Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-11 / 9. szám
4 novella helyőrség A VELETLEN MÜVE Kertész Dávid Az ablakot mindig résnyire nyitva hagyom. Ha a szomszéd lépcsőház udvarán keresztül felmegyek a padlásra, onnan ki tudok menni a házunk gangjára a harmadikon, és ott már csak egy korláton kell átmásznom, hogy a párkányra érjek és kinyissam az ablakot. Ezzel otthon is vagyok. Hetek óta így közlekedem. Kicsit körülményes ugyan, de el tudom kerülni a főbérlőínet meg a behajtókat. Két hónapja nem fizettem rezsit, se lakbért. Kell egy kis idő, na. Itt vagyok a nagy ugrás előtt, csak pár hét kell még. A kiadómmal jövő hónapban lejár a szerződésem. Le kell adnom a kész kéziratot, vagy fizethetem vissza a teljes előleget. Jelenlegi anyagi helyzetemet tekintve ez kizárt. Pedig nem volt ez mindig így. Egy évvel ezelőtt pontos elképzeléseim voltak. Megvolt az alapötlet, a vázlat, sőt még egy pár fejezet is. Az évszázad krimije lett volna. Persze a krimi csak keret, igazából mélyszociológiai elemzés korunk társadalmáról. Vagy ilyesmi. Nem tudom, soha nem értem a végére. Fél éve egy sort sem írtam. Mást sem csináltam igazán. Reggel felkeltem, leléptem otthonról, hogy a főbérlő meg a többiek ne találjanak meg, aztán késő este hazamentem. Először úgy gondoltam, kell az ihlet. Valami, ami beindítja az agyam. Eljártam helyekre, gondolkoztam, csövesekkel ismerkedtem, gondoltam, az majd inspirál. Francot. Aztán utaztam, elugrottam ide-oda, hátha a környezetváltozás jót tesz. Nem jött be. Szép lassan kezdtem megszakítani az emberi kapcsolataimat is, gondoltam, a magány előhozza belőlem a rejtett ötleteket. Ez se működött. Aztán beszereztem egy pisztolyt meg egy üveg piát, és elhatároztam, hogy agyonlövöm magam, még a határidők lejárta előtt. Jó tanács a jövő öngyilkosainak: a kínai piacon a Cseng nevű fickótól ne vegyél pisztolyt, nem fog elsülni. Diplomát is árul, arról nincsenek tapasztalataim. Szóval most itt vagyok, az ablakon át közlekedem, nézem a mosatlant, ami két hete rohad a konyhában, és várom a csodát. Tegnap vettem két lottószelvényt, nem nyert. Normális esetben fel-alá járkálnék idegességemben, de félek, hogy a szomszédok meghallják, hogy itthon vagyok, és szólnak a tulajnak. Továbbálló (bronz, 35 * 55 * 20 cm, 2013) Kell egy kis idő. Túl gyorsan elhúzott ez az év. Pedig jól indult. Minden tiszta siker. Aztán itt ülök és nézem a stukkert, amit a kicsi sárga azzal adott el, hogy kipróbált, megbízható fegyver. Francot. Kiugorhatnék az ablakon, de akkor a szomszédok észrevesznek. Ráadásul, ha eddig nem estem le, nem valószínű, hogy így kéne meghalnom. Mély levegő. Gondolkozz. Mindig van megoldás. Vagy nincs. Csöngetnek, a francba, felkapcsoltam a Agár (hegesztett fémforgács, 130 * 40 * 60 cm, 2017) lámpát, biztosan megláttak. Amilyen halkan csak tudok, a bejárati ajtóhoz kúszom, kinézek a kukucskálón. Egy csaj, nem a főbérlőm. Nagyon ismerős, de nem tudom belőni, ki lehet. A stukkert begyömöszölöm a gatyámba és ajtót nyitok:- Szia, ismerlek?- Ismerhetsz. Beengedsz? Jöjjön, aminek jönnie kell. Félreállok, a lány, mintha otthon lenne, belép a lakásba, lelöki a dzsekimet a székről és leül.- Nem kínálsz meg valamivel?- Nincs semmim.- Főzhetsz egy kávét. Kulcsra zárom az ajtót és nekilátok a kávéfőzésnek. Elveszi a laptopom, és nézegetni kezdi a megkezdett írásaimat.- Nem is rossz - mondja.- Kösz. Szóval ki vagy? •* - Nem tudod? ml- Megkérdezném, ha tudnám? - Én vagyok a Múzsa.- Késtél. Közben lefő a kávé, előveszek két némileg tiszta csészét, és töltök mindkettőnknek.- Cukrot?