Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-22 / 196. szám

Plzen bői érkezett A Hatvan Salgótarjában, a Gyöngyös Gyarmaton az Eger új beállója KÉZILABDA Simon Machac az SBS-Eger NB I.-es férficsa­patának hatodik nyári szer­zeménye. A szlovák váloga­tott beálló a cseh Talent Plzen együttesétől két évre érkezett a hevesi megyeszékhelyre.- Mindenben megegyez­tünk a 26 éves játékossal, már csak a két klub közötti admi­nisztrációs feladatok húzód­nak, de bízom benne, hogy mielőbb ennek is a végére érünk - osztotta meg az eg- f riek szakmai igazgatója, ■* Szabó-Péter. - Fiatal, am- ^ɧ biciózus játékos csatlako­zott hozzánk, aki teljes mér­tékben beleillik az egyesület filozófiájába. Nagy reménye­ket fűzünk a szerepléséhez, fontos feladatok várnak rá. Simon Machac a Kecske­mét elleni hétközi edzőmér­kőzésen nyolc góllal mutatko­zott be az egri publikumnak. Remek fizikai adottságokkal megáldott beálló, a támadá­sok segítése mellett a védő­munkából is hatékonyan ve­szi ki a részét. A bajnoki felkészülés utol­só szakaszához közeledve a héten két egymást köve­tő napon játszott edzőmérkő­zést a megyeszékhelyi gárda. Az NB I. B-s Kecskemét és a szintén másodosztályú BFKA­­Veszprém U22 elleni össze­csapást a derékproblémákkal küzdő Kiss Gergő, a vállműtét után lábadozó Rédei István és a térdét fájlaló Rolandas Bernatonis is kihagyta.- Továbbra is keresem azt a játékost, aki majd Kiss Ger­gő mellett hármas védőként képes lehet stabilitást adni a hátsó alakzatnak, egyelőre ez tűnik a legnehezebb feladat­nak - osztotta meg tapaszta­latait az egriek vezetőedzője, Tóth Edmond. - Rédei István­nak még időre van szüksége, hogy ismét bevethető legyen, ráadásul komoly probléma, hogy Rolandas Bernatonis tér­Simon Machac Fotó: B. T. de nem javul, a szerdai orvosi vizsgálatok után újabb négy­hetes pihenőt írtak elő a lit­ván balátlövőnek. Augusztus 20-án délelőtt még edzettünk egyet, majd három nap pihe­nőt adtam a srácoknak, hét­főn folytatódik a közös mun­ka. Azzal, hogy a három leg­idősebb játékosunk egyelőre harcképtelen, a fiatalokra há­rul nagyobb teher, ami a fej­lődésük szempontjából nekik jó lehetőség. Nem is bánom, hogy nem erősebb csapatok­kal játszottunk, hiszen a gya­korlás mellett kis önbizalmat is szerezhettek. A szeptember 6-i bajnoki rajt előtt még egy felkészü­lési mérkőzés vár az egriek­re. Schmid Péterék augusz­tus 26-án, szerdán, 18 órától a szintén élvonalbeli Ceglé­det fogadják a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. S. K. Felkészülési mérkőzéseken SBS-EGER-KECSKEMÉTI TE 32-28 (17-17) Az egri góldobók: Machac 8, Szuharev 6. Lezák 5 (3), Tóth R. 4, Scmid 3, Kovács M„ Holdosi 2-2, Mándy, Száva 1-1. SBS-EGER-BFKA-VESZPRÉM U22 34-28 (17-13) Az egri góldobók: Tóth R. 7 (2), Schmid, Szuharev, Machac 6-6, Holdosi 4, Lezák 3 (1), Száva 2 — NYEREMENYJATEK Rendelje meg 2020. szeptember 2-ig az idei TOP 100 Magyar Bor kiadványt, és nyerjen értékes ajándékokat! db 6 darabos borvátogata a TOP 100 versenybe benevezett bőrűkből A kiadvány megrendelhető a www.lapcentrum.hu oldalon A nyeremény­­jatekban azok vesznek részt, akik 2020. szeptember 3-ig megrendelik a mag­azint. A sorsolás időpontja. 2020. szeptember 3, 10:00. Helyszíne: Mediaworks Hungary Zrt. 1082 Budapest, Üllői ut 48. A részletes játékszabályzat megtalál­ható a https://mediaworks.hu/jatekszabalyzat/ oldalon Az Adatvédelmi tájékoztató, valamint az ÁSZF a www.lapcentrum.hu oldalon található. ‘A rendezvény időpontja: 2020. szeptember 5 Gresó hiányozni fog Gresó Mátyás (a labdával) sérülés miatt nem léphet pályára Fotó: Huszár Márk LABDARÚGÁS Két nógrádi ki­rándulás és egy hazai mér­kőzés vár megyénkben NB lll.