Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-11 / 161. szám
ó Szécsi Margit Vonzás A kivirágzott kéz Nagy Lászlónak Nagy Lászlónak Kellesz a kárhozathoz, az üdvösséghez, kellesz hangnak a némák körmenetéhez. Rozzant kocsmai székek, üvegek, képek, részeg seregek - minden megindul érted. Vonzod az éhes létet, lényed a póráz. Üdvösségre ki gondol: szavadra pályáz. Minden égbeli érckő melleden villan, fordul, énekre-lobban félelmes kínban. Ó majd kitűz az ország, kénytelen vállal, bajban elhenceg véled: sajgó virággal. Szerelmeim Szerelmeim egy kézcsók égő bélyege szerelmeim megnőve, bearanyozva lehullóban mint az őszi gesztenye-levél szerelmeim szelíden, elhagyottan a fekete-márvány istennő alatt a szagos-cédrus gyökereivel fekve-viaskodó csont-csapágyas masinák szerelmeim széthulló birodalom trón-követelői a száműző ország nevében vagyon-szerzők, föld-foglalók szerelmeim szétzüllött menyország utolsó, kiröhögött prófétái bocskorom madzagját legutoljára megkötő fiúk szerelmeim Félelmetes szerelem Ki forgat a ragyogó Űrben? Ki tölti be még a véremet is sugárral? Mi vágott egybe a lényemet villogtató Idővel, száguldó sorsom ostorával, urával? Én apró almácska, a föld szájai közt lavírozó, a mohó torkok buzgó elkerülője! aki úgy akar lenni az elmúlásé, hogy az örök éjben ágas-bogas csillagfa sugarazzon belőle! S te, aki megérted e muszáj-tánc nagyszerűségét, s tudod: rám-lángoló szerelmedből nem vész semmi se kárba, mert az én halálom: győzelem a halálon, s magasztos, mint az anyáké: gyere velem táncolni a halálba. Kő és jég üdvözült arca figyel engem öröktől. Aluszom: csontomnak sötét hordák csontja a párna. De föltámadnak az ősök, ha mozdul a derekam: gyere velem táncolni a halálba. Kiülnek a lobogós szemek a koponya-gödörbe, benövi az áldott bőr azt ami lárva, rézperecek csörrennek, tapsol a kivirágzott kéz - gyere velem táncolni a halálba. Hörreií a bozóti párduc, támadna s nem mer, foga megcsattan, idegesen reszket szőke szakálla, körénk vonja a szörnyeket a gyönyörű hús - gyere velem táncolni a halálba. Beérik minden, érik a vihar is az égen, feldörög az ég, mintha rávernének érces gitárra, nagy zápor-csöppök mint ezüst ókori pénzek fizetnek a termésért, fekszik a föld kitárva. íme, a mezőkből hirtelen kinői a város, felhőkarcolók tető-prizmáin hasal a felleg, fönn, fönn a szélkakasok heves réz-szárnyai hűlnek az űri fúvásban, s gyönyörűen kelepelnek. Én, aki feltörtem a nyomorból, hogy Európát elragadjam, én, a világ női vagánya, zászlómat a legmagasabb tetőre tűzöm - gyere velem táncolni a halálba. Édességet, keserűséget begyűjtött a vérem. Gazdag vagyok, bár alig telik ruhára. Forgok mint a szélmadár, új muzsikák tornádója iránt - gyere velem táncolni a halálba. Randevúm az élettel csupa tisztesség, csupa hűség. Nem zabáit lényem, hájat föl nem szedett magára. . Testem, mint lelkem, még eszményektől szikár - gyere velem táncolni a halálba. Félelmetes szerelem, öt évig, krumplin kenyéren! Tündöklő márvány-fehéren ültünk, s néztük a mozit. Mámor vállal, magány vall magáénak úgy mint