaki rendgyakorlás és a katonai testnevelés is. Várasereg^ hív a mundér A kadétok kiképzésének fontos része a katonai testnevelés, az állóképesség fokozása A Magyar Honvédség számos lehetőséget kínálva igyekszik a katonai hivatás felé terelni az arra egészségügyileg alkalmas fiatalokat. Ez a Wigner középiskolában az idei tanévtől bevezetett sokrétű előképzés nagy lehetőséget ad a kadétoknak arra - fejtette ki Szűcs Antal százados hogy a Közszolgálati Egyetemen, illetve az altiszti akadémián tanuljanak tovább, netán szerződéses vagy tartalékos katonaként szolgáljanak majd a jövőben. látogasson el ide: HEOL.hu HIRDETÉS