Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-26 / 249. szám
TF^TTÍTT. helyőrség vendegünk a Maavar Iroszövetse Rapszódia a tenki eperről ,Ma is, ami szép akad az utamba, lelket keresek gyerekésszel abba" (Móra Ferenc: A hegedű) Luzsicza István Kocsmasirató hányszor mondtuk minek jársz abba az ócska lebujba mi keresnivalód ott lecsúszott kétes trógerek között abban a füstös késdobálóban ahol akkor van sör meg vodka ha még nyitás előtt elviszed a mindenkinek tartozó tulajokat valamelyik diszkontlerakatba s estére talán vendégük lehetsz egy körre amiből még a fuvarod benzinpénze se futja ki hányszor mondtuk mi dolgod ezen a nyomortanyán ahonnan rajtad kívül lassan mindenki kikopik és kihal hányszor mondtuk ha te nem ülnél ki házuk mögé az udvar töredezett betonján a széteső műanyag székekre a kutyát se érdekelné ez a hely hányszor mondtuk ha te se járnál oda le is húzhatnák a rolót hát ma már te sem jársz oda te is kikoptál te is kihaltál és nem maradt senki ki esténként összedobja vállalkozóék másnapi konyhapénzét- így a rolót hetek alatt le is húzták s ma már a lakás is árverés alatt de hébe-hóba vaksin borostásan és topisan még eltotyog kerítésünk előtt az egykori öreg kocsmáros meg-megáll szuszogva és magában motyorászva- s már csak én látom ahogy jön vele az az üde kerthelyiség csak én látom ahogy szódásszifon dioptriáin még megcsillan az a hangulatos régi törzshely az a valahai kedves kiskocsma Újévi szóló január első délelőttjén nagyanyám hosszan zörög a bejárati ajtó kulcsával míg újévköszöntő nagycsaládja az előterasz körül toporog- a kerítésoszlopok körül most csak csupasz tőke a máskor oly buján zöldellő lugas de itt-ott szégyenlősen megbújva kibukkan váratlanul egy-egy fagycsípte aszott otellófürt: töppedt mazsolaszemeikben az őszvég dere a tél hava s az elmúlt nyár édessége nagyanyám aszott otellófürt ráncosán és őszen végre feltálja az ajtót s végignéz csodálkozó leszármazottam: hát azokat meghagytam magamnak rájárok szemezgetek belőlük aztán lassan elcsipegetem teljesen még el is mosolyodik szőlődézsmáló felnőtt unokája láttán s ami nyolc és fél évtizede felgyűlt most felenged minden fagy és hó dér és tél - töppedt mazsolaarcán elmúlt nyarak édessége: a jóisten meghagyta magának rájár szemezget belőle aztán lassan elcsipegeti teljesen addigra már csak mások emlékei mondták hogyan fért a kisemberbe az a hatalmas akarat hogyan dirigálta asszonyát és tíz sarját hogyan ülte meg a lovat hogyan állt vigyázzba előtte az aprójószág és a sertések és a marhák ahol összeér az Alföld és a Mátra a tenki parasztgazdaságot hogyan dirigálta- akkorra már semmiről se árulkodott az összeaszott arc se az apró test ahogy még apróbbá görnyedt nem visszhangozta a százötven centi s a negyven kiló boros fővel a véráztatta fennsíkot hol srapnel fütyült ágyú durrogott már nem hallották a sárgásfehér bajusz alól ahogy avanti avanti újra Doberdó dalol akkor már a megvénült özvegy gazda háztájivá apadt birtokán az udvaron leltározta hány baromfi maradt a jószágállomány a konyhakert mennyit adhat vissza ’ s ha a temérdek rokon meglátogatta számba vette mennyi férfi nő és fiú lány merre hogyan terebélyesül a családfa megannyi leszármazott akárha még mindig hazatérnének és velük unokák s dédunokák vők menyek bátyák nénék és így tovább és így tovább köztük az a gömbölyded kiskölyök aki végképp alig tudta ki kicsoda miért és hogy került oda mit keres e rengeteg ember között s a legkisebbekről vajon biztos-e hogy tudja dédapjuk: melyik kinek fia-boija hát épp csak megnézte az öreget ’O'rln rrr rr aztán megmarkolta a kerítésdrótot és magába gubózott ahogy tartott tőle és idegenkedett s a magának való kölyök háta mögött egyszer csak a kilencven év ott termett mondott valamit vagy csak odaintett talán a puha tenyeret eres kezébe fogta a lurkó meg hogyan is sejthette volna hogy erre is figyelnie kéne mert más se látta más se nézte nem tudhatta hogy részlet és részlet teszi majd egyszer eggyé az egészet t és már vonultak a veteményest járva a kezük ügyében volt nyilván egy tálka csak nem pakolta saját kalapjába a dédapa azt a temérdek földiepret mit egymás mellett szótlanul szedtek szótlanul-e tényleg vagy valamit tán mégis beszéltek ki rakja egybe ma már az egészet az a lurkó most annyit tud már csak hogy epernél többet is találtak ahogy láthatóvá váltak láthatatlan szálak s olyan távoli léptek egymás nyomába értek és hogy milyen volt színe íze húsa beszámolni mennyire jó volna hogy fogyott el mind mi lett az eper sorsa- de részletek nélkül őrződött meg végül annak a délutánnak sava-borsa aztán délutánok jöttek-mentek múlt idővé lettek azok a földieprek napok hetek évek évtizedek után halványan dereng csak az a délután egyedül talán a dédnagyapám aki megmaradt s jár vissza belőle amikor a novemberi bágyadt nap a ködön át lepillant a tenki temetőre s akkor mégis rajtakapom magam: keresgélem mint hegedűjében a gyermek Móra a lelket vagy csak várom: hátha rám találnak észrevétlen azok az örökre elenyészett tenki eprek 7 Baka (papír, pasztell, 1916 - a bajai Türr István Múzeum gyűjteménye, leltári szám: K 69.2.26) Szentmártoni János Évek Mint Villon megunt szajhái, kizuhannak elém a tépett ruhájú évek. Az idő utcáján faltól falig tántorogva, kezükben szorongatják kitört sarkú báli cipőik. Már hűvös szél söpör - kiszívott mellükön hiába is húznák összébb százszor leszaggatott blúzaik - bőrük alá kúszik a tél, s szemük tócsafényéből varjak iramodnak múltam szakadéka felé. Nem kapkodok utánuk, visszarángatni őket esélytelen és fölösleges. Megvárom, míg kioldalgó alakjaik elnyeli egy karambol. Félrefordítom a fejem, pedig láttam már szörnyűbbet is. A legkisebb királyfi Amikor a legkisebb királyfi is hazatér, öregen, és csak áll, álldogál egy szegetlen házban, egy szeletlen kenyérben, egy bontatlan isten italában, térdig ér a szomj, a válasz nélkül maradt kérdések alkonya, amelynek nyugtató és bénító fénye mindent elönt. Ne kérd tőle, hogy megbocsásson, csak szeresd, úgy, ahogy az ajtódon benyit, berogy, betámolyog, ahogy éjjelente felriaszt, mert lázálmok gyötrik. Nem tudja még, hogy becsaptad őt, csak azon töpreng, az emészti, miért nőttek újra és újra a sárkányfogak, s miért vágta mellbe az üresség minden egyes győzelem után. 2019. október IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
