Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-11 / 86. szám
2 helyőrség szerkesztoseai tereoaszta SZAMOMRA KEDVES VERSRESZLETEK Április 11-e a magyar költészet napja, így azt hiszem, nem lenne túl elegáns, ha bármi mással foglalkoznék. Ahogy Ágoston Szász Katalin írta egy hete ugyanebben a rovatban: nem definíciókat kell keresnünk, hanem élményt, titkot, szépséget. Ennek jegyében most három versrészletet ajánlok az olvasók figyelmébe. „Jaj! öcsém, Kázmér, Azt nem adom százér! -Menj! haragszom... nem szégyelled?... Félek, bizony gyász ér! Sietős az útam, Reggeli templomra: Ha beteg vagy, hát fekügy le Bársony pamlagomra.” -Könyörögne, - nem tud, Nem tud imádkozni; Olvasóját honn feledé: Ki megyen elhozni? „Eredj fiam, Klára, Hamar, édes lyányom! Megtalálod a térdeplőn, Ha nem a díványon.” Keresi a Klára, Mégsem akad rája: Királyasszony a templomban Oly nehezen váija! Keresi a Klára, Teljes egy órája: Királyasszony a templomban De hiába váija. Vissza se megy többé Deli szüzek közzé: Inkább menne temetőbe A halottak közzé.- olvashatjuk Arany János balladájában, a Zách Klárában. Kicsit csaltam ugyan, mert a ballada lírai jegyeket mutató epikai műfaj, de lelkem rajta. Ebben tetten érhető Arany egyik zsenije, az, ahogyan bemutat egy elcsábítást, nemi erőszakot, a szüzesség elvételét. A ballada bemutatja Zách Felicián merényletét, az indíték a széles körben elfogadott vélekedéssel (politikai cselszövés) ellentétben azonban sokkal földhözragadtabb. Erzsébet királyné öccse, Kázmér herceg - a későbbi Nagy Kázmér lengyel király - elcsábította Zách Klárát Károly Róbert feleségének hathatós segítségével, majd megerőszakolta őt, de legalábbis elvette a szüzességét. Emiatt támadt Felicián Károly Róbertre, a feleségére és két gyerekükre, Lajosra (a későbbi Nagy Lajos magyar király) és Endrére (a később merénylet áldozatául esett András calabriai herceg). Csak egy éjszakára küldjétek el őket; A pártoskodókat, a vitézkedőket. Csak egy éjszakára: Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk, Mikor a halálgép muzsikál felettünk; Mikor láthatatlan magja kél a ködnek, S gyükos ólom-fecskék szanaszét röpködnek, Csak egy éjszakára küldjétek el őket; Gerendatöréskor szálka-keresőket. Csak egy éjszakára: Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, Robbanó golyónak mikor fénye támad S véres vize kicsap a vén Visztulának. Ezt Przemysl ostromakor írta Gyóni Géza. A galíciai létesítmény a Monarchia legfontosabb erődjei közé tartozott az első világháborúban, s az akkori mércével mérve is rengetegen haltak meg a három ostromban. A védők között volt Gyóni Géza is, aki az ostromlott erődben írta Csak egy éjszakára című versét. A jelzőhalmozás, a túl erős képek sokak számára taszítok lehetnek, de mindenképpen egy hatásos költeményről beszélünk, amit akár pacifista manifesztumként is értelmezhetünk. „Vakító csillagnak mikor támad fénye, / Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe, / Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget, / Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet” - mert háborúról csak az tud jól és igazán írni, aki részt vett benne, a többi csak mese. Az ostromnak állít emléket Budapesten, a Gyóni Géza téren, a Margit híd budai hídfőjénél felállított szobor. A bronzalak egy üvöltő oroszlánt ábrázol, amint a romokon tipor, alatta pedig az egyszerűséggel odavésett Przemysl felirat olvasható. Hasonlít ugyan a luzerni Löwendenkmalra, az ott fekvő haldokló Leczo Bence oroszlánból viszont süt a hősiesség. Przemyslben azonban semmi heroikus nincs: az oroszlán fájdalomtól