Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-04 / 3. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. JANUAR 4., PENTEK Ibolya Tibor szerint el fognak jutni a vádemelésig Ebben az autóban lőtték agyon Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban Fotó: MW Szilveszteri pánik, elpusztult kutyák Zárul a Fenyő-ügy Eljut a vádemelésig a Fenyő-ügy, és újabb bizonyítékok alapján mégis nyomoznak abban az áfacsalási ügyben, amelyben egy feljelentés szerint volt rendőrök és a Jobbik nemrég lemondott országgyűlési képviselője, Staudt Gábor is érintett lehet. Media works-összeá 11 ítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ÜGYÉSZSÉG Soha ennyi bizonyíték nem állt még rendelkezésre a Fenyő-ügyben, mint jelenleg. Gyárfás Tamás meggyaiiúsítása óta is van újabb fejlemény a nyomozásban, és az ügy el fog jutni a vádemelésig - mondta a Pesti Srácoknak Ibolya Tibor, a fővárosi főügyész. Az interjúban szó esett a már jogerősen lezárt Prisztás-ügyről, amelyben perújítást rendelt el ősszel a Fővárosi ítélőtábla, miután Jozef Rohác tanúként azt állította, nem Portik egykori testőre, hanem ő végzett a vállalkozóval. A főügyész ezt nem érzi kudarcnak, meggyőződése, hogy a perújítás során a bíróság számára is nyilvánvalóvá válik majd, Rohác vallomása megkérdőjelezhető. A Budapesti Nyomozó Ügyészség néhány hete kezdett nyomozni abban a Lengyelországban is vizsgált áfacsalási ügyben, amelynek egy feljelentés szerint volt rendőrök és a Jobbik lemondott országgyűlési képviselője, Staudt Gábor is érintettje lehet. A NAV korábban, arra hivatkozva, hogy nem a magyar költségvetést érte kár, nem indított nyomozást. Ezzel akkor a felügyelő ügyészség is egyetértett. Arról, hogy nemrégiben mégis megindították az eljárást, Ibolya Tibor azt mondta: újra mérlegelték a bizonyítékokat, és újabb adatok kerültek elő, ezért döntöttek így. Szándékuk szerint közös lengyel-magyar nyomozócsoportot hoznak létre, és a végére járnak az ügynek. A Quaestor-ügyben év végére megszülethet az elsőfokú ítélet. A soltvadkerti ügyrész befejeződött, a bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés mellett abban van pénzmosásos szál is. Ez ügyben talán januárban vádat emelnek, a nagyobb pénzmosási ügy továbbra is folyamatban van. A főügyész szerint a gyakorlat igazolta a tavaly nyáron életbe lépett új büntetőeljárási törvényt. Az eljárások felgyorsításában kulcsszerepet játszik, hogy a terhelt, a védő és az ügyész egyezséget köthetnek, így akár napok alatt véget érhet egy eljárás. Bonyolult bizonyítású, időigényes gazdasági ügyekben ez nagy előrelépés, hiszen az államnak érdeke, hogy az őt megillető jövedelemhez minél hamarabb hozzájusson. A Gazdasági Bűnügyek Osztályán július óta 11 személlyel kötöttek egyezséget, ők több százmillió forint visszafizetését vállalták a magyar állam részére. PETÁRDAZAJ Heteken át is kóborolhatnak a szilveszteri tűzijáték, petárdák zajától világgá futott kutyák. A robbanásoktól fényhatásoktól sokkos állapotba került állatok közül sok megsérül vagy el is pusztul. Az állatvédő szervezetek közösségi oldalaira több száz házi kedvenc fotóját töltötték fel, mert keresi őket a gazdájuk. A Rex kutyaotthon szerint ideje lenne, hogy az állattartók komolyan vegyék az óvintézkedéseket és valóban megóvják kedvenceiket. Az állatvédők közölték: idén rekordot döntött a pirotechnikai eszközök miatt elpusztult kutyák száma és nagyon sok pánikba esett ebet elgázoltak. A Magyar Idők szerint a Juttass haza! blogra folyamatosan töltik fel azoknak az állatoknak a képét is, amelyek már nem érhették meg az új évet. Az állatmentők a közösségi oldalakon arról írtak, hogy az év utolsó napján jóformán még be sem sötétedett, az utcákon már folyamatos volt a petárda- és tűzijáték-robbantások zaja. A „szerencsésebb” ebek ideiglenes befogadókhoz vagy menhelyekre kerültek. A Noé Állatotthon Alapítvány közösségi oldalán több mint 30 kutya