Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-07 / 157. szám
14 SPORT 2020. JÚLIUS 7., KEDD A gyöngyösiek meglepték a mezőnyt Kupagyőztes az Energia SC Az Energia SC-AV Pietra Gyöngyös csapata a 2020-as Magyar Kupa győztese Fotó: ESC További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL HASI Házon belül pótolják Ocsovait KÉZILABDA Fél év után távozott a Hatvani KSzSE kötelékéből Ocsovai Zsolt. A Zagyva-parti klub korábbi utánpótlás-igazgatója a jövőben az FTC Kézilabda Akadémián tevékenykedik. A HKSzSE elnöke, Antalóczy Péter érdeklődésünkre úgy fogalmazott: házon belül gondoskodnak Ocsovai pótlásáról. S. K. Carrillo távozik a Fehérvár FC-től LABDARÚGÁS Távozik posztjáról Joan Carrillo, az NB l.-ben ezüstérmes Mól Fehérvár FC vezetőedzője. A székesfehérvári klub hétfőn honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott a spanyol szakemberrel, aki november 27-én második alkalommal ült le a csapat kispadjára. Carrillo először Paulo Sousa segítőjeként dolgozott Fehérváron, majd a 2014-15-ös szezonban már vezetésével nyert bajnokságot a Videoton. Helyét várhatóan Márton Gábor (ZTE) veszi át. MTI TOTÓ, 27/2. A 27. fogadási hét 2. fordulójának helyes tippjei: 1,2,1,1,1,1,2,2,2,2, X, 1,2 Plusz egy mérkőzés: 2 I Nyeremények forint 13+1 találatos (1 db) 6521905 13 találatos (1 db) 2 820285 12 találatos (15 db) 63 575 11 találatos (250 db) 3815 10 találatos (2571 db) 710 1 Góltotó 6 találatos nem volt 5 találatos nem volt 4 találatos (5 db) 22930 A saját nevelésű fiatalokra építő Energia SC-AV Pietra Gyöngyös csapata nyerte az első alkalommal kiírt, Puma X ProSport.hu Magyar-kupát. A mátraaljaiak edzőjüket is meglepték a sikerrel. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS - Őszintén bevallom, nem számítottam ilyen szereplésre, különösen azok után, ahogy kezdtük a sorozatot - fogalmazott a Hírlapnak az Energia SC játékos-edzője, Berkes László. - Az elmúlt évektől eltérően ezúttal nem játszattunk légióst a csapatban - ez így lesz a folytatásban is, ezért bír nagyobb értékkel a siker. Sajnos az egyik legjobb játékosunkra, Csoszánszki Dávidra csak a nyitányon számíthattunk, mert nagypályás edzőmecscsen járomcsonttörést szenvedett, de a többiek nélküle is igazán kitettek magukért. A 2018-as bajnok Energia SC-AV Pietra Gyöngyös csapata a döntőben 6-2-re győzte le a bajnoki címvédő Jászfényszaru-Goldwin Plüss gárdáját. A Lupa Beachen rendezett torna bronzmérkőzésén a Bonyhád BFC nagy csatában, hosszabbítás után gyűrte le az Újhartyán Beach Soccer Clubot.- Számunkra a kupa kiváló felmérőt jelentett ahhoz, hogy fiataljaink lássák, miben kell fejlődniük - tette hozzá Berkes. - Az bizonyos, hogy az elmúlt évek egyik legszínvonalasabb bajnoksága elé nézünk, tekintve, hogy a riválisok spanyol, portugál és olasz válogatott labdarúgókkal megerősítve lépnek majd homokra. Mi most visszajelzést kaptunk arról, hogy hol tartunk, ezt felhasználva várjuk az NB I.-es megméretést. Előbb azonban a fiataljainkra a hétvégén Bonyhádon vár U20-as torna, ahol saját korosztályukban mutathatják be tudásukat játékosaink. Ők tizennégyen A kupagyőztes csapat névsora: Czerula Dávid, Matin Boldizsár - kapusok; Ábel Péter, Marosi János, Tárnái Dániel, Gulyás Kristóf, Bartha Balázs, Bencsik Gergely, Kanalas Ármin, Medveczki Máté, Ludányi Gábor, Molnár Zoltán, Csoszánszki Dávid. Játékosedző: Berkes László. HIRDETÉS sSlX^öBÖ t. AHVtA 3 fő részére 1 hetes szabadon választott Béres Alexandra Súlykontroll-menü 3 fő részére 1 órás online konzultáció Béres Alexandrával Részletek a dletaesfltnesz.hu oldalon. A r6w.l«t»sjátéksratwb'iatot itt MlÁlod d>*ta«sfttnft8Z,hu/i0tak«2ftl>*ty2flt/. Arfotv&tatmi tAjikwrtatn: Inspiráld te is 2i Diéta és Fit nesz olvasóit! Oszd meg velünk sikertörténeted, és szerepelj a dietaesfitnesz.hu oldalon vagy a Diéta és Fitnesz magazinban! MEGJELENT UWUfHSWTM.