üvölt. „És előjőve egy másik, vörös ló, és aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.” így megy ez. Csont kürttel kürtőinek, Arany deszkák hasadnak, Földi férgek mozognak. Ez már csalás, ugyanis versrészlet is meg nem is. Szerzője nem ismert, népi gyűjtésekben pedig találós kérdésként szerepel, megfejtése: hajnal. Weöres Sándor a Három veréb hat szemmel című kötetében a következőket írja róla: „Az ellentétes rag-rím és az alliteráció itt is régi eredetre mutat. Találós kérdésnek nem alkottak ilyen fenséges, három sorban is monumentális képet. De ez már nem pogány, hanem keresztény látomás. Terjedelmi kicsinységében is a legnagyobb magyar költemények egyike.” Ehhez nincs mit hozzátenni. Olvassunk sokat! tarca HOGYAN PRÓBÁLTAM MEGMENTENI A HÁZASSÁGOM Előrebocsátom, nem sikerült megmentenem a házasságom. Ez is, mint annyi más kísérletem, fonákul végződött. Inkább csak rgntptt a,helyzetemen. Sokat tépelődtem azóta is, hogy menynyire voltam ösztönös; mennyire tudatos, amikor megcselekedtem. Elvileg „hirtelen felindulásból” tettem, de ha bíróság elé kerülne az ügy, félek, előkaparnának néhány körülményt, ami az „előre megfontolt szándék” irányába mutatna. Például hogy én, aki világéletemben lezseren öltöztem, öltönyt csak az érettségin és az esküvőmön voltam hajlandó felvenni, miért kényszerítettem magamra aznap este a derékban és vállbán meglehetősen szűk ruhát? Gyanús! Miért borotválkoztam meg akkurátusán, mielőtt felöltöztem? Miért foglaltam asztalt két főre a Kék Rózsában? Nagyon, nagyon gyanús. A legkínosabb, hogy senki sem értett meg. Sem az anyám, sem a lányom, legkevésbé a feleségem. Arról szó sem lehetett, hogy azok után étterembe menjünk. Amikor éjfél körül hazalopakodtam, a feleségem még nem aludt, a következő szavakkal ugrott elém az előtérbe:- Kicsinyes bosszúból tetted, amiért téged nem hívtak, csak engem. Kezdtem volna el magyarázkodni? Még fogtam a kilincset, megfordultam, és kisomfordáltam a lakásból. Egy hétig haza se mentem, leutaztam anyámhoz, aki, mint már mondtam, szintén nem értett meg, egyszerűen hülyének nézett a történtek miatt. Hogyan próbáltam megmenteni a házasságom? Amikor Tiszai felemelte a kezét, hogy pofon vágja a feleségem, én feíordítottam:- Hagyd békén a feleségem, mert lefejellek! Meg akartam mutatni ország-világ előtt, hogy a feleségem minden körülmények között számíthat rám. Az előadás megszakadt, a színészek, a közönség ledermedt. Feleségem eszmélt leghamarabb, lejött a színpadról, befurakodott hozzám a sorok között. Leguggolt előttem, suttogni próbált, de a síri csendben mindenki jól hallhatta.- Gabi, ne hülyéskedj, ez csak egy színdarab. Hadd folytassuk. Majd otthon beszélünk. Egyetértőén bólintottam, lecsúsztam a székről, szerettem volna láthatatlanná válni. Feleségem méltóságteljesen vonult a színpadra, és megadóan odatartotta Tiszainak az arcát. A pofon elcsattant, az előadás a továbbiakban rendben lezajlott. A vastaps után nem akaródzott felkelnem. Nem mintha féltem volna, bár láttam, hogy Tiszai szemei szikrákat szórnak felém hajlongás közben is. Egyszerűen csak egyedül szerettem volna maradni a gondolataimmal. Hallottam távozó nézőtársaim egy-egy fél mondatát. Fordított perspektíva (olaj, vászon, 80 * 140 cm, 1986)- ...beépített ember... nagy ötlet... én majd betojtam, amikor... szerintetek tényleg a férje? Már éppen kászálódtam, amikor leült mellém a rendező:-'Gabi, ez kurva jó volt. Meg kellene csinálnod minden előadás közben, így, ezen a kappanhangon.