Heves Megyei Hírlap, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-17 / 292. szám
fi HIRDETÉS 2019. DECEMBER 17., KEDD SZPONZORÁLT TARTALOM Különleges projektekben is részt vész a közel hetvenéves gyöngyösi társaság. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu GYÖNGYÖS Vegyesvállalattá alakulása óta a legjobb üzleti évét zárja majd a vasúti kitérőket gyártó Vamav Kft. Dr. Joó Ervin ügyvezető igazgató szerint ez köszönhető az építőipar kiemelkedő teljesítményének, az Európai Unió által támogatott vasútépítési projekteknek, illetve a MÁV nagy volumenű megrendelésének.- Telephelyünket közel 300 vasúti kitérő hagyta el, több mint 30 százalékuk előszerelt kivitelben, amely a világon alkalmazott legkorszerűbb beépítési megoldás. Sikereink fő kulcsa a jól képzett csapatunk és a versenyképes infrastruktúránk. Az idei évben a legnagyobb volumenű projektjeink voltak a Kelenföld- Százhalombatta, Püspökladány-Ebes, illetve a Gödöllő- Hatvan vasútvonalak felújítása. Termékeinket használták fel a M3-as metrónál épp úgy, mint a BKV 24/28/37-es villamosvonalának felújításánál. Idei legérdekesebb projektünk a hazánkban unikumnak számító Szeged-Hódmezővásárhely tram-train volt - mondta dr. Joó Ervin. A VAMAV Kft. számos vasútfejlesztési munkában vett részt A vállalat exportcélpontjai közül idén a legfontosabb Törökország. Ettől az évtől kezdve a Gyöngyösön gyártott kitérőkön Isztambulban is futnak villamosok. Kapacitásaik nagy részét idén a belföldi piac kielégítése kötötte le, nem kis kihívást okozva. Ennek megoldásában segítségükre volt a néhány éve elindított hatékonyságnövelő program, amelynek gyümölcsei beérni látszanak.- A legfontosabb beruházásaink a mechanikus megmunkálási kapacitásaink növelését célozták, javítottuk a belső logisztikát, nagyobb hangsúlyt fektettünk az irodai folyamatok optimalizálására, a vizualizáció növelésére és ezzel együtt természetesen a digitalizációra. Fő alapelvünk az angol szlogenből származik: Smarter not harder. Az infrastrukturális fejleszté-Fejlődni csak elkötelezett munkatársakkal lehetséges A VAMAV egyik alapvető stratégiai területe a HR, amelyre nagy hangsúlyt fektetnek. Céljuk a fluktuáció alacsonyan tartása, amely alapja a munkakörülmények javítása, a bér és béren kívüli juttatások rendszere, a kulturális, sport- és egészségmegőrzési lépések. Ezek hatékonyságát külső szakértők bevonásával kétévente elégedettségfelméréssel ellenőrzik. A felmérések eredményei alapján javító intézkedéseket vezetnek be. Vallják, hogy a (cégkultúra megeheti a stratégiát reggelire. Ez számukra azt jelenti, hogy a hosszútávú fejlődés az elkötelezett munkavállalók számának növelése nélkül elképzelhetetlen. Szoros kapcsolatot tartanak fönn a közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel, ezek mértéke az egyszerű előadások tartásától a sport- és tanulmányi versenyek támogatásán keresztül az osztálytermek megújításában való részvételig terjed. Ez utóbbira volt jó példa néhány hónappal ezelőtt a gyöngyösi Vak Botytyán Középiskolában történt tanterem-felújítás. A tulajdonosok hozzájárulásával lehetőségeikhez mérten idén is támogattak számtalan kezdeményezést, a kispályás focit, teniszversenyeket, a VAMAV Lövészklubbal is jó kapcsolatot ápolnak. Figyeltek a lovassportra és Gyöngyös fiatal tehetségeire is. Kultúra tekintetében fő támogatói a Gyöngy Nemzetközi Néptánc Fesztiválnak, a helyi balettközösségeknek, illetve a Vidróczki Néptáncegyüttesnek. Utóbbit több mint 60 évvel ezelőtt a cég alkalmazottai alapították. Idén a MÁV-val együttműködve felújítást végeztek a gyöngyösi vasútállomáson. Kiemelt figyelmet szenteltek ez évben is a fogyatékkal élőknek és az elesetteknek. seken túl természetesen nem maradhattak el a termékfejlesztések, amelyek közül a legfontosabb talán az általunk tervezett és gyártott kiskörei Tisza hídra telepített dilatációs készülék, amely azért érdekes, mert a híd vegyes használatú, tehát egyaránt biztosítja a közúti és a vasúti forgalom átkelését is a Tiszán. A legbüszkébbek a Tápiógyörgyei vasútállomás kitérőinél végzett élettartam-költségtesztünkre vagyunk, amelyről nyugodtan állíthatom, hogy a cég közel 70 éves történetének legnagyobb vállalkozása. Előszerelt kivitelben tíz különböző technikai paraméterű kitérő épült be egy időben és kap közel azonos terhelést. A VAMAV Kft. a MÁV Zrt.-vel közösen figyeli a kitérők állapotának változását, a rajtuk végzett tevékenységeket elemzi. A cél annak a meghatározása, hogy a MÁV követelményeinek melyik változat felel meg legjobban - sorolta az idei év különlegességeit dr. Joó Ervin. A cégvezető szerint bár jövőre nagy valószínűséggel az idei rekordteljesítményt nem tudják megismételni az építőipar növekedésének mérséklődése miatt, ám nagy visszaeséssel nem számolnak, hiszen nagyobb hangsúlyt kap a termékelőállítá- son szolgáltatásaik fejlesztő- //fv\ se. VAMAV BOSCH üzletágának tagj jobbá tenni az életet Csatlakozz hozzánk, hozd mozgásba és kormányozd BOSCH Életre tervezve Rekordévet zár a VAMAV Kft.