Heves Megyei Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-22 / 143. szám

szerkesztőséül terepaszta JIFfPPJI* helyőrség MAGANYGYUJTEMENY Bonczidai Éva Üdvözlöm a kedves látogatókat ma­gánygyűjteményünk exkluzív tár­latvezetésén. A jobb oldali terembe lépve a száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar egyik fő műve, a Magányos cédrus fogad, mellette egy interaktív táblán legnagyobb riválisáról, a Tenere fájáról etimo­lógiai és botanikai érdekessége­ket ismerhetnek meg, különleges múzeumi tippversenyünkön pedig megsaccolhatják, eddig hányán értették félre Csontváry csodála­tos festményét. A legpontosabb tippelők közül sorsoljuk ki a ver­seny győztesét, aki egy hetet tölthet majd magánzárkában. A következő állomás attrakciója a szovjet Szputnyik-2 rekonstruk­ciója. Mielőtt bárki szóvá tenné, nem (csak) azért népszerűsítjük a moszkvai kóbor kutya sztoriját, mert az oroszok a fő támogatói a tárlatunknak, hanem mert az ame­rikaiaknak lövésük sincs arról a magányról, melyet szegény Lajka, az örök számkivetett megtapasz­talhatott. A falakon híres kísérleti állatok portréit láthatják Schrödin­ger macskájától kezdve Pavlov ku­tyáján át Algernonig. figyelmükbe ajánlom a kivetített idővonalat, melyen az állatkísérletek történeté­nek és szabályozásának fontosabb mérföldköveit is bejelöltük, erős idegzetűek pedig a paraván mö­gött betekinthetnek a manapság is zajló kísérletek névtelen hőseinek életébe: megnézhetik a szőrtele­­nítőkrémekkel bekent nyulakat, a ránctalanítóval kezelt teknősöket, a megemeltstressz-szintű egereket és az okostelefonokon játszó kis­gyerekeket. A tárlat fő terme előtt van még egy stáció. Az itt kiállított csont­váz Ádámé, az első emberé. A tár­ló fiókját kihúzva elolvashatják a megtalálásának körülményeit, az azonosításának módszereit, és mindehhez alapos fotódokumen­tációt is mellékeltek a kurátorok. A csontvázon jól megfigyelhető a ki­emelt oldalborda után maradt he­­ges gyógyulás, deréktájon pedig a kopott csigolyák, melyek egyértel­műen a földművelő életmód követ­keztében váltak ilyenné. A tárlóra szerelt fejhallgatón, ha megnyom­ják az í-es gombot, az Úr hangját fogják hallani, amikor megállapít­ja, hogy nem jó az embernek egye­dül lenni, szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt. A 2-es gombnál pedig Ádám szólal meg: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fá­ról, és ettem. A 3-as gomb néma csend. És ha leguggolva benéznek a tárló alá, ott láthatják, hol tart most Éva és a kígyó csontjainak felkutatása. Az ajtó melletti vitrinekben olyan kuriózumok vannak, mint Sámson hajtincse és Delila ollója, egy pár­na Othello és Desdemona hitvesi ágyából és egy Browning önműkö­dő puska Bonnie és Clyde dedikált fényképével. A virtuális valóság ra­jongóinak nagyon ajánlom a szem­közti oldalon elhelyezett VR-szem­­üveget, amelyen át láthatják Jézust a Getsemáné-kertben, majd ha minden tanítványt elaltattak, szin­tet léphetnek, és a Golgotán nézhe­tik végig a kereszthalált. Ebben a kis sarokban elhelye­zett doboz előtt, kérem, csendben lépkedjenek, a doboz tetején lévő háromszög alakú nyíláson bekuk­kantva azt a vizet láthatják, mely fölött a Lélek lebegett a teremtés előtt. De aki bírja a borzadályt, az a fő terembe is bepillanthat. Ne lépje­nek be, kérem, a falon nyitott ku­kucskálókon át leshetnek be pár másodpercig. Elnézést, amiért el­csuklott a hangom, de ez a magány rendít meg leginkább. Igen, ezeken a mosolygós szélükén én vagyok, ez a legutóbbi Insta-sztorim, ő meg Bogi, aki a barátnőivel együtt min­dig dagadtnak csúfolt harmadik­ban, de most, hogy tizenöt év után egy koncerten