Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-23 / 69. szám
IRODALMI-KULTUßALIS MELLEKLET Március 23. a lengyel-magyar 2019. március 23. III. évfolyam 12. szám Bencsik Gábor fcT Kovács István tárcája j versei 6-7 Vendégünk a Lengyel Intézet barátság napja // Vannak, akik alkonyaikor a szemétként konténerbe dobott századokon át farkasvakon is a kezdetekig látnak. n kitekintő vezervers Konrad Sutarski a „Szolidaritás” emlékére [*** pami^ci „Solidarnosci”] Még a bőrünk is érezte ezt a pillanatot ahogy felszálló szúnyogfelhő a naplementét ahogy kutya nyüszítése gazdája visszatértét megelőzi i Kerestük ezt a gyárakban az elherdált füstökben az egyre meddőbb földben hol a giliszták is kezdtek már félni sorban állás markában üres üzletek előtt de rablóként börtönbe zárt igaz szavak közt is Míg el nem jött a legforróbb nyár és szüret havában növekvő tömeggel utolsó reménnyel dübörgés csöndjében éhes puszta kézzel de a szarkákat menekvésre kényszerítve a gőg erődjeiből vörös palotákból a százlábúakat is széttaposva Mindig így jön el mikor minden elsötétül ugyanolyan nyárral, ugyanolyan reménnyel felvillanó fénnyel bilincshullással a sas vijjogásával míg szárnya fehérét éppen visszaszerzi (1980-1981) Tornai József fordítása Konfliktusok a lengyel-magyar kapcsolatokban Baráti tűz A XV. századi lengyel krónikaíró, Jan Dlugosz „lengyel-magyar krónikájában” elsőként szólt tudatosan a két nép barátságáról, s fogalmazta meg az e történelmi tényből eredő erkölcsi-politikai parancsokat. Leírása szerint 1000-ben két küldöttség jelentkezett II. Szilveszter pápánál királyi koronáért: lengyel és magyar. A szentatya a magyar nemzet képviselőjének adta át a királyi jelvényt, de az elébe járulóknak intelmül meghagyta, hogy a két nép barátságban, egymást segítve éljen, amíg világ a világ, mert ha bármelyikük is a másik rontására törne, szerencsétlenséget zúdít magára. A történelmi tények önmagukért beszélnek. Európa egyik leghoszszabb, ezer esztendőn át, a trianoni diktátumig fennálló, több mint ötszáz kilométeres közös határa mentén kivételesen kevés fegyveres konfliktus keletkezett. Alighanem a legkevesebb egész kontinensünkön szomszédos államok között. Két kezünk ujjain meg tudjuk számolni szinte mindegyiket. Ahhoz pedig, hogy a legjelentősebbeket elősoroljuk, egy kezünk ujjai is elegendőek. Nem véletlen azonban, hogy ritkán szólunk róluk, mint ahogyan a baráti, családi veszekedésekről sem szívesen beszél az ember. Ráadásul - bármily hihetetlen - közös jellemzőjük, hogy mindannyiszor beteljesedett a pápai jóslat: a viszály nem hozott jót egyik félnek sem. Idézzünk fel néhányat bizonyságképpen! Az első esemény, amit érdemes kiemelnünk, a XV. század elején történt, a középkor egyik legnagyobb és legvéresebb ütközete volt - tízezrek estek el benne -, az 1410. július 15-én lezajlott grünwaldi (tannenbergi néven is ismert) csata. Az összecsapás a német keresztes lovagrend, valamint az egyesült lengyel-litván hadak között zajlott le, és az utóbbiak győzelmével zárult. Magyarország akkori uralkodója, Luxemburgi Zsigmond magyar király és német császár német lovagokat és katonákat küldött Ulrich von Jungingen nagymesternek, Ma-Szalai Attila gyarországról pedig a még Róbert Károly magyar király testőrségeként életre hívott Szent György Lovagrendet irányította hozzá. A Német Lovagrend és a Lengyel Királyság közötti háború az úgynevezett első toruúi békével lezárult, és Zsigmond kényes helyzetbe került: mint a vesztes szövetségese hadisarc megfizetésére köteleztetett. Zsigmond erős pénzszűkében volt, s mivel a Velencével folytatott harcához is anyagiak kellettek, tárgyalóasztalhoz kényszerült Jagelló Ulászlóval. folytatás a 3. oldalon | 4 v
