Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-19 / 16. szám
6 Olvasóink aiamia Márai Sándor: Az igazi: Judit ...és az utóhang KÜLÖNVÉLEMÉNY EGY KIVÁLÓ REGÉNYHEZ helyőrség Tisztelt Szerkesztőség! Korábbi felhívásaik alapján leírtam egyik kedvelt olvasmá- - nyomról alkotott véleményemet. Most olvasva az általam nem ismert szekszárdi tanár kollégám olvasmányélményeit, bátorkodom elküldeni Önöknek. A leírt véleményben vitatkozom az írói szemlélettel, a könyvet mégis nagyra tartom. Talán elfogadható ez a különvélemény is. Üdvözlettel: Fűrész István nyugalmazott középiskolai tanár A könyvet minden ismertető egy szerelmi háromszög bravúrosan megírt történeteként ajánlja olvasásra. Állíthatok-e laikusként ezzel szemben bármit? Ami az irodalmi minőséget illeti, semmiképpen. Hiszen magam is kiválónak találom. Azt viszont állíthatom, hogy a könyv nem a szerelem lényegéről szól, sokkal inkább hitvallás a polgári osztály zártsága mellett. Továbbá ítélet azok fölött, akik alacsonyabbnak ítélt társadalmi környezetből betolakodtak oda vagy polgárként megbuktak. Ezért a könyvért Aczél György sok mindent megbocsáthatott volna Márai Sándornak, mert a megszégyenült polgár ábrázolása elégtétel a kommunista osztályharc apostolainak és eszmei vezéreinek. (Lehet, hogy A. Gy. nem is tudott az Utóhangvöi?) Nekem, a paraszti származású elsőgenerációs értelmiséginek fáj a polgárság ilyen bemutatása. A szerző ebben a könyvben minden szereplőt sárba taposott, aki nem felelt meg a polgári normáknak. Ki azért nem, mert nem bizonyított élethosszig, ki meg azért, mert illetéktelenül akart betörni oda. A kapcsolatok, a viszonyok csak a kulisszát adják ehhez. A szerelem mint fogalom távol áll attól az embertől, aki így reagál a párja szerelmi igényére: „Maga azt kívánja tőlem, hogy mondjak le az emberi rangomról. Én ezt nem tudom megtenni. Inkább meghalok.” Holott nem kellett volna lemondania, csak a másikat emberként és társként, feleségként egyenrangúnak elfogadni. Márai alkotott egy személyt, Áldozó Juditot. Példának szánta. Szereplőnek, aki nem kapott szép jövőt: írói eszköz lett, üzenetek hordozója. Polgárrá válni nem lehet, a polgári osztály bevehetetlen! Paraszt számára végképp az. Polgárnak születni kell. Judit a regényben házicselédből csábítóvá, feleséggé, majd tolvajjá lesz. Ha a regény egyszerűen szerelmi háromszög volna, akkor nem lennének a szerepek társadalmi osztályokhoz rendelve. A szerelem emberi jelenség, képes osztálykorlátokon áthatolni. Polgárként, egyúttal íróként, kegyetlenség bukásra ítélni azt, aki a jnélyszegénységből jön, akinek a szülei parasztok. Mert a tolvajság bűn, de nem következik a származásból. Áldozó Judit kemény szeKorlót (80 * 45 « 35cm, inox, 2017) Fotó: Majoros Áron repet kap. Mint egy ókori görög drámai hős, akinek sorsa eleve elrendeltetett. Paraszt. Minden más ebből következik. Vele szemben is ott volt az elvárás: szolgálni, mindig készen állni. A házicselédlány öle gyakran polgári járandóság volt, de nem akarhatott társsá válni. Bűnössé akkor vált, ha az önkéntes testi szolgálat követelések alapja lett. A szolgálat mint státus végigkísérte Juditot a kapcsolatban. Akkor is, amikor már feleség volt. „Kiszolgált, mert ez volt a szerepe velem szemben, s a nagy, a végzetes, az igazi emberi szerepeken nem lehet erőszakosan változtatni” - mondja a férfi. Judit kitört a cselédszerepből, és „minden nap kitüntetéssel vizsgázott” szerzett szerepében. Hiába volt ügyes, hiába kitartó, mindkét tulajdonsága alá volt rendelve az aljas számításnak. Kitörését a férfi a polgári osztály nevében mindörökre zokon vette. „Mit csinált Judit? Egyfajta osztályharcot kezdett ellenem, a maga módján.” Az első csatát kétségtelenül Judit nyerte meg, de a háborút az írói szándéknak megfelelően később elveszítette. Csak nem a férfival szemben. Olyan háború volt ez, amiben örökös hadifogollyá lettek mindketten, még erejük teljében. Kettejük között a