Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-12 / 36. szám
14 SPORT 2020. FEBRUÁR 12., SZERDA A Nógrádban első játékvezető NB-s szintre vágyik Szívügye a bíráskodás Az Év játékvezetője kategóriában első díjat kapott Kis Zsolt titokban abban reménykedik, hogy újra sikerül NB-s szintre jutnia. A Kálban élő sípmester Nógrád megyében érdemelte ki az elismerést. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS - Nem számítottam rá, minden mérkőzésen a legjobb tudásom szerint próbáltam működni, örülök, hogy szakmailag elismertek - felelte Kis Zsolt arra a felvetésre, mennyire lepte meg az elsőség, amelyet a balassagyarmati bíróbálon vehetett át. - Köszönöm a lehetőséget a Nógrád megye látékvezetői Bizottság elnökségének, Balázs Ferenc elnöknek és Chikán Péter küldőnek azért, hogy biztosította a megfelelő mérkőzésszámot, amellyel újra tudtam magam építeni. Három év kihagyás után tavaly áprilistól működök ismét, amiért az MLSZ Nógrád megyei igazgatójának, Schuchmann Attilának és a Heves megyei igazgatónak, Vojtekovszki Csabának tartozók köszönettel. A díjazott sporttárs szólt arról, hogy a nógrádi játékvezető bizottság, az ottani kollégák, a csapatvezetők és a labdarúgók részéről egyaránt nagyon pozitív fogadtatásban volt része, ez pedig jelentős mértékben segítette a sikeres együttműködést és a játékvezetést.- A díjnak örülök, de nem a jutalom miatt, hanem azért, mert ismét azzal foglalkozhatok, ami a szívügyem, csupa nagybetűvel: a játékvezetéssel. A mai napig tisztázatlan és jogtalan „félreállítási” ügy az, hogy Heves megyében a „partvonalon” kívülre kerültem. Ezt önző egyéni érdekek diktálták, Fotó: Lénárt Márton Kis Zsolt megmutatta, hogy a pályán milyen teljesítményre képes és a történet még nem zárult le, vagyis nem elégtételként könyvelem el a nógrádi elismerést. Kis Zsolt sokaknak hálás, akik szakmailag irányt mutattak neki és segítették a pályafutását.- A fegyelmezés „sava-borsát” Tyukodi Józseftől és Szabó Sándortól kaptam. Kalicz József a játékvezetés iránti tiszteletet és szeretet tanította meg. Márta Sándorra NB III.-as mentoromként számíthattam. Birincsik József tanári módon oktatta a játékvezetést, előtte pedig Gyetvai Péter, Gyetvai Béla tanácsára jelentkeztem a játékvezetői tanfolyamra. A szakmai etalont nekem Kóródi László jelenti, Bozó Zoltán pedig mindig felszínre hozta a hibáimat, amelyekből tanulhattam. Továbbá minden olyan Heves és Nógrád megyei, valamint országos és FIFA-játékvezetőnek jár a köszönet, akik valamilyen formában mellettem álltak. Ide tartozik sportvezetőként a salgótarjáni Répás Béla és egri Várkonyi Ferenc is. A sor elején mindenekelőtt azonban a család áll, míg Derda Lajos, a Mátrai Erőmű Karbantartó Kft. ügyvezető igazgatója azzal kötelezett le, hogy a munkavégzés mellett lehetőséget biztosított a játékvezetői tevékenységre. Ami pedig a folytatást illeti. Nos, Kis Zsolt oda vágyik, ahol előzőleg már megmérette magát.- A játékvezetést, ezen belül a labdarúgást szeretném szakmailag és emberileg a lehető legmagasabb színvonalon szolgálni. Titokban reménykedem benne, hogy újra sikerül NB-s szintre kerülni. A 2019-es munka elismerései Négy évvel ezelőtt Kis Zsolt 2016 nyarán Hevesben nem teljesítette a működéshez szükséges szellemi tesztet, a pótteszten pedig nem jelent meg. Ezzel egy időben három hónapra szóló eltiltását töltötte, amely 2016 októberének elején járt le. