Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-07 / 57. szám

Megalapította a szlovákiai magyar­ság akkori és valaha volt egyetlen független pénzintézetét, a Taka­rékbank Rt.-t, valamint a Madách Könyvesházat, elindította a Magyar Ház programot, amelynek hála Ma­gyar Házak nyíltak Iglón, Eperje­sen, Nyitrán, Bártfán, Pozsonyban és szerte az országban. 1942-ben, a zsidótörvényekről szóló szavazás­kor a következőket mondta a tör­vényhozásban, mikor egyedüliként nem szavazta meg azt: „azért nem szavazok a javaslat mellett, ha­nem ellene, mert mint magyar és keresztény, és mint katolikus a ja­vaslatot istentelennek és emberte­lennek tartom”. Egy évvel később Szlovákia rágalmazásának vádjával megfosztották parlamenti mandá­tumától, és fél év börtönbüntetés­re ítélték - mindezt azért, mert azt mondta, az önálló szlovák állam egy nagy svindli. A háború alatt százá­val segítette a zsidókat és az olyan szlovákokat és cseheket, akiket ül­dözött az államhatalom. Nyitraúj­­laki házában üldözötteket bújtatott. 1944-ben Budapesten fogták el a nyilasok, és kényszerítették, hogy lemondjon pártvezetői tisztségéről, ezután visszatérhetett Pozsony­ba. Itt pártja ismét megválasztotta elnökének. A Gestapo is körözte, azonban nem volt hajlandó elmene­külni az országból. Új idők - régi szelek Pozsony szovjet megszállásakor letartóztatták, majd két hét után szabadon engedték. Ezután Gustáv Husákhoz, az ideiglenes szlovák kormány vezetőjéhez ment tárgyal­ni a felvidéki magyarság sorsáról, az irodában azonban letartóztatták és átadták a szovjet titkosszolgá­latnak.' 1945. juiius 24-én indult a transzport Moszkvába, az inter­nált politikusoknak pedig sikerült egy cédulát kidobniuk a vonatból: „Esterházy Jánost és társait a régi csehszlovákiai Magyar Pártból, (sic!) Moszkvába deportálják. Ma­gyarok, mentsetek meg bennün­ket!” A grófot kínzásoknak vetették alá, éheztették, szomjaztatták, majd mikor nem tudták megtörni, a csa­ládjával kezdték zsarolni. 684 óra vallatás eredményeként, miután a családjával zsarolták, vallott: „1. a párt fasiszta szervezet volt, 2. hogy fegyveres ellenállást szerveztem az orosz ellen és 3. együttműköd­tem' az angolokkal a háború alatt!” 1946. április 24-én kihirdették az ítéletet: tíz év kényszermunka. Az északi sarkkörre vitték, koncentrá­ciós táborba, útközben fogolytársai mindenét elrabolták, egy katonaka­bátban érkezett Szibériába. Kubi­kosmunkára osztották be, azonban a kiállt kínok miatt képtelen volt dolgozni, az orvos eltiltotta a nehéz fizikai munkától. Ezután gombokat varrt egyenruhákra, itt megsérült a keze, és kórházba került. Az ot­tani porcelángyárba kérte magát, csiszolta az ólomtartalmú glazúrt, amitől ólommérgezést és tüdőbajt kapott. 1947. szeptember 16-án távollétében, tanúk és bizonyítási eljárás nélkül kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték a köztársaság szétveréséért és a fa­sizmus kiszolgálásáért. „Az agyon­­lövetés általában a becsületesek részére kijáró halálnemnek számít, a bírósági eljárás során azonban nem merültek fel olyan körülmé­nyek, amely a halálbüntetés végre­hajtásának ilyen módját EJ. részére indokolttá tennék” - írták a halálos ítélet indoklásában. Otthon, börtönben A szovjet hatóságok végül 1949- ben kiadták a csehszlovákoknak, azonban egy adminisztrációs hiba folytán nem lehetett azonnal fel­akasztani a grófot, mert a perirat­ban maradt elküldetlenül az Ester­házy Jánost védő ügyvédnő kegyel­mi kérvénye, és meg kellett várni, hogy az elnök hogyan dönt az ügyé­ben. A család tagjai időközben min­dent megtettek, hogy kegyelemben részesüljön, Vavro Srobár minisz­ternél is jártak. Mikor az öregúrnak vázolták a helyzetet, az izgalom és a közbenjáró Prisender Emil, a csa­lád jó barátja nem túl jó szlovák nyelvtudása miatt az öregúr így vá­laszolt: „Beszéljen mágyarul, mert semmit nem értem!” A miniszter azonnal a kormány tagjaira támadt. „Te gyilkos! Nem eleget gyilkol­tál már! Még a hullát is fel akarod akasztani?” Srobár közbenjárására a köztársasági elnök kegyelemből életfogytiglanra változtatta Ester­házy büntetését. A