Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-16 / 13. szám

2019. JANUAR 16., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Sorra érkeznek a foglalások a szállásokra Az egerszalóki Saliris szállodában is sokan pihennek majd a hosszú hétvégéken Fotó: Berán Dániel Van, aki már tudja, hol karácsonyozik Idén számos hosszú hétvé­ge töri meg a dolgos hétköz­napokat, a naptár alakulá­sa miatt a szokásosnál több lehetőségünk lesz egy ki­csivel hosszabban pihenni, több időt családi körben töl­teni. Kíváncsiak voltunk, megyénk szállásadóinál el­kezdődött-e már az előfog­­lalás. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu HEVES MEGYE - Már most van érdeklődés, körülbelül 30-40 százalékos a telítettségünk a március 15-ei s a húsvéti sza­badnapokra - tudtuk meg He­­gedűsné Őzse Enikőtől. Az eg­ri Hotel Imola Platán értékesíté­si vezetője elmondta, a magyar vendégek jellemzően két-három napra foglalnak szálláshelyet, a külföldi vendégek akár hét-tíz éjszakát is náluk töltenek.- Hozzá kell tennem, hogy már január elején érdeklődtek a karácsonyi hét szállásai iránt, sőt minimális foglalásról be is tudok számolni - mondta. Szavai szerint, a karácsony­szilveszteri időszakot a belföldi vendégéjszakák jellemzik, vi­szont húsvétkor rengeteg a len­gyel vendég.- Mivel Magyarország el­ső felnőttbarát szállodája va­gyunk, így jellemzően pá­rok érkeznek hozzánk - fűz­te hozzá Hegedűsné Őzse Eni­kő. Mint mondta, a kiemelt Idő­szakokban változatosabb prog­ramokkal várják vendégeiket, ilyenek például a különleges szaunaceremóniák, bor- és pá­linkakóstolók vagy élőzenés es­tek. Nemcsak a megyeszékhely szállodái telnek meg ezeken a hétvégéken, hanem Eger térsé­gének kisebb hoteléi is népsze­rűek. Ilyen a parádi Erzsébet Park Hotel is.- Jellemzően nálunk is a már­cius 15-ei, a húsvéti és a pün­kösdi hétvégék a legnépszerűb­bek, de ezek közül is kiemel­kedik a húsvét. Erre a hétvégé­re már 40 százalékos a foglalá­si arány, de már pünkösdre is érkezett megkeresés - részle­tezte Krisztián Dániel, a hotel marketingmenedzsere. Hozzá­tette, évek óta megfigyelhető trend, hogy a vendégek egyre korábban lefoglalják szállásai­kat, így már a nyári időszakra is kiadtak néhány szobát.- A főszezonunkra, azaz júni­us közepétől szeptember elejé­ig, már januárban érkezett fog­lalás. Igyekszünk pluszprogra­mokat biztosítani ezen időszak­ban kicsiknek és nagyoknak egyaránt - mondta. Hozzáfűz­te, a nyitás óta a tavalyi évük volt a legkiemelkedőbb, így eb­ben a reményben sikeres évre számít. Virág Tamás egri apartman- és kempingtulajdonos elárulta, a nagyobb egri programokra, például a Bikavér Ünnep idejére gyorsan betelnek ezek a helyi­ségeik, a kemping esetében pe­dig mindig az érkezési sorrend dönt, ott nem lehet foglalni.- Az apartmanokra már így év elején annyi érdeklődés ér­kezett, hogy a májusi időszak­ra meg is teltek azok - részle­tezte. Hány hosszú hétvégénk lesz? Összesen hétszer pihenhetünk hosszabban a munkás hetek között. Mivel március 15. péntekre esik, így ez háromnapos hét­végét hoz, húsvétvasárnap és húsvéthétfő április 21-én, il­letve 22-én lesz, s mert már nagypéntek is munkaszüneti nap, így a hosszú hétvége már 19-én elkezdődik. Június 10- én lesz pünkösdhétfő, így pün­kösdi hosszú hétvégénk is lesz, augusztus 20-a keddre esik majd, négynapos hétvégé­vel ajándékozva meg minket, mert augusztus 19. helyett 10- én dolgozunk majd, november 1. péntekre esik. A meglepe­tés karácsony környékén lesz: december 25-26. szerda és csütörtök, de előtte sem kell majd munkába menni, hiszen 24-ét és 27-ét előre ledolgoz­zuk, így hatnapos hosszú hét­végével zárulhat az év. Védőnők Tari Ottó otto.tarl@mediaworks.hu Az élet értelme? Persze, hogy a gyermek. Minden egyéb sokadlagossá válik mellettük, a célok eszközzé válnak, az érdekek koncentráltabbak lesznek. Azért kelünk fel reggelente, hogy nekik jobb legyen, este azért fekszünk le, hogy másnap pihenten ébredhessünk - értük, miattuk. És azt szeretnénk, ha ezt a közösség is méltányolná. Két hivatás képviselőire különösen szükség van a rögös úton: a védőnőkre és a pedagógusokra. Ők jelentik azt a többletet, ami meghaladja a családi vattában pátyolgatás lehetőségeit. Emberségüket, szakértelmüket kiváltképpen akkor méltányol­hatjuk, ha a hiányuk felfedezteti velünk önnön korlátáinkat. A védőnők hiánya annyival feltűnőbb, hogy kevesebben vannak, mint a pedagógusok. Már nem presztízsszakma, már nem kiváltság a tényke­désük: hasznos munkásként tekintünk rájuk, akik - hajla­mosak vagyunk azt gondolni - ingyen is elvégeznék a dolgu­kat, hogy