összefutottunk, szí­­vecskével bejelöltük egymást egy fotón. Köszönöm a figyelmet, és aki befizetett múzeumpedagógiai fog­lalkozásra is, berendezheti a saját magányát otthon. tarca JÁNOS PÁL Addig ezer év alatt pápa soha nem járt Ma­gyarországon. A lengyel pápa, II. János Pál is csak magyar földre jön, a burgenlandi Darázsfalván készül misét celebrálni 1988. június 24-én. Mégis hatvanezer magyar em­ber indul el, hogy átélhesse a vele való talál­kozást. Riporterként csatlakozom hozzájuk. * Már előző nap jelentkeznem kell Kismar­tonban, a sajtóközpontban, és el kell men­ni Bécsbe is, engedélyeket intézni. Ha már ott vagyok, sétálok is egyet. A Mariahilfer Strassén alighanem többségben vannak most a magyarok. Lázas sietséggel folyik a bevásárlás. Tízméterenként magyarul kiáltozó, becsalogató fiúkba botlunk, újabb és újabb kuncsaftokat csábítanak a magyar turisták igényeire berendezett műszaki bol­tokba. Elanyátlanodott falusiak sodródnak a járókelők áradatában, fejkendős asszonyok cipelnek koffernyi magnós rádiót, kalapos férfiak böngésznek kockás füzetlapot, meg­van-e minden, amit otthon rendeltek: floppy disc, printer, videó. Negyven év bezártságból kiszabadulva szó sincs most városnézésről: a magyarok apró haszon után szaladgálnak. Egy áruházi tükörben lopva végigmérem magam: vajon látszik-e rajtam is, hogy ma­gyar vagyok? Jobban esne, ha nem látszana. * Hűvös a szél, megcsap a kora reggeli hideg, ahogy kiszállok a kocsiból a darázsfalvi repülőtéren. Messziről már látni az oltár mögé emelt hatalmas, hófehér piramist. Körben mindenütt autók, buszok, belőlük végeláthatatlan tömegben áramlik a nép a távoli oltár felé. Egészen valószerűtlen lát­vány: ezer és ezer ember gyalogol a réten át egy távoli pont irányába. Valahol magyar énekszó csendül, arra sietek. Már látom őket. Busznyi ember vonul precesszió­ban. Elöl középkorú asszony népviselet­ben, mögötte a plébános misézőöltözetben és a gyülekezet, rózsafüzérre kulcsolt kezű asszonyok, férfiak. Lépdelnek a tengernyi nép között, és a maguk erős, paraszti fej­hangján egyházi éneket dalolnak. Gombóc nő a torkomban. Úgy tűnik, elmennének ők így akár a világ végéig is. Akik tegnap a bécsi videóüzletben még ijedt csirkék­ként rebbentek ide-oda, azoknak itt most a méltóság nyugalma tükröződik az arcán. * Fél hétkor foglalom el a helyem. A mise kezdetéig még négy óra, jobb híján a töb­bieket bámulom, nézelődöm. Az ember ilyenkor csodát vár. Nem is ez a helyes kifejezés - inkább elképzeli a csodát. Mi­lyen nagyszerű lenne! Mégiscsak a pápa lesz itt, a katolikus egyház feje. Hátha éppen most... Fázósaa összehúzódva ülök a széken, nézem a hatalmas oltár­építményt. A tetőzet román kori bazilika dongaboltozatát idézi, a három stilizált templomhajó metszete elöl három körív. Milyen gyönyörű lenne, ha a középsőre mise közben rászállna egy fehér galamb! Galambok mindenfelé szoktak röpdösni. Le is szállnak olykor. Miért ne tehetné az egyik éppen itt? A közönség fölhördülne. A püspökök és bíborosok visszatartanák a lélegzetüket. A pápa megállna a beszéd­ben. Aztán a galamb elszállna, és menne minden tovább. Másnap a világsajtó tele volna a galamb képével. Hatalmas vita bontakozna ki arról, hogy csoda volt-e vagy véletlen. Fázósan ülök a széken, és várom, hogy kezdődjék a ceremónia. Mintha ígéretet kaptam volna rá, hogy valami rendkívüli­ben lesz részem. Hát lássuk. * A várakozás órái nem telnek üresen. Az eseményről három nyelven szólnak az összesereglett hívekhez, egy zenekar mo­dern hangszerelésű egyházi zenét játszik, melyet időnként a hangosbeszélő közle­ményei szakítanak meg. A legfontosabb: a pápa kilenc