Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-03 / 180. szám

2020. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ 10 TETTHELY-TV-MŰSOR Érdi, enyingi családok verekedtek össze egy házassági ügy miatt Vendetta a benzinkúton Babakocsit toló nőre zuhant rá egy öngyilkos Helyszínelnek a töltőállomáson. Halálos áldozata és súlyos sérültjei vannak az erőszaknak Fotó: MTI Elrendelte tizenkét ember letartóztatását tegnap az érdi tömegverekedés ügyé­ben a Budakörnyéki Járás­­bíróság. Az elszámolási vi­tában egy ember meghalt, többen megsérültek. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BANDAHÁBORÚ A Pest Megyei Főügyészség szombaton indít­ványozta tizenkét embernek a letartóztatását, akik csü­törtök este egy érdi benzin­kúton egy tömegverekedés­ben vettek részt, a leszámo­lásban pedig egy ember meg­halt. A Budakörnyéki Járásbí­róság vasárnap elrendelte az érintettek letartóztatását. A „vendetta” következtében ket­ten életveszélyes, hárman sú­lyos, heten könnyű sérülést szenvedtek. A rendőrség 12 ember ellen csoportosan, fel­fegyverkezve elkövetett ga­rázdaság, egy ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A Pest Megyei Főügyészség szombaton azt közölte, hogy egy enyingi és egy érdi család A halálos kimenetelű vereke­désben részt vevő érdi romák­tól rettegnek a helyi benzinku­tasok, van, hogy 25-30 autóval szánják meg a kutakat. Tavaly keveredett összetűzésbe. Az enyingi család legalább tizen­hat férfi tagja - több gépkocsi­val - megjelent egy érdi ben­zinkúton, hogy ott találkozza­nak az érdi család tagjaival. Mindkét család a találkozóra különféle ütlegeket, vascsöve­ket, ásókat, illetve szúró-vágó eszközöket vitt magával. júniusban a helyi rendőrség épü­lete előtt verekedett össze két érdi család késekkel, botokkal, vascsövekkel felfegyverkezve, a mostanihoz hasonló elszámo-A benzinkútra érve egy, az érdi családhoz tartozó fér­fi gépkocsiját egyből a másik család egyik ott várakozó tag­jának kormányozta és elütöt­te, majd tolatni kezdett és el­ütött egy másik embert is. Ez­után az enyingi család tagjai a gépkocsi köré gyűltek, és ki­rángatták az autó utasait, mi­lási vita miatt. A verekedésben érintett érdi család egyik roko­nát tíz éve egy autós üldözés so­rán lelőtték a rendőrök, mert el akarta gázolni őket. közben verekedésbe kevered­tek az érdi család helyszín­re siető tagjaival is. Az ösz­­szecsapásban különféle szú­ró és ütőeszközöket használ­tak, még gázpisztollyal is ad­tak le lövést. A.konfliktus so­rán az egyik enyingi férfi egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta az egyik 50 éves ér­di családtagot, aki rövid idő­vel később az orvosi ellátás el­lenére elhunyt. A helyszínen több súlyos sérült is maradt, a mentőknek tizenkét férfit kel­lett kórházba szállítaniuk. A több percig tartó összecsapás után az enyingi család tagjai gépkocsival elhagyták a hely­színt, de távozás közben az ér­di család tagjai „megrongál­ták” a gépkocsikat - áll a köz­leményben. A Magyar Nemzet informá­ciója szerint a konfliktus ab­ból indult ki, hogy az enyin­gi, több súlyos bűnügyben is érintett L. család egyik hölgy­tagja egy érdi, jómódú család­hoz tartozó fiúhoz ment felesé­gül, ám az ifjú férj rendszere­sen verte a feleségét, ezért az