legnagyobb különbséget az jelentette, hogy a férfi modellkövető volt, Judit pedig hívő. Nem vallási értelemben, ő magában hitt. A férfi pedig beleroskadt a modellkövetés terheibe. Abba, hogy „a polgárnak holtig be kell bizonyítani magát.” A könyv olvasásakor joggal vetődik fel a kérdés: mi a nagyobb vétek? Egy osztályt megcsalni, vagy az, ha egy paraszt magában hinni kezd? Az író válaszolt: aki kitört a kasztból, annak prédává kellett válnia. Nem léphető át a jól látható küszöb. „A férfi s a leány között egyre mélyebb szakadék az osztálykülönbség.” Judit előbb drága prédává, azután olcsóvá lett. Mivel a férfi segítette a kitörésben, ő is súlyos büntetést kapott az írótól. Idegen világban egy magabiztos, világos ítélőképességű prolitól kapja meg a lelki kegyelemdöfést és a jó szót, amit mástól hiába várna. A könyv világosan megmutatja, hogy mindig van lejjebb. Mindkettőjüknek. Ha a dinnyeföld szülötte magára lel, és behatol egy másik osztályba, ugyanúgy bukás lesz a sorsa, mint azé, aki egy osztályt lopott meg. Mert a mérnök urat átverte egy parasztlány, azt kell elviselnie, hogy hazából és osztályból kivetve egy igazi proli szánja meg. így lesz két vesztese a magánéleti osztályharcnak. Fáj, hogy ilyen marxista kifejezéseket kell használnom, de sajnos ezek idézett szavak. Márai nyomán teszem, ő használta a regényben, következetesen. Szerelmi-e ez a háromszög? Képes lehet-e valódi szerelemre az a férfi, aki emberi kapcsolataiban a végletekig szabálykövető? Az első feleség szerint nem. A szerelemhez szabadság kell. A férfi még egyszerű kapcsolataiban sem volt szabad. „De az embereknek sem adta oda teljesen magát.” Párkapcsolataiban sem volt az. A testi és gazdasági kapcsolat és a státus még nem szerelem. Nem is válik azzá, ha a másikban nem a társat keressük, ellenben vizsgáljuk a származását. Ha nemcsak az osztályból zárjuk ki, de a lelkűnkbe sem engedjük be. Legfeljebb az ágyunkba és pénztárcánkba. Juditról is megtudjuk: „Gőgös, szép parasztarca volt. Miért paraszt? ...Csak. Hiányzott a jellegzetes bonyodalom a vonásaiból, ami a polgári arcokban olyan félreérthetetlenül tükrözik.” Nem sokkal később még ezt is olvashatjuk: „Ki volt a második? ... Hát ez nem polgár volt, fiam. Ez proli volt. Proli nő. ... Ez a nő cseléd volt.” Hiába volt képes a férfi egy kis jellemkritikára, az sem segített átlépni az osztályfegyelmet. „S az ember azért marad egyedül, mert gőgös, és nem meri elfogadni a szeretet kissé félelmes ajándékát.” Nagyon erős fallal védte magát. Erről beszél Judit akkor is, amikor ezt mondja: „Tudnod kell, ezt az embert mindig magáztam. És ő mindig tegezett. ...És ő, aki mindenkit magázott, az első feleségét (is)... ez az ember örökké tegezett engem.” Mindig csak férfiról beszélek, holott van neve is. Ám ezt az író is ritkán használja. Ő sem ok nélkül teszi. Aki ennyire azonosul a külső kényszerekkel, szabályokkal, az nemcsak a személyiségét veszíti el, de a nevét is. A férfit nem a név kötelezte, hanem a státus. Amíg a történelem ki nem törölte azt az életteréből. Nagyon leegyszerűsített sablon a könyv kapcsán szerelmi háromszögről beszélni. Sokkal inkább két eleve kudarcra ítélt házasság utóéletéről van szó. A kudarc okát pedig nem Juditban kell keresni, és megtalálni sem. ő akár képes is lehetett volna a szerelemre, hiszen láttuk, hogy fejlődőképes volt, de szolgálatra szólt a neki szánt szerep. Márai szerint a polgárság nem olyan társadalmi hely, ahova mezítláb be lehet lépni. Szerinte oda nem vezet út a dinnyeföldről. Túl a könyvön vannak tevékenyen szerető tanúk, akik a szántókról származva is tudnak szeretni, mérnökként alkotni és polgárként szellemi függetlenségben élni. Közöttük nyilván akadnak olyanok is, akik akár még szerelmi háromszögbe is kerülhetnek, mert adott bennük ennek alapfeltétele, a szeretni tudás. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. január Man [200 * 50 « 40cm, acél, 2014) Fotó: Majoros Áron
