Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-04 / 29. szám
2019. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ K1TEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Martusz Jánosék majdnem lemaradtak a Hírlap játékáról, de Fortuna melléjük állt Megnyerték a Toyota Yarist Nagy értékű nyereményekért játszhattak a közelmúltban is a Heol.hu és a Heves Megyei Hírlap olvasói. Az egyik ilyen játék lapunk Mozaikkeresője volt, melyben az erdőkövesdi Martusz Jánosék egy Toyotát nyertek. Molnár Helga helga.molar@mediaworks.hu EGER - Amikor felhívott egy hölgy, és kérdezte, játszottunk-e, majdnem rávágtam, hogy nem, de aztán gyorsan kapcsoltam - emlékezett viszsza a nyertes. - Aztán, amikor elmondta, hogy nyertünk, először el sem akartam hinni. Később felhívtam a feleségemet, aki szintén azt gondolta, hogy csak viccelek - fűzte hozzá János. Martusz János neje ezt azzal egészítette ki, hogy valójában az utolsó pillanatban küldte el a szelvényt, méghozzá elsőbbségivel. Azért, hogy biztosan eljusson a megfelelő címre.- Szinte hihetetlen, hogy majdnem megfeledkeztünk erről, ugyanis mindig nevezünk, ha a lap valamilyen játékot indít. Eddig még soha nem nyertünk semmit, most viszont megtört ez a sorozat, ráadásul egy ilyen csodálatos nyereménnyel - mesélte a hölgy. Elmondták, hogy már régi előfizetői újságunknak, és mindennap elolvassák cikkeinket.- Köszönjük a lehetőséget és az autót, s természetesen ezentúl is .olvassuk majd a Hírlapot. Az is biztos, hogy nevezünk a következő játékokra is - zárta gondolatait az erdőkövesdi házaspár. A Mozaikkereső játékunkat nagy érdeklődés kísérte, hiszen tizennégy megyéből összesen 74 ezer 360 gyűjtőszelvényt küldtek be a megyei napilapok előfizetői. A Heves Megyei Hírlap rendszeres olvasóitól 2641 szelvény érkezett be. A játék lényege az volt, hogy a november 16-án megjelent játékszelvényen össze kellett gyűjteni egy tíz darabból álló mozaikkép mindegyik darabját és azokat felragasztva kellett eljuttatni a Mediaworks Hungary Zrt. címére. Az érvényes gyűjtőszelvényt beküldők közül csak azok a játékosok nyerhettek, akik 2018 decemberében a játékban részt vevő napilapok valamelyikére érvényes előfizetéssel rendelkeztek. Nyereményként kisorsoltunk 14 laptopot, 14 Iphone7- es telefont, tizennégy 500 ezer forint értékű, a Takarékbank Zrt. által kibocsátott bankkártyát, továbbá 14 robotporszívót és 14 kétszemélyes wellnesshétvégét Zalakarosra. Mégpedig azért, hogy mind a 14 lapunk elkötelezett olvasói egyenlő esélylyel indulhassanak az ajándékokért. Fődíjként pedig három Toyota Yarist sorsoltunk ki tavaly december 13-án délelőtt 10 órakor, közjegyző jelenlétében. Fortuna a Heves Megyei Hírlap, a Somogyi Hírlap és a 24 óra olvasóinak kedvezett, akik közül a három legszerencsésebb, azaz a karácsonyi Mozaikkereső három autónyertese: Martusz János Erdőkövesdről, Balázsi Róbert Marcaliból és Mészáros László Vértesszőlősről lett. Amikor felhívtam a feleségemet, azt gondolta, biztosan csak viccelek A fődíjak kisorsolása után a 14 ajándékhoz megyénként, kihúztunk egy-egy nyertest az érvényes szelvényt beküldők közül. A játékban részt vevő Hírlap-előfizetők közül 500 ezer forintot nyert Takarékbank bankkártyán Kratancsik György Hatvanból. Az Asus laptop Kövesdi Zoltán átányi olvasónké lett. A robotporszívó Nagyvisnyóra kerül Kormos Imréhez. Az Iphone7- es telefont a káli Csibri Jánosné viheti haza. A kétszemélyes wellnesshétvégére pedig Lakatos Éva Zsuzsanna utazhat Maklárról. MOZI Cinema Agria - Eger 17.50 ÉS 20.00 ÓRA: Vihar előtt 16.00 ÓRA: Kókusz Koké, a kis sárkány - Irány a dzsungel 16.00 ÉS 18.25 ÓRA: Két királynő 20.55 ÓRA: Kurszk 16.00 ÓRA: Csodálatos fiú 18.25 ÉS 20.55 ÓRA: Üveg Uránia Mozi 16.00,18.20 ÉS 20.40 ÓRA: Instant család Illés György Terem 16.30 ÓRA: Tű, cérna, szerelem 18.30 ÓRA: Bolti tolvajok Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.45 ÓRA: Kókusz Kokó, a kis sárkány - Irány a dzsungel 17.30 ÓRA: Vihar előtt 20.00 ÓRA: Kurszk Puskin Terem 15.30 ÓRA: Pókember - Irány a Pókverzum 18.00 ÓRA: Instant család 20.30 ÓRA: Pusztító Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Az ügyfélkapuval is megismerkedtek