Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-31 / 202. szám
2 szerkesztősem terepaszta J helyőrség NYARVEG Elröpült ez a nyár is! Jó volna még hosszítgatni egy-két héttel, jó kis strandidőkkel, belefeledkezős nagy olvasásokkal, függőágyban ejtőzésekkel - hogy kipihenjük a szabadságot is, amely általában ugyanolyan intenzíven telik, mint a munkás hétköznapok. Az aktív pihenést passzív kikapcsolódással orvosolni hát, hogy valóban feltöltődve nézhessünk elébe az őszi ütközeteknek, amelyekhez egyelőre semmi erőt, hát még kedvet, nem érzünk magunkban. Lógatni a lábunkat csak úgy, bárhonnan bármi fölött, szemlélni, mint pereg ki ujjaink közül az idő futóhomokja, s még nem esni kétségbe ettől, inkább átadni magunkat a nagy körforgásnak, a nagy egyesülésnek, amely minket is magába olvaszt majd egyszer. De közben tudni vagy remélni, hogy ez még nem az a pillanat, ez csak a szokásos főpróbák egyike, s messze még a premier. Tudni vagy remélni, hogy van még dolgunk itt, s egyelőre csak azért heverünk mozdulatlan a csend ölében, hogy tüdőnkbe szívjuk a nyárvég minden illanását. Hisz kell majd az oxigénpalack, amikor a gondok s az őszi esők elöntik a kertet, az újabb határidők meg mint fafojtó liánok csavarodnak ránk. Szentmártoni János Addig is átgondolni, mi minden történt velünk a nyáron, amely kellő muníciót szolgáltat karácsonyig. Velem például Párizs történt. Igaz, még húsvét hetében, de az élmény máig végigér, mint titkos vérkörök, áterez, befut, kitölt... Huszonhat évvel ezelőtt, amikor adhatott volna valamit ez a város, még túl forrófejű voltam, és mindig mást kerestem benne, mint amit kínált. S most, hogy már nem akartam tőle semmit, s adni sem tudott volna mit, ha kérek, megajándékozott önmagámmal. Ezúttal húszéves lányommal és nagy szemű édesanyjával keltem útra, Európa talán utolsó pillanatában, hogy meglássák végre azt a Párizst, amely lehet, hogy mindvégig csupán a versekben létezett. És mégis, megtaláltam valamit... A leégett tornyú Notre-Dame tövében, a Szajna-parti szélben, a Montmartre kávézóiban megleltem valamit, amit egyelőre csak körbeírni tudnék, mert megnevezni még béna a nyelv. Magam lehettem végre, a legnagyobb tömegben is, idegenként a ninivei forgatagban leginkább önmagam. Ki gondolta volna? Feleségem lobogó térképpel kezében, mint Ariadné, vezetett kifelé múltam labirintusából, s jó volt a lányom szemén át látni mindent, mert amit megpillantott, felfénylett Őrzők No. 1 (elektrogrófia, fametszet, 100 «140 cm, 2016) s kivirágzott. Nem én történtem végre, hanem a dolgok, s csak két törékeny vezetőm mosolyának fürtjeit szemezgettem, ha megállított a szomjam. Itthon kezdett megszilárdulni bennem egy érzés, hogy néha mellénk ült még valaki negyediknek, vagy olykor mintha átvillant volna szemem tüzén, de mire odanéztem, mint ez a nyár is, alakja elillant. Mint hűsítő jégkockát forgatom sorait a számban, míg lóbálom lábamat a Szajna fölött kertem teraszán: „Jöhetnek: Páris szívén fekszem, / Rejtve, kábultan és szabadon. / Hunnia új szegény legényét / Őrzi nevetve / S beszórja virággal a Bakony. // Itt halok meg, nem a Dunánál. / Szemem nem zárják le csúf kezek. / Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen / Valami nagy-nagy, / Bús semmiségbe beleveszek.” (Ady Endre: Páris, az én Bakonyom) tarca HÍR ■* :r. Hogyan lehetne átvinni vajon ezeket a rezgéseket az ujjakba? - mélázott, miközben végigment lassú léptekkel a volt Krúdy söröző előtt, és