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu A rajton egyetlen pontra se futotta KÉZILABDA A női NB II. Északkeleti csoportja 12. fordulójának mérkőzésein: KAZINCBARCIKAI KSEJUVENTUS PANORÁMAHEVESI SE 28-16 (12-10) Kazincbarcika, 250 néző. V.: Feind, Kathi. heves: Nagy N. - MÓDOS 3, Mészáros 4, Kiss T., Papp D. 2, Regéczi 1, Molnár J. 1. Csere: Góbor N. 2, Tóth E.,Vizes 3 (2). Edző: Makó Nándor. kiállítások: 12, ill. 16 perc. HÉTMÉTERESEK: 6/2, ill. 3/2. MAKÓ NÁNDOR: - Rosszul játszottunk, igyekszünk a szombati hazai meccsre összekapni magunkat! IFJÚSÁGIAK: 39-33 (16-19). következik: Heves-LDSE, február 15., szombat, 18.00. DABASI KC VSEFÜZESABONYI SC 32-30 (17-14) Dabas, 100 néző. V.: Hovány, Ubornyák. FSC: Jó - Kállai 5, Nyakó 9, Molnár N. 1, Lányi G. 11 (3), Kriston 3 (1), Szabó Zs. Csere: Halmai 1, Nagy N., Tietze. Edző: Tamás Tamás. kiállítások: 6, ill. 6 perc. HÉTMÉTERESEK: 9/5, ill. 5/4. tamás tamás: - Részcélokat sikerült elérni, viszont a legfontosabb végső célt nem. Öszszességében elégedett vagyok, de megint ott tartunk, hogy egy új csapatot kell építeni. következik: Szepa KSEFüzesabonyi SC, február 15., szombat, 12.00. HATVANI KSZSE-VITKA SE 30-34 (11-15) Hatvan, Kodály isk., 90 néző. V.: Rigó, Rizinger. hatvan: Kovács C. - Sepsi 12 (2), Király R. 2, Pásztor 0. 1, Blaskó 5, Szarvas N. 5, Oláh Juhász 2. Csere: Juhász E. (kapus), Nagy-György 2, Tóth B. 1, Bencs, Valló Krisztina, Cziboly-Petró, Németh L. Edző: Padla József. KIÁLLÍTÁSOK: 10, ill. 10 perc. HÉTMÉTERESEK: 4/2, ill. 4/2. padla József: - Szoros mecscsen végig futottunk az eredmény után, de nem tudtuk átfordítani a mérkőzést. Jó csapat ellen nagyot harcoltunk, ez most erre volt elég. Köszönjük a szurkolóknak, hogy kilátogattak és biztattak minket! IFJÚSÁGIAK: 32-28 (18-16). következik: Mátészalka-Hatvan, február 15., szombat, 17.00. S. K. A bajnokság állása 1. Hboszormeny 12 9 1 2364-288 19 2. Vitka SE 12 9 - 3 407-310 18 3. Dabas 12 9 - 3391-342 18 4. Salgótarján 12 8 - 4 387-317 16 5. Mátészalka 12 6 1 5 391-314 13 6. Heves 12 6 1 5337-332 13 7. Füzesabony 12 5 2 5340-309 12 8. Kazincbarcika 12 6 - 6 347-318 12 9. DVSCU22 12 5 1 6410-396 11 10. Hatvan 12 3 - 9343-346 6 HLóciDSE 12 3 - 9341-348 6 12. Szepa KSE 12 - - 12183-621 -2 Megjegyzés: a Szepa KSE-től 2 pont levonva Szabó után Ecsegi LABDARÚGÁS Szabó Zsoltot Ecsegi Zoltán váltotta edzőként a Márkáz FC csapatánál.- Csak az elismerés hangján szólhatok Szabó Zsolt munkájáról - fogalmazott a Márkáz FC vezetőségi tagja, Hatalyák Zoltán. - Az elmúlt öt évben végzett odaadó tevékenységéért maximális köszönet jár neki. Megértjük, hogy kissé elfáradt, és több időt akar a családjának szentelni. Labdarúgóként és az elnökségben továbbra is számítunk rá. A markaziaknál Ecsegi Zoltán személyében már be is mutatták Szabó Zsolt utódját a kispadon. Az érkező szakember a Gyöngyösi AK női csapatának edzője, az őszi idény elején pedig a Vámosgyörki SE megyei II.