Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-25 / 97. szám
helyorseg 7 Álló önorckép (olaj, vászon, 1930, Párizs) Lapszámunkat A. TÓTH SÁNDOR (1904-1980) festőművész, bábművész, rajztanár képeivel illusztráltuk. Mindhárom hivatásában jelentősét hozott létre, tehetsége mellett azzal is hatott a világra és a magyar kultúrára, hogy következetesen képviselt egy világnézetet. Hite, tartása volt, a hazaszeretet mellett pedig megérintette hallgatóit a hatalmas műveltsége, különleges karaktere is - nem csoda, hogy a biztos pontokat kereső fiatalokra ez a stabilitás óriási hatással volt. „Mintha mindig ihletett állapotban lépett volna közénk! Magyarázatai közben gyakran éreztem, hogy távoli hegyekig lát, vagy a végtelennel néz farkasszemet" - idézte fel Csoóri Sándor, a Nemzet művésze címmel kitüntetet kétszeres Kossuth-díjas költő, író. „Nagyon jól emlékszem szédítően gazdag európai műveltségére, szuggesztív-égő tekintetére, világos szemet sosem láttam még úgy égni-szikrázni... ő volt Pápán az »európai«" - írta Rab Zsuzsa József Attila-díjas költő, műfordító. Vathy Zsuzsa József Attila-díjas író pedig így emlékezett rá: „Alakja olyan volt a pápai várkert platánfái alatt, mint egy véletlenül oda gyökerezett, idegen növény." A. Tóth Sándor Pápán tanította őket, a legtehetségesebbekkel külön is foglalkozott, tókerti gyümölcsöskertjében kapálás, metszés, almaszedés közben a világ megismeréséhez adott kulcsot - az 1940-es évek második felében egy vidéki városban néhány tizenéves diák a legfrissebb képzőművészeti trendekkel ismerkedett, miközben közvetve filozófiát, esztétikát, etikát, összetett látásmódot tanult. Ahogy Csoóri írja: „Ezeken a különórákon értettem meg, mi a művészet általában, és hogy ezen belül mi a klasszikus, és mi a modern. Hogy ember nélkül egy fa pusztán a természet része, de ha egy ember kapcsolatba kerül vele, a fa átlép az ember világába. És hogy a művészet új igényeire, új ízlésére igenis szükség van, mert a valóság sosem adott dolog, azt újra és újra létre kell hoznunk. Teremtenünk kell." A. Tóth Sándortól többek között olyan jeles alkotók tanulhattak, mint Somogyi József Kossuth-díjas szobrász, Nagy László Kossuth-díjas költő vagy Hencze Tamás Kossuth-díjas festő. Ki volt ez a különleges tanáregyéniség, akit az ötvenes évek elején, miután a középiskolában megszüntették a rajztanítást és a művészettörténet-oktatást, biológia-, orosz- és geometriatanárrá képeztek át? Jeles diákjai sem sejthették, hogy az európai bábjátszás egyik megújítója a tanáruk, aki Párizsban ismert avantgárd művész. A. Tóth Sándor a Felvidéken született, rimaszombati művészcsaládban, Tóth Béla műépítész és Schulek Vilma iparművész fiaként. 1922-től Glatz Oszkár és Rudnay Gyula, valamint LykgKároly növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Rajztanári diplomájának megszerzése után továbbképzés növendékként maradt Rudnaynál, 1928-ban külföldi tanulmányútra ment, megfordult Németországban és Angliában. Walesben egy walesi költővel lefordították Arany János A walesi bárdok című balladáját walesi nyelvre, ez 1932- ben ott nyomtatásban is megjelent. Honvágya miatt 1929-ben hazaindult Párizson keresztül. Unokatestvérét, Sulyok Helén ipaművészt és férjét, Blattner Géza groteszk festőt kereste fel. Két évig Párizsban maradt, Blattner Géza Arc-en-Ciel (Szivárvány) bábszínházának bábtervezője lett. A társulat tagjai Blattner Géza, Sulyok Helén és A. Tóth (Alexandre Tóth) mellett Fried Tivadar kubista festő, Detre Szilárd grafikus, dramaturg, vendégművészként Marie Wassilieff orosz emigráns festő és szobrász. A konferanszié Paul Jeanne, az UNIMA (Union Internationale des Marionnettes) egyik alapítója, bábművész, író, művészettörténész és bábgyűjtő. Ők voltak az avantgárd bábművészet megalapítói a Montpárnasse-on. Figuráikat, előadásaikat a később világhírűvé lett fotográfus, André Kertész örökítette meg. 1931-ben fokozódó honvágya miatt A. Tóth visszatért Magyarországra, de továbbra is együttműködött Blattner