-miitől jobb les/, it viliit* Keresse az üzletekben, vagy olvassa isan a DIGITALSTAND.HU/HOT oldalon! Az egri sportélet legendája távozott Eletenek 81. eveben, rövid szenvedés után elhunyt Csányi Barna. Eger díszpolgára a sporton túl a közéletben is fontos szerepet vállalt a város hírnevének öregbítésében. GYÁSZ - Én szeretem a születésnapokat, hiszen minél több van ebből egy ember életében, annál tovább él - fogalmazott 70. születésnapján az egri sportélet ismert személyisége - aki az oktatás és az edzősködés mellett 47 évig látta el a megyei kosárlabda-szövetség főtitkári tisztségét. Volt elnökségi tagja a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének, megyén belül pedig a szervezet elnöke. Egy ciklusban vezette képviselőként az önkormányzati Oktatási és Sportbizottságot, később mint külsős segítette Eger sportját. Huszonhárom éven keresztül irányította az első számú egri kosárlabdacsapatot. Eközben - nem mellékesen, sőt, főállásúként - 1961 és 2006 között tanított. Tanári pályafutását a Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdte, majd 1972-ben került a Gép- és Műszeripari Szakközépiskolába, ahol 2007-ben hagyott fel a neveléssel. Ebben is kiválót nyújtott, és irányt adott. Munkája elismeréseként 2002-ben miniszteri oklevelet vehetett át. A naptár 1971-et mutatott, amikor a Finommechanika csapatát az NB I.-be vezényelte, majd következtek az újabb csúcsok, nem háttérbe szorítva a fiatalokkal való törődést, az utánpótlás pallérozását. A munka gyümölcse fényes eredményekben mutatkozott: nyolcszor jutott csapatával országos középiskolai döntőbe, ahol bronzok mellett arany is csillogott a GMSZ-es ifjak nyakában. „Akkoriban nagyon jó középiskolás gárdák játszottak Egerben. Sajnos ma már nincs ez így...” - utal a múltra, és finoman túllép ennek a miértjén, mert egyetlen kollégát sincs szándékában bántani. Inkább arról mesélt, hogy sikerült élvonalbeli játékosokat is kinevelnie; Sipeki lózsef (MAFC) és Dobi Antal (ZTE) neve elég jól cseng a sportágban, miként arra is büszke, hogy akadt olyan országos középiskolai bajnokcsapata, amelyből meglehetősen sokra vitte a civil életben Busák István, Széles-Kovács Gyula, Horváth Béla és Németh István is. „Kaptam jó néhány kitüntetést, köztük miniszteri és MOB-elismerést is. De tudják, melyik kettőre vagyok a legbüszkébb? Az utolsó kettőre, a 2012-es megyei Prima Primissima díjra és a nemrég adományozott MKOSZ- emlékéremre” - mondta ezt immár 78 évesen Csányi Barna, aki tavaly átvehette Eger díszpolgári címét. A közismert, közkedvelt és nagy tiszteletnek örvendő tanár, edző és sportvezető elhunyta jelentős veszteség Eger városának. B. Cs. A zöld asztalon Róka kétfalasa BILIÁRD Az Eger SE, a Bélapátfalvi Építők és a Felsőtárkány korábbi - 2018-ban, 62 évesen elhunyt - labdarúgójára, Horváth Jánosra (becenevén Róka) biliárdversennyel emlékeztek. A megméretésnek az egri Póló Söröző és Játékterem biztosított helyszínt, ahol Gallai Péter tulajdonos és Vass Péter Pál szervező közreműködésével Róka barátainak és tisztelőinek játszottak egymással.- A járvány miatt elhúzódott bajnokság sikeresen befejeződött - közölte a győztes Riczkó Roland mögött második helyen végzett Bartos Sándor (harmadikként Papp Attila zárt). - A közösen elfogyasztott ebéddel összekötött díjkiosztón mindenki jól érezte magát, sokat emlegettük Róka panenkás büntetőit, ami a mai napig legendás, valamint a biliárdban elhíresült Róka-féle kétfalast. Persze, mint minden sportban, az eredmény sem volt mellékes, becsülettel odatette magát az összes résztvevő és izgalmas mérkőzéseken dőlt el a helyezések sorrendje, lövőre ugyanitt találkozunk, immár a vándorkupán. B. Cs. Riczkó Roland (középen) a győztest megillető elismerésekkel