Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-26 / 249. szám
8 emuiban sült Doqacsa NASPOLYÁS MESE Ágoston Szász Katalin Ági haragudott. Nagy dérrel-dúrral szedte lábait a kavicsos ösvényen, bakancsával dobbantva minden lépésnél. Szeplős arcocskája kipirult a mérgelődéstől, még borzos copfjai is csak úgy csattogtak a hátán menet közben.- Ági, válj meg! Merre vagy? Gyere vissza! Tudod, hogy anya mérges lesz, ha elkóricálsz. Ági, gyere vissza most rögtön! A kislány durcásan megfordult, megállt az ösvény közepén, keresztbe fonta mellkasán kaijait és szúrósan nézett közeledő bátyjára.- Mit jelent az, hogy elkóricálsz?- Hát... hogy nem talállak meg - habozott a fiú -, hogy elcsavarogsz.- Te kergettél el!- Dehogy kergettelek, csak meg akartam mutatni...- Elvetted a gesztenyémet - pityeredett el a kislány. Jancsi tízévesforma, komoly tekintetű, barna fiúcska volt. Természete hallgatag, arckifejezése majdnem zord, csak mosolyában volt valami kedvesen csibészes. Most viszont nem mosolygott. Büszke volt magára, amiért felelősségteljes báty létére már egyedül is kiengedték őket játszani a házuk mögötti erdő szélére, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna. A suhogó avarban közelebb ment húgához.- Ági, na, ne sírj! Nem vettem el a gesztenyédet, csak mondani akartam egy mesét. De itt van, tessék, vissza is adom - azzal a kislány felé fordította tenyerét, benne egy pici vadgesztenyével. Ági ellökte a fiú kezét, sarkon fordult és szaladt tovább. A gesztenye leesett a földre és begurult egy sárga falevél alá.- Ne fuss el! - kiáltott utána ismét Jancsi. - Ha elfutsz, nem fogod megtudni, mi történt Gesztenye herceggel... Sőt, azt sem fogod megtudni, hogy mi történt Galagonya kisasszonnyal... Jancsi leguggolt és keresgélni kezdett az avarban. Amíg keze szaporán tapogatózott a száraz levelek között, beszívta a moha sáros illatát és fülelt: könnyű szellő susogott a meztelen faágakon és csevegő madárdal hangzott fel a közelben. Egyszer csak reccsenő hangot hallott a bal oldaláról. A kisfiú nem nézett fel, de szeme sarkából meglátta a borzos copfokat a bokrok között fellibbenni.- Nem baj - mondta fennhangon -, ha te nem vagy rá kíváncsi, akkor magamnak mesélem el. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündérleány. Naspolyának hívták, és az erdőben élt. Nagyon szeretett itt élni. Minden állat a barátja a volt, reggelente versenyt futott a nyulakkal, délután az őzekkel ugrabugrált, éjjel pedig a vadmacskákkal összegömbölyödve aludt. A növényeket is nagyon szerette, száraz nyarakon vizet mert a patakról és megöntözte a mezei virágokat, hóvirágot plántált az erdőnek olyan részeire is, ahol addig nem virágzott, gyümölcsöt pedig sosem tépett a fákról és bokrokról, mindig csak a földre lehullottat ette meg. Persze, igazából nem is volt szüksége ételre, hiszen tündér volt. Levegő volt a kenyere, és az erdő illata fűszerezte meg. Gyönyörű lány volt ez a Naspolya, szőke haja bokáját verdeste, termete nyúlánk és karcsú, könynyű ruháját holdfényből szőtte.- Nem fázott? - kukucskált ki egy hatalmas tölgy törzse mögül Ági. A fiú elmosolyodott, sikerült viszszacsalogatnia kishúgát.- Hogy is fázott volna? - méltatlankodott színlelt bosszúsággal. - A tündérek nem érzik a hideget. Egy öreg tölgy odújában lakott pont az erdő közepén. Minden reggel, amikor felébredt, kimászott kuckójából és akkorát nyújtózkodott, hogy csak úgy recsegett-ropogott bele az erdő. Kiitta a szomszéd virágok kelyhéből a harmatot, dudorászva ment le a folyóhoz, megmosakodott és a víz tükrében háromszázszor fésülte ki aranyhaját. Amikor mindezzel kész lett, indulhatott is a reggeli versenyfutás. Egy nap azonban helyőrség Dombos út (vászon, pasztell, 1928 - a bajai Türr István Múzeum gyűjteménye, leltári szám: K 69.2.34) furcsa hüppögésre lett figyelmes a folyóhoz menet. Mintha valaki sírna. Mi a