Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-08 / 210. szám
2020. SZEPTEMBER 8., KEDD FÓKUSZ, SZOLGÁLTATÁS g Török Virág, az egri Városi Diáktanács frissen megválasztott elnöke Határozott célokkal tervezi az évet Balatonszemesen a Városi Diáktanács nyári táborában tartott tisztújítást a fiatalokat összefogó szervezet. Az új elnökkel, Török Virággal beszélgettünk. Király Tamás tamas.kiraly@mediaworks.hu EGER Az egri Városi Diáktanács (VDT) egy 1996-ban létrejött ifjúsági szervezet, amelyet többek között a diákok érdekvédelme, rendezvények szervezése érdekében alapítottak meg középiskolás tanulók, a város önkormányzatának támogatásával - írja az Eger.hu. A VDT célja mára kibővült, az egri diákélet felpezsdítése, a fiatalok megmozgatása, a közéleti szereplésekre való felkészítésük, a diákság bevonása az egri közéletbe is éppúgy fontos feladat, mint a különböző társas készségeik fejlesztése, vagy a kulturált szórakozás lehetőségeinek felvillantása az ifjú generációnak - olvashatjuk a honlapon.- Az immár huszonnégy éve fennálló szervezet idén, augusztus hatodikán újabb tisztújításon esett át - avatott be minket a részletekbe Török Virág, a VDT újdonsült elnöke, a Dobó István Gimnázium végzős tanulója.- A Városi Diáktanácsnak van egy hattagú elnöksége, felépítését és működési formáját tekintve. E csapatnak a feladata az egész szervezet összefogása és irányítása. Mi vagyunk az egri diákság szószólói. Az érdekképviselet az egyik legfontosabb része a tevékenységünknek. Többek között az információ gyorsabb áramlásáért, a beérkező megkeresések kezeléséért, illetve koordinációs feladatok ellátásáért felelős. Ez a hattagú csapat szokta összerakni a táborok programjait, illetve kisebb kérdésekben dönthet is - mesélt a VDT feladatairól.- Évente tartunk demokratikus választást, ahol az egész közösség dönt öt elnökségi tagról. Augusztus harmadikától kilencedikéig Balatonszemesen voltunk egy nyári táborban, ott döntöttünk a megújítandó elnökség tagjairól. Az idei tanévre a pásztorvölgyis Bakos Máté, az Andrássy diákjai, Kuli Dorina és Elek Olivér, valamint a Neumann tanulója, Tamás István és én kerültem az elnökségbe. Ezt követően kaptunk egy kis időt, hogy átgondolhassuk, ki legyen a hatodik, tiszteletbeli elnökségi tag. Ezt a pozíciót végül Kovács Dániel, a Neumann János Gimnázium diákja kapta meg. Az elnököt a frissen megalakult elnökség választja soraiból, mandátumaink egy évre szólnak. A tagok pedig úgy fest, engem akartak elnöknek - mondta. Arról kérdeztük, milyen érzések kavarogtak benne, miután megtudta, hogy a jövőben egy igen népes szervezet elnökeként fog majd tevékenykedni az egri iskolások érdekében.- Természetesen boldog vagyok, hiszen ez egy fontos visszacsatolás a csapattól. Itt egy szuper emberekből álló közösség, akik engem választottak. Kívánhat többet ennél egy tizennyolc éves? Az elnökség összetételéről pedig - kicsit sem elfogultan - megint csak: kívánhatnék jobbat? - tette fel a kérdéseket mosolyogva.- Mátéval, Istivel és Donnával már volt szerencsém együtt dolgozni, ismerjük egymás munkamorálját és képességeit. Dani és Olivér egyelőre frissek a csapatban. Igyekszünk odafigyelni, hogy hatan egységet alkothassunk, de ismerve a képességeinket nincs mitől tartanom. Mi a magánéletben is jó barátok vagyunk, ez nagyban megkönnyíti a munkát. Nem félünk őszintének lenni a másikkal szemben vagy kritikát fogalmazni meg egymásnak. Egy sokszínű elnökséget alkotunk, ezt tartom az egyik legnagyobb erőnknek. Mindenkinek más az erőssége és gyengesége. Ezeket kell felismernünk, és megtanulni, hogyan tudjuk képességeinket a leghatékonyabban használni - hangsúlyozta. Török Virág arról is beszámolt portálunknak, hogy mint elnök, hogyan tekint a jövőbe, mit vár az előtte lévő hónapoktól, illetve hogy miket tervez a VDT:- Mindannyiunk nevében mondhatom, jól akarjuk csinálni. Természetesen vannak prioritások. A vírushelyzet miatt valószínűleg idén nem lesz majd olyan sok program, mint azt szerettük volna, háttérbe szorul a rendezvényszervezés. Helyette az érdekképviselet kapja majd a hangsúlyt. Igyekszünk az év végére a VDT működését egy stabil, biztos kerékvágásba állítani. Emellett szeretnénk új tagokat is toborozni, valamint képzéseket szervezni a megengedett létszámnak megfelelve. A vírushelyzetre is készülünk, igyekszünk a járvány idejére biztonságos alternatív programokat, terveket gyártani. Az elnökségünkből a tanév végén öten végzünk a középiskolás tanulmányainkkal, elballagunk, ezért az egyik legnagyobb vágyunk, hogy egy hasznos, produktív és fejlődéssel teli évet zárhassunk majd, amire úgy emlékeznek majd a VDT-sek, hogy nem volt hiba minket választani - tette hozzá. SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 18.00 ÓRA: Bolero (Petőfi Sándor-bérlet) Stúdiószínpad 19.00 óra: Páratlan páros MOZI Cinema Agria - Eger 16.00 ÓRA: A Pásztor 16.00 ÉS 20.00 ÓRA: Az új mutánsok 16.00 ÓRA: Scooby! 