Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-27 / 149. szám

4 helyőrség novella Leczo Bence Az esővadász - illusztráció Finy Petra A fűszerkatona című könyvéhez (Cerkabella Kiadó, 2013) AZ ÉG Józsika azzal szórakozik, hogy üvöltözik és a varjú hangját utánoz­za. Sosem látott még varjút, de itt vannak a David Attenborough-fil­­mek, Józsika szülei mindig azt né­zetik vele, hogy ne legyen debil, így mondják. Azt bezzeg lementették DVD-re, de egy Coen-film sincs a menedékben, apu mindig dohog ezen. Józsika üvölt, mint a varjú, s közben az anyja is kiabál vele, meg az apjával, a Józsival, hogy látod, az a sok Attenborough. Meg hogy né­zettük volna vele a jegesmedvéket, azok nem kárognak. És körbe, és körbe. De van, amikor nem kiabál­nak egymással, hanem csendben vannak. A lakrészeket amúgy is csak egy ponyva választja el egy­mástól, sosem vagy egyedül. Elszívtam a teafüvet. Filmben láttam, hogy kell, betekertem pa­pírba, és elszívtam a teát. Dohány nincs, az első évben volt, apu azt mondta, már nincs. Meg kávé sem. Húsz év alatt sok dolog elfogy, te pedig akkor még nagyon kicsi vol­tál - mondta egyszer. Meg hogy az alkohol azért hiányzik. Krákogtam, mint a nehera, apu meg is kérdezte, hogy mi van. Mondtam neki, hogy semmi, rágyújtottam, erre kineve­tett. De láttam én a szemén, hogy sóvárog a cigi után. Ő is titokban szívja a teát. Gombákat, meg teát, meg retket lehet termeszteni, vannak lámpák, amiknek olyan fénye van, mint a napnak, lilás színű. Nőnek alatta, a szennyvízből készült vízzel meg locsoljuk őket. Aztán van mit enni, a krumpli finom szokott lenni, meg a retek. Öt éve, hogy megdöglött az utolsó malac. A Béla bácsié volt, még él az öreg, de szenilis. Öt éve is az volt, de nem rajta múlott. A disz­nó csak fogta magát, összeesett, és megdöglött. Megettük. Emlék­szem, adtak egy picit a veséjéből meg a májából, főzve. Anyu mond­ta, hogy sóval kellene, de nincs só. így is fura volt az íze. Józsikáék meg a nagy Józsi mel­lettünk laknak, neki a felesége az Éva. Mint az első nő. Lehet, hogy az utolsó is ő lesz, ezen sokat gondol­kodtam, még verset is írtam róla. Mellettük lakik Béla bácsi meg a felesége, a Margit néni. Mindig mondta, hogy adna cseresznyét, de nincs, meg mesélt róla, milyen gyü­mölcseik meg állataik voltak. Van egy kutyájuk, Bodri, csenevész egy dög. Aztán ott van Zoli meg Anna, és a két lányuk, Rózsi meg Szofi. Meg aztán még vagyunk páran, de nem jut eszembe a nevük, de hu­szonötén vagyunk a menedékben, ezt tudom. Voltunk ötvenen is, csak sokan öregek, meghaltak, aztán az egyik kamrát átalakították krema­tóriumnak. Mindig meg akartam nézni a krematóriumot, de sosem lehetett. Tilos, mondták, s még rá is volt írva az ajtóra, de a kulcs Feri bácsinál van. Feri bácsi a pol­gármester, apu szokta elöljárónak hívni, meg mondja, hogy meg kell tartani a jó szokásokat. Húsz éve is ő volt a polgármester, s azóta is ő. Nem tud mit igazgatni, ezért lo­csolja a retket. Az az övé, a retek, meg hordozza a krematórium kul­csát, és néha kinyitja, aztán megint bezárja. A többiek mást is csinál­nak, váltakozik a munka, hogy ne bolonduljunk meg. Cserélni kell a szűrőket a víztisztítókban, benzint önteni a generátorba, hogy legyen fény meg szellőzés meg növények. Meg locsolni iá kell, csak a retket nem, mert azt Feri bácsi locsolja. A krumplit ritkábban, a salátát gyak­ran, túl gyakran kell, de az finom, meg szép zöld. A retek nem zöld, fonnyadt kis gumók. Benzinből még van, mondja apu, elég harminc . évre, s ilyenkor a hasára csap. Fe­hér a bőre, mindenkié fehér, de Rózsinak meg Szofinak a szeme is vörös, elhalt benne a pigment, mondja apu. A mienkben nem fog, azt mondja, de nekem nagyon tet­szik a szemük. Egyszer feleségül veszem őket a szemük miatt, s a gyerekeinknek is vörös lesz a sze­me. Vagy olyan keverék, szürkésvö­rös, az igazán szép lenne. A múltkor összevesztünk apuval. Azt mondta, az ég kék, és ne fele­seljek, de emlékszem, nagyon kicsi koromból, hogy fekete az ég, mert feketének kell lennie. Mutatott egy képeslapot, ahol van egy nagy víz, meg fák, meg homok, és az ég tény­leg kék rajta, de biztos vagyok ben­ne, hogy átfestette. Másnap én is át­festettem, és most már fekete az ég a pálmafák felett. Mutattam neki, de nem