- János, ha azt hiszed, hogy ez megismételhető, nem értettél meg semmit. Hagyj békén! A rendező szeretője menekített ki a színházból:- Gyere gyorsan, Gabi, mert Tiszai agyonüt, ha elkap, hallottam az öltözőben őijöngeni. Kituszkolt a folyosóra, egészen a bejáratig kísért.- Irigylem a feleséged, te aztán megmutattad, mi a szerelem, a fasz rendező meg csak hiteget, hogy elválik miattam... Mit mondhatnék még? A házasságom még egy évig tartott. A színházból meg örökre kitiltottak mint színészt és mint nézőt egyaránt. MEGAMADÁRTÁVLAT Anyám immár madár-, sőt megamadártávlatból, az egekből figyel engem. Onnan legalább jól láthatja tonzúrámat, amit csupán halála előtt pár hónappal fedezett fel. Épp a pörköltjét ettem, ő fölém hajolt, hogy megcsókoljon, s szinte felsikoltott örömében. Bizonyítva látta az amúgy is nyilvánvalót: az ő szerelmetes magzata vagyok, akiben tovább csörgedezik kopasz apja vére. Anyám elegánsan, gyorsan távozott, nem hagyta rám és családomra ápolásának gondját. Talán apja példája lebegett előtte, akit magatehetetlenségében hat éven át gondozott. Amikor a kórházban az enyhének vélt agyvérzés után írásos beleegyezését kérték a műtéthez, így szólt, miközben gyerekes írásával odakanyarította a nevét: „Valamikor úgyis meg kell halnia az embernek.” Ez az utolsó rám maradt mondata. Varga Zoltán Zsolt Már túl volt a műtéten, kómában feküdt az őrzőben, amikor a hír eljutott hozzám. Keresztülvágtattam a hófúvásos, síkos dunántúli utakon, advent második hetében. A kórteremben hárman feküdtek. Hä nem látom meg saját megöregített maszkdmat, a kerek arcformát, a csapott homlokot, az enyhén ívelt orrot, a kiugró állat azon a borotvált fejű, nemét vesztett, kétségbeesetten lélegző haldoklón, fel sem ismerem. Orrából, szájából, oldalából, kezéből csövek lógtak. Ez utóbbi az egyik ujjbegyét kötötte össze valami géppel, amelyik egykedvűen pittyegett. Egy órán át beszéltem hozzá. Fogtam a kezét, könyörögtem, hogy maradjon velünk. Amikor szóba hoztam Amerikában élő unokáját, akit mindössze négyszer látott, megrándult a karja, szemhéja egy pillanatra felhúzódott. Ez a találkozás lett a búcsúnk. S még ez sem lehetett zavartalan. Ébren lévő szomszédja - hatalmas var a koponyája jobb oldalán - hirtelen felült ágyában, és eszelősen rám meredt. Három hétig tartott a haláltusája. Közben gégemetszést hajtottak végre rajta, az egyik lábát amputálták. Hiú anyám a szemüveget sem volt hajlandó hordani - miként fogadta volna a mankót, a lábprotézist, ha felébred? Karácsony éjjelén halt meg. A statisztika szerint aznap megy el a legtöbb beteg a kórházakban. Globális felmelegedés? Én „globális lehűlést” érzek a halála óta. Szeretete kályhaként ontotta rám a meleget több száz kilométer távolságból is. Pedig valójában fogalma sem volt róla, ki vagyok. Eltemettük. Húsz éve nem látott rokonok állták körül a sírt. Futószalagon gyártott szertartást kapott, illett hozzá, munkáséveit futószalag mellett, cipőgyárakban töltötte. Szobrász vagyok, magam faragtam sírkövét. Amikor elküldtem a fényképét Amerikába, bátyám így fakadt ki: „Tömegsírba temetted anyánkat?” Hát igen. Egy helyen nyugszik anyjával, nővérével s annak férjével. Anyám mindig is társasági lény volt, a cipőgyárban egyenesen a középpont, a mókamester. Miért épp az öröklétet töltené egyedül? Sljl'üí'U' helyőrség Főszerkesztő Szentmártoni János • Szerkesztőség: Ágoston Szász Kotolin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő. Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers) Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E-mail: helyorseg.szerkesztoseg agmail.com, postacím: Előretolt Helyőrség, 1364 Budapest Pf. 71. 2020. április i
