Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-31 / 202. szám
'imw______ folytatás az 1. oldalról I helyőrség 3 Babits-verspálvázat 4. Sappho Nemde, Szekszárd Szépe, Te égi nemtő, Hogy kacagtad kisfiú lényem! Ó, jól Tudtam: eldobsz majd, ha betelt a kedved - Mégis a sírig Hű leszek Hozzád, megígértem, íme, S vénkoromra, látod-e, szól a dal még, Melyre egykor megtanitád e csöndes Még-alig-embert... Kháriszom, Te tudtad a néma, léha, Lomha napjaim teleszórni Széppel, Szürke versem - tétova, talmi taktust - Festeni színnel. Ó, ha még egyszer belesírna lantom Itt e vaksi, bávatag éji csendbe, Felzokogna szent dithyrambus újra - újra s utószor! Életem csak annyira tartom immár, Mint amit leírtam a vak papírra. Múzsa, érted halni merek, ha kell, hisz Érted is éltem. 2. díj: Szauer Ágoston Tisztelt Szerkesztőség! A kis fametszők ismét készülnek valamire (fametszet, elektrográfia, 110 * 140 cm, 2019) Evocationis Igazán nagy kedvvel vettem volna részt a Babits-pályázaton, ha nem lenne birtokomban az eltűntnek vélt vers kéziratának fénymásolata. Harmath Péter tanulmányából (A szerelmes Babits. In: Timpanon, 28. [2017] 2. sz. 16-19. p.) már tudomást szerezhettünk a vakációkra szülővárosába látogató diák vonzódásáról Bálványossy Mici művésznő iránt, akit a Szegszárd Szálló emeletén működő színházteremben láthatott fellépni az ifjú költőjelölt. A színésznőt említő, Szekszárdion születtem kezdetű vers név nélküli gépiratára egy megszállottan Babits-rajongó gimnáziumi magyartanár barátom bukkant rá a költő fogarasi kollégájának, László Bélának egyik rokonánál. A magát megnevezni nem kívánó barátom elsősorban tárgyi emlékként tekint a megsárgult lapra, közkinccsé tenni nem állt szándékában a verset, csak nekem másolt belőle egy példányt születésnapomra, megjegyezvén, hogy ha jónak látom, nyilvánosságra hozhatom a költeményt, de őt ne említsem név szerint. Babits talán zsengének ítélte írását ahhoz, hogy felvegye első kötetébe. Valóban, elégikussága mellett is kissé oldottabb, iátéko>Vf> '/»*» fnr r .m n vo 1rr? inVcirt sabb az érett, sűrű, szigorú szövegekhez képest. Rejtély, hogyan került a költemény a fogarasi kollégához, mint ahogy az is, honnét ismerte Karinthy, aki oly természetességgel utal rá így írtok ti című kötetében. Üdvözlettel: Szauer Ágoston Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem, hűs, antik szoborként versembe temettem. Nevét is titkoltam, valahol tán ott van írisz babérjából fiókban hagyottan. így foszlott ködökké. Bennem él örökké, lelkemben lényegül latinná, göröggé, s ha alszik a lámpa, ma is eljön árnya — Szekszárdon ha járok — barna, bús szobámba. Közzétette: Szauer Ágoston 3. díj: H. A. Tisztelt Előretolt Helyőrség! Ez év februárjában veszítettem el nagynénémet, Lidi nénit, s a hagyatékából megsárgult szalaggal átkötött levélcsomag került elő. A borítékok tantim 1980-ban, 89 éves korában elhunyt nagymamája egykori leveleit őrzik. Ezek között találtam egy Babits Mihály aláírással ellátott kéziratot Variációk egy témára címmel, melyet lemásoltam, s elküldök Önöknek. A verseket valószínűleg a neves magyar költő adta postára dédimnek, aki fiatal lányként néhány évig Itália turisták körében kedvelt városaiban lépett föl népszerű színdarabokban. Önökre bízom, mi történjen ezekkel az írásokkal. Kérem, ha a verseket megjelentetik, nevemet ne hozzák nyilvánosságra. VARIÁCIÓK EGY TEMAPA Tisztelettel: H. A. Dal Zsoltár Epigramma Szabadvers Szegszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem. Emlékét Idézem Száműzött Szivemben. Fogaras Telében Szemem Messze Réved, Velence Víztükrén Visszafénylik Képed. Fürtök Zuhataga Rebbenve Megmoccan, Égő Tűzkő Ajkad Csókokra Csalogat. Szemérmes Daphné-arc Láz-rózsái nyíltak - Apollón papjaként Tháliát imádtam. Szegszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem. Emlékét Elrejtem Száműzött Szivemben. Az Úr vigyázza léptem, ha idegenbe téved. Némán kisér az utón, segít hordozni sorsom. Angyalát küldi hozzám, feledteti szivem magányát. Távoli idők tűnt varázsát Ő hozza éji órán hozzám. S életre kel a szentkép, a Velencéből velem maradt Szép. Szűzi pillantással néz rám, kutatja lelkem szótlan vágyát. Kezem felé nyújtom félve: vajon most elérem végre? Mikor ujjaink összeérnek, fölriadok a fogarasi éjben. Feketébe öltözött minden, a kárhozat sötétsége bennem. Hiszem: az Úr velem van, és eljön majd a Hajnal. Vágyak vágya marón-fájón zsibbasztja a nyelvem, Havasalji sötét városka, ma is itt bolyongok Orvosa csak Te lehetsz, Thália-szolgaleány. Szolgálnálak híven örökké én, ha szeretnél, Ám a havas Fogaras hangomat őrzi híven. Szonett Moirák! Ti, kik ültök az Olümposz örök-fehér jégbe fagyott hegyén, fordítsátok pillantástok felém: Fogaras fájó üzenetet küld most. Klóthó! Te fonod életem fonalát, add, hogy az orsó forduljon vígan, s mit az oly vágyott távoli szív ad, szerelem váltsa föl a fojtó magányt! Lakheszisz! Te mérj elég időt nekem, érzem, mily hívón integet Velence, oh add, hogy ne várjon rám hiába! Atroposz! Te ollód kezedbe veszed, de életem fonalát akkor metszd el, ha nem kínoz már az Ő hiánya! fehér szikláidnál. Fejem fölött szürke felhők, talpam alatt zörgő kavicsok - magányom tanúi. Szivemben mégis nyár van, Velence örök-márvány oszlopai romolhatatlanok. S köztük ott vagy Te is, az örök-szép márványszobor. Alabástrom bőrödön gyöngysor, a rajta megcsillanó napfény szememet elvakítja. Sétálunk kéz a kézben egy szűk sikátorban. A színpad hófehér bőrű királynője és a nyitott szemmel álmodó poéta. És úgy érzem, ez örökké tart majd. Talán most is csak álmodom. Talán csak képzelem, hogy talpam zörgő kavicsokon tápod. Talán csak elmém játéka vetíti fejem fölé a szürke felhőket. Lehet, hogy mégis álmodom? Havasalji sötét városka helyett napfényes Velencét. Fehér sziklák helyett örök-márvány oszlopokat. És ebből az álomból fölébredni nélküled - halál. 2019. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 0