-es együttesét vezényelte. B. Cs. elzáródó 0 erek! ÉLETKRISTÁLY KONCENTRÁTUM, az Érrendszer egeszségéef • MAGAS BIOLÓGIAILAG AKTÍV POLIFENOL (antioxidáns) TARTALMÚ • TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐK KONCENTRÁCIÓJA + C VITAMIN • 25 ÉV TAPASZTALATÁVAL AJÁNLJUK! • Fáradtnak, öregnek éni magát? • Időnként zsibbadnak, fájnak a végtagjai? • Vajon mi lehet a probléma? Megfelelő életmóddal és étrend kiegészítővel sokat segíthetünk magunkon! Istenes Antal, 81 éves, budapesti lakos „15 évvel ezelőtt rövid időn belül megromlott az egészségem. Kiderült, hogy a keringésem nincs túl jó állapotban. Gyógyszereket koptam, elkezdem rendszeresen mozogni. Feleségem segítségével pedig olyan egyéb természetes készítményeket, vitaminokat kerestünk, ami hasznos lehet számomra. így találtunk rá az Életkristály étrendkiegészítőre. Visszatekintve úgy látjuk ez jó döntés volt. Azóta is mindketten használjuk, jól vagyunk, sikerült megőrizni az aktivitásunkat. Szívből ajánljuk az Életkristályt mindenkinek!" A Lőrincinek NB III.-as klub következik A nők a Duna Liga mérkőzéseivel hangolódtak LABDARÚGÁS Hat mérkőzést szombaton, kettőt vasárnap rendeznek az Imola-Hírlap- Téli-kupa műfüves torna nyolcaddöntőjében. A Magyar Labdarúgó-szövetség Heves Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága tegnap sorsolta ki a legjobb nyolc közé jutásért rendezendő párharcokat, és az is eldőlt, hogy csupán az egri helyszínen lépnek pályára vasárnap a csapatok. Az összecsapások közül időrendben az első meccset és a legpatinásabb találkozót az NB III.-as Gyöngyösi AK és megyei I.-ben éllovas Lőrinci mérkőzése jelenti. B. Cs. A oyolcaddöntó menetrendje FEBRUAR 15., SZOMBAT Gyöngyös 9.00: Gyöngyösi AK-Lórinci VSC 11.00: Gyöngyöshalász SE-Maklár SE U19 Hatvan 12.15: FC Hatvan-Hevestherm-Hevesi LSC 14.00: Heréd LC-Borsodnádasdi LASE Recsk 11.00: Istenmezeje SE 1926-Palotás SE 13.00: Felsőtárkány SC-Mátraderecske SE FEBRUÁR 16., VASARNAP Eger 11.00: Marshall-ASE-Energia SC Gyöngyös 13.00: Domoszló SK-Eger SE U19 Meglepetésre készülve Az egriek pontokra vágynak Galéria: HEOL.hu Fotó: Lénárt Márton A Duna Liga állása VÍZILABDA A női OB I. 12. fordulójában az egri együttes tévés meccsen fogadja az éllovast. LILLAFÜREDI ÁSVÁNYVÍZZF EGER (5.)-UVSE (1.) Eger, Bitskey uszoda, szerda, 17.45. V.: Kun, Vogel (tv: M4 Sport). A Duna Liga mérkőzéseivel hangolódott a fővárosiak elleni találkozóra a ZF. A „felhozó meccsek” jól sikerültek: Biros Péter edző együttese tíz találkozót követően is őrzi hibátlan mérlegét a sorozatban. A tornarendszerben zajló nemzetközi kupasorozat harmadik fordulójának a Bitskey uszoda adott otthont, ahol a szerb WP Red Star (25-3), a román CSA Steaua (23-8) és a szin.tén román CS Rapid gárdáját (23-10) is legyőzték az egriek. A nyolccsapatos mezőnyben szerb, szlovák, román és magyar csapatok szerepelnek.- Meglepetésre készülünk - fogalmazott az UVSE elleni találkozó előtt Biros Péter.- A Duna Liga mérkőzéseivel igyekeztünk játékba lendülni, ami sikerült. Soros ellenfelünk persze más szintet képvisel, de remélhetően szurkolóink és a tévékamerák előtt tudunk annyi pluszenergiát meríteni, hogy pontokat csenjünk a bajnokaspiránstól. S. K. 1. LFÁ-ZF-Eger 10 10--191-66 30 2. Szentes 10 9-1 141-63 27 3. CSA Steaua 10 7-3 98-102 21 4. WP Red Star 11 4 1 6 81-120 13 5. VK Palilula 10 3 2 5 80-110 11 6. WC 0. Kosice 11 3 1 7 85-115 10 7. CS Rapid 10 2-8 96-120 6 8. VK Vojvodina 10-2 8 57-133 2