Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-06 / 131. szám
5 yM'ÜMJ;helyorseg vers Marcsák Gergely Partok között Szondy-Adorján György • Vizsga A hajó Nem ismerem jól a törvényeit: mi tartja fenn, mi süllyeszti el. Méretét sem tudom összevetni a látottak közül semmivel. Szétterül, mint a nyárvégi ködök fátyolos, úszó, fehér sátra. Ahogy nézem, úgy nézhetett Dávid a böhöm, harcos Góliátra. Fedélzetre szállók, és a tengert lesve azzal nyugtatom magam, hogy révbe ér biztonságban, kinek a túlparton fontos dolga van. Olyan gyanús külsőt öltött magára az ég, hogy nem ismerné meg saját földje sem, és egy eltévedt madárka nem tudja most, merre küldje dalát. Mikor az ég, akár nagy vizek, fújja föl magát, és tompább színeket ölt a legseszínűbb földnél, akkor újra, és újra igazolja, hogy se zöld, se kék, sem alabástromszín nem illik hozzá egészen, csak valami kétes egyveleg, amit olykor ránk rohaszt, és elriaszt szagával, csak feszíti az amúgy is meglazult köteléket, próbálja azt, ki odalátogat. A tenger Hátára vesz és szótlanul tűri, hogy sötétszürke testébe mar a képzeletet új vizek felé hajszoló erős hajócsavar. Kerek monitor a kajütablak, műsora a törékeny béke. Összeolvadt horizonton billeg álmaink kétes menedéke. A tengerrel mégis szembenézni csak teljes megadással lehet. Üres palack úszik a sötétben. Leírhatatlan az üzenet. A túlpart E sziklákat már láttam valahol. Tán szeles hazai hegycsúcsokon. S a róluk meredő fenyveserdő szintén az otthonival rokon. Mintha csak szirének laknák őket, Hívnak e szigetek szüntelen. Apró halászkunyhók guggolnak a Nynäshamn közeli szirteken. A szárazföld most is végzi dolgát, csábítón fekszik ég és víz között. A mozdulatlannak tűnő túlpart miattad ma versbe költözött. A szén egyeduralma Miféle világra néznek bágyadt ablakszemeitek, miféle világ néz rajtuk át rátok, vezénylő kezünket kapjuk a szánkhoz, szent játék a nyelv, ő közvetít, bár igéitől a szem olykor sós tavakba lábad, azt is szeretitek. Nem is oly rég, ünneplőbe öltözött, verslábakon sétált, itt most köntösben rohangál az intézmény szétvált pallóin, mézgás nyomaiban támad a páva, de Matyi háromszor veri el, míg igaza lesz, hej, szezonnyitó hónap rőt madara, hess! Ni, ott jön a fény görbén, hajlott hátba szúr, hullám érkezik, részecske térül, világom tágul, itthon az asszony, a dinó a vackon, az ómama hátul, szóval sárkánylik a házunk, aztán megszűri a fényt a sok-sok kilégzés, sóhaj, vissza kell adni a levegőégnek az ő gázait, a földnek T ».vv az ő szénláncait, és hogy miért éppen szénláncok ezek a láncok, és nem klór-, bróm-, vagy szilíciumláncok, azt már elmondta Asimov az esszéiben, aki nem olvasta, most nadrágja élén szeli erét, és ha cérna volna, selyem volna, rögtön kifordulna, mert drága tárgy a vegytan, és drága minden tudomány, drága cicám ölemben dorombol, jól érzi magát, ahogyan én is, ugyanezt ajánljuk nektek is, mi ketten, végül. < , Az építő - Makovecz Imre emlékére (2002) Se nagy-, se kisbetűs madár t Egy harmadiknak érkező, se nagy-, se kisbetűs madár, nem piheg, és nem csipog, csak ül a földrajzi fokán, és szállók itt egy kék madárral nélküled, falaknak csaptak álmaim, ismérveim a külső utcacsíkokon, egyre folynak el, s tova, mint víz a belső udvaron, csak ne kéne árral szembe fújni szét a színeket, a hangokat, most is látom azt, hány vég fohászra hímeztük az ő nevét, s a hirdetést, hogy elszökött, és idelenn két tér között, küszöbre véstem: héthatár, s az érkezések számait, egy születés, meg egy halál egyenlő, mégse jártam itt, és nem kalácsom már nekem az otromba könyörgés, a kalapomra most tűzöm a tollakat, hogy sétáljak a külső utcacsíkokon, és elnapoljam létemet, míg mosolyogsz és megszeretsz, hol szél bántja a szélek jött-ment bokrait, ki szállna rá, majd el, tova, és rá megint, és szállók itt egy kék madárral nélküled, hogy álljak mégis két lábbal a széleken? és lépni mégis, mire fel, az égvilágnak nincs foka, nem táncosom, a dal kér föl a táncra is, egy alkalomban áznak órám lapjai, a víz, mi áll a belső udvaron, leoldja mindkét mutatót, hogy örök legyen, mi tönkrement, ugyanakkor, ugyanott, vonásaim csak nélkülem, a külső utcacsíkokon, se nappalom, se telihold, míg újrafestem színeim, hogy megállják az udvaron, csak én, s a málló épület, és szállók itt egy kék madárral nélküled, az én vagyok, ki vízre száll, az én vagyok, ki árad itt, a ház a belső udvaron, a ház, mi összedőlne most. Ráday Zsófia Paradicsomi állapot Csalódni csak éhgyomorra szeretek. Amit egyszer le bírok nyelni, Nem biztos, hogy meg is emészthetem. Valaki kiette a neved a betűlevesből. Sovány vigasz. evolúció a szavak, mint zsigerfolt az aszfalton (talán rókáé: a szokásosnál is vörösebb), menekülnek utólag. a többit megoldják az átutazók. Graffiti ,A világ egy...” - A. J. A világ egy szőrös altest Freskója a házunk falán. Mondanám, hogy nem itt lakunk, De nyaranta egész szépen Izzad. 2020. június IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