a mi gyermekeinknek jobb legyen. Nagyon hibás megközelítés ez. Ezt támasztja alá az a szak­mai felső körökből érkezett vélekedés is, amely szerint az el­múlt időszakban hiába áramlottak plusz állami tízmilliár­­dok a hálózatba, ez a bérezésben nem mindenhol vehető ész­re. A kórházi védőnők akár százezer forinttal is többet keres­hetnek, mint az a pályatársuk, akit valamelyik önkormányzat foglalkoztat. A következtetés: nem elég folyamatosan mantráz­­ni, hogy egy adott helyi közösség mindent megtesz a tagjaiért. Bizonyítani sem árt olykor. Kártya könnyíti a pecások dolgát HEVES MEGYE Papíralapú en­gedély helyett ezentúl plasz­tikkártyával igazolhatják jo­gosultságukat a horgászok - derül ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által kiadott tájékoztatóból. A Magyar Horgászkártya már tavaly szeptember óta igé­nyelhető, azonban csak idén január 1-jétől váltja ki teljes mértékben a jelenlegi, papír­formátumú igazolásokat. A MOHOSZ azt ígéri, a jö­vőben számos, a horgászok és kapcsolódó szakszerveze­tek adminisztrációs feladata­it megkönnyítő elektronikus szolgáltatást fog biztosítani; ezek elérési eszközeként, il­letve az ellenőrzés és az azo­nosítás egyszerűsítéseként vezeti be a plasztikkártyát. A tervek szerint a felhőala­pú nyilvántartás segítségével fokozatosan az összes eddigi papíralapú horgászokmány és dokumentum kiváltható lesz, legtovább a fogási napló marad kézzel fogható. Az igazolványt egyszeri re­gisztrációs díj befizetésével le­het igényelni, érvényessége a regisztráció évétől függően öt vagy hat esztendő. A MOHOSZ közleményében írja, a kár­tyák árából elkönyvelt bevéte­leket kizárólag az informati­kai rendszer fejlesztésére, az adatnyilvántartás létrehozásá­ra és a projekt lebonyolításá­hoz szükséges többi költség fe­dezésére fordítja. Plasztikkártya váltja a papír­igazolványt A horgászkártya a legtöbb, horgászjegy értékesítésében ed­dig részt vevő horgászszervezet­nél és a magyarországi Digitális Jólét Program Pontokon szemé­lyesen igényelhető, de egy ti­zenöt perces regisztrációs mű-' vetettel online is megrendelhető a MOHOSZ weboldalának több­nyelvű felületén. L. R. Százmilliárdokból fejlesztik az oktatást A cél a környezettudatosságra nevelés, s az újrahasznosítás Gyűjtésbe kezdtek az iskolák EGER Felsőoktatási fejleszté­seket mutatnak be hét hazai egyetemi nyílt napon, köztük Egerben is január 15. és feb­ruár 2. között - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős állam­titkára vasárnap Budapesten. Schanda Tamás kiemelte, har­minchárom felsőoktatási in­tézményben több mint három­száz projekt valósul meg 280 milliárd forintot meghaladó hazai és uniós források fel­­használásával. Az államtitkár aláhúzta, a tájékoztatókkal fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy a felsőoktatás területét érin­tő fejlesztések hogyan segí­tik a hallgatók tanulmányait, későbbi elhelyezkedésüket, a korszerű és versenyképes tu­dás megszerzését. A fejlesz­tések közül kiemelten össz­pontosítanak a duális képzés­re, mert nagy szükség van ar­ra, hogy a jövő munkaadói és munkavállalói már a tanulás idején találkozzanak. Az első bemutatót ma tart­ják a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karán, Egerben január 22-én rende­zik meg. Ezen felül még öt ha­zai egyetemen tartanak tájé­koztatókat. Süli K. EGER Ruhadarabokat, cipőket s táskákat gyűjt a Sulizsák prog­ram keretében a Tinódi Sebes­tyén Tagiskola. A felajánlott ru­haneműk egy zacskóban, név­vel s osztállyal ellátva helyez­hetők el az intézmény aulájá­ban. A ruhagyűjtéssel az is­kolát, a textil újrahasznosítá­sát és a környezettudatosságra nevelést egyaránt támogatják. Rázsi Botond tagintézmény-ve­zető elmondta, ökoiskolaként minden környezettudatossá­got formáló programban részt vesznek.- Textilneműket lehet gyűj­teni, s kilogrammonként öt­ven forintot kap az intézmény, Gyűlnek a cipők a Kemény Ferenc Általános Iskolában Fotó: H. M. amit a diákönkormányzat programok szervezésére for­dít. A Sulizsák honlapján min­den információ megtalálható a gyűjtéssel kapcsolatban, az is­kolában január 21-én mérlege­lik az összegyűlt ruhaneműket - fogalmazott. Cipőgyűjtésbe kezdett vi­szont az Egri Kemény Ferenc Sportiskolái Általános Iskola január második hetében, Ké­kesi László igazgató arról szólt, a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat kereste meg az in­tézményt, s így indult a gyűj­tés. A lábbeliket a hét végén vi­szik el, hogy rászorulók kap­hassák meg. Sz. K. t Hajlamosak va­gyunk azt hinni, in­gyen is dolgoznának

Next

/
Thumbnails
Contents