szemei piócaként tapadtak mindenféle és -fajta nők különféle domborulataira. Cupp, egy kivágás, surr, két hányaveti, ide-oda ringó fenékgerezd, amelyek, mintha csak valami függönyt akarnának egy pillanattal tovább nyitva tartani maguk mögött, hogy a nézők csünghessenek a látványon. Ujjai ilyenkor öszszerándultak, mintha apró áramütés érte volna őket, agyában pedig igyekezett elraktározni ezeket az ösztönpendüléseket, hogy majd, ha ott az ideje, berezonálhassa velük előadását, hogy még pörgősebb, vérbőbb legyen körmei alatt a játék. Nem sietett, a fellépésig volt ideje elég, egyébként is nézelődni jött, felmérni a várost, magába szívni, amennyire lehet, az ilyesmi mindig segített a közönséggel való kontaktusteremtésben. Hogyan szólnak egymáshoz az emberek, hogyan kérik a kiflit, a kávét, milyen arccal veszik elő a gyógyszert? Egy gimnázium melletti kocsmában teát rendelt, leült az egyik sötét sarokban, és figyelte a feltűnően elbúvó csókolózó párt, akik a közös helyiség szabta zárt pályákon simogatták egymást, miközben tekintetük egyre jobban bepárásodott, figyelte a túlzselézett hajú helyi vagányok merev arcát, merev ajkát, merev torkukból gátak közül kipréselt, begyakorolt beszólásaikat. Hallod, figyelj már, ez egy buzi stb. Közben elszürcsölgette teáját, szemtelenül farkasszemet nézett a pultoslánnyal, a leendő tenyészanyával, akinek szűk farmere fölött kibuggyant a hasháj. Komótosan hörpintgette a teát, lassú, ritka kortyokban. Ráért. Nem volt estig semmi dolga. Már gyakorolt reggel, amikor felkelt. Ez mindennapi rutinná vált. Müzli, kávé, Marthy Barna három óra gyakorlás, ha esik, ha süt. Ha nincs koncert, még három délután. Hosszú ujjai, melyekkel most a teát fogta, teljesen megerősödtek a sok gyakorlástól. Régóta csinálta már. Úgy tizenhárom éve kezdődött, amikor először meghallotta a Friday Night in San Franciscót, és azonnal beleszeretett, és elhatározta, hogy ő ezt a zenét úgy, sőt jobban el fogja játszani. Tehetségesnek bizonyult. Meg kitartónak. Nem csüggedt még akkor sem, amikor Paco de Lucia pengetési technikái három év izzadságos gyakorlás után sem mentek igazán. Lassan-lassan beérett, lassan-lassan már hallgatni is kezdték őt. De csak az utóbbi időben. Megfordult addig mindenféle klubokban éh- és szomjbérzenészként, megkeresett már mindenféle menedzsert, a pályán viszont nemrég indult el, úgy fél éve. Most már igencsak szelektálnia kellett a meghívások között. Megengedhette magának. Kissé fázni kezdett a pincehelyiségben. Felhörpintette utolsó korty teáját, és kilépett a napra. A sarki zöldségesnél méregdrágán megvett egy méregzöld almát, jóízűen beleharapott, és kifordult a sarkon jobbra. Hrrs. Nézte a szemeket, kereste bennük az őrületet saját maga megnyugtatására. Volt bőven, néha ijesztő menynyiségben. Ettől aztán jobb kedvre derült, szétnézett az átjáró előtt, kocsi nem jött, úgyhogy átment a piroson a túloldalon levő parfümbolt felé. Majdnem hasra esett az út közepén a kioldódott cipőfűzőjében. Feltette a lábát a fent dolgozó kőművesek állványának egyik keresztcsövére, és jó szorosan megcsomózta a fűzőt. Ekkor hirtelen zajt hallott a magasból. Kezét ösztönösen a fejéhez kapta, így a lezuhanó fél tégla, fejét használva vágódeszkának, szétroncsolta s levágta az ujját. Egy ember könnyebben megsérült Debrecenben, amikor egy utcai építkezésnél eldőlt az építkezési daru, és lerombolt egy hatósugarán belüli, felújítás alatt levő házat. Az anyagi kárt