fotója jelent meg az év útolsó napján, míg a szilveszteri állatmentő ügyelet oldalára 138 állat fényképét töltötték fel. Az eltűnt négylábúak hazatalálásában segít a szervezet önkéntes adatbázisa is, weboldalukon a csipolvasóval rendelkezők, az ideiglenes befogadók, valamint az ügyeletes állatorvosok és menhelyek is szerepelnek. Az elveszett ebeket érdemes a Mól Nyrt. töltőállomásain is keresni, mintegy száz benzinkúton helyeztek el mikrocsipleolvasókat. MW Idén minden eddiginél több eb esett áldozatul Fotó: Shutterstock TELEVIZIO-MUSOR 2019. JANUAR 4., PENTEK 4.05 4.30 5.00 5.30 6.00 9.00 10.00 11.35 12.00 12.20 12.45 te 13.55 O 14.45 (/) 15.30 O I 16.25 17.25 18.00 18.50 19.45 20.25 21.30 23.30 23.55 1.50 Pasik© Barátok közt © TopShop Fókusz © Reggeli ® Asztro-Show TopShop Fókusz © Egy rém új teleség © Egy rém új feleség © Éjjel-nappal Budapest © Drága örökösök © A mentalista © A mentalista © Elif - A szeretet útján© Fókusz © RTL Híradó Esti kiadás Drága örökösök © Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest © 21 Jump Street -A kopasz osztag © RTL Híradó - Késő esti kiadás CSI: NewYork-i helyszínelők © Foglalkozásuk: Amerikai © < te o tf) 21.30 21 Jump Street. Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 17.50 Ma este 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 5.10 Tűsarok© 5.20 Családi Titkok © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó® 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Piszkos pénz, tiszta szerelem © 15.40 Marimar© 16.45 Cennet© 18.00 Tények 18.55 Exatlon Hungary ® 20.20 Legyen Ön is Milliomos! © 21.35 Koszorúslányok© 0.25 Tények Extra 0.55 Walker, a texasi kopó© 1.55 Walker, a texasi kopó© 2.55 Tények Este 3.35 Csapdába csalva © 4.05 Magánnyomozók© 4.55 Premier League- Összefoglaló © 21.35 Koszorúslányok 6.00 Magyar Világ 6.30 Jó n __ ® 9.10 Napi aktuális 10.10 Öfürrv posz 10.35 Jövőálló 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Trend 13.10 Brüsszel 13.35 V4 - Európa jövője 14.25 Kultúrklub 14.35 Célfotó 15.10 Egodetox 16.35 Jó reggelt extra ® 17.10 Razzia ® 17.35 Zöld világ 18.30 Építők 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Informátor ® 21.10 Troli © 22.35 Őszintén 23.10 Napi aktuális 6.00 6.40 6.45 7.15 7.45 8.40 9.25 10.25 12.00 12.01 12.50 13.15 13.30 13.35 14.25 15.20 16.10 17.05 18.00 18.35 19.30 20.25 22.00 23.25 23.40 0.35 Híradó Kenó P’amende Öt kontinens Ridikül © Mámoros szerelem © A múlt árnyékában© Család-barát Déli harangszó Híradó Főzzünk megint egyszerűen! Magyarország finom Honfoglaló © Honfoglaló Végtelen szerelem © Hat nővér © A hegyi doktor © Ridikül© Híradó Sorsok útvesztője © Honfoglaló © Zimmer Feri © Love and Lemons -Az igaz szerelem receptje ® Kenó Egy passió kálváriája-Magyarpolány(2000-2014)® Egymillió lakásban van bútorom © 6.00 6.10 7.00 7.20 8.05 9.10 10.00 11.00 11.15 12.20 13.50 14.15 15.00 15.55 17.00 17.15 18.20 19.10 19.55 20.25 21.20 21.45 22.55 20.25 Zimmer Feri 6.00 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz ® 2L25 AradiVarga Show @ 22.25 Dumakabaré @ 23.00 Hazahúzó 0.00 700-as klub ® 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból Arany János emlékére © Orbán Balázs nyomában © Híradó Egy primadonna portréja - Egy este Domonkos Zsuzsával A palota ékköve © Vészhelyzet © Kisváros © Híradó A Silla királyság ékköve © Csalással nem! ® Tüzet raktak a cigányok... Horváth István énekel Robog az úthenger © Robog az úthenger® A palota ékköve © Híradó A Silla királyság ékköve © Vészhelyzet © Lehetetlen? © Kisváros © Kisváros © Retrock © Csillagűzött szerető® Légy ügyes a szerelemben! © 15.55 A palota ékköve 6.00 Sue Thomas - FBI © 8.00 Don Matteo ® 9.20 Robbie, a fókacsemete © 10.20 Charly majom a családban © 11.25 A Klinika © 12.25 A hegyi doktor - Újra rendel ©14.30 A Klinika ©15.30 Charly, majom a családban © 17.40 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Férjhez mész, mert azt mondtam © 23.00 NCIS: Los Angeles© 6.00 Felsős 7.05 M5 Híradó 7.45 Ez itt a kérdés... 