óra negyvenötkor érkezik. Még két óra van addig, ráérek, bámész­kodom. A két sorral előttem lévő székre csúnya kis emberke telepszik. Feltűnően alacsony, ráadásul széles. Nem kövér, ha­nem olyan, amilyet a görbe tükör tud mu­tatni. Harmincöt év körüli lehet, de az arca, mint egy öregasszonyé, gyűrt, ráncos, zsí­ros, ritkás haj keretezi. Az orrából vastag fekete szálak kunkorodnak elő. Hogy a füle szőrös-e, nem látom, mert ráfésülte a haját. Micsoda figura! Valósággal gyönyörködöm a csúnyaságában. Milyen lélek lakozhat egy ilyen testben? Mit kereshet itt, a sajtó­szekcióban? Pont azon a széken, amelyről korábban engem fölállítottak, és két sorral hátrébb küldtek. * * Jön a pápa! A hangosbeszélő három nyel­ven közli: a pápai helikopteregység köze­ledik. Már látni is az égen a lassan növek­vő pontokat. Már a motorzúgást is hallani. Van az egészben valami teátrális, ahogy a dübörgő gépek aláereszkednek az égből. Fölállok a székre, próbálok valamit ki­venni a helikopterek körüli tömegből - és Bencsik Gábor egyszer csak meglátom a golyóálló üveg­kalitkában közeledő fehér alakot. Ő az! Ő az, aki miatt ez az egész monumentális rendezvény zajlik, aki miatt százhatvan főpap megjelent, aki miatt százötvenezren idejöttünk. A gombóc megint a torkomban van. A pápa oldalt nyitott kocsijában lassan végighalad a szektorok között szabadon hagyott úton, jobbra-balra integet. Ahogy a magyarokhoz ér, mintha virágos rét tá­madna a fejek fölött, sok ezer kis nemzeti zászló emelkedik, lobog. A külföldi tu­dósítók ámulva nézik. A legszívesebben oldalba bökném valamennyit: ezek az én honfitársaim, én is közéjük tartozom, én is magyar vagyok! Egy csoport énekelni kezd, sokan átveszik. A pápa kocsija lassan végiggördül a zászlómező mentén. * Megkezdődik a mise. A pápa telt, erős hangja betölti a teret. Szentbeszédét né­metül tartja, kifejezően, nagy erővel. A német után magyarul szól. Lélegzet-visz­­szafojtva hallgatom a nehezen formálódó szavakat. Az első mondatok még töre­dezettek, aztán egyre gördülékenyebb a beszéd. Vajon mennyi ideig tanulhatta a kiejtést? Azt mondják, rendkívüli a nyelv­­készsége. Nem csupán kemény munka eredménye ez? Meglepő, hogy a mise alatt is milyen sok gesztusa van. A főpapok méltóságteljesen ülnek, a liturgia szerint teszik a dolgukat - a pápa azonban csupa élet, arcát a kezébe temeti, hátrasimítja a haját, pásztorbot­jára hajol, magába mélyed, felemelkedik, kezét széttárja, összekulcsolja. * A mise a vége felé jár, amikor a pápa a mise rendje szerint fölszólítja a híve­ket, hogy nyújtsanak kezet egymásnak. Rosszul beszélek németül, először nem értem, mi történik. Az én szőrös orrú, csúnya emberem, aki az „én székemen” ülte végig a ceremóniát, mellette ülő is­merőséhez fordul, és kezet ráz vele. Aztán kutatva pillant körbe, tekintete összeakad az enyémmel. Odalép hozzám, a jobbját nyújtja. Kezet rázunk, rám mosolyog, visszaül a helyére. Ott állok a székem előtt, és szégyellem magam. Különös, hogy ez az érzés most nem esik rosszul. Szent Márton kútja Hit Tfr «mm ■aaaaaaaana Főszerkesztő: Szentmórtoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Kotolin (gyerekirodolom), I Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) * I Karikatúra: Könczey Elemér •Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • I Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémio programja gondozásáóan. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma I IÍJODAI Ml KUITWÁUS Mill IKK I Mit: $Zftfk()Bitök0ű®kfnta,hu, postacím: 1064 Budapest, Alkotmány utca 12., ill. emelőt ?l 2ÜIQ június J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents