Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-04 / 155. szám

novella DUGÓ A SZABADSÁG UTCÁBAN helyőrség Szilágyi-Nagy Ildikó Faun én nimfa (33 » 22 cm, 1867, Béla és Ani sötétedés után gyújtot­tak egy gyertyát, együtt kanalazták a meleg juharszirupot a bécsikávés bögrékből, Ani kiskanállal, Béla nagykanállal, mert neki nagy volt a szája, de most hallgatott.- Meséljen valamit! A kocsmában mit hallott?- Jó most hallgatni. így hallgattak tovább. Ani sem szólt, tudta, hogy Béla úgyis mindig a kocsmában issza meg a kávéját, hozzá kér egy körte Cappyt, és köz­ben meghallgatja a' híreket a helyi törzsközönségtől, melyeket aztán este továbbad neki. Béla törte meg a csendet:- Meghalt a Norbi.- Mi van?! Ez nem lehet!- De. Valamit elcseszett a dózi­sokkal, bevitték sürgősséggel, de pár órán belül kivérzett. Mindenhol vér­zett, orrán, száján, a bőre pórusain.- Öngyilkosság?- Nem. Az egyik ügyfele hívta ki rá a mentőt csótányirtás közben. Va­lamit összekeverhetett vagy elnézett a szerencsétlen. Pedig hétfőn még beszéltem vele! Olyan feldobottnak, boldognak tűnt.- Az Etel miatt. Pont most! Össze akartak költözni. Hat éve szeretők, és most Etel, mesélte a múlt héten, elszánta magát végre. A gyerekek már nagyok, a félje egy büdös bun­kó, egy otromba állat.- Jó kis ember az a Karcsi, csak az a baja, hogy utál mindenkit.- Azt mondom, amit az Etel mondott, én nem látok bele. Nem voltak meg jól, azt mondta. Az első pár év szép volt, aztán elromlott. Állítólag a Karcsi nem akart sze­xeim.- Karcsi szerint meg az Etel.- Most ezt nem fogjuk eldönteni. De mi van, ha a Karcsi csak rákeni az Ételre? De nem is csak a szexről van szó ilyen esetekben. A kedves­ség. A szeretetteljesség hiányzott. Hát csak be kellett menni hozzájuk, máris érezte az ember, hogy a fal­hoz csapja a szeretetlenség, ami az otthonukat átjárta.- Ja, maga érezte, mert maga erre van kiélezve.- Erre mindenki érzékeny. Ez lát­szik abból is, hogy nem voltak meg jól. Amúgy kitől hallotta?- Maga a Karcsi mondta a kocs­mában. De nem tudta, hogy a fe­lesége meg a Norbi szeretők. Meg le is szarta volna, ha tudja. Igen, magának van igaza, ez a szeren­csétlen Karcsi magasról szarta le a feleségét.- Akkor az Etel is nyilván tudja. Hogy viseli?- Nem tudom, már napok óta hiányzik a pénztárból. • Béla és Ani itt megállt. Egymás­ra néztek, és egyszerre csapták le az ablakpárkányra a csészéket. Kocsiba ültek, és Etelékhez siet­tek, akik az újfaluban laktak. Tök sötét volt, a kutya sem volt kint, bentről sem jelentkezett. Hiába kongatták a madzagos kolompot, ami helyi divat szerint itt is a kis­kapu mellett lógott, semmi, és be­­köszöngetésre sem mutatkozott mozgás. A kocsmába hajtottak. Béla feltépte az ajtót, és egyenesen hátrament, mert ott volt a Karcsi törzshelye, ott ivott mindennap. Most is ott ült a homályos sarok­ban.- Hol a feleséged? - kérdezte Béla.- Mit tudom én - vonta meg fleg­mán a vállát a félj. Béla pofon vágta Károlyt, aki ettől sem élénkült fel.- Hol a feleséged, te vadbarom?! - ordította Béla, mert úgy érezte, nincs idő kerülgetni a forró kását.- Tegnap óta bezárkózik a kony­hába a hülye kurva. Béla búcsúzóul szájon vágta Ká­rolyt.