8.30 Kult'30 9.05 Univerzum© 10.05 Élet az észak-amerikai vadonban © 11.05 A világ madártávlatból © 11.30 Európa kék szalagja, a Duna 12.00 OJD Irodalom és könyv 26 percben 12.30 Mátyás király Kanadában 13.05 Folkudvar 13.30 A NAGYOK 14.00 Érettségi 2019 14.35 Szólalj meg! 15.20 A számok bűvöletében © 16.25 Mindenki Akadémiája 17.30 Kult’30 18.05 Élet az észak-amerikai vadonban © 19.00 A világ madártávlatból © 19.35 Csendes éj-A béke üzenete 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... 21.50 A tanú© 21.50 A tanú 6.30 Teleshop 8.10 Irinyi © 8.45 Fák jú Tanár úr! © 11.20 Wasabi - Mar, mint a mustár © 13.20 Transformers: A kihalás kora © 16.50 Erőnek erejével © 19.00 Lara Croft - Tomb Raider © 21.00 Crank 2. - Magasfeszültség © 22.55 Chappie © 1.25 Mud © 4.15 Segítség, karácsony! © 6.20 Jóbarátok© 6.45 Jóbarátok® 7.10 Jóbarátok© 8.05 Agymenők© 8.35 Agymenők® 9.00 Szívek szállodája © 10.00 Szívek szállodája © 10.55 Szellemekkel suttogó© 11.55 MacGyver© 12.55 Glades- Tengerparti gyilkosságok © 13.55 Glades -Tengerparti gyilkosságok © 14.55 Castle© 15.55 Szellemekkel suttogó© 16.55 MacGyver© 17.55 Castle© 18.50 Észbontók© 19.55 Észbontók® 21.00 Corning out© 23.00 A szentfazék© 1.30 MacGyver® 2.15 Szellemekkel suttogó © 3.00 Szívek szállodája © 21.00 Corning out 5.50 Magánnyomozók © 6.55 Veled is megtörténhet! © 8.00 Tények Reggel © 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.15 Hal a tortán - A küldetés © 14.20 Magánnyomozók © 15.25 Csapdába csalva ® 16.00 Tények © 16.30 Családi Titkok © 18.45 Magánnyomozók © 19.50 Jóban Rosszban ® 21.00 Védhetetlen ® 23.25 A pokol angyala © 6.00 Televíziós vásáriás 9.00 A jelszó: Világvége 1. © amerikai akciófilm 2012 10.50 Cápa-tó® amerikai horror 2015 12.35 A bátrak háborúja © amerikai háborús filmdráma 2016 15.00 A lehetetlen® spanyol-amerikai katasztrófa film 2012 17.10 Feszültség© amerikai filmdráma 2015 R.: David Hackl Sz.: John Travolta, Kate Bosworth, Devon Sawa, Gil Bellows, Julie Benz 19.00 Renegátok© amerikai-francia-német akciófilm 2016 21.00 Démonok között © amerikai horror 2013 23.10 Az ördögűző- Rendezői változat © amerikai horror 1973 1.45 Hetedik érzék - Harc a démonokkal ® am.-kan. horror 2007 3.35 Családi kincs, ami nincs © amerikai vígjáték 2010 17.10 Feszültség 6.00 Basketball - NBA League 7.30 Televíziós vásárlás 9.00 Trash Talk 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 American Football - NFL 15.00 Jégkorong 17.30 Labdarúgás 18.30 Labdarúgás 19.30 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klubtévéje 20.00 Kékek 20.30 Labdarúgás 21.00 Heti helyzet 22.00 Basketball - NBA League 0.00 UFC 3.00 UFC 4.00 K-1 5.00 Erős emberek 5.55 Múlt és Jelen 6.30 Sporthíradó 7.35 Tollaslabda Tollaslabda világsorozat 8.35 HOPPÁ 2018 9.35 Ez történt a sportban 2018 10.00 Sporthíradó 10.30 Férfikézilabda felkészülési mérkőzés 12.10 Fradi Tv 12.45 Ez történt a sportban 2018 13.00 Sporthíradó 13.30 Napos Oldal-DVTK magazin 13.55 Bringasportmagazin 14.20 Forma-1 2018 15.55 Tollaslabda világsorozat 17.00 Sporthíradó 17.10 Pecatúra magazin 17.40 Startfejes magazin 18.15 M4 Sport stúdió 18.30 Jégkorong közvetítés Vasas Schiller-Ev Vienna Capitals II. 20.35 M4 Sport stúdió 21.00 HOPPÁ 2018 22.00 Startfejes magazin 23.00 Kézilabda közvetítés Női kézilabda: Győr-FTC 13.55 Bringasport magazin tvparrÍkT^MBBHI 9.00 Nemesi lakomák © 10.00 Miss Dahl © 11.30 A család kedvenc fogásai © 12.00 Justine trópusi finomságai © 13.00 Rick Stein © 14.05 Királyi receptek © 15.00 Justine ® 15.50 Miss Dahl © 16.55 Finoman egészséges, egészségesen finom © 18.00 James Martin © 19.00 Királyi receptek © 20.00 Ki főzhet a végén? © 21.00 A család kedvenc fogásai © 22.00 Jó szakács, rossz szaiíács © A műsor és a kezdést Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!