Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-06 / 131. szám
folytatás a 1. oldalról B helyőrség Harag György és Cornel Popescu a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozatán rendezett Cseresznyéskert próbáján „Az ajtókat soha nem zártuk be” Hosszú lábadozás után gyógyult meg, majd felvételizett a kolozsvári Zenei és Színművészeti Akadémia színész szakára. A legjobb négy évfolyamtársával együtt még elsőévesként szerződtették a színházhoz, 1949-től már rendezett is. 1953-ban a végzős hallgatók Nagybányán - az ott már működő román társulat mellett - magyar tagozatot alapítottak, és Harag Györgyöt felkérték, hogy menjen velük. 1960-ig volt ennek a fiatalokból álló társulatnak az igazgató-főrendezője. „Összehoztam egy igazi társulatot, egy olyan egységes közösséget, amely úgy élt, mint később a Living vagy a Grotowski-csapat. Egy tömbházban laktunk, az ajtókat soha nem zártuk be, egész nap együtt voltunk, csak a színháznak éltünk” - idézte fel ezt a hőskort, amikor hátrahagyva a kolozsvári biztos állást és ígéretes pályát, Nagybányán igyekezett megteremteni azt a közeget, amely lehetővé teszi a színház új útjainak kiépítését. „Az előadásaink nem voltak tökéletesek, de nagyon sok érdekes dolog volt bennük. Különösen nagyszerű volt a hit, a dinamizmus, az önfeláldozás. Estéről estére lehetett érezni, hogy életre-halálra megy a játék. Én is kipróbáltam mindazt, amit négy éven át tanáraimtól megtanultam” - összegezte ezeket az éveket. 1956-ban a színház Nagybányáról áttelepült Szatmárnémetibe, ahol összehasonlíthatatlanul jobb körülményeket biztosítottak számukra. (A szatmárnémeti magyar társulat ma Harag György nevét viseli.) Önálló tanulmányként használhatók ma is a HamZeí-rendezésével kapcsolatos jegyzetei, amelyek két nagy címszó alatt készültek: A Hamlet rendezői felfogása és Jegyzetek a Hamlet rendezői megoldásaira - hívja fel a figyelmet Csirák Csaba. Harag György színházi pályája Kolozsváron kezdődött és itt fejezte be hatvanéves korában a Magyar Színház főrendezőjeként. „Nemcsak a román, a romániai magyar nyelvű színháznak, s nem csupán az egyetemes magyar színháznak volt kiemelkedő alkotója; a huszadik század második felében Európa egyik legjelentősebb rendezőjévé vált” - írja róla Nánay István. Pályatársai és egykori kollégái pedig rendre kiemelik, hogy mindenkit egyenrangú alkotótársnak tekintett, türelemmel, szeretettel és őszinte érdeklődéssel hallgatta meg őket, és úgy vezette a próbafolyamatot, hogy az alkotók az üzenettel tudjanak azonosulni és hitelesen megszólalni. Abszurd színház (rajz, színes tinták, aranyfesték papíron, 50 * 70 cm, 1985) „Nem csinálok utánjátszó színházat” Most nem vehetjük számba, hogy milyen hatások formálták a színházi koncepcióját, kezdve a gyerekfejjel látott, hullámzó minőségű előadásoktól a moszkvai tanulmányúton át, ahol megtapasztalhatta Sztanyiszlavszkij szellemének élő hatását, a marosvásárhelyi iskoláig, Tompa Miklós rendezői világáig vagy a román és magyar társulatokkal közös munkákig. Ugyanígy nincs most tér legendás előadásokat megidézni vagy méltó módon bemutatni, mennyi mindent köszönhet a magyar drámairodalom annak, hogy egy ilyen formátumú rendező kiemelt ügyként kezelte a kortárs irodalom megszólaltatását, ezért inkább olyan - olykor szállóigévé vált- elveit, szempontjait sorakoztatjuk fel, melyekből hűebben kirajzolódik Harag György rendezői nagysága, valamint azok a kihívások, melyek a korszak sajátosságaiból is fakadtak. • „Meg kell vallani, hogy alig van mozzanat, amit ne vettem volna át valakitől. A sikolyokat, a szaladgálást, mindent. S mégsem másolások az előadásaim. Másoktól tanultam, de a saját világomból alakítottam ki az előadást. A magam gondolatait fogalmaztam meg. Ezért mondhatom, hogy nem vagyok epigon, s ezért tölt el örömmel, hogy nem csinálok utánjátszó színházat.” • „Van egyfajta provinciális szorongás, elzárkózás, hiányzik a nyitás egymás felé, a kommunikáció, az az atmoszféra, amelyben az egymás bírálata, alkotói támogatása lehetséges. A rendezők lényegében önmagukba zárva, a bírálatok, a színikritikák nyomása alatt mind nagyobb szorongással dolgoznak.” • „A kritikák többségében nyoma sincs a korszerű színjátszásért folytatott harc igényének.” • „Keressük a darabot, igen, azt az igazit, a rendkívülit, amely talán kisegít bennünket a kátyúból... valamit tennünk kell, ha nem akarjuk, hogy színházunk menthetetlenül a vidékiesség unalmába fulladjon.” • „A színház elsőrendű feladata, hogy hazai színpadi művek ősbemutatójával jeleskedjék.” • „Nem akarom én a felelősséget a kritikusokra hárítani, de a közeget, amelyben dolgozunk, befolyásolják. Mi a