Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-25 / 120. szám
5 ’«HL helyőrség vers Horváth László Imre A gyáva Oidipusz „Sok van mi borzalmas, de az embernél nincs semmi borzalmasabb." (Szophoklész: Antigoné, Végh Attila fordításában, akinek a verset ajánlom) Minden amit teszek, jobb királlyá tesz. Zárjátok be a kapukat, kettőzd vagy inkább háromszorozd meg az őrséget. A nép véleménye mint a pestis, magát a népet ragadja el, minket falak és őrök választanak el mindenféle kórtól. Erdős István Aprótörpe indiánok című könyvének illusztrációja (Pagony kiadó, 2012) A járvány magától abbamarad. Én magam nem vagyok beteg. Hogy apám gyilkosa ki volt, kiderült. A meghaltak helyébe majd új népet telepítek. Minden, amit teszek, jobb királlyá tesz. Szép nő, a legszebb, anyám, az áruló, a gyenge, vágjátok le köteléről, temessétek sose látott virágzó pompával a város szeme előtt, hadd lássák áldozatomat, szenvedésemet. Ha elhagyom a trónt, két fiam testvérviszály öli meg, lányaim, a hűségesek, páriaként pusztulnak el. Pusztuljanak inkább idegenek. Minden, amit teszek, jobb királlyá tesz. Apámat idegenként öltem meg, forró fejjel, szinte véletlenül, keresztutakon nincs törvény, csak a haladás parancsa. Ha tudom, ő az, apám, az áruló, aki egy rossz jóslat miatt csecsemőként meghalni kitett, átszúrva lábam, el ne meneküljek, így nyerve nevem: gúnynevet, ha tudom, hogy apám, és tudom, mit tett velem, lassan, élvezettel ölöm meg, bevallom, kissé csalódott vagyok, elvették bosszúmat, kigúnyoltak az istenek, hiszen ölésért ölést. Anyám gyereklány lehetett akkoriban még, meggyűlölte apámat, aki később talán ezért utazgatott. Több gyerekük nem született. Mire Thébába értem, kezemen az idegen vérével, szemben a Kadmosz hegyével, számban minden megfejtéssel, egyetlen szóval, már elhanyagolt szépasszony volt, rám várt termékenysége virágzó pompájával, fiatal férfire, aki erős, mint egy apagyilkos, valami újra, az életre, gyenge, öreg féljek helyett. Minden, amit teszek, jobb királlyá tesz. Senki se szerette így a feleségét, még az istenek közül se, hisz másnak a felesége: idegen. Sokáig nem értettem, ma már tudom. Minden, amit teszek, jobb királlyá tesz. A trón maradt a szerelemből, csak a trón, mint gyerekeim hozzám, én ahhoz leszek hűséges, nagyszüleik sorsa is erre tanít, mindegy, mi történik, a trón minket illet, tovább kell élnem, a trón engem illet. Hogy király legyek, csak annyit mondtam „az ember”, a szfinx gyermeteg kérdése nem érdekes, az egyetlen válasz ez, és királlyá tett az emberek felett. Pósztohy Panka Pesti mese című könyvének illusztrációja (Pagony kiadó, 2017) Minden, amit teszek, jobb királlyá tesz. És minden, amit teszek, csak jobb királlyá tesz. Cs. Nagy László Elkopunk Herceg (Villon-ciklus) Herceg, ládd’ világunk menten összeroppan, bár kézben tartják királyok, pápák, papok, mégis koldus kuporog minden sarokban, hát nézd el nekem, hogy erről nem hallgatok, a mindenható is szemtől szembe lássa, mily gyarló, kifordult világot teremtett, hogy áruvá vált szörnyű kálváriája, és embernek lenni már nagyúri kegy lett. Itt csak térdepelhet asszonyszült halandó, és felállni bátrat menten láncra vernek, ha kibuggyanna még ajkukon igaz szó, maguknak ásnak meg bűntelenül vermet. Nincs, ki koldusléte jogáért kiálljon, bár üszkös háza táján minden megrohad, de fönt sincs, ki a trónnál lentebbre lásson, s pokolra szállni itt lent, végső nyugtot ad. Herceg, láttam már nagy falakat kidőlni, mit fennkölt úri kéz egyet sem épített, miért, hogy gazdagnak a megváltás földi, s a pórnép halálában nyerhet csak hitet? . Tudd, nem pap volt, ki az égben trónra lépett, meghalni érettünk tán nem is volt oka, minő botlás, hogy a földi hívság végett én legyek a szentelt igazság bajnoka. Herceg, tejól tudod, loptam is, ha kellett, és szorult nyakamon gyors késemért kötél, felénk minden bűn, csak új bűnöket ellett, a gazság közöttünk az egekig felér, nekünk nem jutott, csak koldusbot és ostor, a sors jóllakni rágott csontokat dobott, puszta sírunkra tán kerül dísznek kosbor, ha igaz imánkban a szó már elkopott. ...kitépett nyelv Tudom, mint mindig, sántít a hasonlat, kitépett nyelv, ha nem kell már a vers, talán a hangtalan kiált nagyobbat, talán ha némán, bénultan heversz kapják fel sorba fejüket a holtak, sírnak fel elvetélt újszülöttek, szívüket kaparják a kiraboltak, madártestek csapódnak tükörnek, mert „nem szükséges, hogy én írjak verset”- a részletekre Isten sem figyel - de kell valaki, ki álmokat kerget, és álmait az égen hinti el, „úgy látszik szükséges, hogy vers írassék”, harsogjanak fel a kapualjak, nyíljon világra minden sötét hajlék, legyen, kit a szavak betakarnak, láng lobogjon, „különben meggörbülne a világ gyémánttengelye”, halkan, könnyekkel roskadnánk saját ölünkbe, és szólna az Úr: nem ezt akartam. 2019. máius IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET i