bábszínházának produkcióiban, az 1937-es világkiállításon aranyéremmel jutalmazott Az ember tragédiájának egyiptomi színéhez is ő készítette a bábokat. Párizsból hazahozta az Ubul és Elek cserkészbábjait. A Magyar Cserkész című lap segédszerkesztője lett, és a már Párizsban szorgalmazott cserkészbábozás hazai megalapozója és vezető művésze. A pápai Református Kollégium tanára, a 227. sz. gróf Tisza István cserkészcsapat parancsnoka volt 1942-ig, amikor lemondott, ezzel védte igazságtalanul megtámadott kollégáját, de a cserkészei örökös tiszteletbeli parancsnokuknak kiáltották ki. 1952-től az államosítás után az utódgimnáziumokban, a Türrben és a Petőfiben taníthatott 1969-ig. 1947-ben ő volt az I. Magyar Bábjátékos Kongresszus elnöke, abban az évben jelent meg André-Charles Gervais: Marionnettes et Marionnettistes de France című francia bábtörténetet összegző nagymonográfiája, mely kiemelten foglalkozik Blattner Géza kísérleti színházával és A. Tóth Sándorral is. Egy év múlva megalakult a Magyar Bábjátékosok Egyesülete, melynek alelnöke volt, de működésüket a diktatúra ellehetetlenítet7 te. „Ezért A. Tóth Sándor tíz évig a festést is abbahagyta. Korai, stílusát meghatározó, párizsi főműveit ládába zárja és majd csak 1974- ben, Somogyi Józsefék kérésére és unszolására veszi elő" - írja a művész első jelentős monográfusa, a fia, dr. Tóth Gábor Sándor. A 2000-ben a Püski Kiadónál megjelent monográfia és album nemcsak egy művész-tanár életét tárja fel, hanem az életmű nemzetközi sikerét és itthoni elhallgatásának gesztusait is higgadt tárgyilagossággal veszi számba. (A francia fordítást 2002- ben adta ki a L'Harmattan.) Egyik fájdalmas veszteség, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által 1973-ban átvett, a párizsi évekhez kötődő gyűjtemény (szövegkönyvek, grafikák, tervek, 60 darab fotó főleg André Kertésztől, az Arc-en-Ciel színház 48 darab műsora, tanfolyamokról, előadásokról, hazai műsorokról, kiállításokról, katalógusokról szóló írások, külföldi újságcikkek, hazai újságcikkek, a Comédiens Routiers 5 nyomtatványa) néhány darabja eltűnt. Míg Nyugaton a 20. századi képzőművészetet és bábjátszást ismerő és értő közönség nagyra tartja A. Tóth Sándor munkásságát, addig itthon évtizedekig a szakmabeliek közül is csak kevesen tartották őt számon. Csak utólag értesülhettek a hazai tisztelői, hogy 1996-ban a New Yorkban megrendezett Puppets and performing Objects in the 20th Century (A bábok és szinielőadási tárgyak a 20. században) című kiállításon az Arc-en-Cielt Blattner, A. Tóth és Kolos-Vary munkái képviselték olyan művészek műveinek társaságában, mint Picasso, Miró, Gordon Craig, Orson Welles, Marcel Duchamp vagy Man Ray. 2010-ben pedig Málagában, a Picasso Múzeumban nyílt tárlat Toys of the Avantgárd címmel, itt A. Tóth Sándor művei a főterembe kerültek a Picasso-, Schlemmer-, Klee- és Cálder-művekkel együtt. „Festői életművét a magyar kritika nem is vette észre és nem is értékelte, annak ellenére, hogy annak szociális érzékenysége, figurális volta nem kellett volna, hogy idegen legyen a kor művészetétől, azonban mindezt olyan européer szemléletben tálalta, megtartva kubisztikus, expresszionista hatásoktól sem mentes, s az art deco szemléletét is jelző párizsias stílusát, amely festői minőség mindvégig - a II. világháború előtt, s után is! - deviánsnak számított" - mutat rá dr. Feledy Balázs művészettörténész. * A napokban a budapesti Abigail Galériában A. Tóth Sándor több mint ötven művét felvonultató tárlatot rendeztek be, melyen eddig lappangó alkotásokat, festményeket, akvarelleket és grafikai munkákat egyaránt talál az érdeklődő. Néhány alkotás hamarosan a galéria Facebook-oldalán is megtekinthető lesz. Az Abigail Galéria fennállásának csaknem két évtizede alatt számos művész újrafelfedezésében vállalt szerepet. Köztük volt A. Tóth Sándor is, akinek festményei és rajzai számos alkalommal sikeresen szerepeltek a kiállításokon, aukciós bemutatókon egyaránt. Önarckép (olaj, papír, 1962] Olvasóink