tízmillió forintra becsülik. A TALÁLKOZÁS Még fagyott volt kicsit a föld, fázott a talpa, ahogy vékony bőrsarujában lépdelt a hegyen, hogy átvigye a küldeményt a hegy túlsó felére Biró Mártonnak az esztenára. Vállán általvető, az istráng mellei közé feküdt, a pára megrekedt, ahol a szövet a testéhez ért, ingnyakán a fűző meglazult, keble alig észrevehetően párolgott a hajnali derengésben. Szíve hevesen kopácsolta lépteit, szépen, egyenletesen, nem ez volt az első útja. Épp a Ránkos-szikla alatt lépdelt, beleolvadva a minden apró zajt körülölelő erdei patakcsobogásba, gondolatainak ritmusa is szépen egybemosódott lépteivel, lélegzetvételeivel, szívdobbanásaival. Nem nézett sem jobbra, sem balra, szeme mégis minden kis nesszel, rezdüléssel táncot pergett. A megrezzenő páffánylevéllel, amely elengedte vízcsöppterhét és felé intett, a patakba hulló gally jelentéktelen hullámtörésével, a tócsában sikamló tarajos gőtével. Durva szövetszoknyája becsülettel óvta combjait a kora tavaszi hideg fuvallatoktól, két térde olyan szépen és meghitten mozgott alatta, mint a szerelmesek, akik bármikor hozzáérhetnének egymáshoz, de inkább a boldogságot választják a beteljesülés előtt egy lépéssel. Mellbimbói kis vízszintes nyolcaskákat remegtek, ahogy a szikla és a patak között felkapaszkodott a rövidke meredélyen és kibukkant a szikla sarka mögül. Olyan halkan jött, hogy a hegymászó észre sem vette. Pedig alig méternyire volt tőle, mikor a lány előtűnt a mohás szikla mögül. Éppen melegített. Vállát felhúzta magasan a feje mellé, és térdeit behajlította szorosan egymás mellett, mint a lecsapni készülő sas, csípője mint «gy tölgyfa kiugró boga, hátradomborodott feszesen, majd karjait széttárta, apró kört rajzolt kétoldalt maga mellett, miközben a szikla tövéből mélyen köldöke alá szívta a patakpárás levegőt. Mikor lélegzete leért, ő is megérezte, hogy nincs egyedül. Oldalra fordult. Még egy medvére is inkább számított, mint arra a bűvös-bűvölt szempárra, amivel szembetalálta magát. Szeme fénye hirtelen elveszett, és újra megkerült a lány enyhén nyitva maradt ajkain, megfeszült izmai ernyedésbe huppantak, tekintete ráharmatozott a lány nyakára, ahogy kilélegzett, lelke csermellyé változott, és lassan, tisztán a lány lábai elé csordogált. Ő lehajolt, és ujjhegyét megmosdatta a friss cseppekben, ajkai mosollyal hörpintették be tenyérkútjából a gyémántpermetet, nedves tenyerével végigsimította arcát, ami ezerte szebben teremtődött újra a harmattól. Virág lett, szirmai nagyon lassan, incselkedőn a mászó felé fordultak, aki hirtelen szárnyakat bontott, felröppent a szikla tetejére, majd onnan az egekig, hogy messziről láthassa sasként az égre mosolygó kelyhet, hogy aztán napsugárrá változva hulljon vissza rá az égből. Fényében a szirmokat megfürdette, az érintésben maga is virággá testesült, a bársonyosság most már mindketten voltak, ölelésükből egymáshoz lényegült magvakként hulltak a földre újra külön, álltó helyükbe, és kicsírázott a köszönet: - Jó napot.- Jó napot. ■j T/ 1 aaaaaaaaa«i I 1 L aaaaaaaaaBl ■ ' r aaaaciaiaaciiaa kArpAt-medencei tehetséooonoozó nonprofit kft. Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, 1 Oláh János-ösztöndijas), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, 1 korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nódai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztosegBkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. augusztus 0 5 v