közegünk? A legfontosabb a közönség - »az én édes közönségeim«, ahogy Fedák Sári mondta -, de az ma már a legdemagógabb és a legnagyobb tapsokat kiváltó mondat, hogy én a közönségnek játszom. Ha a közönségközegre gondolok, nem kell többet művelődni, mert amennyi műveltsége a színésznek van, az sok is. Lényegesebb lehetne az a közeg, amelyet a kritika képviselhetne azzal, hogy mindig újra serkentene bennünket, egy magasabb rendű színházcsinálásra- de ilyen kritika nem létezik.” • „A közönség rendszerint nem a darabot kívánja látni, hanem az évszázadok óta rárakódott sablonokat szeretné viszontlátni az előadásban.” • „Azt kérdezték tőlem: Újvidéken három Csehovot is rendeztél, itt miért nem csinálsz legalább egyet? Azért, mert nem vagyok hajlandó két és fél hónap energiát, várakozást - és nem csak az enyémet, mindannyiunkét - beleölni egy olyan előadásba, amely néhány száz embernek készül. Sem egy Shakespeare-t, sem egy Goethét, sem egy Gorkijt nem veszek elő, mert túl vagyok azon az avantgárd perióduson, amikor mindegy volt, MMKM 3 Fotó: Csomafóy Ferenc / forrás: Wikipédia mennyien vannak a nézőtéren, az volt a lényeg, hogy én kifejezzem önmagamat. Ma már visszhang kell, várakozás kell, igény kell.” • „...díszlet és zene, világítás és kosztüm, tehát minden, ami hozzátartozik az előadáshoz, magával a rendezéssel egyenértékű. Az én előadásaimban a díszlet- és jelmeztervező ma már olyan belső munkatárs, aki ott van minden próbán, és akivel együtt szüljük meg az előadás momentumait. Ilyen munkatársam volt Florica Málureani, Kölönte Zsolt. Számukra nem a tér volt érdekes, hogy plasztikailag vagy praktikusan milyen a díszlet. Csak az az érdekes, hogy miről kell szólnia az előadásnak. Ez ugyanolyan problémája a díszlettervezőnek vagy a zeneszerzőnek, mint a rendezőnek.” • Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabja kapcsán: „Szerintem ebben a műben Móricz drámát is írt, egyébként meg kellene maradjunk az olcsó szórakoztatás vagy neveltetés, szándékánál. Ha ehhez a műhöz hozzáolvassuk és hozzátanuljuk Móricz műveinek egészét, láthatóvá lesz ennek a világnak az önpusztítása, vak, önmagát elemésztő dacos duhajkodása és kikerülhetetlen végzetbe rohanása. Az a virtus, dac, gőg, büszkeség, a származás hamis illúziójában gyökértelenné és megújulni képtelenné vált réteg, amelynek sorsa bármilyen vígjátékinak is tűnik, de tragédiába fullad. Egy sajátosan önpusztító magyar jelenség feltárása.” • „Semmit sem szabad örökérvényűnek kikiáltanunk, hiszen az állandó megújulás folyamatában ez anakronizmus lenne.” „Én itt maradok!” - kiáltotta Firsz, az öreg szolga Csehov Cseresznyéskertjének utolsó jelenetében Marosvásárhelyen. 1985-ben Harag György már nagybetegen állította színpadra a darabot a Marosvásárhelyi Állami Színház román tagozatával. A bemutatót már nem érhette meg, Firsz utolsó mondata az ő búcsúüzenete is volt. Források: Csirák Csaba: A szatmárnémeti színjátszás otthonai. Otthonom Szatmár megye 18. Szatmárnémeti, 2003. Csirák Csaba: 50 év krónikája, Otthonom Szatmár megye 19, Szatmárnémeti, 2003. Kötő József: A színház fanatikusa, Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2004. Marosi Ildikó: Emlékpróba, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005. Nánay István: Harag György színháza, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992. Idén, a rendező születésének 95. és halálának 35. évfordulóján Harag György-emlékévet hirdetett a Magyar Művészeti Akadémia. Összművészeti rendezvénysorozaton tervezték bemutatni a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezőjének, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet korszakos alkotójának életművét. Mint annyi mindent, ezt is felülírta a koronavírus, de mégis jelentős lépés, hogy az emlékévnek köszönhetően az MMA In memóriám... portréfilmsorozatának részeként dokumentumfilm örökíti meg Harag György alakját, a korabeli előadások felvételei és más archív anyagok mellett a pályatársak visszaemlékezéseiből is képet kaphatnak a nézők a rendező munkamódszeréről, színházi mindennapjairól és emberségéről. Az életművet átfogó vándorkiállítás szöveg- és képanyaga Egy európai Kolozsváron - Harag György színháza címmel könyvként is megjelenik, a második kötetben pedig Harag György-írásokat, -interjúkat, az előadásaira reflektáló kritikákat is közreadnak. Mindez hasznos, ha valakinek hívószó Harag György neve, de hogy ne csak a szakma és az egykori közönség tagjai kapják fel a fejüket erre a névre, az emlékév szervezői a mai tizenéveseket is megszólították: diákszínjátszó-szemlét hirdettek. 2020. június IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