örült. Aztán gondoltam egyet, és egyszer lámpaoltás után odaszöktem a zsiliphez. Az őr, a Pisti aludt, szuszogott a létrától pár méterre, én csendben felmásztam, és elkezdtem tekerni azt a kart. Meg kellett volna olajozni, mert hamar felébredt, majd kiabálni kezdett, s azt mondta, hogy a kurva anyját, felmászott a létrán, és a lábamba kapaszkodott. Megpróbált lerán­gatni, de én a létra fokán álltam, és már kicsavartam a zsilipet, szóval fellöktem a kaput, és tényleg kék az ég. De a nap nem lilán fénylik, talán ha megmondanám apunak, hogy sárga fénnyel kell a retket vi­lágítani, hogy ne csak egy kis gumó legyen, akkor kiengednének innen. Aztán Pisti felmászott, és behúzta a zsilipet, és rám ugrott, és szájba rúgott, és jött apu, és berakott ebbe a lyukba. Előtte meg is vert. Olya­nokat kiabált, hogy már húsz éve megvert veled a sors, tönkreteszei, meg ilyeneket. Én próbáltam meg­magyarázni neki, hogy a nap nem is lila, de nem hallgatott rám. Csö­­kött kis gumókat kapok enni, abból nehéz erőt gyűjteni. Meg mintha mindenhol köhögnének az embe­rek. Na sebaj, hamarosan megka­pom a mai gumókat, és megint el­mondom apunak, hogy lesz finom a saláta meg a krumpli, és akkor kiengednek innen. És megmondom neki, hogy tényleg kék az ég. Mióta itt ülök bent, rájöttem, hogy az éj­szaka az, mikor a nap nem süt, se lilát, se semmilyet, csak a hold fe­héret vagy milyet, és akkor fekete az ég, szóval igazam volt félig, és neki is félig. A felnőttek így beszé­lik meg egymással a dolgokat. Jó­zsika ma békának képzeli magát. Hallom, ahogy fulládö2Vá',bfekeg. A kis hülye. Lapszámunkat SZEGEDI KATALIN képei­vel illusztráltuk. Szegedi Katalin 1991-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Egyetem [ma MOME) grafika-könyvtervezés szakának mesterképző intézetében. Az egyetem el­végzése óta főként mesekönyveket ír és illusztrál, emellett számos színházi, első­sorban tervezői feladata is van. Saját szerzői köteteit több mint tíz nyelvre lefordították, a Lenka címűt több bábszínház is feldolgozta: Szerzőként és előadóként rendszere­sen járja az országot a Ládaszínházával, melyben két saját meséjét, a Lenkát és a Palkót bábozza el. Illusztrátori munkáját számos hazai és nemzetközi szakmai díjjal ismerték el. Például különböző kategóriákban tízszer nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyv­­terjesztők által alapított Szép Magyar Könyv díjat. 2005-ben az IBBY által kiírt pályázaton az Év Illusztrátora lett, 2012- ben a Lenka című könyve Magyar Forma­­tervezési Díj elismerésben részesült. 2016-ban a Tajvani Nemzetközi Könyv­vásáron Magyarország volt a díszvendég. Előző évben Szegedi Katalin munkáit mu­tatták be a hivatalos magyar standon, ezzel vezették elő a 2016-os magyar dísz­vendégséget. Dél-Koreában az általa illusztrált Ra­punzel című könyv elnyerte az Év Leg­szebb Könyve díjat. Az Egyesült Államokban két alkalommal is nyert díjat általa illusztrált könyv [az odakint megjelent Weight of a Mass, illetve a Take it to the Queen című kötetek) a Best in Design and Illustration elnevezésű versenyen. * Szegedi Katalin illusztrációi kecsesek, szépek, izgalmasak. Egy-egy szöveg, egy-egy világ hangulatát ragadják meg, miközben maguk is továbbépítik ezt a mindenséget. Ráadásul úgy, hogy a leg­szebb álmokból, legszebb látomásokból, legszebb valóságból hordja össze az épí­tőköveket. Játék - ez az alapja minden­nek. És a hangolódás - a hangulat, mely­be jó hazajárni. Színek - virító lobogók, pajkos pasztel­­lek, virágszirom-kékek, madárröppenés­­nyi készülődések sorakoznak előttünk. Nem a megérkezést, nem a bevégeztetett sorsot mutatja meg, hanem a karakter izzását, a mesékbe, portrékba kódolt lelket. Azokat a szépségeket, melyeknek látására nevelni szeretnénk, melyeknek látását sokszor újra kell tanulnunk. Szegedi Katalin szelíden tanítja újra és újra a pipacsszoknyák pirosát, a virág­szirom-törékenységet, a limlomok kin­cses birodalmát. A tisztaság ragyog át minden képen - ez érinti meg a nézőt, ha a világ bármely pontján találkozik ezek­kel az ábrázolásokkal. Lopotnyik - illusztráció Böszörményi Gyula meséjéhez, megjelent az Érik a nyár című kötetben (Cerkabella Kiadó, 2013) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
Thumbnails
Contents