-as csapatainkra a Keleti Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu VASÁRNAP 17.00: EGER SE (4.)-SÉNYŐ FC (8.) Eger, Szentmarjay stadi­on. V.: Jakab Árpád (Gor­­dos Á., Molnár Á.). Idei ötödik bajnoki mér­kőzésén a negyedik hazai fellépés vár az egri együttes­re. Sütő Szilárd csapata tizen­egy nappal korábban a BVSC ellen szenvedett 2-0-s vere­ségen kívül a további három meccsét megnyerte, és a Sé­­nyő ellen is esélyesnek szá­mít. Ennek erősítésében már szerepet vállalhat a részleges izomszakadásból felépült csa­tár, Olasz Dénes. Nem úszta meg ennyivel Farkas Kriszti­án. A szélső a klub nem hivata­los szurkolói oldalán azt mond­ta, hogy a visszatérése sok min­dentől függ azok után, hogy jú­lius 31-én konyhai balesetben megsérült a jobb kezén a mu­tató ujja, amelyben elvágott két ínszalagot, és az egyik idegszál is megsérült. Még gipszben van a sérült testrész, amint az lekerül, elkezdheti a gyógytor­nát. Gresó Mátyás is kényszer­­pihenő előtt áll, a középpályás részleges izomszakadás miatt esett ki két hétre, nagy érvá­gást okozva. Az Eger SE várható kezdőcsapata Nacsa - Debreceni, Vaskó, Katona A., Nemes - Hegedűs D., Kis G. - Vajda, Antal, Pál - Boros Sérült: Farkas K„ Gresó. Eltiltva: -SALGÓTARJÁNI BTC (12.)­­FC HATVAN (14.) Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion. V.: Erdélyi Bence (Zsákai, Dobos). A hatvaniak legutóbbi győ­zelmüknek (3-2 a Tiszafüred ellen) és az előtte elért dön­tetlennek (Balassagyarmaton 0-0) köszönhetően kellő önbi­zalommal kelhetnek útra. Azt már bizonyította Gulyás Gá­bor csapata, hogy van tartá­sa a gárdának, ám ezt folyton meg kell mutatni, mert ez is csupán állapot, nem pedig ér­dem. Amennyiben az elmúlt két meccs pozitívumaiból mi­nél több köszön vissza Salgó­tarjánban, annál nagyobb az esély az újabb sikerélményre a mezőnyben újoncként eddig hat pontot gyűjtött hazaiaknál. Az FC Hatvan varható kezdőcsapata Bajkán - Purzsa, Lábát, Virág, Karácsony - Bárkányi, Mundi - Lukács, Bartók, Kitl - Czibolya Sérült: - Eltiltott: -BALASSAGYARMAT (18.)­­GYÖNGYÖSI AK­­MÁTRA BETON (19.) Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont. V.: Gál Péter (Urgyán, Székely). A névadó szponzor érkezé­se egyelőre a háttér megszilár­dítása felé vezető úton jelent fontos állomást a gyöngyösi­eknek, a csapat eredményes­ségét illetően a stabilitás még hiányzik. A Tiszakécske elleni hazai 1-7 mélyütést jelentett, ám onnan is lehet nézni, hogy a nehezének egy részén ezzel túljutott Simon Antal csapa­ta. Az elkövetkezendő négyes etapban olyan meccsek vár­nak a GYAK-ra, amelyeken el­kezdheti a gárda a pontgyűj­tést. Ennek az első állomását Balassagyarmat jelentheti. A Gyöngyösi AK varható kezdőcsapata Erdei - Gaal, Bartha, Gohér - Tárnái, Eichenvalder, Borbély, Földi - Bartusz, Márkus, Pölöskei Sérült: Eltiltott: Rédei (piros lap) A további program VASÁRNAP 17,30: Tiszafüred-Füzesgyarmat, Cegléd-DVTKII., Kisvárda ll.-DVSC ll„ Sajőbábony- Tiszaújváros, BVSC-Putnok. 19.00: Tiszakécske- Jászberény További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu RECEPTEK SZERETETTEL Zöldségek minden mennyiségben Megunhatatlan gyümölcsös >\ I IMI \ VI l f Nh l /l I I AI. IS .>00(1» IOUIMO MEGCjlu lartalonuntíUm, Legyen mindig ikyár! Az évszak kedvéncei - nem csak hétköznapokra RECEPTEK SZERETETTEL! BORS NEGYEDÉVES ELŐFIZETÉS: 1A 250 forint helyett *% g% most csak l£ OUU forint AZ ELŐFIZETŐK KOZOTT 10 DARAB h FŐS AMTS BELÉPŐJEGYET SORSOLUNK KI! ■ nnoMOBU joio-üw

Next

/
Thumbnails
Contents