Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-15 / 39. szám
Műt! PIT ______ folytatás a 1. oldalról B helyőrség portré A zsinat elfogadta a tervezetet, és Brassai nagy lelkesedéssel vetette bele magát az iskolai élet megreformálásába. Elindította a Kék könyvtár elnevezésű tankönyvsorozatot, módszertani könyveket írt és példatárakat állított össze, anyagi hozzájárulással támogatta az iskola fizikai és kémiai szertárát, hangszereket adományozott. Tanítási módszere gyakorlatias és türelmes volt, diákjaival jó kapcsolatot ápolt, figyelembe vette egyéni képességeiket és bátorította őket tudományos és művészi ambícióik kiteljesítésére. Az 1848-49-es szabadságharc alatt Bem táborában tisztként szolgált, majd 1849-50-ben bujkálni kényszerült Szatmár és Máramaros megyében. Az ötvenes években Gönczy Pál pedagógus pesti tan- és nevelőintézetében tanított. Ezalatt folyamatosan kutatott és publikált, megalapította a Fiatalság Barátja és a Critikai Lapok című folyóiratokat. 1859-ben tért vissza a kolozsvári Unitárius Kollégiumba tanárként, majd 1862-től egy egész évtizeden keresztül az Erdélyi Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. A Magyar Tudományos Akadémia először 1837-ben választotta levelező tagjának a matematikai és természettudományi osztályon, majd 1856-ban áthelyezték a bölcseleti osztályra, még mindig levelező minőségben. Ezen való felháborodottságát Jókai Mór az Üstökös elnevezésű humoros-szépirodalmi folyóirat 1865. május 20-i számában írta meg: „Látod tisztelt publikum, ezt a szép hószínű szakállat és hószín hajfürtöket? No hát tudd meg, hogy ennek minden szála külön tudományban őszült meg. Brassai mindent tud, a mit csak tudni lehet: ő nagy philolog, philosoph, mathematicus, botanicus, criticus, historicus, grammaticus, statisticus, lingvista, belletrista, polemista és jurista; és azonfölül még muzsikus is. Ennek a sok oldalú tudományosságának köszönheti, hogy a magyar tudós académia öt osztálya közül egyikben sem választják meg rendes tagnak.” A cikk megjelenése után már nem kellett sokat várni az akadémiai tagságra: 1865. december 15-én végre rendes tagnak választották. Brassai Sámuel ekkorra már valóban felmérhetetlen mennyiségű és minőségű tudással rendelkezett, sorra jelentek meg kimerítő és átfogó jellegű szakkönyvei. Egyre inkább a bölcsésztudományok felé fordult, de természetjTrgo .A'j'/'t x ■ fßnvsot ár. ao s Ophelisk - Út a magasba tudományos érdeklődéséből sem veszített. Nemcsak a nyugati nyelveket beszélte hibátlanul, de értett oroszul, szanszkritül, törökül és héberül is. Koraérett nyelvészeti munkássága is kiemeli a 19. század közegéből. Az ortológus-neológus szembenállás mindkét komponensét elutasította, nyelvszemléletét a nyelvek sajátságos szórendjére és ezáltal hangzásvilágára, illetve közösségteremtő képességére alapozta. Meggyőződését az 1870-ben kiadott, A magyar bővített mondat című könyvének előszavában fogalmazta meg: „Mostani értekezésem tárgya a bővített mondat, melynek nem különben vannak számos sajátságai a magyarban szintúgy mint más nyelvekben. De mi bezzeg nem tartjuk meg lelkiismeretesen, mint a többi nyelvekben szokták megőrizni birtokosaik. [...] Legalább ki kell vínom végleges eldöntését a kérdésnek: »feláldozzuk, eldobjuk-é nyelvünk jellemét, alap- és alkat-szerkezetét a fordítók lomha kényelmének?« Már pedig a kérdés csak ez. És az a mit »nyelvmívelésnek« neveznek, semmi sem egyéb, csak annak a kényelemnek türelmes eszköze, a mely minőséget határzott jellemmel együtt gondolni sem lehet. Már pedig törvényes, alkotmányos közösség, társadalmi solidaritás, szóval állam, sőt haza is lehet egy nyelv nélkül; de bizony nemzetiség a nélkül épen nem, s azzal is csak úgy képzelhetni, ha határzott, szilárd jelleműnek teszszük fel. Az ily jellemet pedig én nem a gyökökben és szókban, hanem a szólamokban keresem és lelem. [...] A puszta szók csupán fogalmakat és száraz eszméket, képeket bírnak kelteni; a kedély húrjain ellenben az eszmék sora, összefüzésök honos rende és módja keltenek harmoniás hangulatot.” 