hazaszökött a szüleihez. A férj családja vissza akarta szerezni az asszonyt, vagy ha nem, ak­kor a lakodalom költségét, a ho­zomány visszatérítését köve­telték az enyingiektől, azok vi­szont a lányuk bántalmazása miatt követeltek „kártérítést”. A két család már egy hete meg­próbált egyezkedni, sikertele­nül. A verekedésben meghalt férfi a szerelmi szálban érin­tett férj édesapja. A Blikk sze­rint az elhunyt fia bosszúra ké­szül, nyíltan megüzente egy vi­deóban, hogy ölni fog. Érden a köznyugalom hely­reállításának érdekében a Ké­szenléti Rendőrség bevetési egységei látnak el megerősí­tett járőrszolgálatot, rendőrök védik az enyingi család sza­badlábon lévő tagjait is a bosz­­szútól tartva. A Magyar Nemzet informá­ciói szerint az enyingi táma­dóknak nincs közük a leghír­­hedtebb helybéli bűnözőhöz, a Marian Cozma meggyilkolása miatt elítélt Sztojka Ivánhoz. BUDAPEST Kizuhant egy sok­emeletes házból egy férfi és rá­esett egy babakocsit toló nőre pénteken Budapesten a XI. ke­rületben, a Hadak útján, mind­ketten meghaltak. A tragédia a nő férjének szeme láttára tör­tént, aki sokkot kapott. Az asz­­szony férje és nagyobbik gyer­meke nem sérült meg, a kiseb­bet azonban megfigyelésre a mentők kórházba vitték. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság (BRFK) közleménye szerint az épület 14. emeleté­ről öngyilkossági szándékkal ugrott ki a férfi, aki a család­jával sétálni induló nőre esett. A 42 éves budapesti férfi egy .szerszámosládára állt fel, úgy érte el a teraszt, ahonnan ki­ugrott. Sajtóinformáció sze­rint nem a házban lakott, nem lehet tudni, hogy miért épp ezt a helyet választotta. A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított bün­tetőeljárást. Győrfi Pál, az Országos Men­tőszolgálat szóvivője elmond­ta: az első rohamkocsi percek alatt a helyszínre ért. A men­tők a földön egy férfit láttak, aki nagy magasságból zuhant ki és ráesett egy anyukára. Az anyát és a férfit is hosszú ideig próbálták újraéleszte­ni, de menthetetlenek voltak. A Bors szerint a házban pár évvel ezelőtt már történt ön­­gyilkosság, egy fiatal szintén a tizennegyedik emeletről ve­tette magát a mélybe. MW Korábban a helyi rendőrség épülete előtt is összecsaptak TELEVÍZIÓ-MŰSOR í 2020. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ OS •V 4.20 Pasik!© 22.: A vírus 4.50 Teleshop 5.15 Barátok közt© 9983-9984. 6.00 Reggeli© 9.05 AsztroKlub 10.05 Teleshop 12.15 Bosszú® Török filmsorozat, 81. 13.30 Fókusz© 15.00 Elif-A szeretet útján© Török filmsorozat, III. 221. 15.55 Egy csodálatos asszony © Török filmsorozat, 1.1. 17.05 Barátok közt© 9985-9986. 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz® 20.10 A Konyhafőnök© 22.00 Barátok közt© 9985-9986. 22.40 Gyilkos lelkek© 1.9.: Titkos találka 23.35 RTL Híradó-Későesti kiadás 0.10 CSI: A helyszínelők © VI. 16.: Afüsttel elszállt 1.10 Autogram© 5.05 Családi Titkok © 6.15 MOKKA© 6.25 Tények Reggel 6.55 MOKKA© 8.45 MOKKACINO© 9.35 TELESHOP 10.50 Mintaapák© Magyar fikciós sorozat, 84. 11.25 Mintaapák© Magyar fikciós sorozat, 85. 12.00 Tények Délben 12.30 Tények Plusz 13.25 DocMartin© VI. 6.: Egészségügyi lc(V'ká7at 14.35 A vidéki doktor® XXII. 6.: Gyermekbetegségek 15.40 Kegyetlen város © Török filmsorozat, 34. 