baj?, kérdezte hangosan a tündér, ki sír? Egy fekete hajú, sudár leányzó lépett elő, ruhája egy királykisasszonyé, haja csupa víz, arca maszatos a könnytől. Eltévedtem, pityeregte. Naspolya megsimogatta a leányzó szép fejét, majd egy útilevéllel felitatta könnyeit. Ne sírj, mondta neki, inkább meséld el, hogy ki vagy és honnan jössz? Galagonya királykisasszony vagyok, apám legkisebb lánya. Itt élünk a folyóparton, de az éjjel hatalmas szél kerekedett és belepottyantam a vízbe. Most sikerült kikecmeregnem, de nem tudom, hol vagyok, keseregte, majd ismét éktelen hüppögésbe kezdett. Naspolya felvett egy sárga levélkét a földről és megtöltötte harmatcseppel egy közeli virágról. Galagonya kezébe nyomta, és megnyugtatta: segítek hazajutni, ne félj! Csak maradj itt, mire megiszod a harmatot, vissza is térek. A királykisasszony lehuppant az avarra és könnyes szemekkel bámult utána, de nem kellett sokat várnia. Néhány perc múlva újra felbukkant a tündér, balján egy daliás iijú lépdelt. Ő itt Gesztenye herceg, mutatta be Naspolya, az erdő minden zugát ismeri, ő majd hazavezet. Galagonya királykisasszony máris felvidult: Köszönöm neked, hogy elhoztad a megmentőmet. Apám nagyon boldog lesz, amikor hazaérek, hálából neked adja az erdő egyik növényét. Választhatod a legmagasabb fenyőket, a legpompásabb virágokat vagy a leggazdagabban termő gyümölcsfákat is. Naspolya elmosolyodott: én csak ezeket a kis barna bogyójú bokrokat kérem, amik az odúm mellett teremnek, ők köszöntenek minden reggel, ők állnak legközelebb a szívemhez. És így is lett - fejezte be mondókáját Jancsi -, a király teljesítette a tündér kívánságát, és azóta hívják naspolyának ezt itt. A fiú végre felemelkedett a földről egyik markában az elgurult gesztenyével, másikban egy kis barna, koronás terméssel. Mindkettőt húgának nyújtotta.- Már csak galagonyát kell találunk valahol - mondta elégedetten.- De miért hívták a királykisaszszonyt Galagonyának és a herceget Gesztenyének?- Az már egy másik mese, holnap talán azt is elmesélem - mosolygott Jancsi.- Énekeljünk! - derült fel Ági is. - Énekeljük el a jaspolyásat.- A naspolyásat? - kacagott fel a fiú. Ági nem válaszolt, csak durcásan megszaporázta lépteit ismét. Lassan aztán mégis megenyhült bátyja iránt, és előbb bátortalanul, majd egyre hangosabban fújni kezdte: Két kicsike naspolyácska laposra volt taposva, és az egyik így szólalt meg: miért nem lettem én alma? Mert ha alma lettem volna, nem lennék én naspolya, és nem lennék most a földön így laposra taposva. A gyerekek vidáman bóklásztak hazafelé az avarban, Naspolya tündér pedig egy fatörzs mögül mosolyogott utánuk. un a lap alatt A SÖTÉT LOVAG VÉRTJÉBEN Kántor Mihály Idén ünnepelte 8o. születésnapját az egyik legnépszerűbb amerikai képregényhős, Gotham városának denevérkosztümös igazságosztója: Batman. Bob Kané író és Bill Finger rajzoló figurája a Detective Comic 27. számában debütált, a kiadó másik népszerű figurájának, minden szuperhősök keresztapjának, Supermannek a nyomdokain. A készítők kiváló érzékkel ellenpontozták a sebezhetetlen, repülő kriptoni héroszt egy emberfeletti képességektől mentes, mindössze az eszére, a technológiájára, illetve az öklére hagyatkozó földlakóval. A maszkos bűnüldöző maga is bűnben született, midőn civil énje, Bruce Wayne még gyermekkorában egy rablógyilkosság során elveszítette szüleit. Fiatal éveit arra tette fel, hogy a világot beutazva különféle harcművészetekben képezze magát, majd Gotham városába visszatérve az örökölt vagyonból egyszemélyes hadjáratot indított a bűnözés ellen. Batman kalandjainak videójátékos iterációi 1986-ban kezdődtek, és azóta néhány évente napvilágot lát egy-egy újabb cím. A minőség ugyan hullámzó, de egy valami közös bennük: a hangsúlyt többnyire Batman tevékenységére fektetik, Bruce Wayne alteregójának szerepeltetése pedig jobb esetben is csak néhány