Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-04 / 155. szám
helyőrség 5 vers Szondy-Adorján György A csend, és a csend I. Leül a fűre, hosszú éjszakák nyugalmát hívja a közelben élni, a néma jelenlét csöndjét, haján a jázmin illata, csuklóin déli fényben lüktető erekben szeli hosszát a vér, és a vége a csend lesz, ám híján a lét szélességein és terjedelmein tengő esetlen indulatnak, mert az a lendület, már egy más rend magasságain dobban, más mélységbe visz, az a meg nem értés csöndje, és van, mert lehet, nélküled, majd veled is, ahol álnoknak, jónak nincs sajátjuk, együtt végtelen érték. II. Végül, nincs sötét. Csak néhai árnyék van, néhai fények, csillag, melyek hagytak felnőni egy köznapi szándék jegyében, aztán jelet, bélyeget égettek rád, már odatartozol, része vagy a tájnak, hol váltogatják egymást közegfüggetlen hajlamok, a véletlenek szent törvénye napján. Ismered lakásom, körben az utcát, légy emléke a háznak, és falán a képnek, a sárnak a kőlapon, mosd föl árnyaim, adjál kézi nyugtát a napról, legyen minden éjszakám emléke a táj, miről álmodom. III. Még vedd föl ruháit a szépnek, és jöjj hozzám, illó jázmin lendülettel, társam leszel álmaim főterén, ez itt én vagyok, talán láttál engem. A bizonyosság hálni jár belém, hiszek egy földben, vízben, levegőben, örök világosság az ölelés, felejtsd el, egyszer a nyomodba köptem. Legyél álom, mi eljön tenyerén a szónak, ha eljön tenyerén, végre, elveszít talajom, megtalál, hányszor, és hányszor, lét melléki születés, nyitnak a boltok, egy kenyeret kérek, apró a pulton, a neved a számon. Forrós: Wikimedia Commons Mulasztás Nagy elfolyó, tűnő ködök, a reggel ejti fátylait. Riadtan és ártatlanul a tárgyak pőrén állnak itt. És lesznek majd tekintetek. Mindenhez jelentés tapad, opálos fény a széleken. Meglátni ritka pillanat. Dél Ha citrom lomha cseppje hullna, vágyhatnánk így egy régi napra: szamár húz kordét keskeny úton, nyomán kreol legény szaladva, dalol, kreol leányra gondol... Nagy álmos város tárt kapukkal, piac, hol körbejár az óbor... Elhinnénk, minden így van, újra, e Francis Jammes-i hangulatban, ha citrom lomha cseppje hullná'. És elbóbiskolsz, éjfél sincs pedig, az álom óv, rugalmas és kerek. A tévé halkan vibrál reggelig — idők és hírek, mozgó hátterek... A karszék áll csak itt magányosan. Apró csúszások. Azt hinnéd, hibák, közben megannyi párhuzam rohan. Ha ébredsz, ez már egy másik világ. Útirajz Város. Leszállsz a buszról. Oly egyformák a boltok. E nép a napsütéstől már azt hinnéd, hogy boldog. A ritmus és a szó más. De van veréb, fű, kőris... És kis szobák zugában Baudelaire-t olvasnak ők is. LAPSZAMUNK SZERZŐI Ácsai Roland (1975) író, költő, drámaíró, műfordító Albert Zsolt (1973) nyomdai alkalmazott Ágoston Szász Katalin (1996) szerkesztő, kulturális újságíró Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Fecske Csaba (1948) költő, író Gáti István (1979) költő, műfordító, dalszövegíró Irlanda Kristóf (1996) költő Kaffka Margit (1880-1918) író, költő Kántor Mihály (1974) szakíró Nyári László (1977) szociálpedagógus Szauer Ágoston (1963) költő Szilágyi-Nagy Ildikó (1978) író, szerkesztő Szilvási István (1951) tengerész Szondy-Adóiján György (1971) költő, író Veczán Zoltán (1988) író, újságíró A művész feleségének portréja (olaj, vászon, 62,5 » 47 cm, 1880, Magyar Nemzeti 2020. július IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Lilaruhás nő (olaj, vászon, 102,5 x 77 cm, 1874, Magyar Nemzeti Galéria) Szauer Ágoston Beavatás