16.45 Remények földje © Török romantikus filmsorozat, 149. 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.40 Mestrechef© 21.30 A Piramis© 23.00 Magánnyomozók© 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti Sporthíradó 6.45 Kenó© 6.50 Roma magazin 7.20 Domovina 7.50 A természetfilmezés kulisszatitkai © 8.05 Mozogj otthon! 8.20 Mámoros szerelem© 10.00 Balatoni nyár © 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 A bolygók világa © 13.55 Sorsok útvesztője © 14.50 Rexfelügyelő© 15.40 DonMatteo© 16.50 Gasztroangyal ® 17.40 Mozogj otthon! 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem!© 19.35 Rex felügyelő© 20.30 Agatha Raisin © 21.25 A tengeralattjáró (2018)© 22.25 Kenó© 22.30 Ne ölj!© 0.10 DonMatteo© 1.05 Hat nővér© 2.00 OJD - Irodalom és könyv 26 percben 5.55 Öt kontinens 6.20 Summa 6.40 Család’20 7.00 EtnoKlub © 8.15 Élő népzene 9.15 Jó ebédhez szól a nóta 10.10 Rome Reports 10.35 Isten kezében 11.10 Mozogj otthon! 11.25 Lángok© 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 Roma magazin 13.50 Domovina 14.20 Család-barát válogatás 2019 15.25 Balatoni nyár © 17.25 Mozogj otthon! 17.40 ízőrzők 18.10 ízőrzök© 18.50 Borbás Marcsi szakácskönyve 19.20 Jó ebédhez szól a nóta 19.50 Akusztik© 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül© 22.30 Dokuzóna© 23.30 Hagyaték© 0.00 Szellem a palackból... 7.10 RejtélyesXXszázad© 7.40 Mesterember 8.05 Vers mindenkinek 8.15 Mindenki Akadémiája 8.40 A természetfilmezés kulisszatitkai © 8.50 UtezásokStódataan© 9.30 Makaronézia© 9.55 Tengerek, városok, emberek © 10.50 Szólalj meg! - angolul 11.20 Szólalj meg! - németül 11.45 Atermészet furcsaságai © 12.15 Multiverzum 12.50 Peru, Chile 13.20 Macskafogó© 15.00 Mozogj otthon! 15.15 Kincsesládánk© 15.50 Beszélő emlékházak 16.25 Talentum© 17.00 Ön is tudja? 17.30 Utazások Skócia taßii© 18.00 Makaronézia© 18.25 Atermészet furcsaságai ® 18.55 Koronás sas© 19.20 Vers mindenkinek 19.25 A bolygók világa© 20.30 M5 Híradó 20.50 Virtuózok 2017 23.35 MüpArt 6.05 Jóbarátok© 6.35 Jóbarátok© 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 8.05 Jóbarátok® 8.45 Jóbarátok© 9.15 Agymenők© 9.35 Agymenők© 10.00 Szívek szállodája © 10.55 Szívek szállodája © 11.55 Doktor House© 12.50 Doktor House© 13.45 A mentalista® 14.35 Castle© 15.30 Doktor House© 16.20 Doktor House© 17.15 Castle® 18.05 A mentalista© 19.00 Észbontók© 20.00 Észbontók© 21.00 Zaklatás© 23.40 Sakáltanya© 1.40 Doktor House® 2.25 A mentalista© 3.10 Szívek szállodája © 3.50 Szívek szállodája © 4.35 Sikersorozat® 5.00 Jóbarátok© 5.10 Golyózápor© Amerikai akciófilm (2007) 6.40 Keleti igazságosztó © Amerikai akciófilm (2012) 8.20 Fuss az életedért! © Amerikai akciófilm (2011) 10.00 Szökésben© Amerikai-japán akciófilm (1994) 12.15 Mulan® Kínai-kínai kalandfilm (2009) 14.30 Halálhágó® Amerikai akciófilm (1986) 17.00 Az arany iránytű© Angol-amerikai családi kalandfilm (2007) 19.10 A titánok haragja© Spanyol-amerikai kalandfilm (2012) 21.00 Amerikai história X © Amerikai filmdráma (1998) 23.25 A kíméletlen© Német-angol-francia­­kínai-kambodzsai­­amerikai dráma (2017) 1.45 Dom Hemingway ® Angol vígjáték (2013) 3.30 Fuss az életedért! © Amerikai akciófilm (2011) 6.40 UTETv 7.10 A labdarúgó vb-k legjobb mérkőzései, USA 1994: összefoglaló (negyeddöntők, helyosztók) 9.20 Forma-3, Brit Nagydíj: 2. futam 10.20 Jövünk! 