rövid momentumra korlátozódik. Ez valahol érthető, hisz a denevéres kalandok - különösképp egy videojátékban - messze izgalmasabb tartalmi alapanyagot szolgáltatnak, mint egy milliomos üzletember és playboy léha hétköznapjai. Ezt a tézist döntötte meg a kalandjátékairól híres Telltale Games, nem is egy, hanem mindjárt két, egymást követő játékban. A Batman: The Telltale Series öt, egymást követő epizódból áll, melyek megjelenései havi rendszerességgel követték egymást. Az epizodikus felépítés a kiadó narratív centrikus játékainál eddig is bevett formátum volt, lehetővé téve, hogy a tévésorozatok mintájára az epizódokat egy-egy emlékezetes fordulattal fejezzék be, így fokozva az érdeklődést a folytatás iránt. A Batman-játék esetében ez a megoldás akár még a havi képregényfüzetek kiadási mintája előtti tisztelgésként is felfogható. A játék írói saját kánont alkottak a történetükhöz, mely ugyan számtalan ponton merít a Batman-mitológiából, ám többször is elferdíti vagy fejtetőre állítja azokat. Ezeknek az újraértelmezéseknek elsősorban az a céljuk, hogy meglepetéssel szolgáljának a Sötét lovag történetében járatos közönségnek, másrészt pedig drámai felületet biztosítsanak a Bruce Wayne számára írt tartalmaknak. A Batman: The Telltale Series teljes terjedelmének közel felében ugyanis igazságosztónk civil énjében kell lavíroznunk a felső tízezer, a magánélet, illetve a közszereplés útvesztőjében. Felszínre kerülnek elfeledettnek hitt családi titkok, megkérdőjeleződik a múlt, és addig megingathatatlannak hitt emberi kapcsolatok rendülnek meg. Eközben persze Batmanként is helyt kell állnunk, midőn egy Lady Arkham nevű gonosztevő gyermekkori barátunkkal összefogva hol hősünk életére tör, hol pedig igyekszik ellehetetleníteni annak kettős egzisztenciáját. A szintén öt epizódból álló folytatásban, a Batman: Enemy Withinben tovább szövik az első rész személyes vonatkozásait. A gyilkos rejtvényekkel ténykedő Riddler nevű gonosztevő újbóli feltűnése elsőre csak egy újabb megoldandó ügynek tűnik, ám az események hamar drámai fordulatot vesznek, melyek aztán Batmannek és Bruce Wayne-nek egyaránt gondot jelentenek. A kalandjátékok természetéből adódóan a játékmenet hangsúlya inkább a párbeszédeken, illetve a fejtörőkön és kevéssé az akciókon nyugszik. Egy Batman-játékban talán furcsának hathat az akció háttérbe szorulása - melyeket néhány megadott gomb megfelelő időben történő lenyomásával könnyedén megoldhatunk -, ám a készítőknek nem is állt szándékában versenyezni e téren. Munkájuk gyümölcse a szerteágazó narratívában mutatkozik meg, melynek köszönhetően két egymást követő végigjátszás során más és más módon gombolyíthatjuk a történet menetét. A fontos dramaturgiai pontokon jelzést kapunk, ha egy adott szereplő megjegyezte aktuális döntésünket, ez pedig nagyban meghatározhatja majd jövőbeli kapcsolatunkat, legyen szó akár Batmanről, akár Bruce Wayne-ről. A feszültség forrásának egyik egyszerű, ám szellemes eszköze, hogy a dialógusok során viszonylag rövid idő áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy az általában négyféle válaszból kiválasszuk a számunkra legszimpatikusabbat. A kiváló írásnak köszönhetően nem mindig könnyű kitalálni, hogy melyik nyilatkozatunknak lesz súlya, és melyik az, amelyik csak következmények nélkül lendíti tovább a párbeszédet. Sajnos a Telltale Games kiadó idei csődje miatt kizárt, hogy elkészülne egy harmadik, lezáró epizód a sorozathoz, ám még így is izgalmas kitérőként fogunk rá emlékezni a Batman-játékok eddig is hosszú, és a jövőben is csak egyre terjedelmesebb sorában. (Batman: The Telltale Series. Platformok: PC, PlayStation 4, Nintendo Switch, Android, Xbox One, PlayStation 3, Xbox 360, iOS. Batman: Enemy Within. Platformok: PC, Mac, PlayStation 4, Nintendo Switch, Android, Xbox One, iOS.) IRODALMI-KULTURAUS MELLÉKLET 2019. október