Rendhagyó tanóra GYÖNGYÖS A közigazgatással ismerkedtek a berzés végzős diákok a Kossuth úti kormányablakban tartott rendhagyó osztályfőnöki órán. A fiatalok felvételi jelentkezésüket ügyfélkapus azonosítással nyújthatják majd be, ehhez segítséget is kaptak az ügyintézőktől. A hivatal rendszeresen szervez hasonló programot. Dr. Bekecs Andrea, a Gyöngyösi Járási Hivatal vezetője elmondta, hasznos volt az óra, nagyon jó visszajelzéseket kaptak a diákoktól. M. H. Hasznos foglalkozás volt. Fotó: beküldött TV ♦ HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ AJÁNLÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 A Mester kérdez - magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás- egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió- közszolgálati magazinműsor, 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sportmagazin GYÖNGYÖSI TV 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből 9.21 Reklám 9.24 Híradás plusz - megyei hírműsor 9.54 Újévi hangverseny (részlet) 10.02 Reklám 10.05 Moziklip - mozimagazin - ismétlés 10.20 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés 10.33 Nézőtér - kulturális magazin - ismétlés 11.03 Nápolyi. 3. rész - ismétlés 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Kaláka együttes-koncert (részlet) 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivái 2018 - Zárógála - Borostyán Néptáncegyüttes 19.22 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018 - Zárógála - Vidróczki Néptáncegyüttes 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0. 00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy krónika - az EKE közéleti magazinműsora 10.20 Az élővilág rejtett menedékhelyei. Jégkori refúgiumok a Kárpátmedencében - prof. dr. Sümegi Pál előadása (Egri Természetismereti Estek) 11.10 A jövő biztonsága - Társadalombiztosítás és öngondoskodás II. rész 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 A jövő biztonsága - Társadalombiztosítás és öngondoskodás 1. rész 14.50 „Az írás megmarad": A latin abc rejtélyes kezdetei - dr. Bajnok Dániel előadása (Sorsfordulók-sorsfordítók) ism. 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság IIIII Hl II —— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory II IIIIII 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrienn-nel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adrienn-nel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG- vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Dísco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek Korzini Szt. András 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Neuma Egyházzenénk kincsei 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Hét nap (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló Alsó tagozatosoknak 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17. 15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafűzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon - A magyar irodalom gyöngyszemei 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Beszélő könyvek Folytatásos regény 20.35 Legyetek szentek! 21.05 Megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) EGER Hajts Krisztián fotókiállítása nyílik meg a Bródy könyvtárban ma 18 órakor. A tárlatot Kovács-Csatlós Tamás önkormányzati képviselő' nyitja meg, közreműködik Szőke Mihály hallássérült mesemondó és Kévés Zsuzsanna jeltolmács. A program a hallássérült vendégek számára akadálymentesített. EGER Szentmisét tartanak a rákellenes világnapon a daganatos betegek gyógyulásáért 18 órakor a Szent Bernáttemplomban. HATVAN Az Ady Endre Könyvtár minden érdeklődőt szeretettel vár a Hatvani Kalendárium 2019 című kötet bemutatójára. Az esemény 17 órakor kezdődik, a kötetet a főszerkesztő, Bacsa Tibor mutatja be. ÜGYELETES PATIKA Eger: FEBRUÁR 4.. HÉTFŐ, 20.00-7.30: Ezerjó Patika, Eger, Pacsirta u. 4., 36/310-985. Gyöngyös: FEBRUÁR 10-16: Kígyó Gyógyszertár, Gyöngyös, Fő tér 15. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. HEOL a Heves megyei hírportál t i A Martusz házaspár egyelőre csak jelképesen vette át az autót, február közepétől azonban már új Toyotával járnak Fotó: Berán Dánie