Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-27 / 149. szám
helyorseg 5 vers Luzsicza István Duguláselhárítás kék munkászubbony fogadja az óvodába érkezó'ket dugulás van - tálja szét kezét az óvónéni a javakorabeli szaki mintha csak csapatfotózásra készülne féltérden guggol az aprócska vécécsészék körül úgy matat még csőgörényével hónapok és esztendők szutykában már az utolsó munkafázisoknál jár végül összeszedegeti és ládájába gyűjti szerszámait majd barázdált arccal és fehéren csíkozott hajjal felemelkedik a Kökény Tibi - és egyszerre megelevenedik a harminc évvel korábbi FSE-pálya zöldje ahogy tértölelő keresztpasszok találják meg a hórihorgas szőke Varga Pistát meg a tömöttbajszú Papp Sanyit ahogy tűzgolyóként robban ki a szélen forintos labdákkal a köpcös kis Szilágyi ahogy a megyeszerte rettegett támadószekciót akcióba dobja a fóti csapat agya s ahogy huszonöt méteres bombák és mértani pontosságú szabadrúgások púpozzák ki az ellenfelek hálóját az óvónéni megköszöni a munkát és útbaigazítja a szerelőt a vezetőnő irodája felé a csendes elköszönésre egy-két illemtudó lurkó és csemetéjét öltöztető anyuka szórakozott viszlátja felel az ismeretlen Kökény Tibi kilép a folyosóra és már senki se látja ahogy,{*^ ^vipdvarban a gyerkőcök kiskapujának felső sarkából sistergő löket robbantja ki az évek alatt felszutykosodott emlékezet dugulását Évszázad elmondom hát századszor is fiúk egyszer majd úgyis érdekelni fog: itt a kisalagi porhomokban ükapáitok-ükanyáitok messziről jöttként a messzi földben egy darab Felvidék Kárpátalja el kell mondjam hátha meghalljátok el kell mondjam hátha más is hallja s akik saját ükszüleim voltak nyugszanak a régi messzi földben róluk nem tud oda nem járhatott ük s déd s unoka - még gyermekük sem gyermekeik kik már itt nyugszanak kiknek sírgödrébe már nem jutott Újvárból és Eszenyből marék föld kiket lep kisalagi porhomok s néhanapján még elmélázgatva a megkopott sírfeliratokon ötvenéves betűkkel köszön rám a teljes évszázadnyi Trianon évszázadnyi gyásszal gyalázattal köszön rám Kárpátalja Felvidék de egyszer lesz majd ki meghallja már egyszer lesz majd aki meghallja még Fiatal Pista váratlan friss csokor váija a családot az öreg dédszülők fél évszázados sírján hová rajtuk kívül már réges-rég nem jár senki még váratlanabbul kerül elő a töpörödött néni máris megszólítva az ismeretlen ismerősöket hogy mennyit kereste gyerekkori szomszédjai nyomát s mennyire örül a meglelt leszármazottaknak mennyivel könnyebb a lelke hogy leróhatta kegyeletét a hatalmas termetű Pista bácsi és az ínycsiklandó süteményeivel mindig bekopogtató Terka néni előtt hogy még előtte van amint kislányként végigélte hogyan vackolódik be mellettük a sződi házba a kitelepített érsekújvári család hogy emlékszik még a fiatal Pista viccelődéseire is kit látott ide Kisalagra kerülni a maga Teruskájához s hogy végül az ötegeket is magukhoz vették és a család csak néz csak néz maga elé Pista bácsivá és Terka nénivé lényegülnek a fekete-fehér fotók megszemélyesülnek az ötvenéves sírfeliratok megélednek a már csak rég eltávozottak ismerte még régebben eltávozottak s kedélyes fiatal Pistává nemesedik a mind mogorvább mind betegebb kisöreg emlékképe saját negyedszázados nyughelyén a maga Teruskája és a még fiatalabb Pista társaságában hol már a kettővel fiatalabb Pista gyújt mécsest majd guggoltából kezét nyújtja a hárommal fiatalabb Pistának válla gyulladt ízületeit körözgetve feláll s míg hangyázó lábszárába a vérkeringés visszatérését várja visszanyeli refluxát és megpróbál nem gondolni arra hogy milyen relatív még a viszonylagosság is Sinkó Adrienn „A léleknek minden határ szabad”* Kosáryné Réz Lola emlékére Tündérkastélyt álmodtál egykor. De bölcsőd felborította a huszadik század. Vértócsákból terített vörös szőnyegen hoztad írógépedbe zárt hazádat. Selmeci diákkor sosem hitt mesékké vált kormos, zsírfoltos papírok hátán, ahogy leveses fazék, kályhák, gyerekek és irodalom között forgolódtál. Nem lettél csehszlovák. Inkább mindent halló budai falaknak vetetted hátad, férfi-szülte háborúk irtózatában az asszonyi sorsok hajnalát vártad. S könyveiddel sokan. Bíztak. S emlékeztek. Pedig egyre bűzösebb mocsárban kellett a föld szűnni nem akaró ködében tovább taposni. És egyre sötétebb lett. Már nem is látszódtál. Szóltál volna még, de nem kérdeztek. Nem sütött ki a nap. Merre simíthatja a szél mostanában lelked? Száz év porán át fénylik szavad. * Kosáryné Réz Lola édesapja sírjára írt versének egyik sora. A darvak tánca - illusztráció Finy Petra A darvak tánca című könyvéhez (Cerkabella Kiadó, 2015.) Ajlik Csenge Elköszönés Sokat hazudok magamnak, ő meg el is hiszi, élhet mentesen a világtól. Meghalni könnyű, és pár éve már nem is akarok. Csak örülni nem tudok, a szomorúság volt minden, amit mondani akartam... Felnőni ..»c. njoílii JH.| un r Nem mehetek vissza. Túl biztos tudni az időről és a szabadságról. Időtlen nemtelenségben megismertem, szeretni csak gyereknek lehet. mézbuborék-csésze Üres mézbuborék-csésze, nyelvemről elpárolgó pillanat. Valahol ott úszom a közepén, a megsemmisülés elől rejtőzve. Arany test üresen, édesre fújt lufi: kényszerképzeted az, ha engem elképzelni akarsz. Hiányérzet reggelire És most nézd meg, itt ülök fehér pontokon, viszketésig próbálva kijelenteni magam. Közben bámul egy férfi a sarokból, bajszos. Félek. Nem vagy itt, hogy kinevess hogy elmond, titkon te is növeszted. Elhagytalak, de most nagyon szeretnélek. B. A boldogság ötlete lecsepegett az ajkaimról megízesítve mindent, amitől valódinak hihetem magam. LAPSZAMUNK SZERZŐI Ajlik Csenge (1999) költő, író Amadé László (1703-1764) költő Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Kántor Mihály (1974) szakíró Leczo Bence (1996) író, újságíró Luzsicza István (1975) költő Pozsonyi Ádám (1969) író, publicista, zenész Sinkó Adrienn (1980) költő, író Szepesi Attila (1942-2017) József Attila-díjas költő, publicista 2020. június IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