1872 őszén az újonnan megalakult kolozsvári egyetem elemi mennyiségtani tanszékére Brassai Sámuelt nevezték ki. Két év múlva az egyetem doktori címmel tüntette ki, később karának dékánja, majd az egyetem rektora lett. Tanítómunkáját hasonló odaadással, lelkesedéssel és komolysággal végezte, mint korábban az Unitárius Kollégiumban. 1881-ben alapítványt hozott létre a szociálisan hátrányos helyzetű diákok megsegítésére, melyet később is nagy összegű pénzadományokkal támogatott. A kolozsvári egyetemről 1883-ban nyugdíjazták, 1887-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának választotta, utolsó könyvét 1896-ban Az igazi pozitív philosophia címmel adta ki. A korán megőszült, szelíd és jóságos Brassai bácsi egész életében tiltakozott a ráragasztott polihisztor kifejezés ellen: „Állított enciklopédizmusom kulcsa az, hogy nekem csak egy tárgyam, egy tudományom van: a módszertan elméletben és gyakorlatban.” Soha nem nősült meg, szerényen élt, saját magára alig költött, egyedül könyvekre adott ki nagyobb összegeket. Szigorú napirendet tartott, mindig odafigyelt egészségére és a napi elegendő testmozgásra, esténként pedig harmóniumon, brácsán, csellón vagy zongorán játszott. Egyetlen fényűző időtöltése hangversenyek látogatása volt, melyekért hajlandó volt elutazni Pestre, Bécsbe, sőt még Berlinbe is. Elkötelezetten, hivatásszerűen hirdette a kultúra fontosságát, a Szépirodalmi Figyelő 1861. december 12-i Brossai Sámuel Forrás: Wikipédia számában megjelent, Nincs már ismerettyü! című cikkében így fogalmazott: „Ugyan már mit bántanak engem? Mért nem tudnak békét hagyni nekem? Hisz’ én oly jó izűen, oly csendes lélekkel bírnék totyogni, pepecselni az én köveim, az én burjánaim, az én állataim közt. Rakosgatnám őket egyik polczról a másikra. [...] Majd azért jön a czédulázás is. Aztán a lajstromozás, különböző czélokra különböző szerkezetekben. Gyöngyélet ám egy természetiek őrének élete! [...] És ilyes örömeimben, édes élvezeteimben zavarnak engem a kőszivűek, a kegyetlenek! Mit? hogy kicsoda háborgat? Megmondom egy szóval: a barbarismus! Még pedig a leginkább nem állhatom fajtája: a civilisatio palástjába burkolódzó barbarismus. [...] Mily fájdalmasan hat elevenemre a nemzeties ős nyelvet egyfelől, más oldalról a logika örök törvényeit sértő minden vétek!” A Kőváry László által nyilvánosságra hozott dátumtévesztés hírét rögtön felkapta a kolozsvári, a budapesti, majd a teljes országos média. A százéves Brossainál, A százéves Brossairól és Brassai mégis csak százéves címekkel röpködtek a feltáró cikkek még hetekig. Ennek köszönhető, hogy Brassai Sámuel százéves korának jubileumát még életében, 1897. június 15- én a teljes magyar tudományos és közéleti közösség ünnepelte. A már ágyhoz kötött, de szellemileg teljesen friss és aktív Brassai bácsi meghatódva fogadta Wlassics Gyula kultuszminiszter táviratát: „Ő cs. és kir. felsége legkegyelmesebben fölhatalmazni méltóztatott, hogy Nagyságodnak századik születésnapja alkalmából legmagasabb nevében szerencsekivánatait tolmácsoljam”. Továbbá a miniszter, a Magyar Tüdományos Akadémia, a Budapesti Hírlap, a Népnevelők Budapesti Egyesülete, az Unitárius Kollégium, a kolozsvári egyetem rektora, Kolozsvár polgármestere és számtalan tudós, művész és képviselő köszöntötte. Kilenc nap múlva, június 24-én reggel hét órakor családja, barátai és tanítványai körében örökre elaludt. Teljes vagyonát a magyar unitárius egyházra hagyta, és kikötötte, hogy annak felét a kolozsvári Unitárius Kollégium, másik felét pedig a tordai Unitárius Algimnázium szellemi és fizikai fejlesztésére, kibővítésére fordítsák. Síremlékét 1910. október 2-án avatták a kolozsvári Házsongárdi temetőben. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) szerkesztő, kulturális újságíró Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Gerencsér Anna (1994) író Kántor Mihály (1974) szakíró Kopriva Nikolett (1996) költő Pozsonyi Ádám (1969) író, publicista, zenész Szauer Ágoston (1963) költő Szőcs Miklós TŰI (1953) Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész Tallián Mariann (1971) színművész, író Tóth Árpád (1886-1928) költő, műfordító IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