18.00 ÉS 20.00 ÓRA: Miután összecsaptunk 18.00 ÓRA: Palm Springs 18.00 ÉS 20.45 ÓRA: Tenet Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.45 ÓRA: Masha és a medve: Masha dalai 18.00 ÓRA: Az új mutánsok 20.00 ÓRA: Palm Springs Puskin Terem 15.30 ÓRA: Álomépítők 17.30 ÉS 20.30 ÓRA: Tenet Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi Arcok színkavalkádja EGER Egy karakán személyiség, Szűcs Rita, művésznevén ARiTa (középen) tárlatát nyitotta meg Ducsai Zoltán és Teleki Klári az Agria Park galériájában szombaton. A főleg ismert személyiségek életnagyságúnál nagyobb portréi október 8-ig láthatóak a bevásárlóközpont kiállítóterében. Fotó: M. R. TV • HELYI MŰSOROK ♦ RADIO TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó - időjárás-jelentés 18.20 Minden napra egy mese 18.30 A mi történetünk - magazinműsor, 1. rész 19.00 Rövid hírek - időjárás-jelentés 19.05 A mi történetünk - magazinműsor, 2. rész 20.00 HírAdás - egri híradó - időjárás-jelentés 20.20 Sport + ZF-Eger - Kaposvári VK férfivizilabda OB l.-es mérkőzés közvetítése felvételről (ism.) 21.20 HírAdás - egri híradó - időjárásjelentés 21.40 VI. Savaria filmszemle filmjei (korhatár 12) III II II Ilii——^ 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek röviden 9.02 Luther Márton élete, 1. - Miből lesz a cserebogár? - rajzfilmsorozat 9.15 Molnár Dániel - Maradj velem 9.18 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.36 Nézőtér - kulturális magazin 10.06 Reklám 10.08 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019 - Nyitógála 10.30 Aktuális - Gyöngyös és-a térség legfrissebb hírei 10.46 Egy nap a világ - útifilmsorozat - Lisszabon 11.12 Reklám 11.14 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Luther Márton élete, 2. - Szópárbajok - rajzfilmsorozat 18.15 Cimbaliband - Dudál 18.18 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.36 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.02 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész - közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.46 Moziklip - mozimagazin 19.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12 Reklám 20.14 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Leszármazottak - dokumentumfilm (Göcsej Filmszemle) 10.30 Száguldás havon, murván, aszfalton - a ralisport és földrajzi vonatkozásai - Herczig Norbert és Igor Bacigál (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy krónika - Egyetemünk közéleti magazinja 14.30 Egy malomban őriünk - ismeretterjesztő film 14.45 Útmutató a boldogsághoz - dr. Fülöp Gunagriha Sándor előadása (ism.) 11.45 Szén - A hét eleme sorozat 16.00 Képújság 17.00 Az Eszterházy SC sajtótájékoztatója 18.00 Az aktuális keddi adás 18.00 Mentawai - dzsungelben szülöttek - ismeretterjesztő film (Göcsej Filmszemle), ism. 18.50 Gábos Judit és Juan Liu négykezes koncertje (ism.) 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás ismétlése 23.00 Képújság i ii ii mill— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory EH3im!HXQ3Eeeaee 5.00 Napköszöntő - Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítése az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek: Kisboldogasszony 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 A lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szentek! (ism.) 14.50 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.40 Regionális sport hírek 18.00 Rózsafüzér imádság 18.35 Könyv-jelző (ism.) 19.15 Mustármag 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) ÜGYELETES PATIKA Eger: SZEPTEMBER 8.20.00-7.30: Isteni Gondviselés, Eger, Lenkey u. 2., 36/516-696. Gyöngyös: SZEPTEMBER 13-IG: Bugát Pál Gyógyszertár, Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 20. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér 8. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Citromos raguleves HOZZÁVALÓK: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db sárgarépa, 15 dkg tejföl, 8 dl zöldségalapié, 1 db citrom, 0,5 db citrom, 2 ek. étolaj, 2 db babérlevél, só, bors, 1 csokor kapor. ELKÉSZÍTÉS: a pulykahúst felkockázzuk 2 centiméteres kockákra, majd egy nagy levesesfazékban felforrósítjuk az olajat, amelyben megpirítjuk a pulykahúst. Ha már barnul, hozzáadjuk a felkockázott sárgarépát, zöldborsót, zöldbabot, majd felöntjük az alaplével, és beletesszük a babérleveleket. Közepes lángon főzzük, amíg a hús megpuhul és a zöldségek kellemesen haraphatok lesznek. Ezután hőkiegyenlítéssel kevés meleg levest elkeverünk a tejföllel, és úgy adjuk azt a leveshez. Belereszeljük egy citrom héját, ha szükséges, utánaízesíthetjük sóval, borssal. Egyszer felforraljuk, majd elzárjuk alatta a tüzet. A citrom facsart levét csak ezután adjuk a leveshez. Frissen aprított kaporral gazdagon megszórva tálaljuk. I Igazán tartalmas leves Török Virág (balról), Kuli Dorina, Elek Olivér, Tamás István, Bakos Máté és Kovács Dániel Fotó: T. V.