gróf, mikor hírül vette, a következőt jegyezte naplójá­ba: „No majd meglátjuk!” Esterházyt ezután folyamatosan küldözgették Illává, Lipótvár és Mírov börtönei között. Vavro Sro­bár 1950. december 6-án meghalt, így már senki nem képviselte Es­terházy érdekeit a kormányzatban. A kegyelmi kérvényekre általában nem reagáltak, vagy megüzenték, hogy nem tudnak mit tenni, más az illetékes hivatal, oda írjanak. Az persze egy másik hivatalba irányí­totta a családot, így egy kilátástalan folyamat kezdődött. Klement Gottwald köztársasági elnök 1953. március 14-én meghalt. Lenin mintájára Prágában is létre­hoztak egy mauzóleumot, azonban hat év után a test bomlani kezdett, így gyorsan elhantolták Gottwaldot. Utódja, Antonin Zápotocky - majd­nem - általános amnesztiát hirde­tett, ami azonban a grófokat nem érintette, így Esterházy börtönben maradt. „A kegyelem megadása nem irgalmassági aktus, hanem egy olyan rendelet, mely akkor adható ki, ha a börtönbüntetés elérte átne­­velési célját” - írták. A börtönviszonyok hatására be­tegsége egyre jobban eluralkodott a grófon, börtöne válogatta, hogy be­­engedték-e a család által - feketén beszerzett - gyógyszereket, vagy sem. Leveleit már csak szlovákul ír­hatta, rabtársaiban viszont tartotta a lelket. 1955-ben, Csehszlovákia felszabadulásának tizedik évfordu­lója alkalmából az amnesztiának hála börtönbüntetését 25 évre mér­sékelték, azonban ebbe nem szá­molták bele a Szovjetunióban eltöl­tött éveket. Esterházy János Lelkileg élt, fizikailag viszont hal­­doklott. „Rabtartói persze örültek volna, ha minél előbb bevégzi, mert kellemetlen volt a számukra, hogy még mindig él, de ő csodálatosan sokáig bírta” - írta róla egy fogoly­társa, Anton Adamek. „Ha nem irgalmaznak az élőnek, bizonyára a holtnak sem fognak” A magyar események 1956 őszén először feltüzelték, majd teljesen letörték a grófot. Utolsó napjaiban kérte, szállítsák át a nyitrai börtön­be, hogy szülőföldjén halhasson meg. Kérésének nem tettek eleget. Forrás: Wikipédia 1957. március 8-án Esterházy Já­nos, a 7832-es rabszám birtokosa meghalt a mírovi várbörtönben. Holttestét családja kérése ellenére- vagy éppen azért - nem adták ki, testét elhamvasztották, majd urná­ját a börtönben helyezték el. Földi maradványait végül 2017-ben he­lyezték el Alsóboöoköii, fi'Sfceht Ke­reszt felmagasztalása kápolnában, addig az a hír járta, hogy a hamvak elvesztek. Esterházy János több rabtársa visszaemlékezésében felbukkan. Amikor kiderült, hogy elkapta a tu­berkolózist, nem akarta használni cellájuk egyetlen poharát, újat pedig nem kaptak, így három napig nem ivott. A börtönben rengeteget imád­kozott, sokat gúnyolták is emiatt, il­letve papnak nézték - a börtönőrök nem értették, hogy imádkozhat eny­­nyit olyasvalaki, aki nem pap. Az ostyát a börtönben sütötték meg- a szakács hathatós segítségével -, szőlőlevet is vele együttműköd­ve erjesztettek. Gyakran miséztek titokban a bentlévők, ilyenkor a börtönőrök filcet húztak a talpukra, hogy minél váratlanabbul tudjanak rajtuk ütni. Általában magánzárka volt a résztvevők jutalma. Esterházy a börtönben nem vagy csak keveset beszélt magáról. Sorsát belenyugvással kezelte, ez pedig erőt adott rabtársainak. Okította, a gu­­lágon még rendre is utasította őket, hogy ne „vásároljanak” kenyérszele­tekkel nőket egy-egy éjjelre. „De én úgy szeretnék még imád­kozni!” - sóhajtotta halála előtt. A szlovák és a nemzetközi jog alapján máig háborús bűnös, alig néhány szobra áll Szlovákiában. Mindezek ellenére tavaly márciusban Krak­kóban megkezdődött a mártír gróf boldoggá avatása. Élete és szenve­déstörténete megtestesíti a felvidé­ki magyarság második világháború utáni meghurcoltatását, emlékeze­te, jogi státusa pedig azt, hogy ezek a rendelkezések máig a szlovák jog­rend részét képezik, ami alapján minden szlovákiai magyar háborús bűnös. Ahogy a gróf is. IRODALMI-KULTUBALIS MELLÉKLET Várakozás [illusztráció Boldizsár Ildikó Az igazi karácsony című könyvéből, Kolibri Kiadó, 2017) 2020. március helyőrség folytatás a 1. oldalról B őrt re t f

Next

/
Thumbnails
Contents