- Mosd ki a mocskos szád! - fűz­te hozzá, majd kiviharzott az ajtón. Ani már az autóban várta, az eliga­zítás alatt kiment és beindította, hogy ne veszítsenek időt. Hiába siettek, a Szabadság ut­cában keresztben állt egy kamion, erre-arra próbált manőverezni.- Mit akarsz itt keresztben, te hü­lye?! Kotródj már innen! - kiabált Ani, mert rossz szokása volt, hogy vezetés közben adta ki az indulatait. Nyáron, letekert ablaknál volt ez iga­zán kellemetlen.- Nyugodjon meg, kis babám! Béla letekerte az ablakot, és kikia­bált a sofőrnek, aki a vezetőfülkéből egy ácsorgóval váltott szót.- Jó napot kívánok! Mi a problé­ma, segíthetünk?- Jaj, elnézést, mindjárt félreál­lok. Gumit kellett cserélnem.- De miért az úton keresztben, te faszfej?! - Ani nem tudta türtőztetni magát.- Fordulás közben akkora defek­­tet kaptam... Visszatolatni már nem lehetett, mert a fél falu, mivel sokan a bú­csúra igyekeztek, feltorlódott mö­göttük.- Bocs, de sietnénk - ösztökélte Béla a kamionost. Amíg a manőver­re vártak - közben a kamion szét­zúzott néhány krizantémot, amire öreg nénik sereglettek elő jogos fel­indulással házaik mélyéről -, Béla figyelme elkalandozott.- Képzelje, a Fröccsös Béla olyan szexeket küldött át nekem tegnap, hogy csak úgy görcsölt a hasam, mire végignéztem. A nő beleült a pasinak, hátulról mutatták, ahogy lovagolja és rezeg a feneke, és akko­rát élvezett a nő, hogy majdnem én is elmentem, és aztán...- Na jól van, elég. Ez most nem a megfelelő idő - vágott közbe Ani, aki már megszokta, hogy Béla egyik szenvedélye a pornó. Bélának elég sok szenvedélye volt, és Ani mind­egyiket békésen viselte.- Bocsánat. Na indítson! És végre mehettek. Etel házához érve már nem csöngettek, átmásztak a kapun, betörték az ajtót, a bezárt konyhaajtó erősebben tartott, mint Magyar Nemzeti Galéria] gondolták, Béla nem tudta elsőre feltépni. Ani kirohant az autóhoz, még hallotta, ahogy Béla kiabál:- A pajszert hozza, meg a nehéz kalapácsot! Felfeszíteni sem tudta az ajtót.- Törje be, a kazettákban csak vé­kony farost van! Béla betörte a farost lapot, benyúlt a kulcshoz, és az ajtó kinyílt. De már ahogy a benti levegő a lyukon kiá-Forrós: Wikimedia Commons ramlott a konyhából, rögtön tudták, hogy villanyt nem érdemes gyújtani. Szemben állt a sütő a kis konyhá­ban. Etel előtte térdelt, feje a sütő­ben, élettelen teste békésen pihent a kinyitott sütőajtón. Bent nem jutottak levegőhöz, csak a kertben tudtak megszólalni:- Megölte magát a szerencsétlen - mondta Béla.- A holnapnak élt, az ölte meg. könyv ÍGY FILMEZTÜNK - ÍGY BESZÉLGETTÜNK Bonczidai Éva „Szerinted etikailag indokolható, hogy egy jó film kedvéért valakit, akinek van egy szívügye, az ember kibokszolja saját filmjéből? Mert én jobban tudom elkészíteni?”- ritka az , az interjúhelyzet, amelyben a riporter megenged magának ha­sonlóan provokatív, elevenbe vágó kérdést, és arra igazán emberi vá­laszt kap. Szekfü András 1978 őszén szegezte ezt a kérdést Gazdag Gyu­lának A határozat című - a maga korában betiltott - film kapcsán, melynek eredeti kitalálója, Ember Judit teljesen háttérbe szorult Gaz­dag Gyula árnyékában. A megkér­dezett pedig válaszolt, sőt tavaly nyáron ismét leültek egy újabb be­szélgetésre. Szekfü András filmtörténeti in­terjúiból már a második kötetet jelentette meg a Magyar Művé­szeti Akadémia