Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-27 / 149. szám
6-------------------------------------------------------------------------------------------helyőrség portré „A LEGTERMÉKENYEBB, A LEGNEMZETIBB, A LEGMARADANDÓBB HATÁSÚ" „Egyéniségében a legparadoxabb ellentétek találkoznak és minden élességük ellenére is harmonikus egységgé olvadnak össze. Ő benne a politikai radikalizmus mellett megfér a társadalmi konzervativizmus; mig a parlament padjaiból élesen dörög a főrendiház ellen, sürgetve eltörlését, addig a mindennapi életben szinte a tulságba megy a kiváltságok, címek és rangok elismerésében. Meleg szive mellett is törhetetlen benne a szubjektív akarat, amely ősi energiájával kérlelhetetlenül száll szembe minden akadállyal. A pesszimizmus és optimizmus valósággal űzik egymást lelkében; ma mindent rózsás színben lát és holnap a legkisebb porszemben is ellenséget” — írta Lambrecht Kálmán a Herman Ottó. Az utolsó magyar polihisztor élete és kora. című könyvében. Herman Ottó 1835. június 26-án született - ha még életében készült könyveket ütünk fel, akkor azt Iájuk, hogy a Miskolc melletti Alsóhámorban, ha pedig halála utánit, akkor azt, hogy Breznóbányán. A kettősség kulcsa, hogy a Herrmann Károly Ottó néven született Herman Ottó csak hétéves korában kezdett magyarul tanulni, és tizenkét évesen kezdett anyanyelvi szinten beszélni, épp mikor szüleivel a Miskolc melletti Alsóhámorba költözött. Német nevét ugyan megkurtítva, de élete végéig viselte, viszont születési helyével nem tudott mit kezdeni. így változtatta meg tehetetlenségében múltját, törölte múltjából a német- és szlováklakta Breznóbányát, hogy Borsod egy ősi bükkösében, a Szinva patak partján lássa meg a napvilágot. Herman Ottó apja, Herrmann Károly bár szerény körülményeket biztosított családjának, becsületesen nevelte egyetlen fiúgyerekét (Ottónak egy öccse született, aki ötéves korában meghalt), és hat lányát. Az apa amellett, hogy sebészként dolgozott, maga is természetjáró volt, és elismert ornitológusnak számított. Érthető Ottó természetszeretete: gyakran megszökött otthonról, tücsköt-bogarat szedett, fára mászott, apja mellett pedig madarat tömni is megtanult. Szülei hiába próbálták otthonmaradásra bírni, egyszer eldugták a csizmáját, a későbbi polihisztor pedig mezítláb szökött ki télen a természetbe. Ezek a kalandok valószínűleg hozzájárultak fiatalkori hallásvesztéséhez, ami idősebb korára gyakorlatilag teljes süketséggé fokozódott. Iskoláit Miskolcon kezdte, egyik tanára, Máday Károly pedig részt vett a szabadságharcban. A forradalmi hevület Herman Ottót is elragadta, és tizennégy évesen megszökött otthonról, hogy a szabadságharcot szolgálja. Végül a fiút hazaküldték, mert hiányzott apja beleegyezése ahhoz, hogy katonáskodhasson - bár a fiatalabb fiúkra általában az ágyúpucolást bízták. A szabadságharc leverése megviselte, felhagyott tanulmányaival, és egy miskolci lakatosmester segédjeként dolgozott, majd visszatért a Felvidékre, és a korompai gépgyár munkása lett. Apjával ekkor úgy döntöttek, hogy legyen belőle mérnök, hisz a tapasztalat azt mutatta, hogy orvosként és tanárként is nehéz a megélhetés. Bécsbe utazott, és beiratkozott az ottani politechnikum előkészítő évfolyamába, azonban apja halála miatt anyja nem tudta fizetni tanulmányait. Ottó Bécsben maradt, és géplakatosként kezdett dolgozni, mellette pedig minden szabadidejét a természetrajzi múzeumban töltötte. Itt ismerkedett meg a svájci Carl Brunner von Wattenwyllel, a rovartan kutatójával, akivel együtt gyűjtötték és preparálták a rovarokat. A mesternek - Herman több írásában is így említi a svájci tudóst - feltűnt, hogy Ottó szépen rajzol, így vele illusztráltatta rovartani tanulmányait. Az itt szerzett tapasztalat később is viszszaköszön, elég megnézni Herman saját kezével illusztrált könyveit a magyarországi vadvilágról. Mikor megkapta behívólevelét, nagyothallására hivatkozva nem jelent meg a sorozáson, meg egyébként sem akarta az osztrákokat szolgálni. Ezután kényszersorozták, halláskárosodását szimulációnak minősítették, és tizenkét év kötelező katonai szolgálattal büntették. Észak-Olaszországba indították egységét, azonban végül egy távirat máshogy rendelkezett: gyalog le az Adriára! Eljutott Fiumébe, ahol megszerette a tengert. „Úgy is gondolok én vissza Fiúméra, mint a szerelmes arra a helyre, ahol legelőször látta szive ipiádottját. Ez a hasonlat nem is rossz, mert szép a leány, szép a tenger, mind a kettő beláthatatlan és - szeszélyes is” - írta Herman. A seregben végül öt évet töltött, azonban itt is felfigyeltek tehetségére: habár nem rendelkezett egyetemi végzettséggel, gyönyörűen írt, több nyelven beszélt, és precíz volt, így hamarosan írnokként dolgozott a hadseregben. Mikor ezredének parancsnokát áthelyezték Bécsbe, megkérdezte az írnokát, Hermant, hogy mit tehet érte, aki azt felelte, hogy „eresszenek engem haza”. Pár nappal később leszerelték, és végre a természetnek szentelhette életét. Hazatérte után hírül vette, hogy Észak-Olaszországban harcok dúlnak, emiatt csatlakozott a Milánó-környéki szabadcsapatokhoz, azonban mikor kiderült, hogy nincs mögöttük nemzeti felkelés, csalódottan hazatért. Ezután vállalkozni kezdett, fényképészként dolgozott, ám csődbe ment. Később - fotográfusként szerzett kapcsolatainak hála (és persze annak, hogy Brassai Sámuelnek, a múzeumigazgatónak szánt levele mellé egy kitömött albínó pacsirtát és egy menyétet is mellékelt) - a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora lett, emellett az ottani lapokban is publikált. Tudománynépszerűsítő írásait nagy érdeklődéssel várták, az elsők között írt a pókokról és a kabasólyomról is. Emellett zoológiái gyűjtéseken is részt vett, illetve ásványokat is felfedezett - a szienitet és a ditroitot. Kolozsváron - rossz hallása miatt - a színházi nézőtér első sorából nézte a darabokat, az ott játszó Jászai Marit is. Kapcsolatuk egy évig tartott, meg is kérte a színésznő kezét, aki igent mondott, a házasságból azonban nem lett semmi, mert a művésznő a Nemzeti Színházban kezdett dolgozni. Felkérést kapott korábbi mesterétől, Carl Brunnertől, hogy látogassanak el Kamerunba állattani gyűjtést folytatni, azonban a magyar Természettudományi Társulás inkább többéves ösztöndíjban részesítette, csak hogy itthon maradjon. Ennek következményeként 1875-ben Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek. Itt kapott megbízásként derítette fel a hazai pókok élővilágát, illetve a magyar halászat történetét. Előbbi, a Magyarország pókfaunája című háromkötetes munkája tette országosan ismertté. A mű önmagában újító volt, hiszen az első két kötete magyarul és németül jelent meg egyszerre (egy hasáb futott magyarul, mellette egy pedig németül), ezáltal mind a hazai, mind a külföldi közönség megismerhette. Több tudóstársával együtt részt vett a szőlőtőkéket sújtó filoxérajárvány kezelésében, azonban ezt a bizottságot 1880-ban feloszlatták, mert a tudósok módszere az volt, hogy a fertőzött szőlőföldeket módszeresen kiirtották. 1877-től a szorgalmazására megjelenő Természetrajzi Füzetek szerkesztője lett. „A lappangó, néma, szétszórt adatoknak napfényre kell jutniok” - írta. A lap vezércikkeiben valóságos kultúrharcot folytatott, például a nyelvújítók ellen: „a nevek alkatából, a szavak gazdagságából ki lehet olvasni azt a szellemet is, amely a népben él, a szemlélődésnek azt a módját, amely e szellem sajátossága, tehát azt az irányt is, amelyet követnünk kell, ha egy valósággal nemzeti jellegű tudományos életet akarunk éleszteni - már t. i. a természetrajzi szakok terén is.” 1879-ben a szegediek Kossuth Lajoshoz fordultak segítségért, hogy kit ajánlj képviselőnek, az emigrációban élő politikus pedig Herman Ottót javasolta. A polihisztor így Szeged, később Miskolc, majd Törökszentmiklós országgyűlési képviselője lett. Politikai pályáján elkísérte a természettudományok szeretete, és habár nem vált vezető politikussá, anyagi problémái megoldódtak. 1885-ben elvette a nála húsz évvel fiatalabb Borosnyay Kamillát, majd a lillafüredi nyaralóba, a máig álló Pele-lakba vonultak vissza. 1883- ban részt vett az Állatvédő Egyesület létrehozásában, két évvel később halászati kiállítást rendezett. 1893-ban miskolci kőleletekről bebizonyította, hogy negyvenezer éves pattintott kőszerszámokról van szó, így Herman volt az első, aki fölfedezte, hogy Magyarország területén is éltek ősemberek. A millenniumi ünnepségeken is természettudományi kiállítást rendezett, amely 1900- ban Párizsba is kijutott. A madarak hasznáról és káráról című műve az első tizenöt évben négy magyar nyelvű kiadást is megért, és 97 évvel első megjelenése után, 1998-ban ismét kiadták. 1910-ben a nagyothalló tudóst elütötte egy villamos, azonban ebből a balesetből felépült. Két évre rá szélütést kapott, ettől kezdve reszkető keze miatt csak nagy erőfeszítések árán tudott írni, de minden erejét a néprajznak szentelte. 1914-ben, 79 éves korában jelent meg utolsó munkája, A magyar pásztorok nyelvkincse. Ugyanezen év decemberében egy teherhordó szekér ütötte el. A sok fekvéstől tüdőgyulladást kapott, és az így kialakult szívelégtelenségbe halt bele 1914. december 27-én. Herman Ottó tudományos munkássága majd’ hatezer oldalt tesz ki, tizennégy könyve jelent meg, több mint ezer cikket és tanulmányt publikált. Életművével jelentősen hozzájárult a természettudományok fejlődéséhez. Pókósz és családja Forrás: A magyar halászat könyve (Magyar Királyi Természettudományi Társulat, Budapest, 1887 IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET________________________________________________________________________________________________________2020. június Herman Ottó halászati tanulmányútján Forrás: Vasárnapi Újság 1887.15. szám