régen. Kőre-karcolt bálványképem, kémlelj rendületlenül. Írjál engem az égre, írjál korhadt kapuk fölé, hogy magamat el ne vétsem: jó volna hazaérni. Te vagy a nappali hold, te vagy minden lehetetlen. Vaskos, mérleges kezedben meg-megsüllyed bánatom. Nagy éjszakámat én álmodom teli élőkkel, tiszta szívekkel, s álmodva-szállva forgunk majd a termékenység csillag-terében - gyere velem táncolni a halálba. Irgalmatlan az idő, rideg szelében gurulnak óriás glóriák sápadtra-válva. De az én védtelen arcom fényessége el nem múlik - gyere velem táncolni a halálba. Arany Koronafürt Egy virág latin nevére Barmok buzgó elesége, kaszás-címer aranyága, bika-tülkön csuda násfa, Koronilla koronáta. Riad Róma a nevedben, csontot, dárdát hajigálva, lósörénybe ha befonnak, Koronilla koronáta. Vagyonom légy, fizetésem,. ha a bankó megalázna, aranyad mert csupa fönség, Koronilla koronáta. Koronám légy, ha a végzet koronámat lecsupálta, te pogány fürt, te királyi, Koronilla koronáta. Rangod rajta, aki villáz, aki felgyújt a halálra, aki fényedbe lefekszik. Koronilla koronáta. Mennyei fecskét Mennyei fecskét, etetsz-itatsz ingyen. Két éve semmi keresetem nincsen. Dedikáció - Nagy András montázsa apja ikonjával Szerelem Hadd nézzem édes arcodat, a szigorút, a régi-drágát, az elviharzott ifjúság: a nagystílű angyal tanyáját, a cigány-élettől gyötört, a marakodásoktól árvát, hadd nézzem újból arcodat, a szigorút, a régi-drágát. ' Eladsz-e, elfogyasztol-e? Nem leszünk kevesebbek tőle. Elefánt-csordára elég szívünk volt - marad még belőle. Szent kezedtől se rettegek, de fölséges légy mint az oltár, mert megítélem arcodat, mert ifjúságom társa voltál. Mi vagyunk a jégvirág-ikrek Látod, csillagzó, ékes sebekben tündököl a kocsiút, jéglemezeken képmásod retten, olyan szép, olyan fiatal, nem is illik e korhoz, tündér-ezüstöt cinkeszárny-füleid fölött cirmosán hordoz, édesem, édesem, a hideg pirosra csipked, pirosán őriz, mint napos ablakban a jégvirág-ikret. Dúdolva, dalolva beporoz a hófúvás, lerázod, elmégy dúdolva, dalolva - s én súgom: mindig ilyen légy, mert toroznak majd fölöttünk a romlás hajnalai, s oly űzöttek leszünk mi: nem is lehet azt elmondani. Csillogón a hóban, hószinű, lágy nappalokban, páfrányosan hajló jégvirággá bomladoztam. Kezem, lábom jég lett, meg se vádolhatna senki, hogy valami tiltott álmot vágynék felkeresni. A télben, a zord-ölü hóban valami rejtelmes erő-felkorbácsoló van, előle nem lehet megmenekedni: ilyenkor kell leginkább szeretni, csókokat vetni. Fagyott madártól, ágyúként durrogó fáktól a szellem csöndje megdördül halálos ijedelemben: bizony zokogva élünk, de élünk - boldog iramra akár te ragadj dübörgő szamba ó szamba -válj bíbor csókká élet, az én ínyemben, jöjjetek évek miket még nem ízleltem! Dörmögő lángok, falon árnyék-kisnyulak - piríts ki engem tűz, sugárzó indulat! Ha kés, ha koporsó havas útra tétetett, te küzdj meg értünk, isten-lángú képzelet! b TÖRTÉNELEM ^ TÉR, ÖLETNEM | LŐTÉR, MENET. - RÉMLŐ TENTE \J ÉLNEM TÖRET. 'Lü £ Lemérte önt. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. július