kiadója. Először a filmtörténész akár évtizedekig „pi­hentetett”, olykor csak a kutatók számára hozzáférhető, hatvanas­hetvenes években készült interjúi­ból válogattak egy impozáns könyv­re valót, melyben a szerző a magyar film 1945-1956 közötti időszakát próbálja feltérképezni pár évtized távlatából. A második kötet anyaga a hatvanas-hetvenes évek filmmű­vészetére fókuszál, a kultúrpolitikai kontextus mellett a filmek stílusára, a forgatás módszertani kérdéseire, a Balázs Béla Stúdió szerepére, az alkotók bonyolult, sokszor sértett­ségek és elköteleződések mentén alakuló viszonyaira is reflektál. Több egykori beszélgetés napjaink­ban folytatódik tovább, Szekfü And­rás ugyanis a korábbi interjúala­nyainak egy részét ismét felkereste a készülő kötet apropóján - érdekes ilyen szemmel is összevetni a több évtized különbséggel készült inter­júkat, melyekre rátevődik a múlt tényszerűsége és megmásíthatat­­lansága, miközben új fénytörést is hoz ez az időbeli távolság, bár a sze­mélyiségből fakadó karakterjegyek továbbra is kiütköznek a lejegyzett mondatokból. Szekfü munkamódszere a hetve­nes években igen korszerűnek szá­mított. Míg akkoriban a riporter ál­talában kézírással vagy gyorsírással jegyezte le az elhangzottakat, majd egy stilizált tartalmi összefoglalót tett közzé, addig a filmtörténész egy Philips EL 3302 típusú kazettás hordozható magnetofonnal (majd utódaival) rögzítette a beszélgeté­seket, így végig fenntartható volt az interjúalannyal a szemkontaktus, élő beszélgetés alakult ki a tollba­mondás helyett, és olyan történetek hangzottak el, melyek egy kevésbé közvetlen interjúhelyzetben elsik­kadtak volna. A legtöbb beszélgetés a gyerek­kortól indul, kirajzolódik, hogy az interjúalany hogyan került bele a filmes közegbe, és rögtön ott talál­juk magunkat ebben a furcsa szö­vevényben, melynek létezésébe ta­lán sosem gondolt bele a néző, aki ezeknek az embereknek a filmjeit csodálja. Persze szubjektív szem­pont mindegyik interjú, de értékes forrásanyag még akkor is, ha némi kritikával érdemes olvasni az olykor egymásnak ellentmondó kinyilat­koztatásokat. Sokszor belterjesnek tűnik egy­­egy beszélgetés, sokszor kusza utaláshálóval kell megküzdenie az olvasónak, de a kötetet lapoz­gatva mégiscsak felsejlenek azok SZEKFÜ ANDRÁS ÍGY FILMEZTÜNK X í (gr VÁLOGATÁS FEL ÉVSZÁZAD MAGYAR FILMTÖRTÉNETI INTERJÚIBÓL /m a portrék, melyek meghatározták a magyar film hőskorát, és reflek­tálnak sok hétköznapi furcsaság­ra, melyekből filmötlet született. Olykor pedig olyan gondolatszóla­mok fogalmazódnak meg, melyek kesernyés igaza sokáig motoszkál az ember fejében, lelkében - pél­dául Sára Sándor 1972-ben tett megjegyzése is ilyen: „Semmiféle műalkotás nem képes arra, hogy a SZEKFÜ ANDRÁS ÍGY FILMEZTÜNK L VÁLOGATÁS FÉL ÉVSZÁZAO MAGYAR FILMTÖRTÉNETI INTERJÚIBÓL világot megváltoztassa. Nincs más lehetőségünk, csak az, hogy bizo­nyos dolgokra rámutassunk. Azok az eszközök, amelyekkel a világot meg lehet változtatni, nem a művé­szek, hanem a politikusok kezében vannak. Ha az ember következete­sen változtatni akaró forradalmár kíván lenni, akkor biztos, hogy nem művésznek, hanem politikus­nak megy.” IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. július

Next

/
Thumbnails
Contents