aianna TESTAMENTUMOK Olvasó apáca (tus, papír, 47 * 38 cm, 1945] Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének folytatása, a Testamentumok - hála a könyv alapján készült filmsorozatnak - a tavalyi év egyik legjobban várt olvasmánya volt. Az Atwood-rajongók és kritikusok egyaránt aggodalommal vegyes izgalommal várták, hogy kiderüljön, a több évtizedet késett folytatás vajon felér-e majd az előzményhez. E kérdést azonban a két regény között megfigyelhető megannyi tartalmi- és stílusbeli különbség, valamint ellentét miatt nem könnyű megválaszolni. A regény megjelenése előtt kiderült ugyanis, hogy Fredét, A szolgálólány meséjének elbeszélőjét három másik női karakter váltja a főszerepben, a történet pedig több mint tizenöt évvel később játszódik. Atwood nem árult zsákbamacskát: egyes híresztelések szerint az írónő az új regény kapcsán többször egyeztetett a sorozatkészítőkkel is. Nem csoda tehát, ha a Testamentumok és a filmsorozat - bár ez utóbbit lépten-nyomon súlyos kritikákkal bombázzák - a legnagyobb harmóniában létezhetnek egymás mellett, ami az adaptációk sorában ritkaságszámba megy. A szolgálólány meséje, e lassú folyású, filozofikusabb disztópia volt a kiindulópontja Fredé Gileádban játszódó kálváriájának. Képet kaphattunk a teokrácia megalapításának körülményeiről és a politikai puccs módszereiről. Az első regényt kitölti a Bibliára hivatkozó, de azt nagyban elferdítő filozófia részletes kifejtése, a végkifejletről pedig csupán sejtéseink lehetnek. Az írónő tehát eddig bőséges lehetőséget adott a forgatókönyvíróknak, akik az alapkoncépcióból kedvük szerint fonhatták tovább a történet fonalát. Éppen emiatt a Testamentumok, bár felépítését tekintve jóval közelebb állt a szórakoztató regény fogyasztóinak ízléséhez, okozhatott a rajongóknak némi csalódást. Az írónő által választott három különböző karaktert ugyanis mindannyian jól ismerhetik, s immár további sorsuk sem okoz majd meglepetést. A kérdés itt már a karakterek és maga Gileád jövőjének tekintetében is sokkal inkább a hogyan. Atwoodot gyakran éri az a kritika, hogy sorai között mélyen gyökerező férfigyűlöletről tesz tanúbizonyságot. Hiszen mit is látunk? A magukat Jákob fiainak nevező, abszolút patriarchátus megadásra kényszerít megannyi nőt. Ám, ha közelről megfigyeljük a regényben a gyengébbik nem képviselőit, kiderül, hogy legtöbbször - elnyomás ide vagy oda - van lehetőségük T. G. Adrienn meghozni saját döntéseiket. Ilyenek voltak például a „nénik”, akiket a Testamentumokban végre részletesebben megismerhettünk, illetve a „feleségek” is. Ahogy a fiatalkorúakat megrontani vágyó férfiak, úgy a nők is megtalálhatták a rendszer téglái között keletkezett apró réseket. így fordulhatott elő, hogy Gileádot is három teljesen eltérő élethelyzetből, háttérből érkező nő indította el a lejtőn. Mindemellett A szolgálólány meséjében és Testamentumokban egyaránt találunk érvet a férfigyűlöletet szóvá tevő kritikákhoz. Először a Fredét körülvevő „szemekről” és a szolgálólányokat erőszakkal megtermékenyítő „parancsnokról” olvashattunk, a Testamentumokban pedig már kiforrott diktatúrába nyerünk betekintést. Érdekes kérdés, hogy vajon az írónő félelmei, ellenérzései jelennek-e meg például Ágnesben és Beckában, akik tinédzserkorukra annyira irtóztak az erőszakos férfiaktól, hogy menekülni próbálnak a házasság elől? A Testamentumok a történeti szál folytonossága mellett nagy elődjénél dinamikájában is sokkal jobban alkalmazkodik a mai olvasó igényeihez. A szolgálólány meséjének piros, kék és szürke állóképéhez képest a folytatás az akcióregényekhez állt közelebb, bár az elmélkedés most sem maradt el teljesen. Az írónő mesterien rendezgette a szálakat, míg azok végül összefonódva tetőpontra értek. Fordulatos, kiszámíthatatlan és letehetetlen olvasmány volt. 2020. április________________________________________________________________________________________________________________________________IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