- így is elég édes vagyok - mondja, és belekortyol, aztán kiköpi. - El kellett volna mosnod a kávéfőzőt. Beleiszom a kávéba. Nincs semmi baja.- Én így szeretem. Szóval te vagy a múzsa.- írd nagybetűvel.- Kapirgálod a negyedik falat, ügyes. Mit akarsz?- Ihletet adni.- Zseniális, kezdd el.- Ez nem így megy. Kérek valamit cserébe.-Mit?- A lelked.- Múzsát mondtál, nem ördögöt.- Hogyha nem kell senkinek... Tüdőd, hogy van ez. A lényeg: add nekem a lelked, cserébe kapsz ihletet, pénzt, paripát, fegyvert. Mi kell még?- Mondjuk a lelkem.- Úgyse használod.- Jogos. Szóval teszem azt, neked adom a lelkem, híres leszek, sikeres meg minden... aztán?- Aztán meghalsz!- Cuki. Honnan tudjam, hogy ez nem csak egy hülye vicc?- Cobain, Hendrix és még egy páran tanúsíthatnák; dé nem tudják, vedd ezt bizonyítéknák.- És ha nem akarok meghalni?- Akkor miért tartasz pisztolyt a gatyádban? Nézd, így is, úgy is ki akarod nyiffantani magad, csináld stílusosan. Kiteszem a pisztolyt az asztalra. Végül is mindig van megoldás.- Mit kell tennem?- Most már semmit. Megcsókol. Van nyál a szájában, úgy érzem, kiszippant belőlem egy darabot. Aztán abbahagyja, mosolyog, és az ajtó felé indul:- Kész is, az adósom vagy. Becsapja az ajtót. Még egy enter. Most már van mit küldenem a szerkesztőmnek. Lapszámunkat DEMCSÁK DÓRA VANDA szobrászművész munkáival illusztráltuk. Demcsák Dóra Vanda 1990-ben született Budapesten. 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, Karmó Zoltán mester osztályában. 2013-ban Erasmus ösztöndíjjal fél évet tanult Olaszországban, az Accademia di belle Arti di Maceratában, Franko B osztályában. Demcsák Dóra Vanda rendszeres résztvevője a hazai művészeti életnek. Több csoportos kiállításon, művésztelepen vett részt, és egyéni kiállításokon is bemutatkozott. Diplomaévében kezdett fémmel, hegesztéssel foglalkozni, mely azóta is meghatározza munkásságát. „Technikailag három csoportba osztom a munkáimat. Az elsőben a gyűrt fémlemez gyürődési törvényszerűségeit alapul véve alakítom ki a figuráimat, mivel a gyűrés mint gesztus - mint síkból teret létrehozó deformáció - izgalmas, teremtő és inspiráló a számomra. A második csoporthoz sorolom az esztergálás után hulladékként megmaradt folyóforgácsból épített szobraimat, melyeket maga az anyag inspirált könnyedségével. Ezen munkák fesztelenek, játékosak, légiesek, kontrasztba állítva őket fémszobor voltukkal. A harmadik csoportot az egyéb fémhulladékból építkező kacatszobraim alkotják, melyek folyamata az újrahasznosítás gondolatiságán alapul" - összegezte a művész. Mint mondja, munkáira mindig is jellemző volt a figuralitás, a dinamizmus és a kísérletezés. „Evidenciaként találtam rá a fő motívumomra - a lóra, mely gyerekkoromtól nagy hatással van rám, csodálatom tárgyát képezi, s mely személyesen és művészileg is fontos számomra. Egyfajta önportréként használom munkáimban, melyekben ösztönös lendület, elevenség, feszültség, vitális energia van jelen" - mutatott rá. Nemcsak a mozdulat, hanem a mozgás maga, nemcsak az élet, hanem az életöröm ereje válik itt láthatóvá. Suhan, halad, tovaillan, egymásnak feszül vagy messzire lendül - ezt látjuk. A szobor mégis stabil. „Adjatok egy fix pontot..." - jut eszünkbe, miközben rácsodálkozunk, hogy egyetlen pont elég az egyensúlyhoz. Csak játék. Öntörvényű és önazonos. A fémbe hegesztett légiesség is. Akárcsak a hulladékból teremtett, mégis-kötődésekből építkező szilaj szabadságtapasztalat. Eleven szobrok ezek. Nézi őket az ember, és nyargalni támad kedve. Fotó: Bakó Mihály IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. január