10.50 UEFA BL-magazin 11.20 Strandröplabda országos bajnokság 12.20 Forma-2, Brit Nagydíj: 2. futam 13.20 Labdarúgás, Kaposvár-Nyíregyháza 15.20 Forma-1, Brit Nagydíj: futam 17.30 A labdarúgó vb-k legjobb mérkőzései, Franciaország 1998: Összefoglaló 19.45 Boxutca 20.15 A labdarúgó vb-k legjobb mérkőzései, Brazília 2014: Németország- Brazilia elődöntő 22.20 A labdarúgó vb-k legjobb mérkőzései, USA 1994: összefoglaló (negyeddöntők, helyosztók) OS o tf> O Óránként Híradó és időjárás-jelentés 6.40 Mozogj otthon! 10.15 Mozogj otthon! 10.33 Kék bolygó 11.15 Biztonságban itthon! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 14.33 Itthon vagy! 15.15 Mozogj otthon! 15.33 Kék bolygó 16.10 Időjá­rás-jelentés 16.33 Magyar gazda 17.33 Esély 19.03 Biztonságban itthon! 21.25 V4 Híradó 21.30 Vi­lághíradó 23.15 IdőjáráSjelentés 23.20 Idegen nyelvű hírek Minden fél órában hírekkel, híradóval 7.30 Plusz mínusz 8.30 Magyaro. élőben 9.30 Paletta 10.30 Televí­ziós vásárlási műsorablak 11.05 Vetítő © 12.30 Paletta 13.05 Ket­tesben 14.05 Főhős 15.30 Napról napra 16.05 Troli 17.30 Plusz mí­nusz 18.10 Bayer show 19.30 Ma­gyaro. élőben 20.05 Főhős Inter­national 21.05 Sajtóklub 22.30 Ma­gyaro. élőben 23.05 Címlap 0.30 Plusz mínusz 5.00 Hazahúzó 5.55 ATV START 8.30 START plusz8.55 ATV Híradó 9.15 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Vi­lághíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 ATV Híradó 22.00 A nap híre 22.50 ATV Híradó 23.15 Világhíradó í 23.35 Hazahúzó 0.30 Világhíradó 7.35 NCIS© 9.35 Hawaii Five-0© 10.35 Don Matteo © 11.50 A hegyi doktor újra rendel © 12.50 Rob­bie, a fóka © 13.50 A klinika © 14.50 Charly, majom a családban © 16.50 A hegyi doktor újra ren­del © 17.50 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 ® 21.00 Dr. Csont ® 1.00 Orville © 2.00 Dr. Csont © 6.30 TELESHOP 8.20 Rocky 4. ©10.15 Eddie, a sas ©12.20 A mag © 14.55 Élrabolva © 16.50 Az igazság védője © 19.00 Po­fázunk és végünk Miamiban © 21.00 Vitathatatlan 3. © 23.00 Doom © 1.10 Az utolsó mohikán (1992) © 3.25 Reszkessetek be­törők 4. © 8.00 Tények Reggel ® 8.35 Több mint Testőr © 8.50 Csapdába csalva © 9.20 Veled is megtör­ténhet! © 10.25 Családi Titkok © 12.35 Jóban Rosszban © 13.55 Magánnyomozók © 15.00 Csalá­di Titkok © 16.10 Tények ® 16.40 Csapdába csalva © 17.10 Master- Chef VIP © 19.15 Mintaapák ® 20.40 Jóban Rosszban © 22.00 Tények Este ® 22.25 A szajré © 1.00 Kórházi történetek © 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Szepesivel... 8.00 Labdarúgás 10.00 Televíziós vá­sárlás 11.00 Fish@rock 12.00 Alley-Oop 13.00 Kosárlab­da - NBA 16.00 Labdarúgás, El-magazin 16.30 Ökölví­vás 18.15 Mai helyzet 18.30 Darts 21.00 UFC 1.00 Labda­rúgás 2.45 UEFA Európa­iiga 5.30 labdarúgás, El-ma­­gazin Reggeltől gasztro műsorok 16.30 Silvia Colloca: Olasz mód­ra © 17.00 Sütimester © 18.15 Jó szakács, rossz szakács © 18.45 Paprika Pékség © 19.00 Kerti kony­ha © 19.30 Hús hússal © 20.00 Jamie egyszerű és gyors kajái © 21.00 Sütimester © 22.00 Olasz vá­rosok, olasz ízek © 22.30 Silvia Col­­-loca: Olasat módra ©23.00 Jamie és Jimmy konyhai csatái © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents