Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-06 / 131. szám
vezervers A megértés felé út már nem vezet amit látunk, mint délibáb kísért, amit lenni hittünk, az mind elveszett, tanulunk élni, halni semmiért. hallgat a térkép, a törésvonalak praetori lábszag itatja át és felvizezett komcsi honfibú tanulgatjuk ezerből a százat a látóhatár meg vérszín-vonalú és fojtogat a hősies alázat. a történelem mindig furcsa játék a nemzet pedig mindig feladat ha csönd van éjjel, ma is hallani mind ott sírunk a versailles-i kert alatt. 2020. június 6. IV. évfolyam 23. szám Gerencsér Anna novellája Marcsák Gergely, Szondy-Adorján György és Ráday Zsófia versei Shrek Tímea meséje IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET még néha próbálom az anyanyelvem, nagyon szeretnék megérteni mást n Farkas Wellmann Endre Centenáriumra Az üzenet (résziét, 1992) és minden kertben idegenek járnak, az Európa-szeméttelepen de tudunk még élni magyarul és ez valahol több mint kegyelem... in memóriám „Ma már visszhang kell"- Harag Györgyre emlékezünk „Ne színezd! Ez így műszép beszéd. Törjed! Törd össze!”; „Látszik, hogy játszani jössz”; „Ne legyen kész a szöveged!” — ez néhány instrukció Harag György a Vihart dokumentáló próbanaplójából. Mit lehet visszaadni egy rendezőegyéniség karizmájából? Főként úgy, hogy személyesen nem találkozhattunk és az előadásait is igazából csak mások rajongva felidézett emlékeiből és újságcikkekből, könyvekből ismerem? Talán csak ezt a rajongást lehet érzékeltetni, mégis fontos, hogy emlékezzünk Harag Györgyre (1925-1985). Különleges ismertetőjele nincs Harag György 1925. június 4-én született Margittán, de igazi gyerekkor-nosztalgiával Tasnádra gondolt, ahol a harmincas évek elejétől élt a család. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte, majd érettségi után egy évig segédmunkásként dolgozott és kerámiakészítést tanult Budapesten. 1944 májusában szüleivel és két öccsével együtt deportálták, a szilágysomlyói gettóba kerültek, a téglagyár területén egy hónapig tartották őket szabad ég alatt. Harag György az auschwitzi láger kapujában látta utoljára családját 1944. június 8-án, amikor különválasztották az azonnali halálra és a kényszermunkára ítélteket. A 72331-es nyilvántartási számot tetoválták a'karjára, majd néhány nap múlva Mauthausenbe menetelt. 180 cm magas férfi, sovány testalkatú, arca ovális, szeme kék, orra, szája, füle, fogazata normális, haja szőke, különleges ismertetőjele, jellegzetessége nincsen - ez derül ki róla az 1944. június 13-án írt lágerkártyából. „Azt hiszem, különös a természetem - vagy túl fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjam, amit átéltem - mert a szörnyűségek sem fizikailag, sem lelkileg nem traumatizáltak egész életemre, mint annyi más túlélőt. Pedig emberi képzeletet felülmúló szenvedésben volt részünk” - jegyezte meg egy későbbi interjúban. Mauthausenből Ebenseebe vitték, hónapokig mínusz húszfokos hidegben dolgoztak egy szál ingben, a hegyet bontották, mert a németek egy lebombázhatatlan lőszergyárat akartak létesíteni. Harag György egyik nap huszonöt botütést kapott, sebei hamarosan eltályogosodtak, ezért a lágerkórházba került. „Többször is megoperáltak, érzéstelenítés, gyógyszer nélkül. De talán mégis ennek köszönhetem az életemet. Hogy a telet fekve, pléd alatt, a kórházban vészeltem át. [...] Közvetlenül a felszabadulás előtt már jóformán hullák között feküdtem, majdnem olyanszerű állapotban, mint az aggkori végelgyengülés lehet. És ebben a félig önkívületi állapotban hallottam, vagy csak Bonczidai Éva úgy rémlik, hogy hallottam, hogy az orvosok vitatkoznak mellettem: - Adjuk be ezt a C-vitamin-injekciót neki? Úgyis kimúlik... Hallottam Benedek doktor hangját: - Ez a legfiatalabb, adjuk be... - S kaptam egy utolsó percig rejtegetett, salvarsannal és bizmuttal kevert C-vitamin-injekciót. Lehet, hogy ezért maradtam életben” - mondta el egyszer Marosi Ildikó kérdésére. Az 1500 fős szállítmányból egyedül Harag György maradt életben. 1945 májusában tért haza Tasnádra. Ő sosem hozta szóba, de ha kérdezték a lágerről, sosem beszélt gyűlölettel, és azt mondta, akit érdekel, mi történt ott, Nyiszli Miklós Orvos voltam Auschwitzban című könyve pontosan leírja. folytatás a 3. oldalon | ) í
